2020-ban a katasztrofális helyzet csak fokozódott Londonban. Az utcák változatlanul patkányoktól hemzsegtek, a víz méteres volt, a szennyezés mértéktelen és az emberek a patkányvírus mellett más kóroktól is szenvedtek. Hasonlóan 2008-hoz, egy kegyetlen és szinte lehetetlent nem ismerő gyilkos tizedelte éjszakánként az embereket és a rendőrség képtelen volt elkapni a tettest. Ám ez a valaki vagy valami nemcsak a szívüket eszi meg, hanem brutális módon megcsonkítja és a maradékot elküldi a rendőrségnek. Egyetlen ember képes követni a szálakat, aki nem más, mint a híres Harley Stone fia, akinek huszonnyolc éve meggyűlt a baja az előzővel. Néhány héttel ezelőtt kapott egy speciális nyomozót Amerikából, aki sokkal közelebb jutott a szörnyeteghez, mint ő bármikor.
Noah múltja az ismeretlenek számára rejtélyes és ismeretlen, mindenesetre annyit tudnak róla, hogy jó érzéke van a természetfelettihez és a megérzései csalhatatlanok. Majdnem két hónappal ezelőtt Londonba küldték, hogy segítsen Harley Stone fiának felgöngyölíteni az ügyet, amivel hónapok óta szöszmötölnek. Mivel tudott a 2008-as ügyről, sejtette, hogy hasonló eset történhetett, abban viszont száz százalékig biztos volt, hogy nem a régi gyilkos támadt fel. Alig érkezett meg, máris munkába állt. A rendőrségen az ottani főnöke és egy karizmatikus férfi várta. Fáradt volt az utazástól és a gyomrában nyomást érzett, ugyanakkor izgatottságot is. Conlon, a főnök egyszer besegített nekik felderíteni egy ügyet otthon, ahol egy kannibál szörnyet fékeztek meg. Amint belépett, a férfi üdvözölésként megölelte.
- Jó újra látni téged. - Mondta a férfi. - Jól nézel ki.
- Köszi, te sem panaszkodhatsz. - Kacsintott rá és mindketten nevetni kezdtek.
Végül észrevették a másikat és Conlon bemutatta neki. - Bane, hadd mutassam be Noah Hatcher-t. - Nyújtottak kezet egymásnak. - Noah, ő itt Bane Stone, az ideiglenes társad. - Abban a pillanatban rájött, hogy Stone fia.
Az egyik bácsikája dolgozott a fickóval néhány hónapig, miután leszámolt a rémmel. Érdekes dolgokat hallott Bane-ről, többek között azt is, hogy ugyanolyan a viselkedése, mint az apjának volt. A főnök ezután beavatta az ügy minden mocskos részletébe. A különböző nyomok és apró jelek alapján biztosan tudta, hogy egy természetfeletti lénnyel van dolguk, azon belül is egy mutálódott démonfélével, aki a kannibalizmusban és a kegyetlenségben leli nagy örömét. Hálás volt azért, hogy a korábbi esetről is megkapta az akta másolatát és azt alaposan tanulmányozva rájött, hogy, nem ugyanaz a tettes. Mire feleszmélt, egy kocsiban ültek és éppen tartottak valahová.
- Hová megyünk? - Kérdezte Stone-t.
- Nemrég beszóltak, hogy a rohadék újra lecsapott. - Így legalább megismerheti személyesen is azt, hogy mire képes, illetve könnyebben rájöhet arra, hogy mik a szándékai.
Ahogy megálltak és kiszálltak a kocsiból, különös érzés lett úrrá rajta. A friss vér illata teljesen betöltötte a levegőt, amitől kezdett éhes lenni. Megrázta a fejét is igyekezett észnél maradni. Abban a pillanatban amint beléptek a helyiségbe, alaposan körülnézett. Mindent vér borított, a földön pedig az áldozat, megcsonkítva. Mellkasát feltépték, kivették a szívét a májával együtt, a belei pedig a földön hevertek.
Stone odalépett hozzá, majd megszólalt. - Ez egy beteg állat! - Jelentette ki. Ha tudná, hogy megközelítőleg milyen lény lehet, akkor nem biztos, hogy ezt mondaná! Elmerülve saját sóvárgásán, valakinek a furcsa légzését fedezte fel nem is olyan messziről. Ösztöneinek engedve az ablakhoz sétált és szemben az épületek vetette árnyékban egy alakot vélt felfedezni. Szinte együtt lélegzett a rém alakkal, amíg a férfi ismét meg nem zavarta. - Jól van? - A hangjától összerezzent és a gyilkos alakja eltűnt.
