Az amerikai hadsereg kutató részlege két nagyon veszélyes kísérletet folytatott. Egyesíteni akarták a Delfin és a cápa DNS-ét, amikből olyan hibridek jöttek létre, amik jól idomíthatók és szófogadók, ugyanakkor vérengző vadállatok. Csakhogy mellettük Dr. Bishop egy olyan lényt is létrehozott, amelyik sokkal okosabb és vérszomjasabb a többi hibridnél. Benne emberi DNS is megtalálható. A lény egy nap megtámadta a Delfin-cápa hibrideket, sőt emberi áldozatokat is szedett, köztük Dr. Bishop-ot is. A doktor jobb keze azzal, hogy elfogta és egy olyan acélketrecbe zárta, amiből nem tud kijutni megmentette és a biztonság érdekében leengedte a tenger fenekére, hogy ne árthasson senkinek. Több, mint húsz év eltelte után a ketrec megadta magát és a szörnyeteg rengeteg áldozatot szedett. Dr. Simon Chase oldotta meg a helyzetet feleségével, fiukkal és két barátjukkal. Megölték, hogy megmenthessék az embereket tőle.
Huszonkét évvel ezelőtt egy másik projectbe fogtak a kutatók. Dr Shelley vezette a kutatást, amiben egy cápába fecskendeztek emberi DNS-t. Egy ritka okos és leleményes lényt kaptak, aki a végtelenségig képes tanulni és felhasználni a tudást. A cápát elnevezték Charlie-nak és a genetikai kísérletet pedig Proteus-nak. Egy nap annyira okossá vált, hogy kimászott a tartályából és elkezdte lemészárolni a a kutatóbázis személyzetét. Charlie alakváltó képességének köszönhetően bárki alakját felveheti, akit korábban megölt. DNS-ét beépíti áldozatáéba és be tud hatolni a tudatába. A vérengzés éjszakáján csapat heroincsempész egy elhagyatott olajfúrótornyon keres menedéket. Bekebelezte szép lassan őket egytől-egyig, de azzal nem számolt, hogy Alex-ben méltó ellenfelére akad. A szörnyeteg a kutatást finanszírozó Mr. Leonard Brinkstone-t és csapatát is megölte. Alex és Linda a kokainnal csapdába csalták, majd felrobbantották a lényt. Ezzel a világ megszabadult mindkét szörnyetegtől. Egészen mostanáig.
Valahol a tengeren egy újabb elhagyatott fúrótoronyban megismételték a kísérletet. A megmaradt mintákból és a központban elküldött adatok alapján rekonstruálták Charlie-t, a mutálódott cápaembert, akit korábban képtelenség volt megállítani. Ugyanúgy szívta magába a tudást, mint elődje, de rajta nem mutatkoztak meg az agresszív hajlamok. A tudósok büszkén mutatták be a szörnyeteget és foglalkoztak vele, amíg furcsán nem kezdett viselkedni. Egyre kevesebbet figyelt az emberekre és akkor elkezdték megtenni a szükséges intézkedéseket, nehogy kimászhasson a tartályából és elkezdje a vérengzést. Úgy tűnt minden rendben volt. A személyzet és a tudósok éppen a vacsorájukat fogyasztották, amikor váratlanul megszólalt a riasztó.
- Uramisten! - Szólalt meg az egyik tudós.
- Ez meg mi a franc? - Érdeklődött a következő.
A kutatás vezetője ordítva dobta le a kanalat és tálcájára. - Nézzek meg mi történt!
A biztonsági személyzet nagy része elindult, hogy felderítse miért szólalt meg a riasztó. Egy darabig kiabálás, majd fegyverropogás és eszeveszett sikítás visszahangzott mindenütt. A állomást lassan húsz centi víz töltötte meg mindenhol. Az ebédlőben rettegő emberek bepánikoltak és szétszéledtek, remélve, hogy megmenekülhetnek a feléjük közeledő borzalomtól. A szörnyeteg újabb embert üldözött, aki kétségbeesetten menekült az életéért, majd felsikított, amikor elkapta. Egy emberek sikerült bejutnia a vezérlő terembe és értesíteni az illetékeseket.
- Itt Dr. Armstrong. - Szólt bele a rádióba. - Veszélyben vagyunk! Hallja valaki?
