2015. április 5., vasárnap

Terrible Nightmares ~ Part 1 (Exo, SHINee +18)

Jan egy ismeretlen és számára ijesztő világban találta magát. Egy különlegesen védett házban találta magát, ahol mindenféle szerzet megfordult. Kilépett a biztonsági bejáraton és elképedt a látványon. Az utcákon mindenütt zombik és csontvázszerű lények voltak, akik ha nem találtak élő áldozatot felfalták a legelőször eléjük kerülő holtakat és ellenséges társaikat megölték. Tüdejében rekedt a levegő, könnyei patakként folytak le az arcán, egészen az álláig, lábai pedig a földbe gyökereztek.
Először gondolatban próbálta magát észhez téríteni, hogy mindez csakis egy rossz álom lehet, és ha végre felébred a saját ágyában találja magát egy normális világban, ahol nincsenek ilyen szörnyűségek. A torkában egyre csak gyűlt az a bizonyos gombóc, amitől addig fuldoklott, míg ki nem tört belőle a sírás. Automatikusan a földre rogyott, majd a bejárat falához kúszott, felhúzta térdeit és zokogott.
Ki tudja mennyi idő múlva hallotta, hogy valaki megáll mellette és felé mered, de nem merte megnézni, csak várt, de amikor egy kéz fogta meg a karját azonnal támadott és kis híján eltörte valakinek a kezét.

- Noona, csak én vagyok! - nyögte fájdalmasan a mély hangú fiú és mikor felnézett, ismerős arcot látott.

- Channie? - képtelen volt elhinni, hogy ő volt vele.

- Ne sírj. - Chanyeol lekuporodott mellé és a hátát simogatta. - Már túléltük a tragédia nagy részét.

- Tragédia?

- Egy pacák létrehozott egy ilyen undorító csontváz valamit és az fertőzte le a lakosság egy részét. - mondta a fiú. - Talán Amerikába kellene mennünk, ott nincs ez.

- Talán. - mondta és ismét a sírás környékezte. - Talán az a sorsunk, hogy itt haljunk meg.

- Ne merj ilyet mondani, Noona! - Chanyeol túl komolynak hangzott. - Legalább nekünk össze kell tartanunk! - a mondat után odahúzta magához, de úgy, hogy a combjai között ült. - Nem hagynám, hogy bajod essen. - suttogta a fülébe, miközben hátulról átölelte.

A zombik és a csontik zúgolódása vetett véget kettejük eddig ki nem teljesedett szerelmének. A mesterlövészek azt kiabálták, hogy ember közeledik és nem is sokra rá meg is látta a szintén ismerős alakot, aki nem más volt, mint az ő vőlegénye, akiről azt hitte, hogy hónapokkal ezelőtt felfalták. A srác teljes erejéből futott, míg a biztonsági kapu ki nem nyílt és össze nem találkoztak. Sírva vetette magát szerelme karjaiba és képtelen volt elhinni, hogy épp bőrrel megúszta a vadászatot.
A csontik és a zombik is be szerettek volna jutni, de az áram és a védőburok lehetetlenné tette számukra. Érezte, hogy Chanyeol őket nézi és tudta, hogy szomorú, hogy a vőlegényével csókolózik és nem vele. Miután mind bementek, Zeke egy alapos kivizsgáláson ment keresztül és ő addig a vizsgálónál ült Chanyeol társaságában.

- Örülök, hogy visszatért hozzád. - mondta Chanyeol mosolyogva, de a hangjából érződött a szomorúság.

- Nagy kő esett le a szívemről. - igazat mondott a fiúnak, de jobbnak látta, ha nem áradozik mennyire boldog.

- Noona, közöttünk nem változik semmi és szeretném ha tudnád, hogy bármikor szükséged van rám, én itt leszek.

A mondattól a gyomrában lévő pillangók is lecsillapodtak. Hogy lehet egyszerre ugyanúgy érezni két fiú iránt? Vajon Chanyeol-nak elég lesz az, hogy csak barátok lesznek és nem szerethetnek egymásba? Nem tudta a választ, de annyi bizonyos volt, ha bármelyiküket elveszíteni vagy ne adj Isten mindkettejüket, abba biztosan belehal! Nem beszéltek tovább, csak várták, hogy Zeke vizsgáltai befejeződjenek és végre kilépjen az ajtón.
Hosszú percek teltek el, míg nyílt az ajtó és kilépett rajta a fiú. A doki szerint fertőzésnek és sérülésnek semmi nyoma nem volt rajta, így nyugodtan élhetett közöttük ha akart. A két fiú társaságában indult el a hálószobák felé, majd a sajátjukban kettesben maradtak Zeke-el.

- Nem sokáig maradhatok. - mondta a fiú.

- Mi? Miért? - kérdezte, de csak nagy nehezen válaszolt.

- Tudod, hogy anyámnak szüksége van rám. - emlékeztette a keserű igazságra. - Azt mondták csomagolnak valami kaját és mehetek ha akarok.

Nem hitt a fülének. Csak így itt akarja hagyni? - Miért csinálod ezt? - a könnyei maguktól kezdtek eleredni. - Csak így itt akarsz hagyni? Hónapokig azt sem tudtam, hogy élsz-e vagy meghaltál, erre felbukkansz és közlöd, hogy mész vissza! Ennyit jelentek neked? Ilyen sokat jelentene az a majdnem hét év? - ökölbe szorultak a kezei a tehetetlenségtől.

Zeke nem mondott semmit, csak átöltözött, lezuhanyzott és már ment is az ellátmányért, amit ígértek neki, ha mégsem maradna.

- Majd írok ha hazaértem. - mondta Zeke könnyes szemekkel, majd a kapuhoz ment és miután kilépett, rohanni kezdett. Egy idő után nem látta.

Chanyeol reszketve ölelte át, mert nem tudta, hogy mérgében ellöki vagy felpofozza, de egyiket sem tette meg, inkább csak szorosan megragadta a hátát és utat engedett a sírásnak. Hirtelen riadt fel, mintha egy rossz álom lett volna, de ahogy körülnézett rájött, hogy mégsem az. Szinte azonnal Chanyeol-ra gondolt, és olyan gyorsan pattant ki az ágyból, hogy egyből rohanni kezdett. Sehol sem találta, megnézte mindenhol, majd az udvaron találta meg, ahogy napozott a bejáratnál, miközben a többiek egy kocsit pakoltak le.
Chanyeol legalább száz wattos vigyora mosolyra késztette és legalább miatta megnyugodhatott. Visszament a szobájába, de Zeke nem hagyta nyugodni. Ránézett a telefonjára és kiderült, hogy legalább négy órát volt kiütve. Döbbenten ült le az ágyra és akkor jött rá, hogy ideje lenne lezuhanyoznia és eltennie magát holnapra, mivel nemsokára sötétedik. Csigalassúsággal állt be a zuhany alá és mosta meg mindenét, majd amikor végzett megtörölközött és megpittyent a telefonja.
Egy üzenet várta Zeke-től " Hazaértem" szóval. Miatta is megkönnyebbülhetett végre. Mire felocsúdott, Chanyeol állt előtte és csillogó szemekkel méregette. Legszívesebben letámadta volna, de a szíve még mindig Zeke felé húzta jobban, így csak azt hagyta, hogy átölelje és miután felöltözött, összebújva aludtak el az ágyban, mint ahogy szoktak.
Már világos volt, amikor a vészjelzés elérte a háló körletet is. Azonnal összepakoltak mindent amit lehetett, felfegyverkeztek és kimentek a bejárathoz, hogy szét lőjjenek mindent ami nem az emberi fajhoz tartozik. Fegyverek puffogtak és időnként emberek sikolyai töltötték meg a levegőt. Kíváncsiságból teljesen a kapuhoz merészkedett és akkor látta, hogy egy olyan csonti amilyet még eddig nem láttak feszíti szét a kaput és próbálja beengedni a társait, hogy kiirtsák őket.
A másodperc tört része alatt emelte fel a fegyverét és lőtte szét a dög fejét, amitől az elengedte a kaput és az visszazáródott, majd lezárt. Mindenütt Chanyeol-t kereste, de nem találta, mert elváltak egymástól. Az első gondolata az volt hátha a dokinál van, de csalódnia kellett. Amint belépett a laborba, földbe gyökerezett a lába. Mindenütt furcsa csontikra hasonlító valamik voltak, amik könyörögtek neki, hogy ne bántsa tovább őket vagy akadályozza meg, hogy tovább folytassa a terrorizálásukat.

- Itt a pasid! - lökött hozzá egy olyan lényt. A szemei megvoltak, a tetem félig már rohadt és furcsa nyálka vette körül.

- Jan! - mondta a lény. - Ne engedd, hogy ezt művelje velünk!

A szívszaggató nyöszörgéstől sírni támadt volna kedve, mégis erős maradt. - Hogy művelheti ezt szegény emberekkel, maga tetűláda?

A doki kuncogni kezdett. - Ha nem tévedek maga sem emberi lény!

- Miről beszél?

- A véredbe fecskendeztem a vírust, de semmi bajod!

- Tessék?

- Még gyerek voltál, nemsokkal születésed után. - Mondta Dr. Wrestler hidegvérrel, egy csepp megbánással a hangjában. - Benned is megvan az, ami a kinti csontikban és ha sikerült volna, olyasmi lett volna belőled, mint amelyiket nemrég kinyírtad!

A doki hozzáhajította Zeke telefonját is. - Te mocskos szemétláda! Egyetlen mozdulatomba kerül, hogy a drága kis kedvenceidet beengedjem hozzád! - Meghallotta, hogy az említetthez hasonló követte és a léptei visszhangzottak a folyosón. - Máris elkezdheted a barátkozást! - falhoz ment és megnyomta a gombot, majd az ajtó kinyílt és belépett rajta a lény.

Nem volt más hátra, mint Zeke még élő maradványait a hátára csúsztassa, lábait a dereka köré rögzítette, majd mindkét kezében puskákkal elindult kifelé. Ami csak az útjába került könyörtelenül lelőtte, miközben Zeke-re is figyelt a hátán. Nehezen ment, de utat tört magának egy kihalt épületig, ami hasonlóan volt felszerelve, mint az övék volt. A létező lehető legtöbb lőszert és fegyvert magával vitte, majd miután kilépett az ajtón, bezárta maga mögött.
Az épület bejáratánál összetalálkozott a sebesült Chanyeol-lal, akit minden bizonnyal egy csonti haraphatott meg és már nem volt önmaga. Ráakart támadni, de valaki szétlőtte a fejét mielőtt megtehette volna és a bejárati ajtó kinyílt. Két srác rángatta be, majd szó nélkül ledobták róla a még élő csontifélét és alaposan átvizsgálták.

- Azt a szart nem hozhatod be a házba! - mondta egy ismeretlen srác, akihez nagyon vonzódott.

- Ő a vőlegényem, legalábbis ami maradt belőle hála Wrestler-nek.

- Veszélyes lehet!

- Engem nem harapott meg, még csak meg sem próbálta!

- Lehetséges ez? - kérdezte egy másik.

- Kérdezzük meg Suho-t, majd ő megmondja. - mondta az a srác, aki először hozzászólt.

A semmiből megjelent az említett srác egy stukkerrel a kezében. - Felőlem maradhat, de ha csak megpróbál téged vagy bármelyikőnket megharapni, fejbe lövöm! - A következő pillanatban egy társához fordult. - Mi van Chanyeol-lal?

- Neki vége. - mondta ugyanaz a srác.

- A nevem Suho. A többiek Kyungsoo, Baekhyun, Sehun, Tao, Lay, Chen, Xiumin és a beképzelt, keménykedős szexi gyerek Jongin.

- A Kai-t jobban szeretem. - mosolygott rá a srác.

- Biztos te vagy Jan, akit Chanyeol annyira védett. - folytatta Suho. - Üdv közöttünk.

- Köszi. - mondta, de nagy erő kellett hozzá, hogy el ne sírja magát.

- A hálószobád közel lesz a laborhoz, hogy együtt lehess a pasiddal. - mondta ismét Suho és ő ezért hálás volt neki.

Bement a szobájába, ahová vezették, addig leültette szerelmét a fotelba és lepakolt. Már majdnem sírni kezdett, amikor a maradvány lecsúszott a fotelből és odakúszott hozzá, majd átölelte és csak annyit hörgött. - Sírj. - és ő megtette, de nem érdekelte, hogy belé akar-e harapni.
A következő pillanatban megjelent Kai és leráncigálta róla Zeke maradványait és arrébb rugdosta.

- Ne!

- Ne? - csattant fel Kai. - Majdnem megharapott!

- Csak megakart ölelni!

Kai megragadta csontiszerűt, majd az ő egyik karját és bevonszolta a laborba őket. Zeke-et ledobta az egyik ágyszerű valamire, majd leszíjazta és kivonszolta onnan, vissza a szobájába és bezárta mögöttük az ajtót. Nem akarta, hogy hozzáérjen, a fiú mégis megtette.

- ne tolj el magadtól. - Kai tekintete ellágyult.

- Hagyj!

- Mikor öleltek vagy érintettek meg utoljára?

- Néhány órája. - válaszolta. - Chanyeol. - pontosította.

- Mikor szeretkeztél utoljára? - Már csak a mondattól is majdnem elélvezett, az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy Jongin csábította.

- Eressz!

- A tested nem ezt mondja!

- Nem hallottad mit mondott? Engedd el, Jongin-ah! - Suho hangja nem tűrt ellentmondást. 

Jongin nagy nehezen, de elengedte, hisz nem volt más választása, mert mind a nyolc társa ott állt Leader-ük mögött, készen állva arra, hogy lerángassák róla ha szükséges. Meg sem várta, hogy valaki ölelést ajánljon neki, egyszerűen csak fogta magát és átment a laborba szerelméért. Anélkül kapta fel a hátára, hogy bármit is mondott volna, majd elindultak és nem érdekelte ki látja őket. Egyenesen úton voltak vissza a saját házukba, de amikor visszaértek, de nem találtak semmit. 
Kíváncsiságból a labor felé vették az irányt, remélve, hogy onnan eltudnak jutni a raktárig, amihez kintről nem tudott hozzáférni. Ahogy leértek a lépcsőn, nagy nehezen megtalálta a kapcsolót és kiabálni kezdett.

- Hahó! - idiótán érezte magát, mint egy hülye nő, aki egy silány filmben van.

- Ki van ott? - a hang ismerős volt és a cellák irányából jött.

Nem hitt a szemének, mikor meglátta kié a hang. - Chanyeol? Azt hittem Kai fejbe lőtt.

- Viccelsz? - kérdezte a fiú. - Reggel óta itt vagyok, mert nem tudtunk hová menekülni!

- A többiek?

- Meghaltak! Egy csonti végzett velük. - Chanyeol azonnal hátrálni kezdett, mikor meglátta a rajta csüngő emberi maradványt. - Úristen, ne mozdulj!

- Mi van? - hirtelen lefagyott.

- Tisztában vagy vele, hogy a legelső csontit cipeled a hátadon?

- Nem, ő Zeke maradványa. - mondta, miközben leültette a földre, hogy kinyithassa a cella zárát.

- Ő nem a pasid! Túlélte a rohamot és elbújt nem messze.

Ideje sem volt reagálni, mert egy csonti ragadta meg és próbált belé harapni, de nem sikerült, mert az a maradvány, ami rajta lógott elkapta és néhány pillanat alatt ártalmatlanította, majd felfalta és a megrázkódtatástól elsötétült előtte minden.

--------------------------------------------------------------------------

A csonti támadása után nagy nehezen kinyitotta a szemét. Nem esett baja, sőt Chanyeol és a lény is eltűntek és a tetejében még egy ismeretlen helyen is találta magát. Ekkora szerencséje is csak neki lehet! Tele Hold volt, az erdő vészjóslóan magasodott mögötte, a szellő megborzolta az ágaikat és orrfacsaró bűzt vitt magával. A szagtól valósággal felfordult a gyomra, de ideje sem volt rosszul lenni, mert egy srác rohant ki a fák közül és erősen megragadta a karját, hogy húzhassa magával.

- Fuss Noona! - lihegte a fiú. Kapkodta a fejét, majd felismerte őt.

- Minho? Hogy kerültem ide?

- Most nincs időnk beszélgetni! - lihegte a fiú. - Oda kell érnünk a tóhoz, különben meghalunk!

- Mi? Ki ölne... - a mondat félbeszakadt, mert meglátta az érdekes lényeket, akikről eddig csak olvasott. - Oh basszus!

Hogy biztosítsa társát arról, hogy együtt működhetnek, úgy alakította a dolgokat, hogy egymás csuklóját fogják és úgy könnyebb haladniuk. Furcsa volt számára, de ismerte a helyet és tudta merre kell menniük. A döggel a nyomukban hirtelen éles bal kanyart vettek és befutottak a fák közé, majd alig két kilóméter után a tónál találták magukat.
A stégen egy titokzatos alak állt és elégedett mosolyát semmivel sem lehetett lemosni az arcáról. Hiába értek oda, Minho-val nem engedték el egymást, még akkor sem, mikor végre a férfi mellett álltak. Fogalma sem volt mi történik és miért, de elhatározta, hogy kerüljön bármibe, de kideríti. A farkaslény megállt mellettük és változatlanul morgott rájuk, majd egy kósza ötlettől vezérelve rámordult és az meghajolt előtte nyüszítve.

- Tudtam, hogy jól választottam! - szólalt meg a férfi.

- Ki vagy te és miért vagyunk itt? - kérdezte Minho, ami nagyon meglepte, hisz ez azt jelentette, hogy ő sem tudja.

- Egy versenyen vagytok, ahol az életetek a tét és csak egymástól függhettek! Ha valamelyikőtök meghal, ez esetben Jan, akkor neked véged!

- Miért pont mi? - csatlakozott be a beszélgetésbe.

- Mert ti tökéletes páros vagytok és még szerelmesek is! Csak szerelmes párokat választok vagy olyanokat, akik egymásba vannak esve.

- Miért?

- Mert élvezem!

A férfi láthatóan nem viccelt és egyáltalán nem azon volt, hogy felvilágosítsa őket mit és miért tesz, pláne azt nem, hogy mi okból választotta ki a szerencsétlen párokat, akik ezzel az egész tortúrával szórakoztatják minden egyes pillanatban. Átfutott az agyán, hogy elárulva kicsoda rátámad és kikényszeríti belőle a válaszokat, de meggondolta magát, mert azzal Minho-t bajba sodorta volna, inkább türelmesen várta a pillanatot.
A párok közül kettő éppen akkor tűnt fel a tó másik végében és szintén szaladtak egy hasonló farkaslény üldözte őket is. A párok lány tagjai sírva és sikítva szaladtak, pontosabban a fiúk húzták őket magukkal, különben feladták volna és azt egyikük sem akarta. Dühöngve fújtatott a lányok idióta viselkedésén, hisz mindig azon az elven volt, hogy aki nem elég erős az élethez, az hamarosan úgyis meghal, de a mivel a nyávogás, hisztizés és a sikítás bántotta a fülét, azt kívánta, a lények bárcsak elragadták volna őket.
Imái úgy látszik meghallgattattak, mert a lények pontosan azelőtt ragadták el a fiúktól a lányokat, hogy odaértek volna hozzájuk. A lények megették őket, miközben ott álltak a férfi mellett és beálltak mögéjük, de mikor végeztek és őket szemelték ki áldozatnak, az ő farkaslényük ráordított a másik kettőre és azok behódoltak. Legnagyobb meglepetésére a lény odaállt mellé, és furcsán nyüszített, miközben fejével a jobb kezét bökdöste. 
Szinte el is felejtette, hogy mi van mellette, a keze automatikusan felemelkedett és simogatni kezdte a hatalmas fejet. A tó túl végén újabb két pár jelent meg, valamivel erősebbnek és strapabíróbb csajokkal, akikkel olyan gyorsan futottak a farkaslények elől, mint a golyó. Ők megúszták a csapatleépítést szerencsére, de a lányok szinte lenézték őt. Volt egy olyan sejtése, hogy azért, mert Minho-val került össze, hisz kinézetre egy adonisz és emellett még kedves és hatalmas szíve is van.
Szemeit óvatosan a fiúra emelte és csak bámulni tudta. Vajon Minho jól tette, amikor őt választotta a sok nála sokkal szebb és csinosabb lány helyett? Tényleg ezt akarta? Lenézett összefonódó ujjaikra és egy gyűrűt látott meg az ujján. Esküvőjük volt? Miért nem emlékszik semmire se belőle? Teljes össze volt zavarodva és görcsösen próbált visszaemlékezni, de nem ment neki.

- Nos, mivel mindannyian ideértetek... - kezdte el a férfi. - ... legalábbis részben, a következő a feladatotok. Bementek a tóba és átúsztok a túlpartra, ott megkeresitek azt a fákat, ami eltér a többitől és visszahozzátok nekem ami benne van! A párok csak akkor mehetnek a fákhoz, ha mindkét tag kiúszott. Amelyik csapat nem szerzi meg azt a bizonyos dolgot, súlyos következményekkel számolhat.

- Várj egy kicsit! - szólalt meg az egyik srác, akinek elragadták a párját. - Velünk mi lesz? Egyedül maradtunk!

- Ti csatlakoztok a Choi házaspárhoz a védelmezőitekkel együtt. - mutatott a lényekre.

Alaposan végignézett a két hozzájuk csapódott srácon, de cseppet sem volt nyugodt. Kétségbeesetten nézett szerelmére és csak azon gondolkodott, hogy hogyan lehetne minél hamarabb kikötni a másik oldalon. Igazán hálás volt a bácsikáinak, hogy annyira erőltették az úszást, hisz abban a kezdetektől nagyon jó volt, még versenyekre is járt. Hirtelen elmosolyodott, mert végre bevillant számára egy emlék, de mosolya hamar le is lohadt, mert a tóból egy vészjósló érzése támadt.
Mire észbe kapott, a csapattal együtt máris sebesen úsztak a vízben egymástól alig egyetlen kartávolságra. Amint kiértek nem álltak meg pihenni, hanem az erdőbe vetették magukat és a fákat keresték.  Alaposan végignézett minden egyes fán és csak az ösztönei után ment, a többiek pedig követték. Hamarosan olyan kép tárult eléjük, amire nem is számítottak. A hatalmas fák közül ötnek úgy tűnt mintha arca lenne és a szellőben mintha éneket véltek volna felfedezni. 
Ösztönből simított végig a fák arcán és azok feltárták neki azokat, amikre a titokzatos férfi annyira vágyakozott. Mindegyikük egy-egy apró darabkát rejtett magában valamiből, amit majd a vízben egy oszlopnál kell összerakniuk és megtudják miért kockáztatták az életüket. Rögtön tudta melyik hova illik, amikor a kezébe vette őket. Nem volt vesztegetni való idejük, ezért rohantak, ahogy csak tudtak, ameddig be nem értek a vízbe és az oszlophoz nem úsztak. Ott a darabkákat szépen egyesével összerakták és akkor hirtelen beugrott neki, hogy mire hajtott a fickó.

- Úristen! - kapta a szája elé a kezét.

- Mi ez? - kérdezte Minho, de nem válaszolt. - Ha tudod mi ez, akkor áruld el kérlek!

- Ezek azok a lények, amiket most szabadítottunk magunkra! - a kijelentésétől a többiek összerezzentek. A szobor darabkáin szerepelt egy óriás krokodil, néhány démon, vámpír, zombi és csonti is. Hirtelen valami végigsúrolta a talpát. - Kifelé a vízből, most!

- Valami hozzáért a lábamhoz!

- Kifelé, gyorsan!

A lehető legrövidebb úton kezdtek kifelé úszni a vízből a part felé. Az óriási krokodil végig követte őket, de nem támadott, csak követte őket egy darabig és morgott rájuk. Az erdőben a két lány sikolyait lehetett hallani, majd azok elhaltak és megcsapta orrát a friss vér szaga. A közelben találtak egy nagyon jó állapotban lévő erődfélét, ahová bementek és vártak. Zombik és csontik tűntek fel nem is olyan messze tőlük, kezeikben a két lány maradványainak darabjai és üvöltöttek. Kellett egy kis idő, míg kiszagolták őket és rájuk támadtak. 

2015. március 30., hétfő

Embrace of the Incubus ~ Part 4 - Finale (ADDICTION +18)

Midnight Margaritas

Zihálva riadt fel a rémálomból. Fejét automatikusan az ágy másik oldala felé kapta és legnagyobb meglepetésére Myuji nem volt mellette. Végigfutott a gerincén a hideg félelem, ami teljesen megbénította. Az ajtón Lucy nyitott be hatalmas mosollyal a szája szélén és valósággal táncolt. Hátravetette fejét a párnán és kezével a hajába túrt. Nem értette miért ilyen boldog, mikor Myuji eltűnt. Ki tudja kik rabolták el és milyen szándékkal, de annyit tudott, hogy egyenlőre még jól van.

A szívroham közelében járt, mikor menyasszonya végre megszólalt. - Jason-ékkel van.

- Hála Istennek. - sóhajtotta megkönnyebbülten. Lent a konyhában valami készült.

- Hallod ezt a hangot? - ígéretesen hangzott.

Alapos fülelés után rájött, hogy a turmixgépnek a hangját hallják és beugrott mire készülnek odalent. - Éjféli Margarita! - visította izgatottan.

Nem gondolkodott tovább, gyorsan kimászott az ágyból, megragadta menyasszonyát és máris húzta magával egészen a lépcsőig. A kuncogásokhoz tartozó hangokat azonnal felismerte és boldog volt, hogy két boszorkány nagynénje is megérkezett New Orleans-ba. Már rá fért egy kis szórakozás és tudta, hogy velük biztosra vehető. Izgatottan ment le a lépcsőn, de nem rohant, nehogy túl szeleburdinak titulálják nénikéi, így csak lassan lépkedett lépcsőfokról lépcsőfokra. 
Bevett szokás volt ez náluk, hogy az első és az utolsó estén éjfélkor valamilyen ízletes koktélt kevertek, amivel megalapozták a hangulatot aztán ha úgy alakult, erősebbre váltottak. A lejátszóban a szokásos és megunhatatlan daluk csendült fel. Nénikéi a kezükbe nyomtak egy jó nagy pohár frissen elkészített Margaritát és indulhatott a buli. Torkuk szakadtából énekelték a dalt, miközben időnként ujjongtak hozzá.



Eközben Myuji egy beavatási szertartáson vett részt a srácokkal, ami meglepően hasonlított a lányokéhoz. A többiek meglepően beszédesek voltak a szexuális életüket is tekintve, de ő képtelen volt bármit is elmondani abból, amit Jan-nel éltek át az elmúlt pár napban. Mámorító érzés volt számára tartozni valakihez úgy, hogy cserébe semmit nem vár el és a többiek sem, egyszerűen csak éreztetik vele, hogy számíthat rájuk és közéjük tartozik.
Képtelen volt elhinni, hogy szerelme egy ősi vérvonal örököse, aminek tagjai megóvják az embereket az ellenséges lényektől és fenntartják a békét. Ha ő ennyire fontos és a többiek az ő gyermekei, akkor tényleg nagy tekintélye lehet a túlvilági lények között. Voltak olyan mende-mondák, hogy az örökös annyira kegyetlen, hogy napokig hagyja szenvedni áldozatát, miközben újabb és újabb végtagjától szabadítja meg, majd ezek után a szervei jönnek.

- Rá gondolsz? - szólalt meg váratlanul Jason mellette. - Ne aggódj, ők is buliznak.

- Feltehetek egy kérdést? - félve mondta csak ki.

- Akár többet is. - Jason hangja megnyugtató volt.

- Tényleg igaz? - összeszorult a torka. - Valóban olyan kegyetlen, mint azt suttogják? - Tessék, kimondta.

- Igen, de csak azokkal akik ártanak nekünk. - válaszolta a fiú.

Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt és ekkor valami szöget ütött a fejébe. - Velünk is?

Jason kuncogni kezdett. - Minket sosem bántana. - kortyolt egyet az italába. - Alapból nem bánthatjuk egymást és a vérünkben van, hogy támogassuk mindenben amiben csak kell.

Hát tényleg igaz lenne? Aki ebbe a vérvonalba tartozik tényleg családra lel? Nem is volt ideje tovább gondolkodni ezen, mert a srácok témát váltottak és valahányszor olyanról beszéltek amihez hozzá tudott szólni elmosolyodott. Szép lassan megismerte a szabályokat, hogy nem lehet, a legendákat, amikről kiderültek, hogy igazak, a messze híres alakok, akiktől a rémtörténetek származnak nagy részük közéjük közéjük tartozik és egyéb dolgokat.
----------------------------------------------------------------------------------

Mire mindenki ágyba került, már majdnem hajnali négy volt. Jan jókedvűen, kicsit becsípve és a dalukat dúdolva sétált vissza a szobájába, ahol Myuji már várta. Beharapta alsó ajkát, miután bezárta maga mögött az ajtót és neki dőlt. Szemei azonnal Myuji-t kutatták és mikor megtalálták, elmosolyodott. A fiú kitakarózott, és átkozottul szexisen várta az ágyban. Nem gondolkodott sokat, elindult felé majd amikor az ágyhoz ért beleült az ölébe és összeérintette ajkaikat.
Itt már nem volt helye a szavaknak. Ujjaival a fiú hajába túrt, ajkaik szüntelenül egybeforrtak, testük ritmikus mozgása gyógyír volt egymás hiányára és a gondokra egyaránt. Egyetlen pillanatra sem engedték el egymást, minden lehetséges módon érintkeztek egymással. Ha épp nem egymás ajkaira voltak tapadva, akkor hallgatták a legédesebb hangot, amit abban a helyzetben kiadtak magukból, ami azt jelezte, hogy kimondhatatlanul élvezik. 
Myuji éppen egy erősebb lökéssel hatolt mélyebbre, mikor mondani akart valamit, de azzal az egyetlen mozdulattal belé fojtotta a szót, fejét hátravetette és ajkak kezdték finoman a nyakát támadni, miközben egy kéz a tarkójára simult. Rég nem érezte így magát. Minden érintés, csók és lökés egyre közelebb sodorta a határhoz és ideje sem volt feleszmélni, mikor forróság öntötte el a testét, a gyomrában gyűlő feszültség kitört és teste apró fényes darabkákra robbant a fiú körül.
Izzadtan, zihálva és elégedetten kapaszkodtak egymásba, majd ledőltek az ágyba és úgy maradtak egy ideig. Már majdnem elaludt, amikor akarata ellenére Myuji felültette az ölében, kicsit hátrébb csúsztatta, hogy levegye magáról a használt gumit, betegye a csomagolásba és miután megtakarította magát néhány zsebkendővel a lezárt kis csomagocskát az éjjeliszekrényhez tette a lámpa mellé. Kelletlenül morogva próbált lemászni a fiúról, de ő nem engedte.