- Igen. - Mondta zavarodottan.
- Biztos? - Akkor esett le neki, hogy azért kérdezi tőle, mert furcsán veszi a levegőt és izzadni is kezdett.
- Csak lement a vércukrom. - Az volt a gond vele, hogy nemcsak emberi ételre vágyott. Valahonnan vért kell szereznie, ha nem akar ő is mészárlást rendezni és akkor saját maga után is nyomozhat.
A férfi a vállára tette a kezét. - Kajáljunk egyet. - A legjobb ötletet hallotta eddig.
Nem tudta mióta kocsikázhattak, de egy örökkévalóságnak tűnt és amikor megálltak, elmosolyodott. Boldogsága akkor lett teljes, amikor belépés után megpillantott egy családtagot, aki megoldhatja a problémáját. A srác azonnal felkapta a fejét és a lehető legeldugottabb helyre ültette őket. Már majdnem felfordult a gyomra, amikor az egyik pincérlány odament hozzájuk.
- Noah? - Szólította meg. Bólintott egyet válaszképp. - Josh szeretné üdvözölni. - Állt arrébb, hogy bizonyosságot nyerjen.
Nem mondott semmit, csak felállt és elindult a srác felé. A hátsó szobába vezette, ahol kihúzta neki a széket és élve a lehetőséggel leült. Nagyon meglepődött, amikor két tasak vért tett le elé az asztalra. Ennyire ordított róla, hogy mire van szüksége? Nem teketóriázva hagyva eluralkodva valódi énjét vájta fogait bele az egyikbe, hogy az utolsó cseppig pillanatok alatt kiszívja a tartalmát.
- Hallottam, hogy idejössz. - Kezdett bele a srác a mondókájába. - Reméltem, hogy benézel.
- Gondoltam rá. - Nyalta le a szájáról a vért. Mikor felnézett, akkor látta meg, hogy Josh őt bámulja. - Mi az?
- Ezt sosem tudom megszokni. - Mindketten nevetni kezdtek. - Gondolom a gyilkos miatt jöttél ide. - Ez már tetszett neki. Szinte azonnal a lényegre tért.
- Ja. - Válaszolta röviden.
- Beavattak a részletekbe?
Egy hatalmas korty vér után úgy gondolta, hogy röviden eldarálja amit tudnia kell és semmi többet. - A fickó válogatás nélkül, különös kegyetlenséggel gyilkol és megcsonkított áldozatokat hagy maga után.
- Ez a hivatalos magyarázat, de én a te véleményedre vagyok kíváncsi. - Tudta, hogy nem lepődne meg azon ha elmondaná neki mit tapasztalt vele kapcsolatban. Ugyanakkor ha mondott neki valamit, azt nem adta tovább és tette amire utasította.
- Rendben. - Adta meg magát. - A gyilkos valószínűleg nem ember, azon belül is egy kannibálféle, aki előszeretettel májat és szívet eszik.
- Gondolod visszatért a régi gyilkos? - Megrázta a fejét.
- Az a szörny másképp gyilkolt és Stone-nak hagyott jeleket, de ez más. - Csak az olvasottakra és az új üggyel kapcsolatos tapasztalatokra tudott támaszkodni.
- Szörnyet csak szörnnyel lehet legyőzni. - Kacsintott rá a fiú. Még nem tisztult ki teljesen a feje, de a beszélgetésnek vége szakadt és kiment Bane-hez, aki már jóízűen falatozgatott valamit.
- Bocs, hogy nem vártam meg. - Mondta Bane két falat között. - Megkérdeztem mit szeret és ezt hozták ki. - A tányéron egy ízlésének megfelelően elkészített hús volt, mellette egy kisebb tányérban vérrel. Alig tudta elrejteni a szájában megnyúlt fogait és nagyon kellett koncentrálnia arra, hogy ne mutassa meg szemei színét. Óvatosan kezdett enni, amikor a férfi ismét megszólalt. - Csak nyugodtan. - Nem érette mire célzott. - Conlon felvilágosított arról, hogy micsoda.
- Pontosabban mit is mondott? - Nagyon kíváncsi volt rá.
- Azt, hogy nem tudni micsoda, de imádja a vért és időnként a nyers húst. - Nagyot kellett nyelnie. - Hatalmas erővel rendelkezik és minden bizonnyal csak maga tudja megállítani ezt a rohadékot.