- Itt Fuller admirális. - Jött a válasz. - Mi történt?
- A kísérlet elszabadult. - Nézett hátra a férfi. - Ismétlem, a kísérlet elszabadult!
A kutatóállomáson éppen a napjukra készültek az emberek és mindenki iszogatta a maga kávéját. Dr. Hatcher is éppen ébredezett, amikor valami váratlanul felbukkant a vízből és annyira meglepte, hogy elejtette a bögréjét. A különleges kísérlet volt, amit saját gyerekeként nevelt már egy ideje. Korábban voltak súrlódások, mert a lény nem bírt ki nélküle két órával többet és hatalmas erővel verte az acél kapukat, hogy kijuthasson és megkereshesse. Azóta építettek neki egy szobát, aminek van egy víz alatti bejárata is, hogy a lény nyugodtan közlekedhessen kedvére közte és az ő szobája között. Sosem tolta el magától és bár álmos volt még és nem törődött vele, hogy bámulja, mert már megszokta.
- Néha a frászt hozod rám. - Nyöszörögte fáradtan és egy újabb csészéért nyúlt, hogy kávét ihasson.
Jó időbe és néhány fájdalomcsillapítóba telt, amíg kezdett magához térni annyira, hogy tudjon koncentrálni és a napi rutin elvégzése után felöltözött és elindult kifelé. Semmi kedve nem volt semmihez, de a lényt nem hagyhatta cserben és megőrült volna ha eltűnt volna a szeme elől. A kutatóbázison reggeli idő volt és beállt a sorba, hogy magához vehessen némi táplálékot, hogy erőt nyerhessen belőle. Semmi étvágya nem volt, ennek ellenére igyekezett minél többet magába tuszkolni az ételből. Szerencsére a szervezete hamar reagált és kezdett visszatérni az ereje. Már kicsit jobb kedvvel iszogatta a kávéját és remélte, hogy semmi sem ronthatja el, de tévedett.
A távolból lépteket hallott. Nem akart senkivel sem beszélni, ráadásul érezte, hogy valami rossz fog történni, ami nagyot lendít majd az amúgy sem túl jónak induló napján. Éjszaka rémálmai voltak egy különös teremtményről, ami bekebelezte teremtőit és további áldozatokra lesett. Valamikor hajnalban riadt fel álmából és azóta sem tudott visszaaludni. Állandóan kísértették azok a szörnyű emlékek, amikor egyiküket megragadta, kinyitotta a száját, valamit átdugott a nőébe és amint lenyomta a torkán, fekete masszává változott. Észre sem vette, hogy valaki leült mellé, csak akkor amikor a vállához ért és megugrott az érintéstől.
- Szia. - Mosolygott rá Suho.
- Szia. - Sóhajtott fel megkönnyebbülten.
- Merre jársz? - Ismét felvillant előtte a nő halála. - Jan?
- Volt egy rémálmom. - Rázta meg a fejét. - Semmiség. - Mosolyodott el és akkor végre megcsókolta férjét.
- Mi lenne, ha kicsit visszavonulnánk? - Egyenes utalást tett arra, hogy zárkózzanak be és szeretkezzenek egy hatalmasat. Igazság szerint rá is fért már, hiszen hetek óta nem voltak már együtt és eljátszogatott a gondolattal, hogy megtörténik. - Hamarosan házassági évfordulónk lesz. - Kacsintott rá a fiú. - Cápi adhatna nekünk egy-két órát kettesben.
Ideje sem volt örülni a ténynek, hogy kettesben lehetnek, amikor idegenek jelentek meg fegyveresekkel. Tudta, hogy valami történni fog és úgy is lett. Kelletlenül húzta el a száját oldalra és a rossz kedve egyre erősebb lett, amikor munkatársai felé mutogattak. A Cápaember miatt csak nagyon óvatosan merték megközelíteni, mert amikor valaki kétes szándékkal közelítette meg, akkor megjelent és csak nagyon nehezen lehetett lecsillapítani. A férfi, aki róla kérdezősködött minden bizonnyal hallotta munkatársaitól, hogy óvatosan közelítsen felé és alapos körülnézés után jó időbe telt, míg közel mert merészkedni hozzá.
- Ön Dr. Hatcher? - Érdeklődött a férfi.
- Mit akar? - Kérdezett vissza cseppet sem barátságosan.
- Beszélnünk kell! - Integetett a fejével, hogy nem egyezik bele. - Négyszemközt ha lehet.
Ránézett Suho-ra és ő elmosolyodott. - Menj csak.
Hosszú ideig zagyvált valamit a férfi, de semmi értelme sem volt. Csak kerülgette a forró kását és tudta, hogy valamit nem mondott el neki. Egy idő után megelégelte és a medence felé vette az irányt, ahol megbeszélte a Cápaember-rel, hogy találkoznak.
- Hallotta amit eddig mondtam? - Türelmetlenkedett a férfi.
- Azt mondtam nem! - Kiabált a fickóra. A medencébe lógatta a lábát, hogy jelezze a lénynek, hogy megérkezett.- Nem viszi sehová!
- Mi történt? - Jelent meg hirtelen Suho. - Miért keltél így ki magadból?
- Mondja el vagy magára uszítom! - Utasította a fickót, aki félelemből beszélni kezdett.
- Huszonkét éve valahol az Óceánon lévő kutatóállomáson tudósok létrehoztak egy lényt, ami sokkal okosabb és agresszívebb, mint amit ismerünk. - A fickó nagyot sóhajtott. - Egy idő után megvadult és elképesztő képességei lettek. Magába olvasztotta az embereket és vegyítette a DNS-üket a sajátjával.
Hatalmasat sóhajtott és megvakarta a fejét. - Nagyszerű!
- Te tudod miről van szó? - Hallotta meg Suho hangját.
- Mondja el neki. - Szólt a férfire.
- Nem tehetem! - Jelentette ki. - Nincs meghatalmazásom erre.
Lenézett a vízre, ami bugyborékolni kezdett, majd hirtelen hátra vetette magát és a Cápaember iszonyatos robajjal emelkedett ki a vízből. Ott feküdt alatta és a lény a doki nyakát szorongatta. - Mit nem mondott még el? - A lény jobban megszorította a nyakát. - Halljam!
A férfi köhögni kezdett és fulladozni, de ennek ellenére nagyon is jól értette mit mondott. - Klónoztuk.
- Rohadékok! - Mikor kimondta, a Cápaember meg akarta ölni a férfit, de megállította.
- Valaki elmondaná nekem mi folyik itt? - Akadt ki Suho, amit teljesen meg lehetett érteni abban a helyzetben. - Miről beszéltek?
Megfogta férje kezét és a legközelebbi számítógéphez vezette. Előkereste a felvételt, amit annak idején Dr. Shelley készített még az első kísérletnél és lejátszotta Suho-nak.
~ Én... - zihálta egy ősz hajú férfi a felvételen. - ... remélem, hogy megtalálják a kazettát. Talán ez az utolsó alkalom, hogy figyelmeztessem magukat. Nincs már erőm, hogy küzdjek Charlie-val. - Suho figyelmesen hallgatta minden szavát. - Feladtam. Hamarosan én is olyan leszek, mint ő! Mint a többiek. - A férfi itt szünetet tartott és csak gondolkodott. - Mi sosem akartuk elhinni, hogy elérjük, amit Brinkstone akart! Mi voltunk a legjobban meglepve, hogy ilyen gyorsan sikerült. - Ismét elgondolkodott néhány pillanatra, aztán folytatta. - Tudják, minden élő szövet kilencvenöt százalékát a víz teszi ki. Mi a többi öt százalékra koncentráltunk. Hihetetlen, de sikerült létrehoznunk egy olyan szintetikus DNS-t, ami képes volt az azonnali evolúcióra. - Férje meglepődött. - Aztán elneveztük őt Proteus-nak. De több sikertelen kísérlet után, hogy a többi állattal aktivizáljuk Proteus-t, kipróbáltuk az egyik példányunkkal, Carcharodon-nal a cápával, akit magunk közt Charlie-nak becéztünk és ez bejött. - Maga a doki is meglepődött a mondaton. Suho letaglózottságában majdnem lezuhant a földre, mert le akart ülni, de megelőzte azzal, hogy alá tolt egy széket. - Azt hittük kudarcot vallottunk, amikor végre sikerült megölni a cápát. Azt hittük, hogy nem képes már a protektív adaptációra, de tévedtünk, mert Proteus áttért egy újabb szintre! A cápa szöveteit egy új formává alakította át. Amorffá. - Látszott a férfin, hogy borzalmas dolgokat élt át. - Azon az éjszakán kimászott a tartályból és bekebelezte az összes állatot az akváriumban. Nagyon örültünk. - Mondta mosolyogva, aztán a hangneme is súlyosan lemondóvá vált. - Hülyék voltunk! Azt hittük kordában tudjuk tartani még akkor is, amikor ránk támadt. Próbáltuk elpusztítani, de saját teremtményünk, akit elpusztíthatatlannak alkottunk végzett velük. A végén mindannyiunkat bekebelezett. A teremtmény folyton változott, átalakult és egyre erősebb lett, de alapvetően megmaradt gyilkosnak. - Suho itt megragadta az asztal szélét. - Proteus DNS-ébe sikerült bekódolnunk egy végső túlélési mechanizmust. Charlie elrabolja áldozatai DNS-ét a bennük lévő minden lehetséges értékes vonással. A mi esetünkben a tudásunkkal, emlékeinkkel. Bár mindannyiunkat bekebelezett ez a teremtmény, néhányan mégis érintetlenek maradtak és megmaradt a személyiségük. Ám a teremtmény egyre erőteljesebb, egyre intelligensebb lett. A heroin különleges hatással van a teremtményre. Összezavarja. Ezért történt, hogy átmenetileg újra visszanyertem az uralmamat felette! - A vallomás mindenkit meglepett, kivéve őt, hiszen már ismeri a történetet. - Úgy gondolom, hogy egy hatalmas adag heroin kikészítheti Charlie-t jó időre, hogy megtudjam ölni. - A férfi reszketni és zihálni kezdett, majd egy nővé változott, akiből egy undorító szörnyeteg lett és elszaladt. A felvételnek itt vége szakadt és Suho ijedten nézett rá.
- Szóval mit akar? - Célozta a férfinek a kérdést, aki nagyot sóhajtott.
- Azt, hogy a maga lényével nyírják ki a dögöt! - A mondattól felment benne a pumpa és legszívesebben megölte volna a férfit.
- Felejtse el! - Vicsorogta és közben magával küzdött. A lény reagált az érzésre és morogva megindult a férfi felé. - Hagyd!
Ekkor odalépett hozzájuk a kutatóállomás vezetője. - Kérlek! - Nézett rá könyörögve. - Ő az utolsó esélyünk és így legalább tanulmányozhatjuk Charlie-t is.
- Normális vagy? - Csattant fel. - Jól tudod mekkora rohadék az a lény és te odadobnád neki Cápit? - Mérgében akkorát vert a közelében lévő asztalra, hogy az ripityára törött. - Mi lesz ha bekebelezi őt is? - Újabb csapást akart mérni valamire, de a lény megállította. Lehunyta a szemeit és mélyeket sóhajtott, hogy megnyugodjon, miközben lenyalták kezéről a vért. - Az a dög megállíthatatlan lenne és csak... - Képtelen volt befejezni a gondolatot.
- ... Ti állíthatnátok meg. - Tette meg helyette a férfi. Cseppet sem volt ínyére a dolog. - Tehát mit mondasz?
A cápaember hátulról gyengéden átölelte és doromboláshoz hasonló hangot adott ki, amikor cirógatni kezdte. Végre megnyugodott és csak a reakciójára várt, hisz tudta, hogy megölne mindenkit ha nem engednék el velük. A lény tehát beleegyezett, már csak Suho reakciójára volt szüksége. - Rendben. - Egyezett bele, amikor férje bólintott egyet. - Ha az utamba kerül, apró darabokra tépem! - Jelentette ki. - Nincs minta, sem élve ideszállítás!
- Jól van. - Könnyebbült meg a férfi. - Te leszel a főnök.
Mire észbe kapott, már úton voltak arra a fúrótorony és hajó keresztezésével létrejött laborba, ahol a szörnyeteg elszabadult. Vajon ennek a lénynek módosítottak a génszerkezetén vagy ugyanaz a kíméletlen gyilkos maradt, akiből klónozták? Rossz érzése volt az egész akcióval kapcsolatban. Cápi a kutatóállomáson maradt és meghagyta neki, hogy jól viselkedjen, míg vissza nem tér. Nem ölhet meg vagy bánthat senkit és csak remélte, hogy így is lesz. Suho a várhatóbbnál idegesebben várta az út végét. Eddig számukra ismeretlen borzalommal néznek szembe hamarosan, ami ki tudja majd hogyan végződik. Huszonkét évvel ezelőtt még nem volt ott, hogy megállítsa Charlie-t, de most más a helyzet, mert meg fogja találni a módját, hogy végezzenek vele. Mire feleszmélt a gondolataiból, már meg is érkeztek. Összerezzent a gyomra, amikor átléptek egyik hajóról a másikra. Minden egyes lépésnél nőtt a feszültség benne és rossz érzés kerítette hatalmába.
- Történjen bármi, maradj a közelemben! - Mondta Suho-nak, aki beleegyezett és láthatóan nem volt más terve.
A laborba belépve mindent furcsa szag és zöld víz lepett el. Idegei pattanásig feszültek, mert tudta, hogy hamarosan a lény tudomására jut az ottlétük. Csak remélni tudta, hogy ez majd később derül ki és míg van egy kis előnyük, kitervel valamit arra az esetre, ha minden kudarcba fulladna. Nagyon esélyesnek látszott, hogy csak ketten élhetik majd Suho-val túl az egészet. Minden eshetőségre gondolt, ám a következő pillanatban egy éles fájdalomra lett figyelmes a tenyerében és odakapta a fejét. A hangulat megváltozása elárulta számára, hogy a lény már tud a jelenlétükről és azt is érezte, hogy valahogy figyeli őket. Igyekezett a lehető legtermészetesebb módon viselkedni és nem tudatni vele, hogy nem kifejezetten az emberi fajhoz tartozik.
- Undorító ez a víz! - Nyavalygott az egyik nő, akit magukkal vittek. - Gusztustalan!
- Vigyázzatok hová léptek! - Figyelmeztette őket a biztonságukért felelős zsoldos.
Mindent átjárt egy bizonyos szag, amitől még ő sem tudott eltekinteni. Erősen árulkodott a laborról és egész területéről, hogy a lény uralkodik benne. Hamarosan egy fertőtlenítő kamrában találták magukat, ami működésbe lépett. Igyekezett nyugodt maradni és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Miután a fertőtlenítés befejeződött, beléphettek a labor területére és bárhogy is azt mutatta, hogy meglepődött, egyáltalán nem ez volt a helyzet, amikor meglátta a feljegyzéseket és fényképeket. Ez a Proteus másabb volt elődjénél. Egyetlen apró módosítással egy másabb lényt hoztak létre, ami sokkal agresszívebb és okosabb volt elődjénél.
A falakról és a szellőzőkből érdekes, dög és mocsárszagú nyálkás valami csöpögött, amitől abban az esetben ha egyszerű ember lett volna felfordult volna a gyomra, de csak azt látta benne, hogy éppen hol járt Charlie. Suho-val egymásra néztek és egyszerre bólintás után elindultak egyenesen. Első megállójuk a labor volt, ahol elkezdték lementeni az adatokat. Semmi kedve nem volt a kutatóállomáson maradni és legszívesebben Cápi közelében lett volna, de ez a vágy a nem teljesülhetett. Megrángatta a vállát, amikor arra gondolt, hogy legalább imádott férje mellette volt. Jobb évfordulót el sem tudott volna képzelni. Suho nyugtalanságát képtelen volt eltitkolni és állandóan arra koncentrált, nehogy hagyják besurranni a szörnyeteget semmilyen alakban sem.
A katonák gondosan őrizték a néhány tudóst, akik az adatok letöltésével és a minták begyűjtésével voltak elfoglalva. Valami velük sem stimmelt, mert egyikük titokban több nyálkából is mintát vett és eldugdosta őket. Azonnal tudta, hogy mire megy ki a játék, de nem lépett, mert megvárta, amíg végzett. Nem tetszett neki az, ahogy a lényről beszélt. A férfi szinte csodálta és az egyik női tudóst is megfertőzte ezzel és azt vallották, hogy egy ilyen dögöt nem elpusztítani kell, hanem megmenteni és sokasítani. Suho megforgatta a szemeit és jelezte, hogy szeretne egy kicsit kettesben maradni vele, addig míg ők elsztorizgatnak és érvelnek Charlie mellett vagy ellen.
Suho-val a legnagyobb csendben megindultak és elkezdték felderíteni a helyet, nehogy valami meglepetésszerűen érje őket. Elmosolyodott, amikor megtalálták a mellékhelyiséget, majd konyhát és a néhány szobát is. Szerelme furcsán kezdett viselkedni amikor elkezdte befelé tolni a zuhanyzók felé. Először próbált ellenállni, mondván, hogy Proteus miatt kell elsősorban aggódniuk, de egy idő után beadta a derekát és elkezdték vetkőztetni egymást. Éhesen falták egymás ajkait, miközben meztelenül beálltak az egyik zuhanyzóba és megengedték a vizet. Kellemesen meleg volt, éppen olyan, mint amilyet szerettek. Önkívületben nyögtek fel egyszerre, amikor testük végre összeolvadt.
Ideje volt már, hogy kicsit kettesben legyenek és élvezzék egymás társaságát. Suho erősen és gyors tempóban lökött, amitől kezdte teljesen eszét veszteni. Már majdnem teljesen elvonta a figyelmét, amikor váratlanul átlendültek a határon és együtt csúsztak le a földre, közben pedig a víz csorgott rájuk. A nagy zihálásban érdekes szag csapta meg az orrát, ami pont olyan volt, mint azé a nyálkáé, amit éreztek belépéskor. Próbálta összeszedni magát és lehető leggyorsabban felöltözni, hogy felkészülhessen a támadásra. Már ugrásra készen állt, amikor megszólalt a rádiójuk, amit zsebükben hurcolásztak.
- Dr. Hatcher, hall engem? - Szólt bele az őrök vezetője. - Dr. Hatcher!
- Tökéletesen. - Válaszolta.
- Hová tűntek? - Érdeklődött tovább az őr.
- Körbenéztünk és megtaláltuk a mosdót. - Kacsintott Suho-ra, aki azonnal elmosolyodott.
- Ön is jól van, Dr. Kim? - Suho nagyon sóhajtott, majd a szájához emelte a rádiót.
- Igen. - Mondta egyszerűen, aztán felöltözött és elindultak kifelé.
Egyenesen mentek tovább és nem sokra rá meg is találták a tudósokat az őrökkel, akik nagyban falatoztak. Úgy döntöttek beszállnak és pótolják a korábban elvesztett energiát. Mélyen legbelül bevallotta magának, hogy eltekintve a kellemetlen helyzettől, hogy egy vérszomjas szörnyeteg leselkedik rájuk valahonnan, egész jól alakultak eddig a dolgok, hisz volt egy kis idejük egymásra imádott férjével a zuhanyzóban. Már majdnem az étkezés végére értek, amikor iszonyatos visításra lettek figyelmesek és a lámpák is szikrázni kezdtek körülöttük. Őket kivéve mindenki a földre vetette magát is imádkozott, hogy minél hamarabb legyen vége. Azonnal megindult a hang irányába és valami nagyon gyorsan mozgott előtte. Egy darabig végig a nyomában volt, aztán miután eltűnt egy ajtó mögött, óvatosra vette a figurát.
Mindenhol alaposan körülnézett, mielőtt belépett volna és próbálta nem kimutatni, hogy nem is ember, nehogy Charlie-nak megtetsszen benne valami, ami miatt fel akarná falni. Hamarosan egy lépcsőn sétált le óvatosan és egy hatalmas tartállyal nézett szembe, amiben ott volt az a bizonyos nyálka, ami mutatta merre járt a szörnyeteg. Elkezdte vizsgálgatni, mintha nem érezte volna, hogy felbukkant és elkezdte becserkészni. Hála Suho-nak, érzékei kiélesedtek és tiszta fejjel tudott gondolkodni. Legnagyobb meglepetésére Charlie megmutatta magát a tartály másik oldaláról. Sokkal rondább volt, mint emlékezett rá és kezdett nagyon tartani tőle, mert utálta, ha valaki prédának nézte. Nagyon lassan hátrálni kezdett és háttal a lépcsőnek lépdelt felfelé, hogy kijuthasson és ne kaphassa el.
- Dr. Hatcher? - Nagyon meglepődött a dolgon. - Ha jól gondolom, engem keres.
- Tessék?
- Figyeltem magát, mióta belépett ide. - A vallomása meglepte. - A zuhanyzóban éppen elfoglalt volt és nem tudtam bemutatkozni. - Folytatta a hátrálást és kikerekedtek a szemei, amikor a háta egy zárt ajtónak nyomódott. - Charlie vagyok.
- Bassza meg! - Szitkozódott, amikor nem tudta kinyitni az ajtót.
- Bezártam! - Jelentette ki a rémség. - Azt hiszi nem érzem, hogy hozzám hasonló?
A lény túlságosan közel ment hozzá ahhoz, hogy kellemetlen legyen számára. - Fel akar falni? - Kérdezte meg óvatosan.
- Nem. - Próbált végigsimítani az arcán, de elhúzódott tőle. - Azt akarom, hogy a társam legyen.
- Monogám típus vagyok és már van társam.
- Azon könnyen segíthetünk. - Hajolt hozzá közelebb.
Charlie majdnem elérte, amikor hirtelen kirobbant mögötte az ajtó és egy iszonyú ordítás kíséretében valami megragadta. Mozdulni sem mert, mert egy karmos kéz, ami ismerős volt számára kimart egy nagy darabot a rémből, majd megindult vele és kitudja mennyi idő múlva megállt, aztán lerakta. Megkönnyebbülten sóhajtott fel és bújt oda a saját Cápaemberéhez, akit kicsi kora óta ő nevelt. Nem szidta meg amiatt, hogy kiszökött az állomásról, inkább hálás volt, hogy megmentette Charlie-tól. Eljött a pillanat, hogy kimenekítsék a tudósokat és szembeszálljanak a szörnnyel, ami idővel felemésztené őket. Odakint szörnyű vihar tombolt, amit nagyon utált, de inkább azt választotta, mint a rémséget, aki rájuk fente a fogát. Sajnos mire eljött az idő a menekülésre, néhány őr kivételével mindenki eltűnt, így elindultak megkeresni, de nem találták. Már a legrosszabbtól tartott, amikor hirtelen felbukkant az eltűntek egyike, de valami nem stimmelt. Suho éppen a bombák időzítőit állította meg, amikor felismerték a tudósban Charlie-t.
Akkorát rúgott belé, hogy messzire elrepült és miután felállt futni kezdett felé, de Cápi megállította. A két különböző Cápaember ádáz harcot vívott egymással és nem lehetett tudni melyikük nyeri meg. Az övé alaposan megtépázta a másikat és több testrészéből is folyt a zöld és kellemetlen anyag. Az időzítő hangja figyelmeztetni kezdte őket, hogy nem sok idejük maradt arra, hogy elmenekülhessenek, de ő Cápit nem akarta ott hagyni. Charlie kinőtte emberi alakját és hatalmas cápaként elkapta az ő teremtményét. Csápjaival szorítani kezdte és ordítani kezdett. A rémség kihasználva ezt egyik csápját levezette a torkán és elkezdte kiszívni belőle az életet.
- Hé! - Szólt oda az óriásnak. - Velem foglalkozz, szarházi! - Úgy tűnt bevált, mert visszafordult felé. - Ezt akarod, ugye? - Lóbálta a kezében a kábítószert. - Akkor gyere és vedd el!
Mire a teljes állomás felrobbant, már tisztes távolban repültek vissza a saját laborukba. Mikor leszálltak, az volt az első dolga, hogy az egész hercehurcáért felelős orvosokat és katonákat megkeresse és sorban osztotta ki nekik a járandóságukat. Az útját állókat egymás után szépen lemészárolta. Akadtak olyanok, akik kitépte a beleit, szívét vagy egyéb más belső szervüket és olyanok, akiknek a fejét vagy más végtagjukat. Legutolsóként azt a férfit kutatta fel, aki erre az egészre rábeszélte.
- Készítsék elő a mintákat! - Adta parancsba a férfi. - Hamarosan itt lesznek velük.
- Nekem azt ígértétek, hogy nem terveztek vele semmit! - Törölte le a friss vért a szájáról.
- Jan, én.... - Nem volt ideje befejezni a mondatot, mert akkorát ütött belé, hogy több métert repült.
Morogva ugrott utána és kezdte el felmarni a férfi testén a húst. - Azt mondtad nem akartok semmit! - Állt meg a kínzásban. - Nem hozzátok vissza és nincs semmi DNS minta! - Hajolt hozzá közelebb. - Hazudtál és ez Cápi életébe került!
- Engedd, hogy megmagyarázzam. - Védekezett a férfi.
- Újabb hazugsággal? - Vicsorította. - Átvertél és hazudtál! - Morogta. - A fiamat megöletted! Már nincs ami visszatartson! - Karmaival felszántotta a húsát, egészen a csontjáig. - Vedd úgy, hogy felmondtam!
Nem gondolkodott tovább. Hagyta, hogy ösztönei és dühe uralkodjon el rajta és nekiesett korábbi barátjának és egyben mentorának is. A friss vér illata teljesen elvette az eszét és csak arra késztette, hogy tovább folytassa. A csontok törésének hangja, a bőr és hús szakadása, illetve a vér kifröccsenése zene volt füleinek. Néhány mozdulat után megállt, mert megérzett valamit a levegőben. A fenyegetés egyre jobban közeledett és jobbnak látta, ha rövid idő elhúzza a csíkot. Nem akarta megvárni, míg kiderül milyen borzadály közeledik feléjük. A legrövidebb és egyben legbiztonságosabb úton igyekezett elhagyni a létesítményt. A legváratlanabb pillanatban az ajtókat vezérlő számítógép meghibásodott és nem akarta kiengedni.
Szerencsére a hackelési tudományának és a számítógépek világában való jártasságának köszönhetően elkezdte kijavítani a hibát és kicserélni a meghibásodott alkatrészeket. A rendszer visszaállításánál az egyik képernyőre bejött annak a labornak a képe, ahol alaposan megnyirbálta korábban hőn szeretett tudóstársát. A másik ajtó felől egy ismerős árnyék, de nem merte azzal biztatni magát, hogy menjen és fogadja, mert valami nem stimmelt. A férfi halálra váltan nézte a Cápi-ra hasonlító lényt, aki először kerülgette, majd olyan csápokkal csapott le rá, amilyenek korábban Charlie-nak is voltak. Tehát a saját Cápaembere halott és Charlie magába szívta minden tudását és a kinézetét. Mindenre számított, csak erre nem. Hogy volt képes az a rohadék túlélni egy akkora robbanást?
Felvillantak előtte azok a napok, amiket Cápi-val töltött és a torka elszorult a rátörni készülő sírástól. Hogy lehetett akkora rohadék, hogy megfosztotta tőle csupán azért, mert másfajta Cápaember, mint ő maga? Annak idején Suho és az ő DNS-ét keverték össze cápáéval és megszületett a Cápaember, akinek a létezéséről az a szörnyeteg nem is tudott. Igaz az elődje sokkal agresszívebb volt és nem hallgatott az emberi szóra, továbbá mindent megtámadott, ami az útjába került. Legutóbb egy fehér cápától mentette meg. Mérgében úgy széttépte, hogy csak le kellett nyelnie a darabokat vágás nélkül. Vajon Cápi tudta mennyire szerette?
Szerencsére sikerült megoldani a problémát, de a rendszer a lenti laborokon keresztül mutatta neki az utat. Nagyot sóhajtott, majd elindult arra, amerre engedték neki. Nem is sejtette milyen nagy bajba keveredett, amíg meg nem látta, hogy mi közeledik felé. Charlie-val találta szemben magát és legnagyobb meglepetésére nem nem sokkal ezelőtt látott alakjában. Óvatosan kezdett hátrálni és a vízben volt még valami. Az általa ismert Charlie volt az Cápi alakban, aki úgy vágódott ki a vízből ordítva, mint egy őrült.
Suho ott várta kint és láthatóan nagyon aggódott miatta. Szerencsére a doki vérét lemosta róla a víz, de még így sem múlt el a veszély. Odakint sokkal rémisztőbbnek hatott a két lény ordítása, morgása és sikolya, amivel nem tudott mit kezdeni. Iszonyú puffanások visszhangzottak minden felől, aztán egy hatalmas robbanás hallatszott és az épület elkezdett összedőlni. Óriási káosz volt, miután rendőrség, a tűzoltók és a mentők megérkeztek és elkezdtek dolgozni. Egyetlen túlélőt sem találtak a romok alatt és környezetében. Fáradtan és elégedetlenül ültek be a kocsiba és indultak el valamerre céltalanul. Csak remélni tudta, hogy Charlie ezúttal tényleg meghalt és nem tér vissza többet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése