2021. február 22., hétfő

Hot Gym (+18) ~ Exo Suho & Chanyeol & Kai)


 Noah és a fiúk között különleges vonzalom alakult ki, amit egyikük sem tudott megmagyarázni. Normális esetben az lánynak választania kellene hármójuk közül, de most erről szó sem volt. Ugyanannyira akarták és lépesek lettek volna rajta osztozni is, ha arra kérte volna őket. Ahogy elgondolkozott azon, hogy milyen lenne egyszerre vagy egymás után a fiúkkal, elképedt magán. Lehetséges lenne? Tényleg képesek lennének belemenni? Ha igen, akkor ki lenne az első, aki a magáévá teszi? Jongin eléggé nyilvánvalóan próbálkozott, míg Chanyeol és Junmyeon sokkal diszkrétebben és gyengédebben. Érezték, hogy a szenvedély ott lógott a levegőben és csak idő kérdése volt mikor kapott teret arra, hogy kiteljesedjen. A szexuális feszültség érezhető és tapintható volt közöttük. Kezdett belefáradni a hónapok óta tartó önmegtartóztatásba, ami a hangulatán és a közérzetén is meglátszott. A folyamatos szexuális álmok kezdték elvenni az eszét és már lassan azt sem tudta, hogy mit és miért csinált. 

Egyik reggel arra ébredt hulla fáradtan, hogy a többiek a házban sertepertéltek és valamire nagyon készültek. Elkezdte keresni a három fiút, akiket megtalált a konyhában reggeli közben, miközben Baekhyun nagyon magyarázott nekik valamit. Kezdetben nem értette, mert néhány percig nehezen állt át az agya koreai nyelvre, de ahogy egyre jobban rájuk koncentrált, úgy vált egyre tisztábbá.

- Nem hagyhatnánk a témát, Baekhyun-ah? - Nyávogta nyűgösen a Leader.

- Tudod mit? - Csattant fel a szőke. - Nem! - A kijelentésére mindhárman egyszerre elégedetlenül sóhajtottak fel.

- Azt hiszem jobb ha hagyod a témát, Hyung. - Avatkozott közbe Jongin. - Egyikünk sem szeretne róla beszélni, pláne nem veled!

- Tényleg? - Emelte fel a hangját, miközben elnyújtotta a kérdést. - Szerintetek nekünk jó az, ha állandóan utána nyüszítetek, mint a kiskutyák? Semmire nem tudtok koncentrálni, mert mindig csak ő jár a fejetekben!

- Hyung! - Szólt rá finoman mély hangjával Chanyeol.

- Mi lesz ha kiderül, hogy miatta buktunk el néhány feladatot? Szerintetek a főnök mit fog szólni?

- Igyekszünk jobban odafigyelni, hogy ne legyen annyira feltűnő. - Jongin hangján hallatszott, hogy kimondhatatlanul unja a témát. 

- Te teljesen meg vagy húzatva? - Szinte magas hangon kiabált a szőke.

- Baekhyun azt akarta mondani, hogy ideje lenne megejteni azt a bizonyos dolgot, amíg mind a négyőtöknek el nem megy az esze. Ezt a feszültséget mi sem bírjuk már sokáig elviselni!

- Könnyű azt mondani. - Junmyeon eléggé kétségbeesett lehetett a hangjából ítélve.

- Mondjátok már ki! - Förmedt rájuk Chen. - Dugjátok meg végre, mert már nekünk fáj, ahogy szenvedtek!

Hallotta egyiküket gondterhelten felsóhajtani. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ilyen hatással lenne a fiúkra? Nemcsak ők négyen szenvednek, hanem a többiek is? 

- Miféle démonok vagyunk ha egyetlen nőt sem tudtok elcsábítani, ráadásul hárman?! - Valaki felállt a székről, mire Baekhyun kérdőre vonta. - Hová mész?

- Edzeni! - Jelentette ki.

A lehető leghalkabban visszaosont a szobába, ahol jobb esetben egyedül, rosszabban pedig a három fiúval aludt. Ideje lenne végre megadnia magát és élvezni azt a szenvedélyt amit kaphat tőlük? Alig ért be a szobába és tette azt, hogy nemrég tért magához, amikor beléptek a srácok és pakolni kezdtek.

- Történt valami? - Kérdezett rá aggódva. Mit határoztak el néhány perc alatt? Elköltöznek?

- Edzeni megyünk! - Jelentette ki Kai.

- Én is? - Kérdezett rá meglepetten.

Chanyeol leült vele szemben az ágyra és gyengéden végigsimított az arcán. - Szedd össze amire szükséged van. - Mondta gyengéden. - Néhány napig távol leszünk.

Nagyon nem tetszett neki az ötlet, hisz így nem lesz aki visszafogja őket akkor ha hirtelen meggondolná magát. Nem gondolkodott sokat, inkább tette, amit Chanyeol kért tőle. Felöltözött, reggelizett, majd elvégezte a szokásos reggeli rutint és már indultak is. Ismerős környék felé mentek. Mint mindig, most is Chanyeol vezetett és ő ült mellette az anyósülésen. Megálltak egy érdekes épület előtt, de még mielőtt elindultak volna befelé, bementek a legközelebbi boltba és vettek némi élelmet. Szemben volt néhány falatozó, ahonnan friss kaját hozhattak ha nem volt kedvük főzni. Miután mindennel megvoltak, kinyitották a kaput és beléptek rajta. Egyikük kinyitotta a nagykaput, hogy be tudjanak állni az udvarra. Észre sem vette, hogy ketten is eltűntek és kettesben maradtak Junmyeon-nal. Végig arra gondolt, hogy mi lenne ha egymásnak esnének a konyhában. Mennyire lenne vad és szenvedélyes a kettejük játéka? Elképzelte, ahogy egy szenvedélyes csókba húzta, majd felültette a pultra és belé hatolt. Szent tehén! Az lenne ám az igazi perzselő tűz! Arra eszmélt fel, hogy valami leesett a földre.

- Ne gondolj ilyesmire, különben megteszem! - Jelentette ki a fiú izzadtan és levegő után kapkodva. Tényleg hajszálnyira van attól, hogy leteperje? Próbált nem gondolni semmire, de miután megnyalta ajkait és beharapta az alsót, Junmyeon-nál elfogyott az önuralom. - Én szóltam!

Szerencsére mielőtt elérhette volna megjelentek a többiek, akiknek abban a pillanatban nagyon hálás volt, mégsem tudta leplezni, hogy mire készültek néhány pillanattal ezelőtt. Arra már rájött, hogy a fiúk számára ez egy meglehetősen privát épület, ahová bármikor elvonulhatnak és minden benne van, amire csak szükségük lehet. A feszültség levezetése érdekében gondolta, hogy használatba veszi a konditermet, így legalább megfeledkezhet a kirobbanni készülő energiákról. A hangulatának megfelelő zenét kapcsolt be és indulhatott is az edzés. Annyira belemerült, hogy észre sem vette, hogy a kifáradás szélére sodorta magát.

- Noona, segítenél nekem? - Chanyeol hirtelen felbukkanásától és hangjától ijedten ugrott egyet.

- Mi? - Kérdezte még mindig a sokk hatása alatt.

- Fekve nyomásnál beleülnél az ölembe? - A kérdés hideg zuhanyként érte.

- Tessék? - Gondolatban homlokon billentette magát, hisz nem lehet ennyire értetlen. 

- Kicsit megnehezítenéd a dolgom és legalább te is pihennél egy kicsit. - Egészen jó ötletnek tűnt, így belement.

Chanyeol lefeküdt a padra, kezeit a súlyzóra helyezte, majd miután beleült az ölébe, emelgetni kezdte. Szinte belevörösödött, hisz még nem volt ilyen helyzetben, legnagyobb szerencséjére ezt a fiú nem vette észre. Ahogy a csípője vele együtt emelkedett és süllyedt, úgy mozgott vele együtt. Érdekes érzéseket csalt ki belőle. Elkezdte élvezni, ráadásul alsó felénél valami keménység jelent meg, ami csak fokozta az érzéseit. Teljesen elmerült bennük és azon kapta magát, hogy azért könyörög nehogy abbahagyja. Egy idő múlva kellemes forróság kezdett felkúszni a lábujjától egészen a szeméremdombjáig, ahol kiteljesedett, majd szinte felrobbant és akkor reszketni kezdett.

- Minden rendben? - Nézett rá aggódva. - Menjünk ki a friss levegőre? - Amikor megmozdult alatta, ismét összerezzent és próbálta leplezni, de nem tudta. Felült hozzá és az arcát vizsgálta. - Noona, te most.... - Nem tudta befejezni a mondatot, mert az ő szemei is kikerekedtek. Ennél kínosabb már nem is lehetett volna a szitu. Ennek ellenére többet akart. - Szeretnéd folytatni? - Képtelen volt magának parancsolni és megcsókolta a fiút.

Amilyen gyorsan lehetett, a lényegre tértek. Chanyeol mélyen nyögött fel, amikor érzékien végignyalt a nyakán, mielőtt fogait belemélyesztette a bőrébe és ezzel egyidőben a férfiasságára húzta. Egy kéz tapadt a szájára, amikor fejét hátra vetette az érzéstől, hogy elnyomja hangos nyögését. Nem gondolta volna, hogy ennyire jó érzés lesz. Meglepte, hogy mindent teljesen rá hagyott, így ő szabhatta meg a tempót és az intenzitást is. Szorosan ölelte magához, miközben együtt ringatóztak a vágy tengerén. Chanyeol folyamatosan a száját kereste, nyelvével bejárta minden egyes centiméterét. Újabb két kéz csúszott a csípőjére és erősebben kezdte el mozgatni, ami miatt szinte sikított az élvezettől. Ajkak ostromolták a nyakát, miközben Chanyeol-lal egymás szájába nyögtek. Az érzés vakító volt és ez csak azután kezdett enyhülni, hogy átlendültek a határon. A fiú erőtlenül dőlt hátra a padon és húzta magával. Nem sokáig pihenhetett, mert a másik feljebb emelte és beállt a háta mögé.

- Én jövök. - Mondta rekedtes hangon Jongin, majd valaminek a szakadását hallotta. 

Hirtelen pánikolni kezdett, hisz nem készült még fel a következőre, ráadásul még az előző két orgazmus hatása alatt volt. - Jongin, várj! - Ennyit tudott kinyögni, mielőtt belé hatolt. 

Lassan, ugyanakkor erősebben lökött, amitől kezdett megőrülni. Legszívesebben lefeküdt volna valahová, de a fiú nem engedte. A két fiú teljesen más volt. Míg Chanyeol csak adott, addig Jongin egyszerre adott és el is vett. Kikerekedtek a szemei, amikor csiklóját finoman rányomta az idősebb még kemény tagjára és úgy mozogtak tovább. Míg egyik kezével a csípőjébe kapaszkodott, a másikat a mellére csúsztatta és önkívületben a fülébe nyögött. Érezte rajta, hogy képtelen volt várni és érthető is volt, mert hónapok óta húzták már ezt, ráadásul Jongin nem igazán a türelméről volt híres. Ahogy közeledtek a vége felé, úgy kezdett elszállni belőle az erő, végül mikor teste apró fényes kis darabkákra robbant, fáradtan Chanyeol-ra hullott, aki annyira elfáradt, hogy már majdnem aludt. Nem volt képes többre, legalábbis most nem. Magában azért imádkozott, hogy Junmyeon kegyelmezzen meg neki és hagyja egy kicsit pihenni. Halványan érzékelte, hogy valaki ráadta a bugyiját a korábbi shortjával együtt, majd ölbe vette és egy kis idő múlva lefektette valahová. 

Mikor legközelebb magához tért, egy szobában volt, egy hatalmas ágyban, betakarva. Kinézve az ablakon látta, hogy besötétedett már. Meddig aludhatott? Lehetséges, hogy átaludta az egész napot? Kimászott az ágyból és elkezdte keresni a többieket. Jongin ugyanabban a szobában volt, mint ő csak a szomszédos ágyon. Vajon Chanyeol hol lehet? Amint kilépett a szobából, meg is találta a tévé előtti kanapén. Nagyon fáradt lehetett ha nem ébredt fel arra, hogy kiment hozzá. Szegény Junmyeon-t sajnálta, hogy vele nem tudott foglalkozni, mert a két fiú teljesen kifárasztotta. Gondolta, hogy megpróbálja kiengesztelni azzal, hogy főz valami finomat, hisz mióta velük van csak kedvességet és melegséget kapott tőle. Nagyot ugrott, amikor kinyílt a hűtő ajtaja.

- Szia Noona. - Mosolygott rá a Leader. Alaposan megnézte magának és nagyon tetszett neki a látvány. Atléta volt rajta egy sportnacival és fehér edzőcipővel, a haja kócosan és nedvesen hullott a szemébe, amit próbált elseperni. Elnyílt a szája, amikor felbontotta a vizes palackot és elkezdett inni belőle. Ezt az oldalát miért nem látta eddig? Észre sem vette, hogy oldalra billentette a fejét, miközben beharapta alsó ajkát és úgy nézett rá, hogy szinte könyörgött azért, hogy megcsókolja. Egy gyengéd kéz simított végig az arcán, hogy hüvelykujjával kiszabadítsa a fogai közül. Karjain szép őrjítően lassan simított végig, hogy megfogja a kezét és elkezdte húzni magával az edzőterembe. Csak találgatta magában, hogy mit szeretne. Arra biztosan rájött, hogy nem ott akarja letámadni, ahol a két fiú néhány órával korábban.

- Te miért nem alszol? - Próbálta normális mederbe terelni a témát.

- Túl sok az energiám. - Mondta, majd lefeküdt a padra és emelgetni kezdte a súlyokat. Képtelen volt ellenállni a késztetésnek és pontosan ugyanúgy ült a fiú ölébe, ahogy nemrég Chanyeol-éban volt annyi különbséggel, hogy ügyelt arra, hogy ne történjen meg újra a korábbi.

Junmyeon megállt néhány pillanatra, majd úgy folytatta, mintha mi sem történt volna. Csak bámulni tudta a fiút és levegőt is elfelejtett venni. Legszívesebben megcsókolta volna, de várnia kellett, mert kíváncsi volt mi sülhet ki a dologból. Felült, miután letette a súlyzót és gyengéden átölelte. Meglepte, amikor felállt vele, majd lefektette és úgy fekvőtámaszozott, hogy lehajolt hozzá. Ebben már több pozitív visszajelzés volt, mint a korábbiban. Kezei széttárva voltak mellette, míg a fiú a fejénél támaszkodott. Lehunyta a szemeit és próbálta élvezni a helyzetet. Arra lett figyelmes, hogy valami kemény nyomódik időnként a bejáratának és Junmyeon szája szélére egy huncut mosoly kúszott. Szóval csak játszik vele és várja mikor gyengül el. Kihívás elfogadva! Feljebb emelte a lábait, hogy biztosítsa arról tudja mire megy ki a játék. Az a mosoly amit válaszképp kapott minden megerősítéssel felért. Azért, hogy tovább bonyolítsa a dolgokat, megemelte a csípőjét, amikor a fiú felnyomta magát, majd visszaengedte a padlóra, amikor lefelé mozdult. Néhány alkalom után egy szenvedélyesen perzselő tekintettel találta magát szemben és annyira magával ragadta, hogy elfelejtette leengedni a csípőjét, így Junmyeon megtette helyette egy halk sóhaj kíséretében. Kuncogni kezdett, amikor teljesen ráereszkedett, kezei levándoroltak a csípőjére, majd miközben annyira közel hajolt hozzá, hogy a száján érezte a leheletét, egyszerűen megfordult vele. Elégedetten ült fel az ölében és várta mi lesz a következő lépése. Legnagyobb meglepetésére apró puszit nyomott a szájára valahányszor felült. Volt egy pillanat amikor nem figyelt és ezt a fiú ki is használta. Az utolsó felülésnél kinyúlt érte és magára húzta. Ajkaik hajszál híján találkoztak és ekkor támadt egy ötlete.

Hirtelen felpattant róla, majd ott hagyta és bement a szobába, hogy magához vegye a hálóingét egy bugyi társaságában. Beállította a víz hőmérsékletét olyanra, hogy neki kellemes legyen és elmerült a gondolataiban. Épp a hajáról mosta le a balzsamot, amikor két kar fonódott köré és egy száj vette birtokba a nyakát. Elkapta azt a kezét, amelyik lefelé indult és egy kis tusfürdőt nyomott bele. Összedörzsölte a kezeit és elkezdte bekenni vele. Kis híján összeesett, amikor lent kezdte bekenni, de szerencsére megtartotta, így nem történt baj. Miután végzett megfordult és ő is ugyanezt tette a fiúval. Junmyeon láthatóan kezdte elveszíteni a fejét, ő pedig úgy tett, mintha észre sem vette volna. Lassan és finoman dolgozta el testén, majd arra lett figyelmes, hogy a bal kezét lefelé irányította és meg sem állt keményen meredező tagjáig. Ahogy elkezdte mozgatni rajta a kezét, a fiú felnyögött. Türelmesen megvárta, amíg a víz lemosta mindkettejükről a habot, majd gondolt egyet és otthagyta, hogy elkezdjen megszárítkozni. Maga köré tekerte a törölközőt és bement abba a szobába, amiből a fürdő nyílt. Még az ágyig sem ért el, máris megragadta és leszedte róla a törölközőt. Lassan közel hajolt hozzá és gyengéden összeérintette ajkaikat. Néhány pillanat múlva elvált tőle és csak nézte. Teljesen elmerült azokban a gyönyörű barna szemekben és közben a kezei felfedező útra indultak. Egyáltalán nem lepődött meg, amikor az egyiket levezette merevségére és azt tette, amit szeretett volna. Felnyögött, amikor mozgatni kezdte a kezét, ajkaival pedig a nyakát kezdte finom csókokkal behinteni.

Junmyeon felsóhajtott. - Harapj meg. - Suttogta vágytól ködös hangon.

Őrjítően lassan nyalt végig rajta, majd finoman belemélyesztette fogait a bőrébe és elkezdte szívni kiserkent vérét. Összerezzent, amikor egy ujj simított végig a csiklóján, de igyekezett tartani magát. Vére akár a folyékony tűz. Teljesen a rabjává vált. Arra lett figyelmes, hogy elkezdte terelni valahová. Mikor megálltak, a hang alapján ítélve kihúzhatott egy fiókot, amiből kivett valamit, majd visszatolta és lefektette az ágyra. Ajkait kezdte keresni, de csak játszott vele. 

- Junmyeon! - Nyöszörögte elégedetlenül, mire úgy tűnt megenyhült egy kicsit és rányomta a száját az övére.

Karjait nyaka köré fonta, hogy ne szabadulhasson el tőle. Egy nyelv nyalt végig alsó ajkán ezzel bebocsátást kérve a szájába és ő megadta neki. Egy kéz simult a mellére és valami kemény nyomódott gyengéden érzékenységének és masszírozni kezdte. Szinte önkívületben nyögött bele a fiú szájába és azt kívánta bár tovább mehetnének. Egy kósza gondolattól vezérelve megemelte a csípőjét, hogy ezzel is élvezetesebbé tegye az élményt és úgy tűnt a fiú vevő volt az ötletre, mert lenyomta az ágyra és gyorsított a tempón. Hamarosan elérte a vég és reszketve lendült át a határon. Halványan érezte, hogy Junmyeon felemelkedett róla, majd visszatért hozzá és elhelyezkedett a combjai között. Hallotta, hogy zörgött valamivel aztán előbb tolta a csípőjét és összekulcsolta ujjaikat a feje mellett. Hirtelen érte amikor belé hatolt és fejét hátra vetette a párnán, aztán az ajkait kezdte keresni. Tempójuk lassú volt, mégis szenvedélyes, amivel azt érte el, hogy többet szeretett volna. Nagyon küzdenie kellett a hangjával, nehogy kiengedje és meghallják a többiek. Az egyik lökésnél azonban megfeledkezett magáról.

Junmyeon erősebben lökte magát belé. - Ne fojtsd el!

Ennyire nem számított, hogy bármikor rájuk nyithattak? Valami azt súgta neki, hogy a fiú után nem bírna ki még egy menetet a másik kettővel. Szerencsére nem kellett emiatt aggódnia, mert Junmyeon tett róla, hogy ő elég legyen. Amikor közeledett a végéhez, egy erősebb lökés közben a nyakába harapott és reszketve lendült át a határon, miközben a vérét szívta. Szinte beleszédült amikor átlendült a határon a fiúval együtt, majd elérte a sötétség és minden megszűnt létezni.

Mikor legközelebb magához tért már világos volt. Finom illatok ütötték meg az orrát. Eléggé furcsán érezte magát az este történtek után, de a combjai között lévő kellemes sajgásból arra következtetett, hogy teljesen megérte. Nagy nehezen kikászálódott az ágyból és a mosdókagyló feletti tükörben alaposan megnézte magát. A nyakán alvadt vér volt aminek a tisztogatásától felszisszent. Óvatosan letörölgette róla, majd akkor vette észre a négy apró kis sötét foltot, amik be voltak gyógyulva. Egy gyors zuhany és öltözés után követte az illatokat, amik a konyhába vezették a három fiúhoz, akik boldogan beszélgettek valamiről. Csatlakozott hozzájuk és mosolyogva nézett végig rajtuk. A korábbi feszültségnek nyoma sem volt. Lehet, hogy megtalálta azokat akikkel boldog lehet?

2020. november 1., vasárnap

Split Second (+18!!!)

 


 2020-ban a katasztrofális helyzet csak fokozódott Londonban. Az utcák változatlanul patkányoktól hemzsegtek, a víz méteres volt, a szennyezés mértéktelen és az emberek a patkányvírus mellett más kóroktól is szenvedtek. Hasonlóan 2008-hoz, egy kegyetlen és szinte lehetetlent nem ismerő gyilkos tizedelte éjszakánként az embereket és a rendőrség képtelen volt elkapni a tettest. Ám ez a valaki vagy valami nemcsak a szívüket eszi meg, hanem brutális módon megcsonkítja és a maradékot elküldi a rendőrségnek. Egyetlen ember képes követni a szálakat, aki nem más, mint a híres Harley Stone fia, akinek huszonnyolc éve meggyűlt a baja az előzővel. Néhány héttel ezelőtt kapott egy speciális nyomozót Amerikából, aki sokkal közelebb jutott a szörnyeteghez, mint ő bármikor. 

Noah múltja az ismeretlenek számára rejtélyes és ismeretlen, mindenesetre annyit tudnak róla, hogy jó érzéke van a természetfelettihez és a megérzései csalhatatlanok. Majdnem két hónappal ezelőtt Londonba küldték, hogy segítsen Harley Stone fiának felgöngyölíteni az ügyet, amivel hónapok óta szöszmötölnek. Mivel tudott a 2008-as ügyről, sejtette, hogy hasonló eset történhetett, abban viszont száz százalékig biztos volt, hogy nem a régi gyilkos támadt fel. Alig érkezett meg, máris munkába állt. A rendőrségen az ottani főnöke és egy karizmatikus férfi várta. Fáradt volt az utazástól és a gyomrában nyomást érzett, ugyanakkor izgatottságot is. Conlon, a főnök egyszer besegített nekik felderíteni egy ügyet otthon, ahol egy kannibál szörnyet fékeztek meg. Amint belépett, a férfi üdvözölésként megölelte.

- Jó újra látni téged. - Mondta a férfi. - Jól nézel ki.

- Köszi, te sem panaszkodhatsz. - Kacsintott rá és mindketten nevetni kezdtek. 

Végül észrevették a másikat és Conlon bemutatta neki. - Bane, hadd mutassam be Noah Hatcher-t. - Nyújtottak kezet egymásnak. - Noah, ő itt Bane Stone, az ideiglenes társad. - Abban a pillanatban rájött, hogy Stone fia.

Az egyik bácsikája dolgozott a fickóval néhány hónapig, miután leszámolt a rémmel. Érdekes dolgokat hallott Bane-ről, többek között azt is, hogy ugyanolyan a viselkedése, mint az apjának volt. A főnök ezután beavatta az ügy minden mocskos részletébe. A különböző nyomok és apró jelek alapján biztosan tudta, hogy egy természetfeletti lénnyel van dolguk, azon belül is egy mutálódott démonfélével, aki a kannibalizmusban és a kegyetlenségben leli nagy örömét. Hálás volt azért, hogy a korábbi esetről is megkapta az akta másolatát és azt alaposan tanulmányozva rájött, hogy, nem ugyanaz a tettes. Mire feleszmélt, egy kocsiban ültek és éppen tartottak valahová.

- Hová megyünk? - Kérdezte Stone-t.

- Nemrég beszóltak, hogy a rohadék újra lecsapott. - Így legalább megismerheti személyesen is azt, hogy mire képes, illetve könnyebben rájöhet arra, hogy mik a szándékai.

Ahogy megálltak és kiszálltak a kocsiból, különös érzés lett úrrá rajta. A friss vér illata teljesen betöltötte a levegőt, amitől kezdett éhes lenni. Megrázta a fejét is igyekezett észnél maradni. Abban a pillanatban amint beléptek a helyiségbe, alaposan körülnézett. Mindent vér borított, a földön pedig az áldozat, megcsonkítva. Mellkasát feltépték, kivették a szívét a májával együtt, a belei pedig a földön hevertek.

Stone odalépett hozzá, majd megszólalt. - Ez egy beteg állat! - Jelentette ki. Ha tudná, hogy megközelítőleg milyen lény lehet, akkor nem biztos, hogy ezt mondaná! Elmerülve saját sóvárgásán, valakinek a furcsa légzését fedezte fel nem is olyan messziről. Ösztöneinek engedve az ablakhoz sétált és szemben az épületek vetette árnyékban egy alakot vélt felfedezni. Szinte együtt lélegzett a rém alakkal, amíg a férfi ismét meg nem zavarta. - Jól van? - A hangjától összerezzent és a gyilkos alakja eltűnt.

- Igen. - Mondta zavarodottan.

- Biztos? - Akkor esett le neki, hogy azért kérdezi tőle, mert furcsán veszi a levegőt és izzadni is kezdett.

- Csak lement a vércukrom. - Az volt a gond vele, hogy nemcsak emberi ételre vágyott. Valahonnan vért kell szereznie, ha nem akar ő is mészárlást rendezni és akkor saját maga után is nyomozhat.

A férfi a vállára tette a kezét. - Kajáljunk egyet. - A legjobb ötletet hallotta eddig.

Nem tudta mióta kocsikázhattak, de egy örökkévalóságnak tűnt és amikor megálltak, elmosolyodott. Boldogsága akkor lett teljes, amikor belépés után megpillantott egy családtagot, aki megoldhatja a problémáját. A srác azonnal felkapta a fejét és a lehető legeldugottabb helyre ültette őket. Már majdnem felfordult a gyomra, amikor az egyik pincérlány odament hozzájuk.

- Noah? - Szólította meg. Bólintott egyet válaszképp. - Josh szeretné üdvözölni. - Állt arrébb, hogy bizonyosságot nyerjen.

Nem mondott semmit, csak felállt és elindult a srác felé. A hátsó szobába vezette, ahol kihúzta neki a széket és élve a lehetőséggel leült. Nagyon meglepődött, amikor két tasak vért tett le elé az asztalra. Ennyire ordított róla, hogy mire van szüksége? Nem teketóriázva hagyva eluralkodva valódi énjét vájta fogait bele az egyikbe, hogy az utolsó cseppig pillanatok alatt kiszívja a tartalmát.

- Hallottam, hogy idejössz. - Kezdett bele a srác a mondókájába. - Reméltem, hogy benézel.

- Gondoltam rá. - Nyalta le a szájáról a vért. Mikor felnézett, akkor látta meg, hogy Josh őt bámulja. - Mi az?

- Ezt sosem tudom megszokni. - Mindketten nevetni kezdtek. - Gondolom a gyilkos miatt jöttél ide. - Ez már tetszett neki. Szinte azonnal a lényegre tért. 

- Ja. - Válaszolta röviden.

- Beavattak a részletekbe?

Egy hatalmas korty vér után úgy gondolta, hogy röviden eldarálja amit tudnia kell és semmi többet. - A fickó válogatás nélkül, különös kegyetlenséggel gyilkol és megcsonkított áldozatokat hagy maga után.

- Ez a hivatalos magyarázat, de én a te véleményedre vagyok kíváncsi. - Tudta, hogy nem lepődne meg azon ha elmondaná neki mit tapasztalt vele kapcsolatban. Ugyanakkor ha mondott neki valamit, azt nem adta tovább és tette amire utasította.

- Rendben. - Adta meg magát. - A gyilkos valószínűleg nem ember, azon belül is egy kannibálféle, aki előszeretettel májat és szívet eszik.

- Gondolod visszatért a régi gyilkos? - Megrázta a fejét.

- Az a szörny másképp gyilkolt és Stone-nak hagyott jeleket, de ez más. - Csak az olvasottakra és az új üggyel kapcsolatos tapasztalatokra tudott támaszkodni.

- Szörnyet csak szörnnyel lehet legyőzni. - Kacsintott rá a fiú. Még nem tisztult ki teljesen a feje, de a beszélgetésnek vége szakadt és kiment Bane-hez, aki már jóízűen falatozgatott valamit.

- Bocs, hogy nem vártam meg. - Mondta Bane két falat között. - Megkérdeztem mit szeret és ezt hozták ki. - A tányéron egy ízlésének megfelelően elkészített hús volt, mellette egy kisebb tányérban vérrel. Alig tudta elrejteni a szájában megnyúlt fogait és nagyon kellett koncentrálnia arra, hogy ne mutassa meg szemei színét. Óvatosan kezdett enni, amikor a férfi ismét megszólalt. - Csak nyugodtan. - Nem érette mire célzott. - Conlon felvilágosított arról, hogy micsoda.

- Pontosabban mit is mondott? - Nagyon kíváncsi volt rá.

- Azt, hogy nem tudni micsoda, de imádja a vért és időnként a nyers húst. - Nagyot kellett nyelnie. - Hatalmas erővel rendelkezik és minden bizonnyal csak maga tudja megállítani ezt a rohadékot.

- Elhiszi?

Bane nagyot kortyolt az üdítőjéből. - Ha ez a szörny létezik, akkor lehet benne igazság.

Gondolta próbára teszi új társát. - Érdekli a véleményem róla? - Csak egy hümmögést kapott válasz gyanánt. - Az eddigi tapasztalataimat nézve ez a lény valamiféle kannibál démon lehet. Hasonló ahhoz amivel korábban harcoltak, de mégsem ugyanaz. Durkin darabokra lőtte a testét mielőtt az apja elintézte a szívét, tehát halott.

- Vagyis?

- Kettő volt belőle. - Tudta, hogy felkeltette az érdeklődését. - Emlékszik arra, amikor a tetthelyen alig tudott magamhoz téríteni? - Bane teljesen rá figyelt. - A szemben lévő épület árnyékából figyelt minket.

- Látta hogy nézett ki? - Próbálta felidézni azt amit látott belőle abban a kótyagos állapotban.

- Csak arra emlékszem, hogy magas volt. - Hiába erőlködött, más nem jutott eszébe. Akkor elgondolkodott azon, hogy mi lenne, ha idő előtt egymásnak feszülnének. Skorpió Démonnal még nem harcolt, de furcsa módon az is része volt a DNS-ének, amit ideje volt elővenni és úgy gondolkodnia, mint ő. Aztán eszébe jutott Josh mondata is. Arra utalt, hogy hozza elő azt az énjét és keresse meg a rohadékot, hogy legalább sejtse mik a szándékai? Az illemhely felől egy nő sikítása törte meg a pillanatnyi csendet, majd a friss vér illata ütötte meg az orrát. - Hívj erősítést!

- Mi? - Kiáltotta oda új társa.

Alig ért oda a WC-hez, amint kinyílt az ajtaja, máris fájdalmat érzett meg a hasán. Kegyetlen ösztönei beindultak. Hagyta, hogy eluralkodjon rajta az aki valójában és akkorát vágott a mellkasára, hogy a falat kibontva az utcán landolt a lény. Mindössze pár pillanat telt el, de ahogy kilépett a lyukon át, a démonnak hűlt helye volt. A levegőbe szippantva a vér illatát követve jutott el egy épülethez, ahol érezte, hogy régen történt valami. Lenézve a földre vércsíkokat és tócsákat látott, amiket elkezdett követni és egy régi metró alagútba tévedt, ami minden bizonnyal az otthona lehetett. Egy tábla mellett állt meg, ami a Cannon Street feliratot viselte magán. Valahogy lekeveredett az alagútba és megtalálta a megviselt metrószerelvényt, ahol Stone-ék megölték az előző Skorpió Démont. Tőle nem messze egy elsorvadt testnek tűnő valamit talált. Hirtelen megszédült és az aszott maradvány közepébe tenyerelt. Ha nem lett volna rosszul a vérveszteségtől, biztosan elszörnyedt volna, de most nem érdekelte. Őrjítően zakatoló szívdobogást hallott, ami egyre közeledett felé. Vészcsengői bekapcsoltak, de még mielőtt kiderült volna mi fente rá a fogát, megjelent Bane. A kezébe nyomott valamit, amit automatikusan inni kezdett, majd felkapta az ölébe és elindultak kifelé. Mire normálisan magához tért, éppen lefektette valahová és a sebeivel törődött. Hagyta, hogy bekötözze és csak ült mellette.

- Jól vagy? - Kérdezte tőle aggódva.

- Megmaradok. - Mosolygott rá.

A kezébe nyomott néhány vérrel teli tasakot, majd nyelt egyet és kikelt magából. - Megőrültél? Egyedül neki mész ennek a dögnek? - Látta a lényt? - Egy ekkora torony mindenkinek kihívás! Hogy voltál képes utána menni? Meg is ölhetett volna!

- Megölni? - Csattant fel a szóra. - Közel sem járt hozzá!

- Ha nem megyek utánad és lövök bele egy egész tárat, akkor most nem itt beszélgetnénk! - Tehát jól érezte, hogy meg akarta támadni, de akkor mi volt az a másik? 

Maga sem értette hogyan, de a zuhany alatt kötött ki Bane-nel, majd az ágyban, ahol teljesen egymásba feledkeztek. Akkor az a másik furcsa érzés elhatalmasodott rajta és beleette magát az elméjébe. Mintha valami szörnyűség életre kelt volna abban a metró aluljáróban és neki köze lett volna hozzá. Valamikor reggel arra ébredtek, hogy a csörög mindkettejük mobilja.

 - Lődd ki! - Nyavalygott Stone. - Aludjunk még egy kicsit.

Hiába nyomták ki a hívásokat, csak nem akarták feladni a zaklatóik. 

- Csörög a mobilod. - Szólt a férfinek. A kijelzőt megnézve Conlon neve villant fel. - A főnök az.

Gondolkodás nélkül felvette és kihangosította, hogy mindent hallhasson Stone is.

- Stone, hol a pokolban vagytok? - A fickó tudja, hogy együtt töltötték az éjszakát?

- Hazahoztam Noah-t. - Válaszolta nyöszörögve.

- Az irodámba, most! - Üvöltötte, mielőtt bontotta a vonalat.

Nem volt más választásuk, mint ellátni gyorsan a sebét és felöltözni, hogy bemenjenek a főnökhöz, aki elég zabosnak tűnt ahhoz, hogy mindkettejüket kirúgja. Stone segített kiszállni neki a kocsiból és bekecmeregni az őrsre, ahol Conlon szinte tüzet okádott a méregtől. Járt az agya, hogy hogyan lehetne a lehető leggyorsabban lecsillapítani, de csak az volt előtte, ahogy a Skorpió Démon megsebezte. Idegesen hagyta, hogy leültessék és már szinte érezte, hogy mit fog kérdezni.

- Megőrültetek? - Na tessék. Mintha Bane-t hallotta volna az éjszaka, mikor kiakadt. A férfi odament hozzá és egész közelről a szemeibe nézett. - Véletlenül ott kajáltatok, ahol lecsapott. - Kezdte el a fejtegetést. - Nem fura egy kicsit?

- Kimondanád végre? - Kezdte elveszíteni a türelmét.

- Egyikőtöket kiszemelte magának! - Pontosan erre várt. - Josh azt mondta, hogy neki mentél. - Csak bólogatni tudott. - Mit kerestél a Cannon Street-nél?

- A lényt követtem! - Conlon szemei elkerekedtek. 

- Vértócsákat hagyott maga után, amik az áldozattól és tőled származtak! Megmagyaráznád? - Akkor fészkelődni kezdett és megmutatta a hasán lévő kötést, amin kezdett átütni a vér. - Ezt tőle szerezted? - A férfi a mögötte lévő íróasztalba ütött. - A szentségit! - Sziszegte. - Nem érted, hogy az a rohadék kiszemelt magának? - Bane ijedten nézett rá. - Mostantól nem mehetsz egyedül sehová! Bane rajtad tartja a szemét és védő őrizetet kapsz!

- Mindezt egy marás miatt? - Nevetni kezdett. - Ne szórakozz már!

- Ketten a tieid közül úton vannak ide. - Ennyire betojtak attól, hogy megsérült? - Ez már kurvára nem játék!

Kénytelen volt beletörődni a sorsába, de legalább a sajátjaival viszonylag szabadon mozoghat és lesz támogatása ha valami balul sülne el. Ennek a rémnek befellegzett és amikor legközelebb megpróbálja megtámadni, az lesz az utolsó, amit megtett élete során. Némán ültek egymást bámulva, miközben próbáltak megnyugodni. A legváratlanabb pillanatban feltépte az ajtót egy rendőr és az izgatottságtól alig tudott megszólalni.

- A gyilkos.... - hebegte. - .... ismét lecsapott.

Azonnal felpattantak és a megadott címre mentek. Legnagyobb meglepetésére ugyanabban a lebujban gyilkolt, ahol korábban Harley Stone szörnyetege is. Szinte ösztönösen ment a wc felé és akkor találta meg a nő holttestét, akinek kitépték a szívét. Az egész helyiség úszott a vérben, a tükrön pedig egy felirat, "Visszatértem".


 - Jézusom! - Szólalt meg megrökönyödve mögötte Bane. - Ez a rohadék egyre kiszámíthatatlanabb!

- Van még egy játékosunk. - Mondta ki az első dolgot, ami eszébe jutott.

- Biztos, hogy nem ő volt? - Megforgatta a szemeit, miközben közelebb sétált a holttesthez. Rámutatott és Bane értetlenül nézett rá. - Mit nem veszek észre?

- Csak a szívét vitte el. - Mutatott rá egy kézzel fogható tényre. - Sokkal tisztább munka, mint a rémé. 

Bane felcsattant. - Ez kurva jó! Kettő után nyomozhatunk!

A földre lenézve vércsíkokat látott meg, amiket elkezdett követni. Egy ajtóhoz vezettek, ami lépcsőkre nyílt és nem akart megállni. A legközelebbi ajtó csurom véres volt és egy hatalmas, véres tenyérlenyomat volt rajta, aminek mintha hosszú körmei lettek volna. Érezte, hogy tényleg két különböző gyilkosról van szó, hasonló, mégis eltérő gyilkolási módszerrel. Tovább követte a vért és kilyukadt egy erkélyen, ahol véget értek a nyomok. Bevágta maga mögött az ajtót és a korlátnak dőlve egy a korábbi levegővételtől eltérőt hallott meg. Bárhogy is küzdött, a fogai megnyúltak a szájában, körmei is hosszabbak lettek és minden bizonnyal a szemei feketén világítottak. A szemben lévő épület egyik sötétben úszó helyiségéből érezte, hogy valaki figyeli. Pillanatokkal később Bane jelent meg mellette, aki bezárta az ajtót és gondoskodott arról, hogy ne zavarják meg őket. Gondolkodás nélkül neki esett és mire kicsit észhez tért, már mélyen egymásba feledkeztek a falnál. Nem érette mi ütött belé ismét, ennek ellenére igyekezett élvezni a pillanatot. Miután végeztek nagyon gyorsan észhez kellett térniük a bódulatból, mert ki tudja honnan leshettek rájuk a gyilkosok és nincs garancia arra, hogy nem támadják meg őket. 

Az őrsön a főnök még jobban kikelt magából a tényre, hogy most már két gyilkos után kell nyomozniuk. Megunta a folyamatos hőbörgést, ezért kiment a többiek közé Bane asztalához és a 2008-as ügy aktáját, amivel meglepően egyeztek a részletek. Ez hogyan lehetséges? Hogy a fenébe tudja valaki ennyire precízen lemásolni az előző szörnyeteg módszereit? Az lehetetlen, hogy a semmiből feltámadjon és újra elkezdjen öldökölni! Éles hang ütötte meg a fülét, aminek pár pillanaton belül vége szakadt, majd valamit lepakoltak elé az asztalra és nagyon meglepődött, amikor egy hűtőtáska volt az. Feszült pillanatok következtek, mert el sem tudta képzelni, hogy mi is lehet benne. Lehetséges, hogy valamilyen üzenetet akart neki hagyni valamelyik gyilkos és ha igen akkor mit? Talán azt, hogy ő lesz a következő áldozat? A többiek nyugtalanul próbálták kitalálni, hogy mi lehet benne, végül bólintott és a táska kinyílt.

Egy félbe harapott szív volt benne rengeteg jéggel, a fedele belsejében pedig egy újabb felirat. "Érted jön". Ezzel bizonyossá vált, hogy az aki miatt eredetileg ideküldték kiszemelte magának. A másik miért figyelmezteti a rá leselkedő veszélyre ha nem akarja megölni? Lehetséges, hogy barátot talált benne? Eszébe jutott, hogy a jelentésben is volt egy pontosan ilyen eset, de akkor nem volt felirat a táskában, amikor a lény elküldte Stone-nak. Őt akkor nem figyelmeztetni akarta, hanem megmutatta, hogy kivel áll szemben. 

- Ki hozta ide? - Tette fel a kérdést a főnök.

- Nem tudjuk, most gurította be ide valaki. - Válaszolta az egyik rendőr.

- Zárjátok le az épületet! - Adta ki a parancsot Conlon.

- Már késő! - Vonta le a következtetést.

- Küldjétek el analizálásra és csináltassatok gipsz mintát a fognyomokról!

A nap további része várakozással telt el. Míg az eredményekre vártak, folyamatosan a két ügy aktáit bújta. Bane egyetlen pillanatra sem hagyta magára, így lehetősége sem volt senkinek megtámadni vagy a közelébe kerülni. Fáradt volt mégis hajtotta az adrenalin és képtelen volt pihenni. Társa egy energiaitalt nyomott a kezébe, hogy jobban bírja a strapát. Mire feleszmélt, az övéinek nevezett fiúk álltak körülötte. 

- Szia, Noah. - Köszönt neki Warren. - Az ahogy nézett rá egyértelműen azt jelentette, hogy itt a vége és szedheti a cuccát, mert mennek haza.

Sajnos megérzései nem csaltak, mert Minho veszekedett éppen Conlon-nal és Bane-nel az irodában. Warren hűségesen ült mellette és csillogó szemekkel figyelte minden mozdulatát. Amikor a főnököt kivéve a fiúk kiléptek az iroda ajtaján, Warren felkapta a vállára és elindultak kifelé az őrsről. Már azt hitte visszaviszik Amerikába és amikor megállt a kocsi, egy érdekes épület előtt álltak meg. Lifttel mentek fel a ki tudja hanyadikra és meglepetten nyugtázta, hogy a cuccai ott vannak. Szinte automatikusan a szobájába ment és úgy dőlt bele az ágyába, mint egy krumplis zsák. Álmában csak peregtek a képek és az infók, amiket eddig megtudott. Fogalma sem volt mennyi ideig aludhatott, de a lakásban egyedül volt és a lámpák sem égtek. Valami nem stimmelt. Ott állt a nappali közepén a sötétben és nem tudta mire számítson. Valaki hátulról átölelte, mire elmosolyodott. Vajon melyik fiú próbálta elcsábítani? Két hideg és nyirkos kéz ölelte körbe, majd karmok simítottak végig a bőrén és pillanatokkal később égető fájdalom nyilallt a bal vállába. Érezte, ahogy sebekből lassan csordogálni kezdett a vér és akkor tudta, hogy vesztett. Az a valaki szorosabban ölelte magához és úgy lélegzett, mintha fájdalmai lettek volna. Még mielőtt bármit kérdezhetett volna tőle, az ajtó kinyílt, a villany felkapcsolódott és megjelentek a fiúk.

- Vigyázz, Noah! - Kiabálta Minho.

A lény ott hagyta, majd hatalmas erővel futás közben lyukat ütött a falon és eltűnt. Nem telt bele tíz perc és máris ott volt a rendőrség egy mentővel egyetemben. Meglehetősen furcsa volt számára, hogy nem akarta megölni, inkább csak megjelölte, hogy tudja mikor tartózkodik a közelében. Miután ellátták a harapását is, feldúltan ment vissza a lakásba, ahol észre vette a vércseppeket. Először azt gondolta, hogy a sebéből kerültek oda, aztán meglátott néhány frissebb cseppet és akkor felnézett. A plafonra pontosan az a jel volt felrajzolva vérrel, amit régen az előző szörny csinált az egyik áldozatnál, hogy üzenjen Stone-nak. 

- Szent szar! - Hallotta meg Bane hangját. - Ez tényleg ő! - Állapította meg.

- Hogy állítjuk meg? - Warren kérdés kicsit meglepte.

- Te mit gondolsz Minho? - Nem érkezett válasz. A fiú eltűnt, de helyettem vércsíkok mutatták az utat.

Alaposan felfegyverkeztek és indultak a nyomok után, melyek meglepő módon a Cannon Street-hez vezettek. Bane egy furcsa férfivel nyittatta ki az ajtókat, hogy lejuthassanak a metró alagútba. Egyáltalán nem lepte meg, hogy derékig ért a víz. Velük szemben volt egy lift, ahhoz közel pedig másik alagút, amin lesétálva eljutottak oda, ahová kellett. Ott tenyerelt bele Foster maradványaiba, mikor a másik démont üldözte. Minho a plafonról lelógó kábelhez kötözve lógott egy fénykörben. Megállt néhány centivel előtte, hogy meg ne törje, míg a többiek megpróbálták kiszabadítani. A vízből hirtelen felugrott a Skorpió démon, hogy megpróbálja elkapni a fiút, de ő résen volt és hatalmas erővel belevágta a legközelebbi falba. Mivel őt vette célba, a szerelvény maradványaiba robbant és futni kezdett a szörny elől, amíg a legsötétebb kocsiig jutott, ahol megtorpant. Megfordult, majd pillanatokkal később két óriási kar nyúlt ki érte és behúzta a sötétségbe. Még a lélegzete is elállt, amikor megállt pontosan előttük a másik. Már kezdte elveszíteni a reményt és megfordult a fejében, hogy összedolgoznak, amikor az őt segítő a földre vele együtt megmozdult és ott állt közöttük. Hasonlóak voltak, mégis különbözőek. A másik felemelte kezét, hogy lesújtson vele, de Foster időben ragadta meg és kezdte előrébb tolni a legközelebbi ajtóig.

Élve a lehetőséggel kettesben hagyta a két rémet, hogy lejátszhassák azt a csatát, ami már akkor el volt rendelve, amikor a vérével életre keltette Foster-t. Kegyetlen és véres verekedés vette kezdetét közöttük, miközben aggódva nézte végig. Készen állt arra, amire már ő is készült egy ideje és gyűjtögette hozzá az erejét. Foster súlyos sérülésekkel repült ki a kocsiból a feküdt előtte, majd kilépett a másik és akkor teljesen elborult az agya. A többiek mellé álltak és elkezdtek tüzelni rá, nem sajnálva a lőszert. A démon nyöszörögve állt tőlük néhány méterre, de még így sem akart meghalni. Foster-t megragadva a hozzájuk legközelebb lévő falhoz húzta, aztán engedett ösztöneinek. Maga sem tudta mivé változhatott át, de láthatóan és hallhatóan mindenkit meglepett. A szörny megpróbálta megmarni, válaszképp megragadta a kezét és úgy kezdte a földhöz vagdosni, mintha egy rongybaba lenne. Mikor megunta hagyta, hogy ott feküdjön a földön, majd a teljes súlyával iszonyú erővel ráült és a mellkasába nyúlt. Innen nem volt más hátra, mint kiemelje a szívét, amit odadobott Foster-nek, aki széttépte. A többiek a biztonság kedvéért néhány kisebb bombát helyeztek a maradványaiba és amikor elég messze voltak a Cannon Street-től, megnyomva egy gombot felrobbantották. Az ügy lezárása után visszatért az alagútba, hogy megnézze nem-e kelt életre még egy démon. Szerencsére Foster-nek semmi nyomát nem találta, így biztosra vette, hogy még mindig él. Sosem gondolta volna, hogy pont az fogja megvédeni, akitől tizenkét éve rettegtek az emberek.

2018. november 19., hétfő

Happy Birthday


A Supernova kisebb koncertet tartott néhány válogatott számukból Japánban. Velük együtt meghívták az Exo-t, Code-V-t és a BTS-t is. SJ már gyanította, hogy társai és felesége valamire készülnek titokban, de fogalma sem volt róla, hogy miben és bárhogy próbálta kideríteni, nem sikerült neki. Csak remélni tudta, hogy szerelme meglepetésként fellép velük, mert hiába könyörög neki évek óta, nem akar kötélnek állni. Éppen a mosdóból sétált vissza a sminkszobába, amikor arra lett figyelmes, hogy JH és felesége valamin nagyon tanakodnak.

- Omma, én ezt nem bírom tovább! - Jelentette ki a fiú.

- Fiam, ha nem akarsz szaladni, akkor kibírod még egy kis ideig! - Mondta idegesen Jan. - Nem bukhatunk le még idő előtt! Akkor oda a meglepetés!

Néhány pillanatig megfordult a fejében, hogy ők ketten talán kavarhatnak a háta mögött, de akkor visszhangzott a fejében a meglepetés szó. Lehetséges, hogy mégis fellép velük és ez lenne az a nagy meglepi amire nem is számít? Mosolyogva fordult meg és kezdte keresni a többieket, akik a szokásos rituáléikat végezték, amiket minden fellépés előtt. Izgatottan várta, hogy miben sántikálnak a többiek és arról fogalma sem volt, hogy a maradék csapattársai is cinkosok a dologban. Mire visszaindult imádott szerelméhez, cseppet sem lepődött meg, hogy néhány srác lebzselt körülötte és jó hangulatban beszélgettek. 

- Noona, ne már! - Udvarolta körbe az Exo-ból Jongin a lányt. - Miért nem szeretsz már? - Nyafogta. - Lehetnék életed főszereplője.

Jan csak kuncogott. - Édes szívem, ő már megvan. - Kacsintott rá. Mosolyogva megállt az ajtónál és az ajtófélfának dőlve figyelte az eseményeket. 

- Fogd magad vissza, Jongin-ah! - Avatkozott be Suho. - A mi Noona-nk komoly férjes asszony! - Szerelme csak bólogatott, hogy megerősítse. - Esze ágában nincs elhagyni a szőke hercegét.

Mindannyian hangos nevetésben törtek ki. Ilyenkor még mindig meglepte, hogy milyen jól megértette magát más srácokkal is, akik lesték minden szavát, elvégre nem mindennapi dolog, hogy egy magyar származású lány hozzámegy egy koreai idolhoz, akiért rajonganak a nők és a lányok. Bármelyikük választhatott volna mást, de ő eldöntötte néhány beszélgetésből, hogy megszerzi magának és vele éli le az életét. A legjobb dolog ami történhetett vele az a műsor, amiben a feleségük volt és sokat lehettek együtt. Tartott tőle, hogy SM-t választja, de mellette maradt és amilyen gyorsan csak lehetett, el is vette feleségül. Mindennek már öt éve. Élete csaknem teljes és tökéletes, de valami még hiányzik és az nem más, mint édes kis baba, aki csak kettejüké. 
Nem mondott semmit, amikor GN megjelent mellette és becsatlakozott Jan nézésébe és jól szórakoztak rajta. Tudta, hogy nem avatja be az ellene tervezett merényletbe, de izgatottan várta és kezdett türelmetlenné válni, mégis próbálta visszafogni magát. Mire feleszmélt, a többiek ott álltak mögötte és nevettek minden egyes beszóláson. Jan annyira más volt azokkal a srácokkal, mint velük. Ha jobban belegondolt, JH-al valami hasonló kapcsolatban álltak. Komolyan akkor kezdett aggódni, amikor Sol a Code-V-ből is becsatlakozott és folyamatosan feleségéhez simult. 

- Szóval, milyen meglepit tervezel a férjednek? - Nézett rá csillogó szemekkel.

- Nem mondhatok semmi konkrétat, de különleges lesz. - Jan olyan képet vágott, mint aki elképzelte az egész szituációt.

Amikor végigsimított a hasán, eszébe jutottak a rosszullétei és kezdett aggódni. Még mindig beteg lenne? Elhúzta a száját, mikor elkezdte inni azt a keserű vizet, amit hányinger ellen szokott. Az ízétől kirázta a hideg. Hogy tudja meginni minden grimasz nélkül? Mire feleszmélt, már jöttek szólni nekik, hogy hamarosan ők jönnek. Jan is felpattant és készülődni kezdett. Minden jól ment, még a közönség is kellemesen mulatott és meg sem fordult a fejében, hogy a két csapat tagjai miért ujjonganak, amíg egy táncos el nem kezdett táncolni vele. Először furcsának tűnt és már gondolta, hogy elhajtja, amikor meglátta szerelmét pontosan az utolsó dal közben. 
Amint lement a dal, még nem mentek le a színpadról, hanem lekapcsolták a világítást és apró fények jelentek meg. Nevetni kezdett, amikor meglátta a hatalmas tortát és a többiek elkentek rajta egy kis krémet, miután előtte állt. Tudta, hogy beszédet kell tartania és sejtette, hogy nem maradnak móka nélkül, amikor a többi csapat is ott állt körülöttük. Pillanatok alatt torta csata alakult ki és nem volt olyan ember, aki ne lett volna krémes. Akkor ért véget, mikor felemelte a kezében a mikrofont és elkezdett beszélni.

- Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy gondolt rám. - Kezdte el. - Különösen a többieknek és imádott feleségemnek, aki nélkül unalmasan telnének a napjaim.

A rajongók egyszerre sikítottak fel és tapsoltak. Hálás volt nekik, hogy felejthetetlenné tették a születésnapját. Utolsónak a BTS lépett fel azután, hogy feltakarították a színpadról a krém maradványokat és ők ott ették a hatalmas tortát. Végignézett a többieken és boldog volt. Még vége sem volt az estének, Jan-nek máris mennie kellett. Előre utálta azt az időt, amit nélküle kell eltöltenie, de bele kellett törődnie, hisz még voltak kötelességei. Interjút adtak az egyik tévének. Legalább a születésnapján megúszhatta volna! Mosolyt erőltetett magára és kedvesen válaszolt minden kérdésre, miközben arra gondolt, hogy hamarosan ismét imádottjával lehet.
Mikor hazaért, újabb meglepetés várta. Otthon szerelme különleges dologgal készült. Gyertyák fénye adott romantikus hangulatot és a frissen elkészült étel édes illata kárpótolta a kellemetlenségekért. Felakasztotta a kabátját a fogasra és a táskáját a bejáratnál lévő asztalra tette, majd elkezdte keresni élete párját. A konyhába érve ízléses teríték és ételek várták. Pontosan erre várt már órák óta. A fiúkat már nem szidta magában amiatt, hogy hátráltatták és mindenféle hülyeséget kitaláltak. Teljesen elmerült a látványban és csak azt vette észre, amikor Jan énekelni kezdett.

- Boldog szülinapot. Boldog szülinapot. Boldog szülinapot SJ, boldog szülinapot. - Egy gyümölcsös torta volt nála, melyen két gyertya éget, az éveinek számával.

- Köszönöm. - Mosolyodott el.

- Kívánj valamit. - Unszolta szerelme és meg is tette, mielőtt elfújta a gyertyákat.

Végre béke töltötte el, de érezte, hogy szerelme még mindig tartogat számára valamit. Szíve majdnem kiugrott a helyéről, miközben várta az újabb meglepetést. Kellemesen megvacsoráztak és egy szelet tortát is elmajszoltak, majd utána elé tett egy pici csomagot, piros masnival a tetején. Izgatottan bontotta ki és amikor meglátta a terhességi tesztet, nagyot nyelt.

- Ez az, amire gondolok? - Jan csak bólintott. - És?

Jan büszkén elmosolyodott. - Gratulálok, apuka.

Annyira megörült, hogy felpattant az asztaltól, magához húzta és alaposan megpuszilgatta. Tehát ez volt az a nagy dolog, amit eddig rejtegetett előle. Képtelen volt elhinni, hogy minden kívánsága teljesült és pontosan egy babát kívánt a gyertyák elfújásakor. Nála boldog embert akkor el sem tudott képzelni. Szeretteinek sikerült különlegessé varázsolnia ezt a napot és ezért nagyon hálás volt.

2017. október 29., vasárnap

Proteus Vs Creature (+18)




Az amerikai hadsereg kutató részlege két nagyon veszélyes kísérletet folytatott. Egyesíteni akarták a Delfin és a cápa DNS-ét, amikből olyan hibridek jöttek létre, amik jól idomíthatók és szófogadók, ugyanakkor vérengző vadállatok. Csakhogy mellettük Dr. Bishop egy olyan lényt is létrehozott, amelyik sokkal okosabb és vérszomjasabb a többi hibridnél. Benne emberi DNS is megtalálható. A lény egy nap megtámadta a Delfin-cápa hibrideket, sőt emberi áldozatokat is szedett, köztük Dr. Bishop-ot is. A doktor jobb keze azzal, hogy elfogta és egy olyan acélketrecbe zárta, amiből nem tud kijutni megmentette és a biztonság érdekében leengedte a tenger fenekére, hogy ne árthasson senkinek. Több, mint húsz év eltelte után a ketrec megadta magát és a szörnyeteg rengeteg áldozatot szedett. Dr. Simon Chase oldotta meg a helyzetet feleségével, fiukkal és két barátjukkal. Megölték, hogy megmenthessék az embereket tőle. 

Huszonkét évvel ezelőtt egy másik projectbe fogtak a kutatók. Dr Shelley vezette a kutatást, amiben egy cápába fecskendeztek emberi DNS-t. Egy ritka okos és leleményes lényt kaptak, aki a végtelenségig képes tanulni és felhasználni a tudást. A cápát elnevezték Charlie-nak és a genetikai kísérletet pedig Proteus-nak. Egy nap annyira okossá vált, hogy kimászott a tartályából és elkezdte lemészárolni a a kutatóbázis személyzetét. Charlie alakváltó képességének köszönhetően bárki alakját felveheti, akit korábban megölt. DNS-ét beépíti áldozatáéba és be tud hatolni a tudatába. A vérengzés éjszakáján csapat heroincsempész egy elhagyatott olajfúrótornyon keres menedéket. Bekebelezte szép lassan őket egytől-egyig, de azzal nem számolt, hogy Alex-ben méltó ellenfelére akad. A szörnyeteg a kutatást finanszírozó Mr. Leonard Brinkstone-t és csapatát is megölte. Alex és Linda a kokainnal csapdába csalták, majd felrobbantották a lényt. Ezzel a világ megszabadult mindkét szörnyetegtől. Egészen mostanáig.

Valahol a tengeren egy újabb elhagyatott fúrótoronyban megismételték a kísérletet. A megmaradt mintákból és a központban elküldött adatok alapján rekonstruálták Charlie-t, a mutálódott cápaembert, akit korábban képtelenség volt megállítani. Ugyanúgy szívta magába a tudást, mint elődje, de rajta nem mutatkoztak meg az agresszív hajlamok. A tudósok büszkén mutatták be a szörnyeteget és foglalkoztak vele, amíg furcsán nem kezdett viselkedni. Egyre kevesebbet figyelt az emberekre és akkor elkezdték megtenni a szükséges intézkedéseket, nehogy kimászhasson a tartályából és elkezdje a vérengzést. Úgy tűnt minden rendben volt. A személyzet és a tudósok éppen a vacsorájukat fogyasztották, amikor váratlanul megszólalt a riasztó.

- Uramisten! - Szólalt meg az egyik tudós.

- Ez meg mi a franc? - Érdeklődött a következő.

A kutatás vezetője ordítva dobta le a kanalat és tálcájára. - Nézzek meg mi történt! 

A biztonsági személyzet nagy része elindult, hogy felderítse miért szólalt meg a riasztó. Egy darabig kiabálás, majd fegyverropogás és eszeveszett sikítás visszahangzott mindenütt. A állomást lassan húsz centi víz töltötte meg mindenhol. Az ebédlőben rettegő emberek bepánikoltak és szétszéledtek, remélve, hogy megmenekülhetnek a feléjük közeledő borzalomtól. A szörnyeteg újabb embert üldözött, aki kétségbeesetten menekült az életéért, majd felsikított, amikor elkapta. Egy emberek sikerült bejutnia a vezérlő terembe és értesíteni az illetékeseket. 

- Itt Dr. Armstrong. - Szólt bele a rádióba. - Veszélyben vagyunk! Hallja valaki?

- Itt Fuller admirális. - Jött a válasz. - Mi történt?

- A kísérlet elszabadult. - Nézett hátra a férfi. - Ismétlem, a kísérlet elszabadult!

A kutatóállomáson éppen a napjukra készültek az emberek és mindenki iszogatta a maga kávéját. Dr. Hatcher is éppen ébredezett, amikor valami váratlanul felbukkant a vízből és annyira meglepte, hogy elejtette a bögréjét. A különleges kísérlet volt, amit saját gyerekeként nevelt már egy ideje. Korábban voltak súrlódások, mert a lény nem bírt ki nélküle két órával többet és hatalmas erővel verte az acél kapukat, hogy kijuthasson és megkereshesse. Azóta építettek neki egy szobát, aminek van egy víz alatti bejárata is, hogy a lény nyugodtan közlekedhessen kedvére közte és az ő szobája között. Sosem tolta el magától és bár álmos volt még és nem törődött vele, hogy bámulja, mert már megszokta. 

- Néha a frászt hozod rám. - Nyöszörögte fáradtan és egy újabb csészéért nyúlt, hogy kávét ihasson. 

Jó időbe és néhány fájdalomcsillapítóba telt, amíg kezdett magához térni annyira, hogy tudjon koncentrálni és a napi rutin elvégzése után felöltözött és elindult kifelé. Semmi kedve nem volt semmihez, de a lényt nem hagyhatta cserben és megőrült volna ha eltűnt volna a szeme elől. A kutatóbázison reggeli idő volt és beállt a sorba, hogy magához vehessen némi táplálékot, hogy erőt nyerhessen belőle. Semmi étvágya nem volt, ennek ellenére igyekezett minél többet magába tuszkolni az ételből. Szerencsére a szervezete hamar reagált és kezdett visszatérni az ereje. Már kicsit jobb kedvvel iszogatta a kávéját és remélte, hogy semmi sem ronthatja el, de tévedett.
A távolból lépteket hallott. Nem akart senkivel sem beszélni, ráadásul érezte, hogy valami rossz fog történni, ami nagyot lendít majd az amúgy sem túl jónak induló napján. Éjszaka rémálmai voltak egy különös teremtményről, ami bekebelezte teremtőit és további áldozatokra lesett. Valamikor hajnalban riadt fel álmából és azóta sem tudott visszaaludni. Állandóan kísértették azok a szörnyű emlékek, amikor egyiküket megragadta, kinyitotta a száját, valamit átdugott a nőébe és amint lenyomta a torkán, fekete masszává változott. Észre sem vette, hogy valaki leült mellé, csak akkor amikor a vállához ért és megugrott az érintéstől.

- Szia. - Mosolygott rá Suho.

- Szia. - Sóhajtott fel megkönnyebbülten.

- Merre jársz? - Ismét felvillant előtte a nő halála. - Jan?

- Volt egy rémálmom. - Rázta meg a fejét. - Semmiség. - Mosolyodott el és akkor végre megcsókolta férjét. 

- Mi lenne, ha kicsit visszavonulnánk? - Egyenes utalást tett arra, hogy zárkózzanak be és szeretkezzenek egy hatalmasat. Igazság szerint rá is fért már, hiszen hetek óta nem voltak már együtt és eljátszogatott a gondolattal, hogy megtörténik. - Hamarosan házassági évfordulónk lesz. - Kacsintott rá a fiú. - Cápi adhatna nekünk egy-két órát kettesben.

Ideje sem volt örülni a ténynek, hogy kettesben lehetnek, amikor idegenek jelentek meg fegyveresekkel. Tudta, hogy valami történni fog és úgy is lett. Kelletlenül húzta el a száját oldalra és a rossz kedve egyre erősebb lett, amikor munkatársai felé mutogattak. A Cápaember miatt csak nagyon óvatosan merték megközelíteni, mert amikor valaki kétes szándékkal közelítette meg, akkor megjelent és csak nagyon nehezen lehetett lecsillapítani. A férfi, aki róla kérdezősködött minden bizonnyal hallotta munkatársaitól, hogy óvatosan közelítsen felé és alapos körülnézés után jó időbe telt, míg közel mert merészkedni hozzá.

- Ön Dr. Hatcher? - Érdeklődött a férfi.

- Mit akar? - Kérdezett vissza cseppet sem barátságosan.

- Beszélnünk kell! - Integetett a fejével, hogy nem egyezik bele. - Négyszemközt ha lehet.

Ránézett Suho-ra és ő elmosolyodott. - Menj csak.

Hosszú ideig zagyvált valamit a férfi, de semmi értelme sem volt. Csak kerülgette a forró kását és tudta, hogy valamit nem mondott el neki. Egy idő után megelégelte és a medence felé vette az irányt, ahol megbeszélte a Cápaember-rel, hogy találkoznak. 

- Hallotta amit eddig mondtam? - Türelmetlenkedett a férfi.

- Azt mondtam nem! - Kiabált a fickóra. A medencébe lógatta a lábát, hogy jelezze a lénynek, hogy megérkezett.- Nem viszi sehová!

- Mi történt? - Jelent meg hirtelen Suho. - Miért keltél így ki magadból?

- Mondja el vagy magára uszítom! - Utasította a fickót, aki félelemből beszélni kezdett.

- Huszonkét éve valahol az Óceánon lévő kutatóállomáson tudósok létrehoztak egy lényt, ami sokkal okosabb és agresszívebb, mint amit ismerünk. - A fickó nagyot sóhajtott. - Egy idő után megvadult és elképesztő képességei lettek. Magába olvasztotta az embereket és vegyítette a DNS-üket a sajátjával. 

Hatalmasat sóhajtott és megvakarta a fejét. - Nagyszerű!

- Te tudod miről van szó? - Hallotta meg Suho hangját. 

- Mondja el neki. - Szólt a férfire.

- Nem tehetem! - Jelentette ki. - Nincs meghatalmazásom erre.

Lenézett a vízre, ami bugyborékolni kezdett, majd hirtelen hátra vetette magát és a Cápaember iszonyatos robajjal emelkedett ki a vízből. Ott feküdt alatta és a lény a doki nyakát szorongatta. - Mit nem mondott még el? - A lény jobban megszorította a nyakát. - Halljam!

A férfi köhögni kezdett és fulladozni, de ennek ellenére nagyon is jól értette mit mondott. - Klónoztuk.

- Rohadékok! - Mikor kimondta, a Cápaember meg akarta ölni a férfit, de megállította.

- Valaki elmondaná nekem mi folyik itt? - Akadt ki Suho, amit teljesen meg lehetett érteni abban a helyzetben. - Miről beszéltek?

Megfogta férje kezét és a legközelebbi számítógéphez vezette. Előkereste a felvételt, amit annak idején Dr. Shelley készített még az első kísérletnél és lejátszotta Suho-nak.


  ~ Én... - zihálta egy ősz hajú férfi a felvételen. - ... remélem, hogy megtalálják a kazettát. Talán ez az utolsó alkalom, hogy figyelmeztessem magukat. Nincs már erőm, hogy küzdjek Charlie-val. - Suho figyelmesen hallgatta minden szavát. - Feladtam. Hamarosan én is olyan leszek, mint ő! Mint a többiek. - A férfi itt szünetet tartott és csak gondolkodott. - Mi sosem akartuk elhinni, hogy elérjük, amit Brinkstone akart! Mi voltunk a legjobban meglepve, hogy ilyen gyorsan sikerült. - Ismét elgondolkodott néhány pillanatra, aztán folytatta. - Tudják, minden élő szövet kilencvenöt százalékát a víz teszi ki. Mi a többi öt százalékra koncentráltunk. Hihetetlen, de sikerült létrehoznunk egy olyan szintetikus DNS-t, ami képes volt az azonnali evolúcióra. - Férje meglepődött. - Aztán elneveztük őt Proteus-nak. De több sikertelen kísérlet után, hogy a többi állattal aktivizáljuk Proteus-t, kipróbáltuk az egyik példányunkkal, Carcharodon-nal a cápával, akit magunk közt Charlie-nak becéztünk és ez bejött. - Maga a doki is meglepődött a mondaton. Suho letaglózottságában majdnem lezuhant a földre, mert le akart ülni, de megelőzte azzal, hogy alá tolt egy széket. - Azt hittük kudarcot vallottunk, amikor végre sikerült megölni a cápát. Azt hittük, hogy nem képes már a protektív adaptációra, de tévedtünk, mert Proteus áttért egy újabb szintre! A cápa szöveteit egy új formává alakította át. Amorffá. - Látszott a férfin, hogy borzalmas dolgokat élt át. - Azon az éjszakán kimászott a tartályból és bekebelezte az összes állatot az akváriumban. Nagyon örültünk. - Mondta mosolyogva, aztán a hangneme is súlyosan lemondóvá vált. - Hülyék voltunk! Azt hittük kordában tudjuk tartani még akkor is, amikor ránk támadt. Próbáltuk elpusztítani, de saját teremtményünk, akit elpusztíthatatlannak alkottunk végzett velük. A végén mindannyiunkat bekebelezett. A teremtmény folyton változott, átalakult és egyre erősebb lett, de alapvetően megmaradt gyilkosnak. - Suho itt megragadta az asztal szélét. - Proteus DNS-ébe sikerült bekódolnunk egy végső túlélési mechanizmust. Charlie elrabolja áldozatai DNS-ét a bennük lévő minden lehetséges értékes vonással. A mi esetünkben a tudásunkkal, emlékeinkkel. Bár mindannyiunkat bekebelezett ez a teremtmény, néhányan mégis érintetlenek maradtak és megmaradt a személyiségük. Ám a teremtmény egyre erőteljesebb, egyre intelligensebb lett. A heroin különleges hatással van a teremtményre. Összezavarja. Ezért történt, hogy átmenetileg újra visszanyertem az uralmamat felette! - A vallomás mindenkit meglepett, kivéve őt, hiszen már ismeri a történetet. - Úgy gondolom, hogy egy hatalmas adag heroin kikészítheti Charlie-t jó időre, hogy megtudjam ölni. - A férfi reszketni és zihálni kezdett, majd egy nővé változott, akiből egy undorító szörnyeteg lett és elszaladt. A felvételnek itt vége szakadt és Suho ijedten nézett rá.

- Szóval mit akar? - Célozta a férfinek a kérdést, aki nagyot sóhajtott.

- Azt, hogy a maga lényével nyírják ki a dögöt! - A mondattól felment benne a pumpa és legszívesebben megölte volna a férfit.

- Felejtse el! - Vicsorogta és közben magával küzdött. A lény reagált az érzésre és morogva megindult a férfi felé. - Hagyd!

Ekkor odalépett hozzájuk a kutatóállomás vezetője. - Kérlek! - Nézett rá könyörögve. - Ő az utolsó esélyünk és így legalább tanulmányozhatjuk Charlie-t is.

- Normális vagy? - Csattant fel. - Jól tudod mekkora rohadék az a lény és te odadobnád neki Cápit? - Mérgében akkorát vert a közelében lévő asztalra, hogy az ripityára törött. - Mi lesz ha bekebelezi őt is? - Újabb csapást akart mérni valamire, de a lény megállította. Lehunyta a szemeit és mélyeket sóhajtott, hogy megnyugodjon, miközben lenyalták kezéről a vért. - Az a dög megállíthatatlan lenne és csak... - Képtelen volt befejezni a gondolatot.

- ... Ti állíthatnátok meg. - Tette meg helyette a férfi. Cseppet sem volt ínyére a dolog. - Tehát mit mondasz?

A cápaember hátulról gyengéden átölelte és doromboláshoz hasonló hangot adott ki, amikor cirógatni kezdte. Végre megnyugodott és csak a reakciójára várt, hisz tudta, hogy megölne mindenkit ha nem engednék el velük. A lény tehát beleegyezett, már csak Suho reakciójára volt szüksége. - Rendben. - Egyezett bele, amikor férje bólintott egyet. - Ha az utamba kerül, apró darabokra tépem! - Jelentette ki. - Nincs minta, sem élve ideszállítás!

- Jól van. - Könnyebbült meg a férfi. - Te leszel a főnök. 

Mire észbe kapott, már úton voltak arra a fúrótorony és hajó keresztezésével létrejött laborba, ahol a szörnyeteg elszabadult. Vajon ennek a lénynek módosítottak a génszerkezetén vagy ugyanaz a kíméletlen gyilkos maradt, akiből klónozták? Rossz érzése volt az egész akcióval kapcsolatban. Cápi a kutatóállomáson maradt és meghagyta neki, hogy jól viselkedjen, míg vissza nem tér. Nem ölhet meg vagy bánthat senkit és csak remélte, hogy így is lesz. Suho a várhatóbbnál idegesebben várta az út végét. Eddig számukra ismeretlen borzalommal néznek szembe hamarosan, ami ki tudja majd hogyan végződik. Huszonkét évvel ezelőtt még nem volt ott, hogy megállítsa Charlie-t, de most más a helyzet, mert meg fogja találni a módját, hogy végezzenek vele. Mire feleszmélt a gondolataiból, már meg is érkeztek. Összerezzent a gyomra, amikor átléptek egyik hajóról a másikra. Minden egyes lépésnél nőtt a feszültség benne és rossz érzés kerítette hatalmába. 

- Történjen bármi, maradj a közelemben! - Mondta Suho-nak, aki beleegyezett és láthatóan nem volt más terve.

A laborba belépve mindent furcsa szag és zöld víz lepett el. Idegei pattanásig feszültek, mert tudta, hogy hamarosan a lény tudomására jut az ottlétük. Csak remélni tudta, hogy ez majd később derül ki és míg van egy kis előnyük, kitervel valamit arra az esetre, ha minden kudarcba fulladna. Nagyon esélyesnek látszott, hogy csak ketten élhetik majd Suho-val túl az egészet. Minden eshetőségre gondolt, ám a következő pillanatban egy éles fájdalomra lett figyelmes a tenyerében és odakapta a fejét. A hangulat megváltozása elárulta számára, hogy a lény már tud a jelenlétükről és azt is érezte, hogy valahogy figyeli őket. Igyekezett a lehető legtermészetesebb módon viselkedni és nem tudatni vele, hogy nem kifejezetten az emberi fajhoz tartozik. 

- Undorító ez a víz! - Nyavalygott az egyik nő, akit magukkal vittek. - Gusztustalan! 

- Vigyázzatok hová léptek! - Figyelmeztette őket a biztonságukért felelős zsoldos.

Mindent átjárt egy bizonyos szag, amitől még ő sem tudott eltekinteni. Erősen árulkodott a laborról és egész területéről, hogy a lény uralkodik benne. Hamarosan egy fertőtlenítő kamrában találták magukat, ami működésbe lépett. Igyekezett nyugodt maradni és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Miután a fertőtlenítés befejeződött, beléphettek a labor területére és bárhogy is azt mutatta, hogy meglepődött, egyáltalán nem ez volt a helyzet, amikor meglátta a feljegyzéseket és fényképeket. Ez a Proteus másabb volt elődjénél. Egyetlen apró módosítással egy másabb lényt hoztak létre, ami sokkal agresszívebb és okosabb volt elődjénél.
A falakról és a szellőzőkből érdekes, dög és mocsárszagú nyálkás valami csöpögött, amitől abban az esetben ha egyszerű ember lett volna felfordult volna a gyomra, de csak azt látta benne, hogy éppen hol járt Charlie. Suho-val egymásra néztek és egyszerre bólintás után elindultak egyenesen. Első megállójuk a labor volt, ahol elkezdték lementeni az adatokat. Semmi kedve nem volt a kutatóállomáson maradni és legszívesebben Cápi közelében lett volna, de ez a vágy a nem teljesülhetett. Megrángatta a vállát, amikor arra gondolt, hogy legalább imádott férje mellette volt. Jobb évfordulót el sem tudott volna képzelni. Suho nyugtalanságát képtelen volt eltitkolni és állandóan arra koncentrált, nehogy hagyják besurranni a szörnyeteget semmilyen alakban sem. 
A katonák gondosan őrizték a néhány tudóst, akik az adatok letöltésével és a minták begyűjtésével voltak elfoglalva. Valami velük sem stimmelt, mert egyikük titokban több nyálkából is mintát vett és eldugdosta őket. Azonnal tudta, hogy mire megy ki a játék, de nem lépett, mert megvárta, amíg végzett. Nem tetszett neki az, ahogy a lényről beszélt. A férfi szinte csodálta és az egyik női tudóst is megfertőzte ezzel és azt vallották, hogy egy ilyen dögöt nem elpusztítani kell, hanem megmenteni és sokasítani. Suho megforgatta a szemeit és jelezte, hogy szeretne egy kicsit kettesben maradni vele, addig míg ők elsztorizgatnak és érvelnek Charlie mellett vagy ellen. 
Suho-val a legnagyobb csendben megindultak és elkezdték felderíteni a helyet, nehogy valami meglepetésszerűen érje őket. Elmosolyodott, amikor megtalálták a mellékhelyiséget, majd konyhát és a néhány szobát is. Szerelme furcsán kezdett viselkedni amikor elkezdte befelé tolni a zuhanyzók felé. Először próbált ellenállni, mondván, hogy Proteus miatt kell elsősorban aggódniuk, de egy idő után beadta a derekát és elkezdték vetkőztetni egymást. Éhesen falták egymás ajkait, miközben meztelenül beálltak az egyik zuhanyzóba és megengedték a vizet. Kellemesen meleg volt, éppen olyan, mint amilyet szerettek. Önkívületben nyögtek fel egyszerre, amikor testük végre összeolvadt. 
Ideje volt már, hogy kicsit kettesben legyenek és élvezzék egymás társaságát. Suho erősen és gyors tempóban lökött, amitől kezdte teljesen eszét veszteni. Már majdnem teljesen elvonta a figyelmét, amikor váratlanul átlendültek a határon és együtt csúsztak le a földre, közben pedig a víz csorgott rájuk. A nagy zihálásban érdekes szag csapta meg az orrát, ami pont olyan volt, mint azé a nyálkáé, amit éreztek belépéskor. Próbálta összeszedni magát és lehető leggyorsabban felöltözni, hogy felkészülhessen a támadásra. Már ugrásra készen állt, amikor megszólalt a rádiójuk, amit zsebükben hurcolásztak.

- Dr. Hatcher, hall engem? - Szólt bele az őrök vezetője. - Dr. Hatcher!

- Tökéletesen. - Válaszolta.

- Hová tűntek? - Érdeklődött tovább az őr.

- Körbenéztünk és megtaláltuk a mosdót. - Kacsintott Suho-ra, aki azonnal elmosolyodott.

- Ön is jól van, Dr. Kim? - Suho nagyon sóhajtott, majd a szájához emelte a rádiót.

- Igen. - Mondta egyszerűen, aztán felöltözött és elindultak kifelé. 

Egyenesen mentek tovább és nem sokra rá meg is találták a tudósokat az őrökkel, akik nagyban falatoztak. Úgy döntöttek beszállnak és pótolják a korábban elvesztett energiát. Mélyen legbelül bevallotta magának, hogy eltekintve a kellemetlen helyzettől, hogy egy vérszomjas szörnyeteg leselkedik rájuk valahonnan, egész jól alakultak eddig a dolgok, hisz volt egy kis idejük egymásra imádott férjével a zuhanyzóban. Már majdnem az étkezés végére értek, amikor iszonyatos visításra lettek figyelmesek és a lámpák is szikrázni kezdtek körülöttük. Őket kivéve mindenki a földre vetette magát is imádkozott, hogy minél hamarabb legyen vége. Azonnal megindult a hang irányába és valami nagyon gyorsan mozgott előtte. Egy darabig végig a nyomában volt, aztán miután eltűnt egy ajtó mögött, óvatosra vette a figurát. 
Mindenhol alaposan körülnézett, mielőtt belépett volna és próbálta nem kimutatni, hogy nem is ember, nehogy Charlie-nak megtetsszen benne valami, ami miatt fel akarná falni. Hamarosan egy lépcsőn sétált le óvatosan és egy hatalmas tartállyal nézett szembe, amiben ott volt az a bizonyos nyálka, ami mutatta merre járt a szörnyeteg. Elkezdte vizsgálgatni, mintha nem érezte volna, hogy felbukkant és elkezdte becserkészni. Hála Suho-nak, érzékei kiélesedtek és tiszta fejjel tudott gondolkodni. Legnagyobb meglepetésére Charlie megmutatta magát a tartály másik oldaláról. Sokkal rondább volt, mint emlékezett rá és kezdett nagyon tartani tőle, mert utálta, ha valaki prédának nézte. Nagyon lassan hátrálni kezdett és háttal a lépcsőnek lépdelt felfelé, hogy kijuthasson és ne kaphassa el. 