- Elhiszi?
Bane nagyot kortyolt az üdítőjéből. - Ha ez a szörny létezik, akkor lehet benne igazság.
Gondolta próbára teszi új társát. - Érdekli a véleményem róla? - Csak egy hümmögést kapott válasz gyanánt. - Az eddigi tapasztalataimat nézve ez a lény valamiféle kannibál démon lehet. Hasonló ahhoz amivel korábban harcoltak, de mégsem ugyanaz. Durkin darabokra lőtte a testét mielőtt az apja elintézte a szívét, tehát halott.
- Vagyis?
- Kettő volt belőle. - Tudta, hogy felkeltette az érdeklődését. - Emlékszik arra, amikor a tetthelyen alig tudott magamhoz téríteni? - Bane teljesen rá figyelt. - A szemben lévő épület árnyékából figyelt minket.
- Látta hogy nézett ki? - Próbálta felidézni azt amit látott belőle abban a kótyagos állapotban.
- Csak arra emlékszem, hogy magas volt. - Hiába erőlködött, más nem jutott eszébe. Akkor elgondolkodott azon, hogy mi lenne, ha idő előtt egymásnak feszülnének. Skorpió Démonnal még nem harcolt, de furcsa módon az is része volt a DNS-ének, amit ideje volt elővenni és úgy gondolkodnia, mint ő. Aztán eszébe jutott Josh mondata is. Arra utalt, hogy hozza elő azt az énjét és keresse meg a rohadékot, hogy legalább sejtse mik a szándékai? Az illemhely felől egy nő sikítása törte meg a pillanatnyi csendet, majd a friss vér illata ütötte meg az orrát. - Hívj erősítést!
- Mi? - Kiáltotta oda új társa.
Alig ért oda a WC-hez, amint kinyílt az ajtaja, máris fájdalmat érzett meg a hasán. Kegyetlen ösztönei beindultak. Hagyta, hogy eluralkodjon rajta az aki valójában és akkorát vágott a mellkasára, hogy a falat kibontva az utcán landolt a lény. Mindössze pár pillanat telt el, de ahogy kilépett a lyukon át, a démonnak hűlt helye volt. A levegőbe szippantva a vér illatát követve jutott el egy épülethez, ahol érezte, hogy régen történt valami. Lenézve a földre vércsíkokat és tócsákat látott, amiket elkezdett követni és egy régi metró alagútba tévedt, ami minden bizonnyal az otthona lehetett. Egy tábla mellett állt meg, ami a Cannon Street feliratot viselte magán. Valahogy lekeveredett az alagútba és megtalálta a megviselt metrószerelvényt, ahol Stone-ék megölték az előző Skorpió Démont. Tőle nem messze egy elsorvadt testnek tűnő valamit talált. Hirtelen megszédült és az aszott maradvány közepébe tenyerelt. Ha nem lett volna rosszul a vérveszteségtől, biztosan elszörnyedt volna, de most nem érdekelte. Őrjítően zakatoló szívdobogást hallott, ami egyre közeledett felé. Vészcsengői bekapcsoltak, de még mielőtt kiderült volna mi fente rá a fogát, megjelent Bane. A kezébe nyomott valamit, amit automatikusan inni kezdett, majd felkapta az ölébe és elindultak kifelé. Mire normálisan magához tért, éppen lefektette valahová és a sebeivel törődött. Hagyta, hogy bekötözze és csak ült mellette.
- Jól vagy? - Kérdezte tőle aggódva.
- Megmaradok. - Mosolygott rá.
A kezébe nyomott néhány vérrel teli tasakot, majd nyelt egyet és kikelt magából. - Megőrültél? Egyedül neki mész ennek a dögnek? - Látta a lényt? - Egy ekkora torony mindenkinek kihívás! Hogy voltál képes utána menni? Meg is ölhetett volna!
- Megölni? - Csattant fel a szóra. - Közel sem járt hozzá!
- Ha nem megyek utánad és lövök bele egy egész tárat, akkor most nem itt beszélgetnénk! - Tehát jól érezte, hogy meg akarta támadni, de akkor mi volt az a másik?