- Gyere vissza. - suttogta a fiú alig hallhatóan.

- Mmm. - csak ennyi tellett tőle, mert nem látott a fáradtságtól.

- Én szeretném. - A mondatra kezdett kicsit kitisztulni a feje.

- Nem nyomlak? - végre kipréselt magából egy értelmes mondatot.

Myuji kuncogni kezdett. - Nem. Szeretem ha érezlek magamon.

Nem válaszolt semmit, csak hagyta, hogy a fiú visszahúzza magára és szinte azonnal el is nyomta az álom. Amint lehunyta a szemeit, egy ismerős helyen találta magát. Az utca kísértetiesen hasonlított arra, amelyikben ők laktak. Az egyik ház tárva-nyitva volt, sikítások, hörgések, könyörgések és túlvilági ordítás hallatszott ki. Kíváncsiságtól vezérelve elindult a bejárat felé, a kerítésen csupa vér volt és csíkokban haladt befelé a házba.
A gyomra hirtelen összerándult és minden érzéke azt súgta neki, hogy tűnjön el onnan, de segíteni akart a bajban lévő nőnek vagy nőknek, akiket egy állat kínoz éppen ki tudja miféle módon. A friss vér illata egyenesen az emeletre csalta, de még mielőtt elindult volna fel a lépcsőn, megállt néhány pillanatra, hogy átgondolja valójában mit is csinál. 
~ Elment az eszed! - szólalt meg a fejében egy hang. - Most fordulj meg és menj haza, különben téged is elkap! - Nem hallgatott rá és szépen lassan elindult felfelé. - Még visszafordulhatsz! Mi van, ha az a kibaszott szörnyeteg az? Mi van ha megöl? Megerőszakol és megöl! Ezt akarod? - Nem hallgatott rá. Mikor végre felért, egy másik női hang rimánkodott az életéért.




- Ne, kérem! - zokogta a nő. - Kérem ne bántson!

Akaratlanul is benézett a szobába és mikor meglátta, hogy az a bizonyos szörnyeteg erőszakolja szegény nőt, teljesen lefagyott. A szíve kihagyott néhány ütemet és a tüdejében is bennrekedt a levegőt. Ez nem lehet igaz! Miért pont neki kell látnia ezeket a szörnyűségeket és miért pont őt akarja megtalálni? Talán mert aki látta az arcát azt megkeresi és megöli vagy rosszabb esetben ha nő még meg is erőszakolja? Eszébe jutott amikor Sheppard és a bácsikája beszélgettek egymással.

- Gondolod, hogy Jan veszélyben van?

- Attól tartok igen! Minél előbb el kell mennie, mielőtt elkapja!

Aztán amit a másik nagybátyjával beszéltek a korbonctanon az irodájában.

- Mindenütt at beszélik, hogy van egy áldozat, aki túlélte a mészárlást, de a kiléte titok. Hát te vagy az! Úristen , Jan te vagy az! Tudod mi támadott meg?

- Nem!

- Egy incubus volt! Vannak közöttük békések, akik csak boldoggá akarják tenni a nőket és olyanok, akiket csak az erőszak és a gyilkolás éltet! 

Mikor végre magához tért az emlékeiből, a lény akkor kezdett hörögve mocorogni a nőn és hangosan élvezte, amint a férfiassága pillanatról pillanatra egyre beljebb furakszik, ezzel is fájdalmat okozva neki. A tempója felgyorsult és láthatóan keménnyé vált, hiszen a nő szívszaggatóan sikítozott alatta. Sziszegett, nyögött, zihált és morgott áldozata felett, míg ki nem tört belőle egy érdekes hang, ami egyszerre lehetett a megkönnyebbült nyögése és a győzelmi ordítása. Áldozata zokogni kezdett alatta, a vére szivárgott a hüvelyéből és a félelemtől képtelen volt mozogni.
Legszívesebben ráugrott volna, hogy a pillanat hevében elharapja a torkát, kiüsse a szívét a mellkasából és letépje a férfiasságát, hogy többé ne árthasson senkinek sem. A következő pillanatban a lényből egy kidolgozott testű és oldalról nézve nagyon is szívdöglesztő férfi vált, aki elégedetten nézett az alatta megtört nőre, majd egy mozdulattal két kezével kitörte a nyakát. A legváratlanabb pillanatban a fejét felé kapta, de szerencsére annyi lélekjelenléte volt,hogy kirohanjon a házból a lehető legnagyobb csendben, de amint kiért, szembekerült vele, méghozzá elég közelről.

- Most már az enyém vagy! - hörögte a lény.

Nem teketóriázott sokat, azonnal felkapta és bevitte a házba. A bejárati ajtót becsapta maguk mögött és egyesen felvitte egy szobába, de nem abba, amiben korábban megerőszakolta és megölte a nőket. Próbált küzdeni vele, de a csábereje még így is jócskán hatott rá, holott Myuji volt az, aki elcsábította és így nem is kellene vonzódnia a szörnyeteghez. 

- Ne érj hozzám! - üvöltötte, majd egy mozdulattal lerúgta magáról, de mikor menekülni akart, a lény elkapta és visszadobta az ágyra, majd kezeit a feje fölé nyomta és az ágyékára ült.

- Ne küzdj tovább, úgy kevésbé fáj! - lény közelebb hajolt hozzá, hogy mélyen beszívja az illatát, majd egy ordítással eltávolodott a nyakától, hogy újra a szemeibe nézhessen. - Te már egy másiké vagy! - a lény ismét ordítani kezdett.

Mielőtt megtudhatta volna mi történt volna, Myuji és Lucy hangjára ébredt, ahogy rázogatják és a nevét mondják. 
- Mi történt? - kérdezte tőlük.

- Mindjárt kezdődnek a hírek. Néhány embert kegyetlenül megöltek. - válaszolta menyasszonya.

- Jézusom! - mondta, majd olyan gyorsan kászálódott ki az ágyból, ahogy eddig senki sem látta.

Gyorsan szedte a lépcsőfokokat és meg sem állt a hallban lévő tv-ig, amiben pont akkor kezdődtek a hírek. Az elsőben családi erőszak volt, egy apa feldarabolta a feleségét és két rendőrt is megsebesített, a másodikban egy terrorista ölt meg néhány embert New York-ban, a harmadikban egy nő szült nyolcas ikereket, akik közül az egyiknek a jobb lábán hat lábujj volt, de az utolsó nagyon szíven ütötte.

- Brutális gyilkosságok történtek az éjjel New Orleans egyik legcsendesebb utcájában. - mondta a bemondónő. - Egy házban több különös kegyetlenséggel megölt nő holttestét találták, akiket meg is erőszakoltak. A rendőrség tehetetlenül áll az eset előtt.

- Úristen! - kis híján majdnem elájult, de Myuji-nak köszönhetően talpon maradt.

- Ez a mi utcánk! - Lucy befogta a száját a rémülettől. - Jackson-ék háza!

- Ő volt. - nézett a fiúra.

- Micsoda? - simított végig az arcán. - Honnan tudod?

- Onnan, hogy megálmodtam és tudja, hogy másé vagyok!

- A mai Mardi Gras-t természetesen megtartják, de a rendőrök és nyomozók teljes készenlétben állnak majd, hogy ne ismétlődjön meg az eset! - folytatta tovább a bemondónő.

- A karnevál! Ott fog lecsapni vagy annak a közelében!

- Nem hagyom, hogy elkapjon! - próbálta nyugtatni Myuji.
Abban a pillanatban ahogy a fiú kimondta a mondatot, váratlanul Taecyeon jelent meg. Először fogalma sem volt hogyan bukkanhatott fel, majd eszébe jutott, hogy Lucy nemrég kiborulva telefonált neki, hogy mi történt az utcájukban néhány házzal arrébb és hogy az ott lakó családot mennyire szerették, de a többi nőről fogalma sem volt, hogy kicsodák. Taecyeon amint közelebb ért hozzájuk, a gyomra ugyanúgy összeugrott, mint álmában és az összes vészcsengője megszólalt.
Szinte fuldokolni kezdett az aurájától, mert eddig még sosem érezte ezt vele, csak most. Tudta, hogy a válasz az orra előtt volt, de az álma és az, hogy bebizonyosodtak, hogy a rettenetes és erőszakos gyilkosságok, amit látott igazak eltompították. Csak annyit érzett, hogy menekülnie kell Taecyeon közeléből, mert ha nem akkor valamelyikük csúnyán megsérülhet. Jason lépett elő a semmiből, kapta ölbe és húzta magukkal Myuji-t is, hogy a konyha melletti hangszigetelt dolgozószobába mehessenek.
Ott elő volt készítve néhányuknak a reggeli és miután beléptek, kulcsra magukra zárták az ajtót. Nagyot nyelve ült le a vámpírok, vérfarkasok, démonok és más lények közé Myuji-val, de megnyugtatta a tudat, hogy nincsenek egyedül. Szép csendben megették a pirítóst, szalonnát, tükörtojást és palacsintát már akinek bírta a gyomra az emberi ételt, majd lassan áttértek a közös éltetőjükre, a vérre. Úgy érezte magát, mint amire vadásznak és mindössze egy gyenge emberi lény, aki nem tudja megvédeni magát, így egyezséget köt azokkal, akik az emberi világ számára szörnyetegek.