- Dr. Hatcher? - Nagyon meglepődött a dolgon. - Ha jól gondolom, engem keres.

- Tessék?

- Figyeltem magát, mióta belépett ide. - A vallomása meglepte. - A zuhanyzóban éppen elfoglalt volt és nem tudtam bemutatkozni. - Folytatta a hátrálást és kikerekedtek a szemei, amikor a háta egy zárt ajtónak nyomódott. - Charlie vagyok. 

- Bassza meg! - Szitkozódott, amikor nem tudta kinyitni az ajtót.

- Bezártam! - Jelentette ki a rémség. - Azt hiszi nem érzem, hogy hozzám hasonló?

A lény túlságosan közel ment hozzá ahhoz, hogy kellemetlen legyen számára. - Fel akar falni? - Kérdezte meg óvatosan.

- Nem. - Próbált végigsimítani az arcán, de elhúzódott tőle. - Azt akarom, hogy a társam legyen.

- Monogám típus vagyok és már van társam.

- Azon könnyen segíthetünk. - Hajolt hozzá közelebb.

Charlie majdnem elérte, amikor hirtelen kirobbant mögötte az ajtó és egy iszonyú ordítás kíséretében valami megragadta. Mozdulni sem mert, mert egy karmos kéz, ami ismerős volt számára kimart egy nagy darabot a rémből, majd megindult vele és kitudja mennyi idő múlva megállt, aztán lerakta. Megkönnyebbülten sóhajtott fel és bújt oda a saját Cápaemberéhez, akit kicsi kora óta ő nevelt. Nem szidta meg amiatt, hogy kiszökött az állomásról, inkább hálás volt, hogy megmentette Charlie-tól. Eljött a pillanat, hogy kimenekítsék a tudósokat és szembeszálljanak a szörnnyel, ami idővel felemésztené őket. Odakint szörnyű vihar tombolt, amit nagyon utált, de inkább azt választotta, mint a rémséget, aki rájuk fente a fogát. Sajnos mire eljött az idő a menekülésre, néhány őr kivételével mindenki eltűnt, így elindultak megkeresni, de nem találták. Már a legrosszabbtól tartott, amikor hirtelen felbukkant az eltűntek egyike, de valami nem stimmelt. Suho éppen a bombák időzítőit állította meg, amikor felismerték a tudósban Charlie-t. 
Akkorát rúgott belé, hogy messzire elrepült és miután felállt futni kezdett felé, de Cápi megállította. A két különböző Cápaember ádáz harcot vívott egymással és nem lehetett tudni melyikük nyeri meg. Az övé alaposan megtépázta a másikat és több testrészéből is folyt a zöld és kellemetlen anyag. Az időzítő hangja figyelmeztetni kezdte őket, hogy nem sok idejük maradt arra, hogy elmenekülhessenek, de ő Cápit nem akarta ott hagyni. Charlie kinőtte emberi alakját és hatalmas cápaként elkapta az ő teremtményét. Csápjaival szorítani kezdte és ordítani kezdett. A rémség kihasználva ezt egyik csápját levezette a torkán és elkezdte kiszívni belőle az életet.   

Nem hagyhatta azt a lényt a sorsára, akit felnevelt és úgy döntött, hogy besegít neki. Annyira elöntötte az agyát a méreg, hogy gondolkodás nélkül tépte ki Charlie csápjait egyiket a másik után. Cápi fuldokolva terült el a földön és próbált magához térni, míg a másik elkezdett vele foglalkozni. Az óriás felnézett rá és megpróbálta elérni, de nem sikerült neki. Amikor a lábához nézett egy hatalmas táskát talált, valamivel jól megpakolva. Magában imádkozott, hogy heroin legyen benne, amivel ártalmatlanítani tudják addig, ameddig az egész kóceráj fel nem robban. Suho lelopózott a saját Cápaemberükhöz és segített neki felállni, ám ekkor Charlie megfordult és rájuk morgott.

- Hé! - Szólt oda az óriásnak. - Velem foglalkozz, szarházi! - Úgy tűnt bevált, mert visszafordult felé. - Ezt akarod, ugye? - Lóbálta a kezében a kábítószert. - Akkor gyere és vedd el!


Charlie képtelen volt ellenállni a rengeteg heroinnak, ami nála volt. Szép lassan elkezdte ledobálni csomagonként és a lény szép lassan enni kezdte a fehér port. Mikor már kellően beállt a rengeteg anyagtól, Suho-val a kezükbe kaptak egy-egy puskát és elkezdték lőni. Iszonyatos sikítás töltötte meg a levegőt, de még így sem nyughattak. Cápi nekirontott a hatalmas lénynek és küzdött vele tovább. A kutató állomásban szép lassan kezdtek felrobbanni a helyiségek. Hiába szólt a lényének, nem tudott elmozdulni, mert Proteus követte. Suho rángatni kezdte és addig nem hagyta, ameddig a repülőre fel nem szálltak. Néhány pillanatig Cápi szemébe nézett, akivel elbúcsúztak egymástól. Könnyei eleredtek és nem akarta abbahagyni a sírást, mert a lény, akit sajátjaként nevelt fel, már nincs többé. 
Mire a teljes állomás felrobbant, már tisztes távolban repültek vissza a saját laborukba. Mikor leszálltak, az volt az első dolga, hogy az egész hercehurcáért felelős orvosokat és katonákat megkeresse és sorban osztotta ki nekik a járandóságukat. Az útját állókat egymás után szépen lemészárolta. Akadtak olyanok, akik kitépte a beleit, szívét vagy egyéb más belső szervüket és olyanok, akiknek a fejét vagy más végtagjukat. Legutolsóként azt a férfit kutatta fel, aki erre az egészre rábeszélte.

- Készítsék elő a mintákat! - Adta parancsba a férfi. - Hamarosan itt lesznek velük.

- Nekem azt ígértétek, hogy nem terveztek vele semmit! - Törölte le a friss vért a szájáról.

- Jan, én.... - Nem volt ideje befejezni a mondatot, mert akkorát ütött belé, hogy több métert repült.

Morogva ugrott utána és kezdte el felmarni a férfi testén a húst. - Azt mondtad nem akartok semmit! - Állt meg a kínzásban. - Nem hozzátok vissza és nincs semmi DNS minta! - Hajolt hozzá közelebb. - Hazudtál és ez Cápi életébe került! 

- Engedd, hogy megmagyarázzam. - Védekezett a férfi.

- Újabb hazugsággal? - Vicsorította. - Átvertél és hazudtál! - Morogta. - A fiamat megöletted! Már nincs ami visszatartson! - Karmaival felszántotta a húsát, egészen a csontjáig. - Vedd úgy, hogy felmondtam!

Nem gondolkodott tovább. Hagyta, hogy ösztönei és dühe uralkodjon el rajta és nekiesett korábbi barátjának és egyben mentorának is. A friss vér illata teljesen elvette az eszét és csak arra késztette, hogy tovább folytassa. A csontok törésének hangja, a bőr és hús szakadása, illetve a vér kifröccsenése zene volt füleinek. Néhány mozdulat után megállt, mert megérzett valamit a levegőben. A fenyegetés egyre jobban közeledett és jobbnak látta, ha rövid idő elhúzza a csíkot. Nem akarta megvárni, míg kiderül milyen borzadály közeledik feléjük. A legrövidebb és egyben legbiztonságosabb úton igyekezett elhagyni a létesítményt. A legváratlanabb pillanatban az ajtókat vezérlő számítógép meghibásodott és nem akarta kiengedni. 
Szerencsére a hackelési tudományának és a számítógépek világában való jártasságának köszönhetően elkezdte kijavítani a hibát és kicserélni a meghibásodott alkatrészeket. A rendszer visszaállításánál az egyik képernyőre bejött annak a labornak a képe, ahol alaposan megnyirbálta korábban hőn szeretett tudóstársát. A másik ajtó felől egy ismerős árnyék, de nem merte azzal biztatni magát, hogy menjen és fogadja, mert valami nem stimmelt. A férfi halálra váltan nézte a Cápi-ra hasonlító lényt, aki először kerülgette, majd olyan csápokkal csapott le rá, amilyenek korábban Charlie-nak is voltak. Tehát a saját Cápaembere halott és Charlie magába szívta minden tudását és a kinézetét. Mindenre számított, csak erre nem. Hogy volt képes az a rohadék túlélni egy akkora robbanást?
Felvillantak előtte azok a napok, amiket Cápi-val töltött és a torka elszorult a rátörni készülő sírástól. Hogy lehetett akkora rohadék, hogy megfosztotta tőle csupán azért, mert másfajta Cápaember, mint ő maga? Annak idején Suho és az ő DNS-ét keverték össze cápáéval és megszületett a Cápaember, akinek a létezéséről az a szörnyeteg nem is tudott. Igaz az elődje sokkal agresszívebb volt és nem hallgatott az emberi szóra, továbbá mindent megtámadott, ami az útjába került. Legutóbb egy fehér cápától mentette meg. Mérgében úgy széttépte, hogy csak le kellett nyelnie a darabokat vágás nélkül. Vajon Cápi tudta mennyire szerette? 
Szerencsére sikerült megoldani a problémát, de a rendszer a lenti laborokon keresztül mutatta neki az utat. Nagyot sóhajtott, majd elindult arra, amerre engedték neki. Nem is sejtette milyen nagy bajba keveredett, amíg meg nem látta, hogy mi közeledik felé. Charlie-val találta szemben magát és legnagyobb meglepetésére nem nem sokkal ezelőtt látott alakjában. Óvatosan kezdett hátrálni és a vízben volt még valami. Az általa ismert Charlie volt az Cápi alakban, aki úgy vágódott ki a vízből ordítva, mint egy őrült.

Azt hitte, hogy bántani akarja, de amikor megfogta a vállát és maga mögé húzta, akkor már tudta, hogy Cápi a domináns. A két szörnyeteg egymásnak feszült. Akkor jutott eszébe, hogy Cápi-nak van egy különleges képessége, ami hasonlít Charlie-éhoz, ami nem más, mint a sajátjába építi más DNS-ét. Tehát az a Proteus akit ők ismertek meghalt. Szemei kikerekedtek, amikor rájött, hogy a huszonkét évvel ezelőtti látogatta meg őket és minden bizonnyal azt tervezte, hogy felfalja őket, majd a tudásukkal a birtokában elszabadítja a poklot a földön. Charlie-nak ezúttal méltó ellenfele akadt, aki tudja kontrollálni magát és hatékonyan gyilkol. Cápi elcsalta Proteus-t az útjából, így sikerült végre kijutnia. 
Suho ott várta kint és láthatóan nagyon aggódott miatta. Szerencsére a doki vérét lemosta róla a víz, de még így sem múlt el a veszély. Odakint sokkal rémisztőbbnek hatott a két lény ordítása, morgása és sikolya, amivel nem tudott mit kezdeni. Iszonyú puffanások visszhangzottak minden felől, aztán egy hatalmas robbanás hallatszott és az épület elkezdett összedőlni. Óriási káosz volt, miután rendőrség, a tűzoltók és a mentők megérkeztek és elkezdtek dolgozni. Egyetlen túlélőt sem találtak a romok alatt és környezetében. Fáradtan és elégedetlenül ültek be a kocsiba és indultak el valamerre céltalanul. Csak remélni tudta, hogy Charlie ezúttal tényleg meghalt és nem tér vissza többet.