Maga sem értette hogyan, de a zuhany alatt kötött ki Bane-nel, majd az ágyban, ahol teljesen egymásba feledkeztek. Akkor az a másik furcsa érzés elhatalmasodott rajta és beleette magát az elméjébe. Mintha valami szörnyűség életre kelt volna abban a metró aluljáróban és neki köze lett volna hozzá. Valamikor reggel arra ébredtek, hogy a csörög mindkettejük mobilja.
- Lődd ki! - Nyavalygott Stone. - Aludjunk még egy kicsit.
Hiába nyomták ki a hívásokat, csak nem akarták feladni a zaklatóik.
- Csörög a mobilod. - Szólt a férfinek. A kijelzőt megnézve Conlon neve villant fel. - A főnök az.
Gondolkodás nélkül felvette és kihangosította, hogy mindent hallhasson Stone is.
- Stone, hol a pokolban vagytok? - A fickó tudja, hogy együtt töltötték az éjszakát?
- Hazahoztam Noah-t. - Válaszolta nyöszörögve.
- Az irodámba, most! - Üvöltötte, mielőtt bontotta a vonalat.
Nem volt más választásuk, mint ellátni gyorsan a sebét és felöltözni, hogy bemenjenek a főnökhöz, aki elég zabosnak tűnt ahhoz, hogy mindkettejüket kirúgja. Stone segített kiszállni neki a kocsiból és bekecmeregni az őrsre, ahol Conlon szinte tüzet okádott a méregtől. Járt az agya, hogy hogyan lehetne a lehető leggyorsabban lecsillapítani, de csak az volt előtte, ahogy a Skorpió Démon megsebezte. Idegesen hagyta, hogy leültessék és már szinte érezte, hogy mit fog kérdezni.
- Megőrültetek? - Na tessék. Mintha Bane-t hallotta volna az éjszaka, mikor kiakadt. A férfi odament hozzá és egész közelről a szemeibe nézett. - Véletlenül ott kajáltatok, ahol lecsapott. - Kezdte el a fejtegetést. - Nem fura egy kicsit?
- Kimondanád végre? - Kezdte elveszíteni a türelmét.
- Egyikőtöket kiszemelte magának! - Pontosan erre várt. - Josh azt mondta, hogy neki mentél. - Csak bólogatni tudott. - Mit kerestél a Cannon Street-nél?
- A lényt követtem! - Conlon szemei elkerekedtek.
- Vértócsákat hagyott maga után, amik az áldozattól és tőled származtak! Megmagyaráznád? - Akkor fészkelődni kezdett és megmutatta a hasán lévő kötést, amin kezdett átütni a vér. - Ezt tőle szerezted? - A férfi a mögötte lévő íróasztalba ütött. - A szentségit! - Sziszegte. - Nem érted, hogy az a rohadék kiszemelt magának? - Bane ijedten nézett rá. - Mostantól nem mehetsz egyedül sehová! Bane rajtad tartja a szemét és védő őrizetet kapsz!
- Mindezt egy marás miatt? - Nevetni kezdett. - Ne szórakozz már!
- Ketten a tieid közül úton vannak ide. - Ennyire betojtak attól, hogy megsérült? - Ez már kurvára nem játék!
Kénytelen volt beletörődni a sorsába, de legalább a sajátjaival viszonylag szabadon mozoghat és lesz támogatása ha valami balul sülne el. Ennek a rémnek befellegzett és amikor legközelebb megpróbálja megtámadni, az lesz az utolsó, amit megtett élete során. Némán ültek egymást bámulva, miközben próbáltak megnyugodni. A legváratlanabb pillanatban feltépte az ajtót egy rendőr és az izgatottságtól alig tudott megszólalni.
- A gyilkos.... - hebegte. - .... ismét lecsapott.
Azonnal felpattantak és a megadott címre mentek. Legnagyobb meglepetésére ugyanabban a lebujban gyilkolt, ahol korábban Harley Stone szörnyetege is. Szinte ösztönösen ment a wc felé és akkor találta meg a nő holttestét, akinek kitépték a szívét. Az egész helyiség úszott a vérben, a tükrön pedig egy felirat, "Visszatértem".
- Jézusom! - Szólalt meg megrökönyödve mögötte Bane. - Ez a rohadék egyre kiszámíthatatlanabb!
- Van még egy játékosunk. - Mondta ki az első dolgot, ami eszébe jutott.
- Biztos, hogy nem ő volt? - Megforgatta a szemeit, miközben közelebb sétált a holttesthez. Rámutatott és Bane értetlenül nézett rá. - Mit nem veszek észre?
- Csak a szívét vitte el. - Mutatott rá egy kézzel fogható tényre. - Sokkal tisztább munka, mint a rémé.
Bane felcsattant. - Ez kurva jó! Kettő után nyomozhatunk!
A földre lenézve vércsíkokat látott meg, amiket elkezdett követni. Egy ajtóhoz vezettek, ami lépcsőkre nyílt és nem akart megállni. A legközelebbi ajtó csurom véres volt és egy hatalmas, véres tenyérlenyomat volt rajta, aminek mintha hosszú körmei lettek volna. Érezte, hogy tényleg két különböző gyilkosról van szó, hasonló, mégis eltérő gyilkolási módszerrel. Tovább követte a vért és kilyukadt egy erkélyen, ahol véget értek a nyomok. Bevágta maga mögött az ajtót és a korlátnak dőlve egy a korábbi levegővételtől eltérőt hallott meg. Bárhogy is küzdött, a fogai megnyúltak a szájában, körmei is hosszabbak lettek és minden bizonnyal a szemei feketén világítottak. A szemben lévő épület egyik sötétben úszó helyiségéből érezte, hogy valaki figyeli. Pillanatokkal később Bane jelent meg mellette, aki bezárta az ajtót és gondoskodott arról, hogy ne zavarják meg őket. Gondolkodás nélkül neki esett és mire kicsit észhez tért, már mélyen egymásba feledkeztek a falnál. Nem érette mi ütött belé ismét, ennek ellenére igyekezett élvezni a pillanatot. Miután végeztek nagyon gyorsan észhez kellett térniük a bódulatból, mert ki tudja honnan leshettek rájuk a gyilkosok és nincs garancia arra, hogy nem támadják meg őket.
- Ki hozta ide? - Tette fel a kérdést a főnök.
- Nem tudjuk, most gurította be ide valaki. - Válaszolta az egyik rendőr.
- Zárjátok le az épületet! - Adta ki a parancsot Conlon.
- Már késő! - Vonta le a következtetést.
- Küldjétek el analizálásra és csináltassatok gipsz mintát a fognyomokról!
A nap további része várakozással telt el. Míg az eredményekre vártak, folyamatosan a két ügy aktáit bújta. Bane egyetlen pillanatra sem hagyta magára, így lehetősége sem volt senkinek megtámadni vagy a közelébe kerülni. Fáradt volt mégis hajtotta az adrenalin és képtelen volt pihenni. Társa egy energiaitalt nyomott a kezébe, hogy jobban bírja a strapát. Mire feleszmélt, az övéinek nevezett fiúk álltak körülötte.
- Szia, Noah. - Köszönt neki Warren. - Az ahogy nézett rá egyértelműen azt jelentette, hogy itt a vége és szedheti a cuccát, mert mennek haza.
Sajnos megérzései nem csaltak, mert Minho veszekedett éppen Conlon-nal és Bane-nel az irodában. Warren hűségesen ült mellette és csillogó szemekkel figyelte minden mozdulatát. Amikor a főnököt kivéve a fiúk kiléptek az iroda ajtaján, Warren felkapta a vállára és elindultak kifelé az őrsről. Már azt hitte visszaviszik Amerikába és amikor megállt a kocsi, egy érdekes épület előtt álltak meg. Lifttel mentek fel a ki tudja hanyadikra és meglepetten nyugtázta, hogy a cuccai ott vannak. Szinte automatikusan a szobájába ment és úgy dőlt bele az ágyába, mint egy krumplis zsák. Álmában csak peregtek a képek és az infók, amiket eddig megtudott. Fogalma sem volt mennyi ideig aludhatott, de a lakásban egyedül volt és a lámpák sem égtek. Valami nem stimmelt. Ott állt a nappali közepén a sötétben és nem tudta mire számítson. Valaki hátulról átölelte, mire elmosolyodott. Vajon melyik fiú próbálta elcsábítani? Két hideg és nyirkos kéz ölelte körbe, majd karmok simítottak végig a bőrén és pillanatokkal később égető fájdalom nyilallt a bal vállába. Érezte, ahogy sebekből lassan csordogálni kezdett a vér és akkor tudta, hogy vesztett. Az a valaki szorosabban ölelte magához és úgy lélegzett, mintha fájdalmai lettek volna. Még mielőtt bármit kérdezhetett volna tőle, az ajtó kinyílt, a villany felkapcsolódott és megjelentek a fiúk.
- Vigyázz, Noah! - Kiabálta Minho.
