Először gondolatban próbálta magát észhez téríteni, hogy mindez csakis egy rossz álom lehet, és ha végre felébred a saját ágyában találja magát egy normális világban, ahol nincsenek ilyen szörnyűségek. A torkában egyre csak gyűlt az a bizonyos gombóc, amitől addig fuldoklott, míg ki nem tört belőle a sírás. Automatikusan a földre rogyott, majd a bejárat falához kúszott, felhúzta térdeit és zokogott.
Ki tudja mennyi idő múlva hallotta, hogy valaki megáll mellette és felé mered, de nem merte megnézni, csak várt, de amikor egy kéz fogta meg a karját azonnal támadott és kis híján eltörte valakinek a kezét.
- Noona, csak én vagyok! - nyögte fájdalmasan a mély hangú fiú és mikor felnézett, ismerős arcot látott.
- Channie? - képtelen volt elhinni, hogy ő volt vele.
- Ne sírj. - Chanyeol lekuporodott mellé és a hátát simogatta. - Már túléltük a tragédia nagy részét.
- Tragédia?
- Egy pacák létrehozott egy ilyen undorító csontváz valamit és az fertőzte le a lakosság egy részét. - mondta a fiú. - Talán Amerikába kellene mennünk, ott nincs ez.
- Talán. - mondta és ismét a sírás környékezte. - Talán az a sorsunk, hogy itt haljunk meg.
- Ne merj ilyet mondani, Noona! - Chanyeol túl komolynak hangzott. - Legalább nekünk össze kell tartanunk! - a mondat után odahúzta magához, de úgy, hogy a combjai között ült. - Nem hagynám, hogy bajod essen. - suttogta a fülébe, miközben hátulról átölelte.
A zombik és a csontik zúgolódása vetett véget kettejük eddig ki nem teljesedett szerelmének. A mesterlövészek azt kiabálták, hogy ember közeledik és nem is sokra rá meg is látta a szintén ismerős alakot, aki nem más volt, mint az ő vőlegénye, akiről azt hitte, hogy hónapokkal ezelőtt felfalták. A srác teljes erejéből futott, míg a biztonsági kapu ki nem nyílt és össze nem találkoztak. Sírva vetette magát szerelme karjaiba és képtelen volt elhinni, hogy épp bőrrel megúszta a vadászatot.
A csontik és a zombik is be szerettek volna jutni, de az áram és a védőburok lehetetlenné tette számukra. Érezte, hogy Chanyeol őket nézi és tudta, hogy szomorú, hogy a vőlegényével csókolózik és nem vele. Miután mind bementek, Zeke egy alapos kivizsgáláson ment keresztül és ő addig a vizsgálónál ült Chanyeol társaságában.
- Örülök, hogy visszatért hozzád. - mondta Chanyeol mosolyogva, de a hangjából érződött a szomorúság.
- Nagy kő esett le a szívemről. - igazat mondott a fiúnak, de jobbnak látta, ha nem áradozik mennyire boldog.
- Noona, közöttünk nem változik semmi és szeretném ha tudnád, hogy bármikor szükséged van rám, én itt leszek.
A mondattól a gyomrában lévő pillangók is lecsillapodtak. Hogy lehet egyszerre ugyanúgy érezni két fiú iránt? Vajon Chanyeol-nak elég lesz az, hogy csak barátok lesznek és nem szerethetnek egymásba? Nem tudta a választ, de annyi bizonyos volt, ha bármelyiküket elveszíteni vagy ne adj Isten mindkettejüket, abba biztosan belehal! Nem beszéltek tovább, csak várták, hogy Zeke vizsgáltai befejeződjenek és végre kilépjen az ajtón.
Hosszú percek teltek el, míg nyílt az ajtó és kilépett rajta a fiú. A doki szerint fertőzésnek és sérülésnek semmi nyoma nem volt rajta, így nyugodtan élhetett közöttük ha akart. A két fiú társaságában indult el a hálószobák felé, majd a sajátjukban kettesben maradtak Zeke-el.
- Nem sokáig maradhatok. - mondta a fiú.
- Mi? Miért? - kérdezte, de csak nagy nehezen válaszolt.
- Tudod, hogy anyámnak szüksége van rám. - emlékeztette a keserű igazságra. - Azt mondták csomagolnak valami kaját és mehetek ha akarok.
Nem hitt a fülének. Csak így itt akarja hagyni? - Miért csinálod ezt? - a könnyei maguktól kezdtek eleredni. - Csak így itt akarsz hagyni? Hónapokig azt sem tudtam, hogy élsz-e vagy meghaltál, erre felbukkansz és közlöd, hogy mész vissza! Ennyit jelentek neked? Ilyen sokat jelentene az a majdnem hét év? - ökölbe szorultak a kezei a tehetetlenségtől.
Zeke nem mondott semmit, csak átöltözött, lezuhanyzott és már ment is az ellátmányért, amit ígértek neki, ha mégsem maradna.
- Majd írok ha hazaértem. - mondta Zeke könnyes szemekkel, majd a kapuhoz ment és miután kilépett, rohanni kezdett. Egy idő után nem látta.
Chanyeol reszketve ölelte át, mert nem tudta, hogy mérgében ellöki vagy felpofozza, de egyiket sem tette meg, inkább csak szorosan megragadta a hátát és utat engedett a sírásnak. Hirtelen riadt fel, mintha egy rossz álom lett volna, de ahogy körülnézett rájött, hogy mégsem az. Szinte azonnal Chanyeol-ra gondolt, és olyan gyorsan pattant ki az ágyból, hogy egyből rohanni kezdett. Sehol sem találta, megnézte mindenhol, majd az udvaron találta meg, ahogy napozott a bejáratnál, miközben a többiek egy kocsit pakoltak le.
Chanyeol legalább száz wattos vigyora mosolyra késztette és legalább miatta megnyugodhatott. Visszament a szobájába, de Zeke nem hagyta nyugodni. Ránézett a telefonjára és kiderült, hogy legalább négy órát volt kiütve. Döbbenten ült le az ágyra és akkor jött rá, hogy ideje lenne lezuhanyoznia és eltennie magát holnapra, mivel nemsokára sötétedik. Csigalassúsággal állt be a zuhany alá és mosta meg mindenét, majd amikor végzett megtörölközött és megpittyent a telefonja.
Egy üzenet várta Zeke-től " Hazaértem" szóval. Miatta is megkönnyebbülhetett végre. Mire felocsúdott, Chanyeol állt előtte és csillogó szemekkel méregette. Legszívesebben letámadta volna, de a szíve még mindig Zeke felé húzta jobban, így csak azt hagyta, hogy átölelje és miután felöltözött, összebújva aludtak el az ágyban, mint ahogy szoktak.
Már világos volt, amikor a vészjelzés elérte a háló körletet is. Azonnal összepakoltak mindent amit lehetett, felfegyverkeztek és kimentek a bejárathoz, hogy szét lőjjenek mindent ami nem az emberi fajhoz tartozik. Fegyverek puffogtak és időnként emberek sikolyai töltötték meg a levegőt. Kíváncsiságból teljesen a kapuhoz merészkedett és akkor látta, hogy egy olyan csonti amilyet még eddig nem láttak feszíti szét a kaput és próbálja beengedni a társait, hogy kiirtsák őket.
A másodperc tört része alatt emelte fel a fegyverét és lőtte szét a dög fejét, amitől az elengedte a kaput és az visszazáródott, majd lezárt. Mindenütt Chanyeol-t kereste, de nem találta, mert elváltak egymástól. Az első gondolata az volt hátha a dokinál van, de csalódnia kellett. Amint belépett a laborba, földbe gyökerezett a lába. Mindenütt furcsa csontikra hasonlító valamik voltak, amik könyörögtek neki, hogy ne bántsa tovább őket vagy akadályozza meg, hogy tovább folytassa a terrorizálásukat.
- Itt a pasid! - lökött hozzá egy olyan lényt. A szemei megvoltak, a tetem félig már rohadt és furcsa nyálka vette körül.
- Jan! - mondta a lény. - Ne engedd, hogy ezt művelje velünk!
A szívszaggató nyöszörgéstől sírni támadt volna kedve, mégis erős maradt. - Hogy művelheti ezt szegény emberekkel, maga tetűláda?
A doki kuncogni kezdett. - Ha nem tévedek maga sem emberi lény!
- Miről beszél?
- A véredbe fecskendeztem a vírust, de semmi bajod!
- Tessék?
- Még gyerek voltál, nemsokkal születésed után. - Mondta Dr. Wrestler hidegvérrel, egy csepp megbánással a hangjában. - Benned is megvan az, ami a kinti csontikban és ha sikerült volna, olyasmi lett volna belőled, mint amelyiket nemrég kinyírtad!
A doki hozzáhajította Zeke telefonját is. - Te mocskos szemétláda! Egyetlen mozdulatomba kerül, hogy a drága kis kedvenceidet beengedjem hozzád! - Meghallotta, hogy az említetthez hasonló követte és a léptei visszhangzottak a folyosón. - Máris elkezdheted a barátkozást! - falhoz ment és megnyomta a gombot, majd az ajtó kinyílt és belépett rajta a lény.
Nem volt más hátra, mint Zeke még élő maradványait a hátára csúsztassa, lábait a dereka köré rögzítette, majd mindkét kezében puskákkal elindult kifelé. Ami csak az útjába került könyörtelenül lelőtte, miközben Zeke-re is figyelt a hátán. Nehezen ment, de utat tört magának egy kihalt épületig, ami hasonlóan volt felszerelve, mint az övék volt. A létező lehető legtöbb lőszert és fegyvert magával vitte, majd miután kilépett az ajtón, bezárta maga mögött.
Az épület bejáratánál összetalálkozott a sebesült Chanyeol-lal, akit minden bizonnyal egy csonti haraphatott meg és már nem volt önmaga. Ráakart támadni, de valaki szétlőtte a fejét mielőtt megtehette volna és a bejárati ajtó kinyílt. Két srác rángatta be, majd szó nélkül ledobták róla a még élő csontifélét és alaposan átvizsgálták.
- Azt a szart nem hozhatod be a házba! - mondta egy ismeretlen srác, akihez nagyon vonzódott.
- Ő a vőlegényem, legalábbis ami maradt belőle hála Wrestler-nek.
- Veszélyes lehet!
- Engem nem harapott meg, még csak meg sem próbálta!
- Lehetséges ez? - kérdezte egy másik.
- Kérdezzük meg Suho-t, majd ő megmondja. - mondta az a srác, aki először hozzászólt.
A semmiből megjelent az említett srác egy stukkerrel a kezében. - Felőlem maradhat, de ha csak megpróbál téged vagy bármelyikőnket megharapni, fejbe lövöm! - A következő pillanatban egy társához fordult. - Mi van Chanyeol-lal?
- Neki vége. - mondta ugyanaz a srác.
- A nevem Suho. A többiek Kyungsoo, Baekhyun, Sehun, Tao, Lay, Chen, Xiumin és a beképzelt, keménykedős szexi gyerek Jongin.
- A Kai-t jobban szeretem. - mosolygott rá a srác.
- Biztos te vagy Jan, akit Chanyeol annyira védett. - folytatta Suho. - Üdv közöttünk.
- Köszi. - mondta, de nagy erő kellett hozzá, hogy el ne sírja magát.
- A hálószobád közel lesz a laborhoz, hogy együtt lehess a pasiddal. - mondta ismét Suho és ő ezért hálás volt neki.
Bement a szobájába, ahová vezették, addig leültette szerelmét a fotelba és lepakolt. Már majdnem sírni kezdett, amikor a maradvány lecsúszott a fotelből és odakúszott hozzá, majd átölelte és csak annyit hörgött. - Sírj. - és ő megtette, de nem érdekelte, hogy belé akar-e harapni.
A következő pillanatban megjelent Kai és leráncigálta róla Zeke maradványait és arrébb rugdosta.
- Ne!
- Ne? - csattant fel Kai. - Majdnem megharapott!
- Csak megakart ölelni!
Kai megragadta csontiszerűt, majd az ő egyik karját és bevonszolta a laborba őket. Zeke-et ledobta az egyik ágyszerű valamire, majd leszíjazta és kivonszolta onnan, vissza a szobájába és bezárta mögöttük az ajtót. Nem akarta, hogy hozzáérjen, a fiú mégis megtette.
- ne tolj el magadtól. - Kai tekintete ellágyult.
- Hagyj!
- Mikor öleltek vagy érintettek meg utoljára?
- Néhány órája. - válaszolta. - Chanyeol. - pontosította.
- Mikor szeretkeztél utoljára? - Már csak a mondattól is majdnem elélvezett, az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy Jongin csábította.
- Eressz!
- A tested nem ezt mondja!
- Nem hallottad mit mondott? Engedd el, Jongin-ah! - Suho hangja nem tűrt ellentmondást.
Jongin nagy nehezen, de elengedte, hisz nem volt más választása, mert mind a nyolc társa ott állt Leader-ük mögött, készen állva arra, hogy lerángassák róla ha szükséges. Meg sem várta, hogy valaki ölelést ajánljon neki, egyszerűen csak fogta magát és átment a laborba szerelméért. Anélkül kapta fel a hátára, hogy bármit is mondott volna, majd elindultak és nem érdekelte ki látja őket. Egyenesen úton voltak vissza a saját házukba, de amikor visszaértek, de nem találtak semmit.
Kíváncsiságból a labor felé vették az irányt, remélve, hogy onnan eltudnak jutni a raktárig, amihez kintről nem tudott hozzáférni. Ahogy leértek a lépcsőn, nagy nehezen megtalálta a kapcsolót és kiabálni kezdett.
- Hahó! - idiótán érezte magát, mint egy hülye nő, aki egy silány filmben van.
- Ki van ott? - a hang ismerős volt és a cellák irányából jött.
Nem hitt a szemének, mikor meglátta kié a hang. - Chanyeol? Azt hittem Kai fejbe lőtt.
- Viccelsz? - kérdezte a fiú. - Reggel óta itt vagyok, mert nem tudtunk hová menekülni!
- A többiek?
- Meghaltak! Egy csonti végzett velük. - Chanyeol azonnal hátrálni kezdett, mikor meglátta a rajta csüngő emberi maradványt. - Úristen, ne mozdulj!
- Mi van? - hirtelen lefagyott.
- Tisztában vagy vele, hogy a legelső csontit cipeled a hátadon?
- Nem, ő Zeke maradványa. - mondta, miközben leültette a földre, hogy kinyithassa a cella zárát.
- Ő nem a pasid! Túlélte a rohamot és elbújt nem messze.
Ideje sem volt reagálni, mert egy csonti ragadta meg és próbált belé harapni, de nem sikerült, mert az a maradvány, ami rajta lógott elkapta és néhány pillanat alatt ártalmatlanította, majd felfalta és a megrázkódtatástól elsötétült előtte minden.
--------------------------------------------------------------------------
A csonti támadása után nagy nehezen kinyitotta a szemét. Nem esett baja, sőt Chanyeol és a lény is eltűntek és a tetejében még egy ismeretlen helyen is találta magát. Ekkora szerencséje is csak neki lehet! Tele Hold volt, az erdő vészjóslóan magasodott mögötte, a szellő megborzolta az ágaikat és orrfacsaró bűzt vitt magával. A szagtól valósággal felfordult a gyomra, de ideje sem volt rosszul lenni, mert egy srác rohant ki a fák közül és erősen megragadta a karját, hogy húzhassa magával.
- Fuss Noona! - lihegte a fiú. Kapkodta a fejét, majd felismerte őt.
- Minho? Hogy kerültem ide?
- Most nincs időnk beszélgetni! - lihegte a fiú. - Oda kell érnünk a tóhoz, különben meghalunk!
- Mi? Ki ölne... - a mondat félbeszakadt, mert meglátta az érdekes lényeket, akikről eddig csak olvasott. - Oh basszus!
Hogy biztosítsa társát arról, hogy együtt működhetnek, úgy alakította a dolgokat, hogy egymás csuklóját fogják és úgy könnyebb haladniuk. Furcsa volt számára, de ismerte a helyet és tudta merre kell menniük. A döggel a nyomukban hirtelen éles bal kanyart vettek és befutottak a fák közé, majd alig két kilóméter után a tónál találták magukat.
A stégen egy titokzatos alak állt és elégedett mosolyát semmivel sem lehetett lemosni az arcáról. Hiába értek oda, Minho-val nem engedték el egymást, még akkor sem, mikor végre a férfi mellett álltak. Fogalma sem volt mi történik és miért, de elhatározta, hogy kerüljön bármibe, de kideríti. A farkaslény megállt mellettük és változatlanul morgott rájuk, majd egy kósza ötlettől vezérelve rámordult és az meghajolt előtte nyüszítve.
- Tudtam, hogy jól választottam! - szólalt meg a férfi.
- Ki vagy te és miért vagyunk itt? - kérdezte Minho, ami nagyon meglepte, hisz ez azt jelentette, hogy ő sem tudja.
- Egy versenyen vagytok, ahol az életetek a tét és csak egymástól függhettek! Ha valamelyikőtök meghal, ez esetben Jan, akkor neked véged!
- Miért pont mi? - csatlakozott be a beszélgetésbe.
- Mert ti tökéletes páros vagytok és még szerelmesek is! Csak szerelmes párokat választok vagy olyanokat, akik egymásba vannak esve.
- Miért?
- Mert élvezem!
A férfi láthatóan nem viccelt és egyáltalán nem azon volt, hogy felvilágosítsa őket mit és miért tesz, pláne azt nem, hogy mi okból választotta ki a szerencsétlen párokat, akik ezzel az egész tortúrával szórakoztatják minden egyes pillanatban. Átfutott az agyán, hogy elárulva kicsoda rátámad és kikényszeríti belőle a válaszokat, de meggondolta magát, mert azzal Minho-t bajba sodorta volna, inkább türelmesen várta a pillanatot.
A párok közül kettő éppen akkor tűnt fel a tó másik végében és szintén szaladtak egy hasonló farkaslény üldözte őket is. A párok lány tagjai sírva és sikítva szaladtak, pontosabban a fiúk húzták őket magukkal, különben feladták volna és azt egyikük sem akarta. Dühöngve fújtatott a lányok idióta viselkedésén, hisz mindig azon az elven volt, hogy aki nem elég erős az élethez, az hamarosan úgyis meghal, de a mivel a nyávogás, hisztizés és a sikítás bántotta a fülét, azt kívánta, a lények bárcsak elragadták volna őket.
Imái úgy látszik meghallgattattak, mert a lények pontosan azelőtt ragadták el a fiúktól a lányokat, hogy odaértek volna hozzájuk. A lények megették őket, miközben ott álltak a férfi mellett és beálltak mögéjük, de mikor végeztek és őket szemelték ki áldozatnak, az ő farkaslényük ráordított a másik kettőre és azok behódoltak. Legnagyobb meglepetésére a lény odaállt mellé, és furcsán nyüszített, miközben fejével a jobb kezét bökdöste.
Szinte el is felejtette, hogy mi van mellette, a keze automatikusan felemelkedett és simogatni kezdte a hatalmas fejet. A tó túl végén újabb két pár jelent meg, valamivel erősebbnek és strapabíróbb csajokkal, akikkel olyan gyorsan futottak a farkaslények elől, mint a golyó. Ők megúszták a csapatleépítést szerencsére, de a lányok szinte lenézték őt. Volt egy olyan sejtése, hogy azért, mert Minho-val került össze, hisz kinézetre egy adonisz és emellett még kedves és hatalmas szíve is van.
Szemeit óvatosan a fiúra emelte és csak bámulni tudta. Vajon Minho jól tette, amikor őt választotta a sok nála sokkal szebb és csinosabb lány helyett? Tényleg ezt akarta? Lenézett összefonódó ujjaikra és egy gyűrűt látott meg az ujján. Esküvőjük volt? Miért nem emlékszik semmire se belőle? Teljes össze volt zavarodva és görcsösen próbált visszaemlékezni, de nem ment neki.
- Nos, mivel mindannyian ideértetek... - kezdte el a férfi. - ... legalábbis részben, a következő a feladatotok. Bementek a tóba és átúsztok a túlpartra, ott megkeresitek azt a fákat, ami eltér a többitől és visszahozzátok nekem ami benne van! A párok csak akkor mehetnek a fákhoz, ha mindkét tag kiúszott. Amelyik csapat nem szerzi meg azt a bizonyos dolgot, súlyos következményekkel számolhat.
- Várj egy kicsit! - szólalt meg az egyik srác, akinek elragadták a párját. - Velünk mi lesz? Egyedül maradtunk!
- Ti csatlakoztok a Choi házaspárhoz a védelmezőitekkel együtt. - mutatott a lényekre.
Alaposan végignézett a két hozzájuk csapódott srácon, de cseppet sem volt nyugodt. Kétségbeesetten nézett szerelmére és csak azon gondolkodott, hogy hogyan lehetne minél hamarabb kikötni a másik oldalon. Igazán hálás volt a bácsikáinak, hogy annyira erőltették az úszást, hisz abban a kezdetektől nagyon jó volt, még versenyekre is járt. Hirtelen elmosolyodott, mert végre bevillant számára egy emlék, de mosolya hamar le is lohadt, mert a tóból egy vészjósló érzése támadt.Mire észbe kapott, a csapattal együtt máris sebesen úsztak a vízben egymástól alig egyetlen kartávolságra. Amint kiértek nem álltak meg pihenni, hanem az erdőbe vetették magukat és a fákat keresték. Alaposan végignézett minden egyes fán és csak az ösztönei után ment, a többiek pedig követték. Hamarosan olyan kép tárult eléjük, amire nem is számítottak. A hatalmas fák közül ötnek úgy tűnt mintha arca lenne és a szellőben mintha éneket véltek volna felfedezni.
Ösztönből simított végig a fák arcán és azok feltárták neki azokat, amikre a titokzatos férfi annyira vágyakozott. Mindegyikük egy-egy apró darabkát rejtett magában valamiből, amit majd a vízben egy oszlopnál kell összerakniuk és megtudják miért kockáztatták az életüket. Rögtön tudta melyik hova illik, amikor a kezébe vette őket. Nem volt vesztegetni való idejük, ezért rohantak, ahogy csak tudtak, ameddig be nem értek a vízbe és az oszlophoz nem úsztak. Ott a darabkákat szépen egyesével összerakták és akkor hirtelen beugrott neki, hogy mire hajtott a fickó.
- Úristen! - kapta a szája elé a kezét.
- Mi ez? - kérdezte Minho, de nem válaszolt. - Ha tudod mi ez, akkor áruld el kérlek!
- Ezek azok a lények, amiket most szabadítottunk magunkra! - a kijelentésétől a többiek összerezzentek. A szobor darabkáin szerepelt egy óriás krokodil, néhány démon, vámpír, zombi és csonti is. Hirtelen valami végigsúrolta a talpát. - Kifelé a vízből, most!
- Valami hozzáért a lábamhoz!
- Kifelé, gyorsan!
A lehető legrövidebb úton kezdtek kifelé úszni a vízből a part felé. Az óriási krokodil végig követte őket, de nem támadott, csak követte őket egy darabig és morgott rájuk. Az erdőben a két lány sikolyait lehetett hallani, majd azok elhaltak és megcsapta orrát a friss vér szaga. A közelben találtak egy nagyon jó állapotban lévő erődfélét, ahová bementek és vártak. Zombik és csontik tűntek fel nem is olyan messze tőlük, kezeikben a két lány maradványainak darabjai és üvöltöttek. Kellett egy kis idő, míg kiszagolták őket és rájuk támadtak.