- Nem tetszik nekem ez a Taecyeon gyerek. - kezdte el Jason. - Túlságosan is hamar bukkant fel és körülöttetek legyeskedik.

- Különösen te érdekled, kedvesem. - szólalt meg váratlanul Valek.

- Észrevettem. - hirtelen reszketni kezdett, ahogy visszagondolt az eddig történtekre.

- Jól vagy? - Myuji azonnal kapcsolt és nyugtatni próbálta. Közel fészkelte magát hozzá, egyik kezét átvetette a vállain, míg a másikkal a vállára tette a fejét és cirógatni kezdte.

- Igen. - válaszolta, de ismét elmerült az emlékeiben.

Egy fiatal nő jelent meg, aki kinyitotta a dolgozószoba ajtaját és ki csábította onnan. Először nem értette mit akart, de a kíváncsisága most is erősebb volt a vészcsengőinél és követte, egészen addig a házig, ahol a gyilkosságok történtek. Megállt a kis kapunál és csak nézte, ahogy a rendőrök biztosították a környéket és a helyszínelők is ott voltak még. A halottkém éppen az utolsó áldozatot vizsgálta. A hüvelye véres volt, a belei kiontva a szíve kivágva és a torka elvágva. Jobb napjain tetszett volna neki a látvány, de most undorodott tőle.
A szoba falaira is sok vér fröccsent és egy fura fehéres anyagot is találtak, ami a halottkém vizsgálata szerint ismeretlen eredetű sperma, ami ugyanattól származott, aki végzett a nőkkel, hisz a vérrel együtt az is kifolyt belőlük. A túl sok vér kezdte beindítani a benne lévő szörnyeteg érzékeit, de szerencséjére az utolsó pillanatban visszatudta fogni őt. Lassan és mélyeket sóhajtott, hogy ezzel is megnyugtassa magát, majd az őt vezető nő mellette termett, megragadta a jobb csuklóját és húzni kezdte magával, de nem akart menni.

A következő pillanatban azt látta maga előtt újra, ahogy a szerencsétlen nővel erőszakoskodott a lény, majd vonzó férfivá változott és ekkor felismerte. - Uram Isten!

- A gyanúd beigazolódott. - szólalt meg váratlanul. - Hallgatnod kellett volna az ösztöneidre, mert azok sosem csalnak!

- Ki vagy te? - mindennél jobban megakarta tudni.

- A nevem Adelaide. - válaszolta. - Az egyik áldozata.

- Mit akarsz tőlem?

- Tartsd távol a családodtól, legfőképp Lucy-tól és magadtól!

- Hogy érted ezt? Mit akar?

- Téged! - Mondta ki egyszerűen.

- Mit akar Lucy-től? - a kérdés már nagyon égette.

- Azt, hogy előcsaljon! Rajta keresztül akar elérni téged. - a nő alakja halványodni kezdett. - Óvakodj tőle és védd meg Lucy-t!

Hirtelen riadt fel, mintha lázálma lett volna. Zihált, könyörögve nézett Jason-re, aki azonnal levágta mi a helyzet és kikerekedett szemekkel nézett vissza rá. Számára a gondolatai valósággal üvöltöttek és mikor Myuji-t is elérték, teljesen megmeredt mellette. Csak Jason-t tudta bámulni, miközben megmutatta mindkettejüknek mit mutatott és mondott Adelaide. A vére valósággal száguldozott az ereiben, védelmi ösztöne lassan bekapcsolt és a benne jó ideje csak szunnyadó szörnyeteg kezdett magához térni.

- Ő az! - jelentette ki Jason.

- Mégis kicsoda? - kérdezte az egyik nagybátyja.

- A fiú! - mondta Valek.

- Képtelenség, hiszen szeretik egymás! - kelt Myuji védelmére James.

- Nem ő, hanem aki Lucy-val van! - Valek mondatára a többiek, akik addig nem tudták kis híján elájultak a hírtől.

Szinte azonnal kirohant a dolgozószobából, Myuji-val, Jason-nel és néhány démonnal. Mikor a hallba értek, Lucy Taecyeon-nal küzdött éppen emberi alakban. A srác érezte, hogy emberként nincs esélye, azért feltárta előtte valódi énjét, és megütötte Lucy-t, de nem kellett félteni, mert megtudta védeni magát. Mielőtt még bármi baj történhetett volna ránézett és mikor intett neki átváltozott, majd karmait mélyen belé döfte és a lény ordítva ugrott le róla.

- Te szemét kurva! - ordította démoni hangon. - Meghalsz, mint a többi!

- Azt kétlem! - vágott vissza Lucy, miközben lenyalta karmairól a Taecyeon vérét.

- Vámpír vagy vagy sem, akkor is kinyírlak, miután megkúrtalak és utána megkeresem a fincsi kis barátnődet! - már mozdulni készült, de hirtelen megállt és a levegőbe szaglászott. - Érzem őt! - tovább szaglászott, majd feléjük fordult. - Tudom, hogy ott vagy! - hiába nézett rájuk, az előttük álló démonok szaga elfedte az illatát. 

Ismerős morgás ütötte meg a fülét. - Takarodj! - morogta a hang, majd akkorát rávágott Taecyeon-ra, hogy szinte visítva repült ki a ház üvegajtaján és jó néhány métert megtehetett. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert felismerte azt a vérfarkast, aki barátja és testőre is volt egyben. - Jól vagytok? - kérdezte, miközben felállította Lucy-t.

- Igen. - felelte a lány, de ő nem, mert el volt foglalva mással.

Mélyen Myuji szemeibe nézett és már akkor tudta, hogy ő is őt. Néhány pillanattal később már az ölében találta magát a szobájában, a falnak préselve és egymást tépték egymás ajkait, mintha Isten tudja mióta nem lettek volna együtt. Minden érintés és csók perzselte a bőrét, ahogy testük összeért, arra nem volt szó, de a többiek megakadályozták, hisz még nem derülhetett ki, hogy kicsoda is valójában és arra a szeretkezésre még várniuk kellett mikor végre megtudhatta a világ, hogy a fiú az övé és közéjük tartozik.
Az órák hosszan teltek és számukra csak az volt a fontos, hogy a fiúval valahogy közel kerülhessenek és elhálják a halhatatlanok nászát. A Mardi Gras előtt alig egy órával csillapodott benne a vágy, legalábbis uralkodott magán, amikor Jason-nel lementek a konyhába, ahol Myuji éppen kávézott, hogy éber tudjon maradni. Végig egymást figyelték és természetesen folyton azon gondolkodtak, hogyan vonulhatnának úgy külön, hogy ne zavarhassa vagy akadályozza őket senki és semmi, de megálltál.
Myuji szemei kikerekedtek, amikor egy kis jégdarabért nyúlt, amit lassan húzott végig a nyakán, miközben végig őt figyelte és beharapta alsó ajkát. Szent tehén! Mennyire szerette volna, ha a fiú ezt a nyelvével csinálta volna! Nagyott kellett nyelnie, mikor Myuji letette a bögréjét és levetette magáról a fehér pulóvert, amit viselt. Legszívesebben letámadta volna, de úgy nem is próbálkozott, hogy a többiek közül valaki mindig közbelépett, így lemondóan sóhajtott egyet, majd megvárta míg mindenki leül és megvacsoráztak. 
Vacsora után azonnal indultak, nehogy lekéssék a nagy pillanatot. A Mardi Gras már legalább két órája tartott és alig néhány perc volt naplementéig és tudták, hogy Taecyeon akkor lendül majd támadásba. Nem kerülték meg a tömeget, sőt, inkább a közepébe vágtak, hogy Taecyeon számára jól láthatóvá váljon és így hamar eltudják kapni. Szándékosan úgy táncolt, hogy észrevegye és mikor ez megtörtént, leöntötte magát egy palack vízzel, majd alaposan meghúzta és kiitta belőle a maradékot. Kidolgozott felsőteste és a kockáin lecsordogáló vízcseppek arra késztették, hogy nagyot nyeljen.



A démonjai közül Josh-al bújt össze és ringatózott a zenére, ami Taecyeon-nak szemmel láthatóan nem tetszett, ezért minden mozdulatát figyelte. Myuji távolról figyelte, ahogy lassan összegabalyodnak a férfivel, de csak azért, hogy Taecyeon-t elcsalják és végre elintézhessék. Miután lement a nap és csak a kinti fények világítottak a tele Holddal, akkor hátráltak lassan be egy kis utcába, ami egy parkhoz vezetett. A srác persze végig a nyomukban volt és addig nem bújt elő rejtekéből, míg Josh el nem tűnt.
Hirtelen Myuji jelent meg és vette birtokba ajkait, amiről szinte azonnal tudta, hogy végre szabad a pálya. Úgy tépték egymás ajkait, hogy felszakadtak a vágy hevében és vérük keveredett a szájukban, de ez nem volt elég. Néhány pillanat alatt történt minden, amit az elmúlt néhány órában szerettek volna egymással tenni. Kéjesen nyögött fel, amint megérezte, hogy Myuji teljes hosszában és szélében kitölti, az első pillanattól érintve azt a pontot, amitől csillagokat látott. 
A zene dübörgött az utcákon, annyira hangos volt, hogy még ők is tisztán hallották. Ereiben lüktetett a vér, Myuji férfias nyögései felrepítették az égbe és hagyták lebegni. Az élmény leírhatatlan volt, a vére mintha izzó láva lett volna, a teste minden érintésre érzékennyé vált, majd robbant a fiú körül és elveszítette az önkontrollt és csak süllyedt a feneketlen mélységbe, ahová Myuji ezúttal vele tartott. Érezte, hogy szerelme ránehezedik, majd ki tudja mennyi idő múlva eltűnt róla a súlya és csak feküdt az asztalon.
Alig telt el pár perc, mikor megérezte, hogy valami közeleg felé és mikor rájött, hogy mi az, azonnal felpattant, de későn, mert visszakerült az asztalra. Kezeit a feje fölé nyomták és egy karmos kéz a combjai közé vándorolt, hogy belé hatoljon ujjaival. Ficánkolni kezdett, rugdosódni és összezárta a combjait, de támadója nem akarta elengedni.

- Jó volt vele? - a szörnyű mély hang ismerős volt számára. - Egy kibaszott korccsal kefélteted magad helyettem, de ezen változtatunk!

- Ne álmodozz, szép fiú! - küzdött Taecyeon-nal és idegesíteni próbálta, ezzel is elakarta terelni a figyelmét.

- Az én szájba baszott kurvám leszel és nem övé, világos?!? - hiába mondta ki, tudta, hogy nem így szólnak a törvények.

Taecyeon a lényképében végignyalt a nyakán. - Már régen az övé vagyok!

- Nem! - olyan erővel tárta szét a lábait, hogy ember lett volna, biztos eltörtek volna a combcsontjai. - Mondd ki még egyszer, ha mered!

- Az övé vagyok és ő az enyém! - mondat Taecyeon-t valósággal dühítette és olyan erősen szorította a kezeit a feje fölött, hogy azok teljesen elkékültek.

Akárhányszor próbálta megcsókolni, minden egyes alkalommal elfordította a fejét, ami nagyon dühítette a srácot. Mindössze néhány pillanat volt, de neki hosszú perceknek tűntek, majd a legalkalmasabb pillanatban váltott és hagyta, hogy megcsókolja, sőt, úgy tett, mintha élvezné, hogy hozzáér.

- Oh, mi ez a hirtelen változás, szépségem?

- Engedj el. - kérte lágy hanggal.

- Ugyan miért tenném? - kérdezte tőle izgatottan a srác.

- Szeretném, ha mindkettőnknek jó lenne. - válaszolta. - Tudod hány alkalommal gondoltam már rá milyen lenne veled?

Hirtelen engedett neki. - Rendben, de semmi trükk, különben visszatérünk az erőszakhoz. - Bólogatni kezdett a fejével, így jelezte, hogy megértette. - Jó kislány.

Ahogy elengedte a kezeit, felült és jobb kezével a nadrágjában dudorodó férfiasságát kezdte keresni. Először nadrágon keresztül simogatta egy darabig, majd lehúzta a cipzárját, benyúlt és kényeztette. Ujjaival finoman lehúzta a tövéig a bőrt, majd ismét végigsimított rajta egészen fel, amitől Taecyeon mást sem tudott tenni, mint nagyokat és hangosakat nyögni.

- Ahhhh.... - nyögte Tae. - Istenien csinálod!

A következő pillanatban közel húzódott a vállához, majd egy alkalmas pillanatban bele mélyesztette a fogait és erősen megmarkolta Tae férfiasságát, mire ő csak hosszú másodperceken keresztül csak ordítani tudott, míg el nem engedte. A srác azonnal visszaváltozott démoni alakjába és felváltva kapkodott hol a vállához, hol a nemi szervéhez, majd dühösen ránézett.

- Te kibaszott élőhalott kurva! - tajtékzott Taecyeon a dühtől. - Letépted a farkamat! Hol vagy?

- Így legalább nem erőszakolhatsz meg többé senkit! - a hangja torz volt és már majdnem teljesen átalakult azzá a szörnyeteggé, akit addig visszafogott.

Nem küzdöttek sokat, mindössze néhány pillanat alatt kivégezte Taecyeon-t. Egyetlen mozdulattal kitépte a szívét, majd letépte a fejét. Amíg a feje élt, kiszívta az utolsó csepp vért is a szívéből és a szeme láttára morzsolta össze, hogy bebiztosítsa nem tér vissza többet. A többiek lassan csatlakoztak hozzájuk. Myuji reszketett az aggodalomtól, de miután ismét átölelhette, ez fokozatosan elmúlott. A démonok felgyújtották Taecyeon maradványait, majd a belőle maradt hamuval eltűntek a szemük elől. Ők pedig végre önfeledten szórakozhattak a Mardi Gras-n. Az élet annyira egyszerűnek és békésnek tűnt.

2015. március 11., szerda

Embrace of the Incubus ~ Part 3 (ADDICTION +18)

Mikor magához tért, már világos volt. Elégedetten nyújtózott egyet az ágyban, de amint Myuji-t kezdte keresni, nagyon meglepődött, mert eltűnt mellőle. Lehetséges, hogy az egészet csak álmodta? Ahogy megmozdult, kellemes sajgás jelent meg a combjai között, olyan, mint ami szex után szokott és amint belefúrta a fejét a másik oldalon lévő párnába, egy teljesen eltérő illat ütötte meg az orrát, pontosabban Myuji-é, mert az éjszaka volt lehetősége bőven, hogy magába szívja. 
Elmosolyodott a gondolatra, hogy ők ketten az éjjel tényleg szeretkeztek és nem volt semmilyen szörnyeteg, aki megzavarta volna őket. A hosszú és gyötrelmes évek után először érezte azt, hogy él. Az hogy találkozott Lucy-val, hogy gyilkolt és vért ivott, továbbá, hogy Myuji-val együtt voltak az éjjel rengeteget dobott a hangulatán és az önbizalmán. Érezte, hogy valaki közeleg, ezért felült az ágyban és feszülten figyelt, készült arra, hogy ismét meg kell védenie magát.
Annyira koncentrált, hogy a szemei befeketedtek és a fogai is megnyúltak a szájában, de amint az ajtó kinyílt és Myuji lépett be rajta, azonnal visszaváltott normális emberi kinézetre és csak mosolygott rá. A fiú hatalmas vigyorral az arcán sietett oda hozzá, kezében egy kávé volt és néhány péksütemény. Már azt hitte, hogy róla elfelejtkezett, amikor a zsebéből egy energiaitalt húzott elő. Beharapta alsó ajkát, mert csak akkor nézte meg igazán a fiút, haja kócosabb mint, az éjjel, valószínűleg a szextől, szemei csillogtak és az a fekete cucc ami rajta volt a hozzá színben passzoló bőrdzsekivel. Sokkal dögösebben nézett ki, mint a tegnapi képen amit tőle kapott.
A fiú letette az asztalra a reggelit, levette magáról a dzsekijét és elindult hozzá. Olyan aurát árasztott magából, ami miatt a teste ismét lángra gyúlt és képtelen volt bármit is tenni ellene. Visszafojtott lélegzettel és tátott szájjal nézte, ahogy Myuji az ágya mellé lép, majd kitakarja és befekszik a combjai közé. Képtelen volt elhinni, hogy ilyen hatással van rá, hisz eddig még senki sem érte el nála, hogy ennyire elcsavarja a fejét. 
Myuji kicsit feljebb emelkedett róla, levette a pulóverét a pólójával együtt, majd a nadrágját is lerugdalta magáról az alsójával együtt és visszafeküdt rá. Ajkai éhesen vették birtokba az övét, egy kéz simult az egyik mellére és a keménysége a bejáratához dörgölőzött. Teljesen megőrjítette az, hogy egyszerre kelt benne mindent elsöprő élvezetet és lassan, de biztosan megjelent a birtoklási vágya is. Minden érzéke azt üvöltötte, hogy Myuji tegye a magáévá, különben beleőrül.
Amint kimondta magában a gondolatot, a fiú elvált tőle és kicsit felemelkedett, majd az éjjeli szekrénybe, amitől reszketni kezdett és az sem volt jobb, mikor felült. Már majdnem elkezdett elégedetlenül nyöszörögni, amikor meghallotta azt a bizonyos hangot, ami a kis csomagocska feltépést jelentette. Néhány pillanat múlva nagyot nyögve vetette hátra a fejét, amikor a fiú egy gyengéd mozdulattal belé hatolt.
Mindketten belenyögtek a csókba. Karjaival és lábaival szorosan átölelte a fiút és úgy húzta magához közelebb. Tempójuk az elején lassú volt és érzéki, de ahogy közeledtek a határ felé, úgy váltott át szenvedélyessé és kissé keményebbé. Szent ég! Mit csinál ez a fiú vele? Hogy képes így hatni rá és elérni, hogy a lábai előtt heverjen egy pillanat alatt? Tisztában van azzal mit művel vele minden egyes alkalommal? Vajon ő is így érez iránta?
Hirtelen az érzés, a lábujjától elindult a forróság, majd néhány erőteljes lökés után ismét csak zuhanni kezdett a feneketlen mélységben mielőtt a teste apró szikrákra robbant és szinte rögtön Myuji is nagyot nyögve élvezett el. Kábultnak érezte magát, levegő után kapkodott és zsibbadtak a végtagjai. Mozdulatlanul feküdt a fiú alatt és élvezte a szex utáni könnyed hangulatot. 
Miután minden visszatért a régi kerékvágásba, Myuji lemászott róla, levette magáról a gumit, majd a csomagolásába tette és kidobta. Egy zsebkendővel megtakarította a férfiasságát és ismét befészkelte magát a combjai közé.

- Igen. - a homlokát ráncolta, mert nem értette mire mondta. - Én is úgy érzek irántad. - Szent tehén! Olvasott a gondolataiban! Járt az agya és rájött, hogy azért, mert akkor éjszaka megharapta.

- Nos, szexi vérszívó démon.... - a mondat felénél kuncognia kellett. - .... mik a terveid a továbbiakban?

- Szexi vérszívó démon? - csodálkozott rá Myuji. - Hmmmm, végülis nem jársz messze a valóságtól. - ismét a homlokát ráncolta. - Vámpír démon vagyok.

- Vámpír démon?

- Apám Incubus volt, anyám félig vámpír félig Incubus. - a válasz nagyon meglepte. - A vámpír részem miatt vagyok képes nemcsak álmodban örömöt okozni.

Hirtelen lelohadt a mosoly az arcáról, mert megérzett valamit közeledni feléjük. Gyorsan legördítette a fiút magáról és öltözködni kezdett. A veszély egyre közelebb került hozzájuk, amitől egyre feszültebb lett. Megvárta, amíg Myuji is felöltözött, majd elindult a veszélyforrás felé. Egy különös démon lépett be a területére, aki minden bizonnyal őt kereste és mint visszaemlékezett az archívumból, egy Incubus volt és cseppet sem jó szándékkal.
Nem szórakozott sokáig, egyszerűen megragadta a torkánál fogva és a falnak vágta úgy, hogy a bőre felszakadt a fején. Farkasszemet néztek. A lény csak vergődött, próbált szabadulni, de azonnal megfagyott, amint túlvilági hanggal ráordított. 

- Ki küldött? - a hangja cseppet sem volt bizalomgerjesztő.

- Az, aki korábban egy parkban nem ölte meg a lányt.

- Miért keresi?

- Mert megakarja kúrni, hogy felcsinálja!

Az információtól oldalra biccentette a fejét, majd egy gyors mozdulattal megharapta. A harapás a démonok világában egyet jelentett azzal, hogy azé az illető, aki belemélyesztette a fogát. Szinte azonnal meg is találta az emlékei vele kapcsolatos részét, amiben a démon megbízta, hogy keresse. A combjain lévő sérülésből szivárgó illatot majd felismeri és megmondhatja neki, hogy pontosan hol is találja. Magában titokban megkönnyebbült, hogy beforrtak a marások, így rejtve maradhatott előle még egy jó darabig, vagy legalábbis addig, ameddig fel nem készül a fogadására.
Akárhogy kutatott az emlékekben, egyik alkalommal sem látta emberi alakban a szörnyet, de azokat a vörösen izzó démoni szemeket bármikor felismerné. Morogva vált el a lénytől, szájáról lenyalta a vért és gondosan ügyelt rá, hogy ne lehessen érezni rajta az illatát. Mikor végzett, a lény egy gyors mozdulattal a szemközti falnak lökte és morogva próbált belé harapni, amikor megjelent a fiú és megakadályozta benne. Erősen kellett koncentrálnia, hogy elnyomja a benne élő fenevadat és visszaváltson ártatlan emberfélére. 
Lehunyta a szemeit és addig ki nem nyitotta, ameddig el nem érte, amit akart. Myuji meleg tenyerei közé vette az arcát és lágyan megcsókolta, majd átölelte és szívverésének hangjai hatására végre sikerült. Még jóformán ki sem nyitotta a szemeit, ajkaival és nyelvével a fiú nyakára tapadt, mire ő jobban neki préselte a falnak és halkan felnyögött. Ellenállhatatlan vágy kerítette hatalmába, miszerint a fiú az övé és ezt senki sem változtathatja meg! Gondosan előkészítette a terepet, mielőtt a nyakába harapott volna, hisz egyiküknek sem esik jobban semmi annál, minthogy teljesen ellazuljanak és élvezzék a szertartást.
Itt volt az ideje, hogy Myuji végre megtudja, hogy kicsoda és akkor kiderül, hogy van-e jövőjük együtt vagy családon belül barátok maradnak. Egyre éhesebben szívogatta és nyalogatta a fiú érzékeny bőrét, majd hirtelen az ölébe vette kicsit lejjebb hajolt hozzá és a fülébe suttogott.

- Ahhhh... - nyögte Myuji. - ..... csináld!

Nem teketóriázott tovább, inkább engedelmeskedett természetének. Lehúzta a fiú pulóverét a válláig, majd egész finoman belemélyesztette a fogait és a vér kiserkent a sebekből. A válaszul kapott extázisos nyögés elárulta számára, hogy Myuji nagyon is élvezi, amit vele csinál. Az emlékekből látta, hogy eddig csak egyetlen személy harapta meg, aki szintén nő volt, de közel sem annyira gyengéden, élvezetesen és odaadóan, amennyire ő tette. Nyelvével finoman bökdöste az apró kis sebeket, hogy több vérhez és ezzel együtt még több emlékezhess juthasson.
Bennük kutatva semmit nem talált, ami azt bizonyította volna vagy arra utalt volna, hogy ő lenne az erőszaktevő démon és ez megnyugtató volt számára. Lezárta a sebeket, beleharapott az alsó ajkába, hogy begyógyuljanak, miközben pedig a maradék lefolyt cseppet nyalogatta a környékén. Meglepetten vette észre, hogy elindultak a szobája felé, de különösebben nem is bánta, hisz jobb hely nem létezett arra, hogy túlessen a változáson.
Amint beértek, bevágta maguk mögött az ajtót, kiszállt az öléből és vetkőztetni kezdte a fiút. Láthatóan nem volt valami jól, ezért megcsókolt, hogy kettejük vére keveredhessen a szájukban, majd az ágyra lökte és fölé mászott. Myuji fújtatott és küzdött a rosszullét ellen, de túlságosan is fájt a gyomra és a szoba is forgott vele, közben pedig magában imádkozott, hogy legyen végre vége ennek a rémálomnak. 

A rosszullét Myuji-ben egyre nagyobb méreteket öltött, miközben Jan emlékeit látta maga előtt és akkor értette meg a vonzalom további okát. Mindvégig összetartoztak és oka volt annak, hogy akkor éjjel majdnem szeretkeztek. Ha akkor ez megtörtént volna, már régen túl lenne ezen az egész kellemetlen mizérián és most nem lebegne élet-halál között. Bizsergés áradt szét a testében, amikor a lány szája a testén hagyott nedves nyomot. Úgy érezte ebben a helyzetben képtelen lenne bármit is tenni vele, de a teste meghazudtolta és ez nagyon meglepte.

- Ne! - préselte ki magából az egyetlen szót, amivel jelezni tudta, hogy nagyon nincs abban az állapotban, hogy szeretkezzenek egy jót.

- Ez az egyetlen módja, hogy hamar túl legyél rajta és a legélvezetesebb is. - a mondattól elkerekedtek a szemei. Lehetséges, hogy még ennél is kegyetlenebb legyen ez az egész?

- De én képtelen.... - nem tudta kinyögni a mondatot, mert túlságosan rosszul volt hozzá.

- Shhhhh! - próbálta Jan csitítani. - Csak bízd magad rám.

Finoman bólogatott és hagyta, hogy Jan azt csináljon vele, amit akar, ő pedig csak reagált az eseményekre. Férfiassága keményen lüktetett és megkönnyebbülésre vágyott. Önkénytelenül is felnyögött, mikor apró és ügyes kezek görgették le rajta a gumit, majd ugyanazzal a mozdulattal megragadták, mielőtt Jan elhelyezkedett volna az ölébe. Felkiáltott, amikor a lány végre megtette azt a lépést, amire mindennél jobban vágyott, ráereszkedett a férfiasságára. 
Az érzés túl vakító volt. Az a hév, ahogy a felette levő mozogni kezdett teljesen elfeledtette vele a rosszullétét, sőt megőrjítette. Legszívesebben maga alá fordította volna és keményebb lökéseket diktálva tette volna a magáévá, de nem mert vele ellenkezni, inkább csak hagyta magát. Kinyitotta a szemét és szerelmére nézett, a szemei csukva voltak és halkan nyögött felette. Nagyon más volt így. Küzdött, hogy legalább valamennyire irányítani tudjon, pont akkor lökte fel a csípőjét, amikor Jan lefelé ereszkedett, ettől pedig mindkettejük lélegzete elakadt. 
Képtelen volt tovább ellenállni. Jobb kezével amennyire lehetséges volt felnyújtózkodott, majd miután végre sikerült elérnie, lehúzta magához egy csókra. A mozgás nem állt le, sőt egyre gyorsabbá vált és ez által egyre közelebb ért a megkönnyebbüléshez. Csupa érzés volt, mind ott gyülekezett az ágyékában, majd amikor túlcsordult vele zuhanni kezdett a vakító fehérségbe. Halványan érezte, hogy Jan ráhanyatlott. 
Eltartott egy ideig, míg minden visszatért a régi kerékvágásba és mikor végre megtudtak mozdulni, megszólalt a lány mobilja.

A mobilja csörgésére Jan fújtatott egyet, hisz valaki nem nagyon akarta hagyni, hogy élvezzék a szex utáni hangulatot. Elhúzta a száját, amikor Myuji odaadta a telefonját. Feloldotta a billentyűzárat, megnyitotta az üzenetet és már olvasta is. Lucy küldte neki, hogy délután tegye tiszteletét a családi házban, mert a Mardi Gras előtti estén közös vacsit szeretnének és vigye magával a fiút is. Nagyot fújtatott, de azok után, hogy kiderült kicsoda úgy vélte, hogy ideje lenne elvinnie magával, hisz már amúgy is közéjük tartozik.

- Mi az? - simított végig az arcán Myuji. - Rossz hír?

- Csak a család. - válaszolta és a fiú megrezzent. - Szeretnének megismerni most, hogy közénk tartozol.

Myuji nagyot nyelt és egy kis ideig csendben volt. - Rendben. - Reszketett a hangja, amiből nagyon is jól tudta, hogy fél.

- Nyugi, nem lesz semmi gond. - kacsintott rá. - Imádni fogod őket és ők is téged. 

- Milyen a családod? - kérdezte a fiú és akárhogy mozdult, hogy kiszállhasson az öléből, nem engedte.

- Hmmmm.... - beharapta alsó ajkát majd folytatta. - Néhányuknak érteni kell a humorát, de nagyon jó fejek.

A választól Myuji elmosolyodott és ez mindent megért. Lassan összeszedték magukat, feltápászkodtak az ágyról és elmentek zuhanyozni. Furcsa hangulat telepedett rájuk, miközben lassan megreggeliztek, majd folytatták a reggeli rutinjukat. Míg mindent elrendeztek, Myuji ruháját is kimosták és a szárítóban meg is száradt, ő pedig ízlelgette a tudatot, hogy van valakije.
Mire mindennel végeztek és kiléptek a bejáraton, egy kocsi várta őket, benne Lucy, Jessica és Taecyeon. A srác jelenlététől valósággal kirázta a hideg és a vészcsengője is megszólalt. Beszálltak a kocsiba és elindultak bevásárolni. Igyekezett távol maradni Taecyeon-tól és lazítani a többiek társaságában, Myuji persze végig mellette maradt.
Amint hazaértek, ők ketten szálltak ki a kocsiból. Elmosolyodott, amikor Myuji tátott szájjal bámult mindenfelé a hatalmas kastélyra emlékeztető házban. A konyha berendezése olyan volt, mint bármelyik amerikai házban, egyszerű és meleg színek domináltak benne. Egyszerűen mesés volt. Látszott rajta, hogy mennyire törődnek a házzal és egymással.
Lepakoltak és máris előkészített mindent ami a vacsorához kellett. Taecyeon láthatóan feszélyezve érezte magát a házukban, de nem is tulajdonított különösebben neki jelentőséget, mert ha kellett, az ott tartózkodó családtagjai bármikor a segítségére siethettek. Megrázta a fejét és kitisztította a gondolatait, hogy csak a főzésre tudjon koncentrálni.

- Szerencsés vagy tudod? - Lucy mondatára eszmélt fel.

- Tudom. - válaszolta Myuji és teljesen elpirult.

- Jan nem mindennapi lány és még istenien is főz. - a kacsintására neki is megjelent egy mosoly a szája szélén.

- Ebben biztos vagyok.

Halkan kuncogott a fiú megjegyzésére, miközben az utolsó hozzávalót is hozzákeverte a desszert tésztájához. El is feledkeztek arról, hogy a két srác bent volt velük a konyhában és azt csinálták, amit ilyenkor mindig: bömböltették a zenét, énekeltek, táncoltak és hülyéskedtek. Néha látta Myuji döbbent arcát, majd a mosolyát és a csillogó szemeit, ahogy azt nézte ahogy a csípőjét tekergette. 
Hangosan kuncogni kezdett, amikor többen is csatlakoztak hozzájuk a családtagok közül és valóságos party hangulat alakult ki. Mindenki a zenére tombolt, miközben besegítettek a vacsora készítésbe. Ismét kuncogott, mikor Myuji is egyként közülük riszált a zenére, közben mindenki végigölelgette mindkettejüket és Taecyeon-t is üdvözölték. Aztán kisebb tömegben megjelent végre akire már nagyon várt: Jason, a lelki társa, legjobb barátja és táncpartnere és a hangulat a tetőfokára hágott.
A süti is lassan bekerült a sütőbe, a vacsi alapanyagai elő voltak készítve és volt még néhány órájuk, mielőtt elkezdtek főzni. Az ebéd érdekesen telt, hisz akkor a nappaliban voltak és a zene helyett TV-t néztek. Myuji láthatóan megdöbbent, hogy leültek a nappaliban és a többiek körbeülték őket, majd egymás tányérjából falatokat lopkodva beszélgettek és a hangulat fergeteges volt. Már majdnem el is felejtette, hogy milyen meghitt a családjával.

Taecyeon alig várta, hogy végre mindenki a saját dolgával törődjön és Jan egyedül maradjon kicsit. Elege volt abból, hogy megjátssza a jó fiút és idegesítette a feszélyező érzés, hogy nem tartozik oda. Hallott már ilyenről és csak azok érzik, akik nem egy közösség tagjai vagy ha természetfeletti lényekről van szó, akkor nem közéjük való és a főnök meg sem hívta.
Égető volt Jan pillantása és azonnal lejött neki, hogy egy cseppet sem kedveli, ez pedig nagyon megnehezítette a dolgát. Rosszul esett neki, hogy közel sem fordít akkora figyelmet rá, mint a másik fiúra. Kettejük között minden pillanatban vibrált a levegő és látszott rajtuk, hogy nagyon érdeklődnek egymás iránt, amiből bármi lehet, ha nem vigyáz.
Továbbra is engedelmesen segített a lánynak anélkül, hogy kérte volna, mert így a közelében lehetett és várt a megfelelő pillanatra, amikor szóba elegyedhetnek, de hiába, mert valaki mindig megzavarta az utolsó pillanatban. Mielőtt legközelebb megakadályozták a tervének végrehajtásában, végre erőt vett magán és odament hozzá, hogy elmondja amit akart.

- Hallottál a Los Angeles-i kegyetlen gyilkosról? - maga sem hitte el, de a közepébe vágott.

- A fickó egy pszichopata. - válaszolta undorral és haraggal a hangjában. - Remélem hamarosan elkapják és kinyírják!

- Mi van ha nem is ember az elkövető? - tudta, hogy elevenére talált.

- Mi más lenne? - Jan hangja teljesen más volt, mintha nem hinne neki. - Csak nem egy emberfeletti szörnyeteg éles karmokkal és hústépő fogakkal? - nevetett a mondatra.

- Mi van ha tényleg egy démon? Tudod az a veszélyes fajta.

- Ne nevettess! - hangos nevetés jött ki a lány torkából. - Tényleg egy szörnyeteg, de nem valami természetfeletti módon.

- Mi történne, ha egy ilyen vonzó lányt megtámadna? - a kérdéssel próbált közeledni felé és mikor megcirógatta a vállát, morogva húzódott el tőle.

- Hamarabb meghalna, mint ahogy mozdulni tudna. - A hangjában lévő keménységtől megfagyott és félelem kúszott fel a gerincén. Gondolta könnyebb vizekre evez. 

- Mi a helyzet veled és Myuji-val?

- Hová akarsz kilyukadni? - Jan nézése még mindig kemény volt és nem engedte, hogy megérintse.

- Van valakid?

- Igen és nagyon jól megvagyunk. - a pillantása meleg volt és furcsa hangulatot árasztott magából.

- Myuji-val?

- Ehhez neked semmi közöd és hozzám sem lesz. - gúnyos mosoly jelezte számára, hogy olyan erődbe akar bejutni, ahová képtelen.

Jan megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor belépett Myuji és kihúzta a nappaliba, hogy kettesben lehessenek. Dühös volt és zihált, szemei a földet nézték. A fiú a mutatóujja és a hüvelykujja közé fogta az állát és felemelte a fejét, hogy mélyen egymást szemébe nézhessenek. Myuji barna szemeibe nézve úgy érezte elveszett, majd minden megállt körülöttük néhány percre és éhesen vették birtokba egymás ajkait.
Ahogy egymás ajkait ízlelgették, minden felesleges gondolat eltűnt a fejéből és csak Myuji-re koncentrált. Teljesen ellazult a karjaiban, mintha nem abban a világban lettek volna. Minden annyira egyszerűnek és boldognak tűnt. Lehetséges, hogy a fiú a megoldás az örökös dühére és frusztráltságára? Évek óta nem aludta végig az éjszakát, erre betoppan az életébe, szenvedélyesen szeretkeznek egyet és puff már alszik is. Nem értette miért kapcsolnak akkor ki az ösztönei, aztán hirtelen rájött.
A sütőóra berregése szakította ki az édes merengéséből. Kelletlenül engedték el egymást és mentek vissza a konyhába. Elpirultak minden egyes alkalommal, mikor egymásra néztek. A levegőben szinte érezhető volt, hogy mennyire egymásra hangolódtak és hogy bármikor megcsókolhatják egymást. Uralkodtak magukon és próbáltak a lehető legnyugodtabbak lenni, hisz tudták, hogy eshetnek egymásnak. Az érzés bizsergette őket, felment az adrenalin szintjük és olyan volt, mintha valami olyat készülnének tervezni ami tiltott.
Éppen a húshoz készülő mártást kóstolgatta egy kis darabka répával és jóízűen hümmögött, amikor Myuji megállt előtte és fátyolos tekintettel nézte amit csinált. Szándékosan hagyott egy kicsit belőle a szája szélén, hátha szerelme kedvet kap és nem is kellett sokat várnia, hisz közelebb lépett hozzá, és hüvelykujjával végigsimított alsó ajkán. Kicsit meglepődött, aztán rájött, hogy annyira beharapta a száját az álmodozás közben, hogy kiserkent a vére. 

- Ne harapdáld a szád, különben képtelen leszek megállni. - Myuji hangja rekedtes volt a vágytól és reszketni kezdett, mikor leszopta az ujjáról a vére és a szósz keveredését, amit néhány pillanattal azelőtt törölt le.

- Mi lesz ha mégis csinálom? - A kérdés cseppet sem lepte meg a fiút.

- Akkor itt fogjuk csinálni, miközben a többiek bármikor betoppanhatnak. - A mondatra felhúzta a jobb szemöldökét.

- Izgalmasan hangzik. - Alig mondta ki, Myuji elvette tőle a szószos tálat a mellettük lévő pultra és visszafordult felé. Lassan hajolt egyre közelebb, szinte már kínzóan lassan és pont mielőtt megcsókolhatták volna egymást, belépett Taecyeon.

Mire feleszméltek, már leültek vacsorázni. Rengeteg téma felreppent, de ő csak a Taecyeon-nal történt beszélgetésre tudott gondolni. Furcsa volt, hogy annyira akarta bizonygatni, hogy a gyilkos valójában nem is ember. Valójában igaza is volt, hisz elég közelről sikerült megállapítania ezt a tényt és újra előjöttek azok a borzalmas képek. Összerezzent, mikor Myuji a térdére tette a kezét, hogy ezzel is kihúzza a rémképek sokaságából.
Szerencsére Taecyeon vacsora után elment, így kicsit megnyugodhatott, de a lény boncolgatásának mondatai nem akartak kimenni a fejéből. Bár nem mondta Myuji-nek, ő nagyon is jól tudta, hogy ezen rágódik. Lucy és Jason szó nélkül mosogattak és ordított róluk, hogy mennyire aggódnak érte. Fáradt volt. A reggeli két szeretkezés, ebéd és vacsora készítés kivette belőle az erőt és persze Taecyeon is.
Egy alapos zuhanyzás után nyugovóra tértek. Megnyugtató volt számára, hogy Myuji vele volt. Közelebb húzódott hozzá az ágyban és mikor végre a karjaiban volt, lehunyta a szemeit. Neszre ébredt, ami az erkélyajtó felől jött, de a félhomályban és a kábult állapotának köszönhetően csak nehezen tudta kivenni a rá leső veszélyt. Csak bámulta a felé közeledő egyre jobban kivehető alakot. Annak a valaminek szarvai voltak, éles karmai és a túlvilági mély morgástól felállt a hátán a szőr. Az ágyban Myuji után kutatott, de nem találta és amikor visszanézett a lényre, egy vörösen izzó démoni szempárral találta magát egész közelről.