A lény ott hagyta, majd hatalmas erővel futás közben lyukat ütött a falon és eltűnt. Nem telt bele tíz perc és máris ott volt a rendőrség egy mentővel egyetemben. Meglehetősen furcsa volt számára, hogy nem akarta megölni, inkább csak megjelölte, hogy tudja mikor tartózkodik a közelében. Miután ellátták a harapását is, feldúltan ment vissza a lakásba, ahol észre vette a vércseppeket. Először azt gondolta, hogy a sebéből kerültek oda, aztán meglátott néhány frissebb cseppet és akkor felnézett. A plafonra pontosan az a jel volt felrajzolva vérrel, amit régen az előző szörny csinált az egyik áldozatnál, hogy üzenjen Stone-nak.
- Hogy állítjuk meg? - Warren kérdés kicsit meglepte.
- Te mit gondolsz Minho? - Nem érkezett válasz. A fiú eltűnt, de helyettem vércsíkok mutatták az utat.
Alaposan felfegyverkeztek és indultak a nyomok után, melyek meglepő módon a Cannon Street-hez vezettek. Bane egy furcsa férfivel nyittatta ki az ajtókat, hogy lejuthassanak a metró alagútba. Egyáltalán nem lepte meg, hogy derékig ért a víz. Velük szemben volt egy lift, ahhoz közel pedig másik alagút, amin lesétálva eljutottak oda, ahová kellett. Ott tenyerelt bele Foster maradványaiba, mikor a másik démont üldözte. Minho a plafonról lelógó kábelhez kötözve lógott egy fénykörben. Megállt néhány centivel előtte, hogy meg ne törje, míg a többiek megpróbálták kiszabadítani. A vízből hirtelen felugrott a Skorpió démon, hogy megpróbálja elkapni a fiút, de ő résen volt és hatalmas erővel belevágta a legközelebbi falba. Mivel őt vette célba, a szerelvény maradványaiba robbant és futni kezdett a szörny elől, amíg a legsötétebb kocsiig jutott, ahol megtorpant. Megfordult, majd pillanatokkal később két óriási kar nyúlt ki érte és behúzta a sötétségbe. Még a lélegzete is elállt, amikor megállt pontosan előttük a másik. Már kezdte elveszíteni a reményt és megfordult a fejében, hogy összedolgoznak, amikor az őt segítő a földre vele együtt megmozdult és ott állt közöttük. Hasonlóak voltak, mégis különbözőek. A másik felemelte kezét, hogy lesújtson vele, de Foster időben ragadta meg és kezdte előrébb tolni a legközelebbi ajtóig.
Élve a lehetőséggel kettesben hagyta a két rémet, hogy lejátszhassák azt a csatát, ami már akkor el volt rendelve, amikor a vérével életre keltette Foster-t. Kegyetlen és véres verekedés vette kezdetét közöttük, miközben aggódva nézte végig. Készen állt arra, amire már ő is készült egy ideje és gyűjtögette hozzá az erejét. Foster súlyos sérülésekkel repült ki a kocsiból a feküdt előtte, majd kilépett a másik és akkor teljesen elborult az agya. A többiek mellé álltak és elkezdtek tüzelni rá, nem sajnálva a lőszert. A démon nyöszörögve állt tőlük néhány méterre, de még így sem akart meghalni. Foster-t megragadva a hozzájuk legközelebb lévő falhoz húzta, aztán engedett ösztöneinek. Maga sem tudta mivé változhatott át, de láthatóan és hallhatóan mindenkit meglepett. A szörny megpróbálta megmarni, válaszképp megragadta a kezét és úgy kezdte a földhöz vagdosni, mintha egy rongybaba lenne. Mikor megunta hagyta, hogy ott feküdjön a földön, majd a teljes súlyával iszonyú erővel ráült és a mellkasába nyúlt. Innen nem volt más hátra, mint kiemelje a szívét, amit odadobott Foster-nek, aki széttépte. A többiek a biztonság kedvéért néhány kisebb bombát helyeztek a maradványaiba és amikor elég messze voltak a Cannon Street-től, megnyomva egy gombot felrobbantották. Az ügy lezárása után visszatért az alagútba, hogy megnézze nem-e kelt életre még egy démon. Szerencsére Foster-nek semmi nyomát nem találta, így biztosra vette, hogy még mindig él. Sosem gondolta volna, hogy pont az fogja megvédeni, akitől tizenkét éve rettegtek az emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése