-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
A titkos laborban a csapathoz csatlakozott néhány ember, akik járatosak az okkultizmusban és a démonológiában egyaránt. Amint a nő belépett, hirtelen megcsapta a rothadás szaga, ami arra engedte következtetni, hogy démonok vannak közöttük és ahogy az alanyokra nézett, áradt belőlük a démoni erő. Igyekezett úgy tenni, mintha semmi sem történt volna és inkább a magában szintén a démonával vívódó sráccal foglalkozott. A fiú azonnal odakapta a fejét, amikor a női alany rámeredt a szomszéd helyiségből és megfagyott körülöttük a levegő.
Úgy sóhajtott, hogy a fiú észhez térjen és onnantól kezdve csak rá figyelt. Próbálta megnyugtatni és folyamatosan duruzsolt neki, nehogy a nő elcsábítsa és kitépje a való világból, átvezetve őt a pokolba. Az összeszokás és ragaszkodás időszakában hívták őket a laborba, pont a legrosszabb és legsebezhetőbb időszakban, ráadásul nem is parancsolhatott a fiúra a mestereként a három démon előtt, ha úgy hozta volna a sors, mert akkor azonnal rájöttek volna.
Minden gondolatát elrejtette és elnyomta magában a szörnyeteget, ami akkor éppen békésen aludt. Nehéz volt megállnia, hogy ne tudassa velük, hogy a hat fiú hozzátartozik és ha bármi bajuk esik, akkor hatalmas mészárlást csinál. A fiú hirtelen eltolt mindenki elől, majd mintha fuldokolna, teljes erejéből magához húzta és szorosan átölelte. Egyik kezével a nyakát simogatta, időnként beletúrva a hajába, a másikkal a hátát és alig néhány perc alatt meg is nyugodott. Az ott dolgozó orvosok ezután kinyitották az ajtót, hogy megismerkedhessenek az alanyokkal.
Már éppen indultak, amikor a srác megragadta a karját és mikor ránézett, reszketett. - Noona, nekem ez nem megy. - nyögte.
- Semmi baj. - mondta megértően. - Várj meg itt. - a fiú csak bólogatott.
- Majd én veled megyek. - mondta egy másik srác.
A hangulat egyre nyomasztóbbá vált, ahogy egyre közelebb értek a démonokhoz és erősen kellett koncentrálnia, hogy ne reagáljon a fenyegetésekre, amikkel máris bombázni kezdték. Úgy tett, mintha egészből semmit sem érzékelt volna és folyamatosan mosolygott.
- Dr. Connor, bemutatom önnek a teszt alanyokat: Dr. Zoe McCanel, Dr. Frank Walton és a hosszú hajú fiatalember Clay.
- Hello. - kacsintott rá a Clay nevezetű srác.
- Ők pedig: Dr. Ryden O'Connor, Dr. Takuya Terrada és a csapatuk. - folytatta a bemutatást az egyik orvos.
- A csapat többi tagja: Yongseok, Seyong, Casper, Sangmin és a srác a túloldalon Shin. - mutatta be Ryden a csapatát, miközben érezte, hogy a Zoe-ként bemutatott nő szugerálni próbálja Shin-t. Zoe-ra koncentrált és tisztán hallotta, hogy olvas az orvosok gondolataiban, majd egy meleg kéz fogta meg a csuklóját és közel húzta magához. Shin zavart volt. - Minden rendben? - kérdezte, miközben egyik kezével végigsimított az arcán.
A fiú zavartan bólintott, majd megszólalt. - Nagyobb biztonságban érzem magam melletted.
- Ok. - suttogta, majd elindultak, hogy megismerhessék a labor minden centiméterét.
A hat fiú úgy helyezkedett el, hogy minden oldalról védték őket arra az esetre, ha elszabadulna a pokol. Zoe végig azon az oldalon volt, amerről Shin állt és Clay pedig ott, ahol ő. Takuya azonnal vette a lapot és jó szeretőként megfogta a kezét, miközben sétáltak. Érezte, hogy Clay és Zoe összenéznek, de nem foglalkozott velük. Shin egy pillanatra sem engedte el és ha mégis, akkor is szorosan mellette maradt. Éppen abban a fázisban volt, amikor a legragaszkodóbb és már-már úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlt volna rajta és valóban így is volt.
Tudta, hogy Zoe furcsán néz rá és méregeti vajon miért is ragaszkodik hozzá a fiú ennyire, de nem izgatta a dolog. Úgy térképezte fel a helyiségeket, hogy ne legyen feltűnő, miközben láthatatlanul megjelölte a saját területeit és ebben a többiek is segítségére voltak. Ahogy megismerték a labort és minden egyes szegletét, neki is láttak a munkának. A Laz szérum már készen állt és elő volt készítve minden egy következő kísérlethez, de valami nem stimmelt. A berendezés mintha életre kelt volna, a befecskendezésért felelős tű a vénájába vágódott és kiszívott egy kevés vért belőle, ami majdnem előcsalta belőle a mélyen lapuló szörnyet, de Shin még időben húzta ki belőle.
A friss vér illata kezdte elvenni az eszét, de mire észbe kapott már egy koktélfélét szopogatott, amiben rengeteg vér volt. Az orvosok úgy kötötték a tűhöz a szérumot és észre sem vették, hogy belekeveredett a vére. Az alany egy Eva nevű lány volt, akit Zoe ölt meg nem sokkal korábban a saját laborukban. Az első alkalommal semmi sem történt, a lány még mindig halott volt. A másodikban sem, egészen addig, ameddig el nem kezdte hívni a lányt és a harmadik alkalommal végre magához tért.
- Úristen! - sikította a lány. - Vigyétek innen! - nézett Zoe-ra.
- Eva. - mondta furcsa hangon Zoe.
- Megtennétek, hogy kimentek? - intett a három démonnak, akik elindultak egy másik helyiségbe, de végig figyelték őket.
- Kérlek, ne engedd a közelembe! - sírt Eva és ő rábólintott.
Az órák lassan teltek és Eva is egyre zavarodottabbá vált, de nem viselkedett annyira furcsán, mint a másik három. Tudta, hogy fél tőlük, a levegőben érezhető volt a bénító hatása, de különösebben nem is foglalkozott vele, egyszerűen csak elkülönítette a többitől és kapott egy saját szobát, ahová nyugodtan elbújhat előlük. A tasak szérum fehér színe átváltott szép lassan feketévé, ami a belekerült vére miatt lehetett és akkor először előtört belőle az aggódás. Mi van, ha Eva azért másabb, mint Zoe-ék, mert a vére belevegyült a szérumba? Mi van, ha a lány csak az alkalmas pillanatra vár, hogy megtámadhassa őket és akkor Zoe oldalára áll? Előbb-utóbb úgyis meg kell mutatnia ki is valójában, már csak azért is, mert Zoe feni a fogát Shin-re és Clay folyamatosan őt figyeli.
Lassan szopogatta a koktélját, amikor belépett hozzá Takuya és leült vele szembe. Nem beszélgettek, csak hagyta, hogy elmerüljön a gondolataiba és felkészülhessen minden eshetőségre, ami csak jöhet, hogy magukat megvédhesse. Bár nem beszélgettek, Takuya tartotta vele a lépést, mert őt engedte, hogy bekapcsolódjon és hallja mire gondol. Szépen mindent elterveztek, számtalan tervet fabrikáltak vészhelyzet esetére. Már majdnem megnyugodtak, amikor labor azon része, ahol kísérletek folynak működésbe lépett. Ijedten szaladtak át abba a helyiségbe és akkor látták, hogy a munkatársaik egy kutyát próbálnak feléleszteni. Zoe-ék is azonnal ott teremtek, hogy nézzék a kísérletet.
A vérével a szérumban elég volt egyetlen alkalom, hogy a kutya életre keljen és az első pár perc kivételével nyugodt volt. Valósággal megőrjítette Zoe és támadni készült, de akkor elkezdett közeledni felé, és amikor tekintetük találkozott, a kutya csóválni kezdte a farkát és játékosan nézett rá. Érezte, hogy a kutya hozzátartozik és ezért sem akarja sem őt, sem a fiúkat bántani, de a három démonra és a munkatársaikra eszeveszetten morgott.
A napok lassan teltek, de semmi rendkívüli nem történt, sőt a kutya is meglepően nyugodt volt a dolgozók területén. A labor többi részén a hangulat egyre nyomasztóbb és őrültebb volt. Egyik éjjel képtelen volt aludni és arra gondolt, hogy dolgozik egy kicsit, de a gondolatai teljesen máshol jártak. Végig arra gondolt, hogy megkeresi Takuya-t és szeretkeznek egy hatalmasat, úgy vámpír módjára, de akkor eszébe jutott, hogy azt Zoe és társai minden bizonnyal megéreznék és letett róla. Az összes lehetséges módon feszült volt és nem tudott más módot, ahogy levezethetné, így maradt a vágyakozás és az önmegtartóztatás.
- Túl sokat dolgozol. - hallotta meg Clay hangját a mellette lévő ajtó felől.
- Nem tudok aludni és ez az egy, ami leköt. - válaszolta kedvesen.
- Én tudok valami sokkal jobbat. - Clay szinte felajánlotta magát neki.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet. - próbálta finoman elutasítani.
- Ugyan már! - a fiú finoman végigsimított a hátán. - A pasidnak nem kell megtudnia.
- Sajnálom. - mondta mosolyogva, de nem adta el.
- Ha meggondolod magad tudod hol találsz. - csak bólogatott.
Takuya érdekesen nézett rá a másik helyiségből és tudta, hogy mire vágyik. Válaszul beharapta alsó ajkát, ezzel is jelezve, hogy benne lenne, de a társaság miatt nem kellene. Szíve kihagyott néhány ütemet és a légzése is szaporábbá vált. Szinte kizárták a világot maguk körül és úgy kommunikáltak, ahogy szoktak egymással. Tudta, hogy a három pokol szökevény őket bámulja de ez már nem volt érdekes. Az már kitudódott, hogy mennyire vágynak egymásra, de az talán nem, hogy együtt is vannak.
A furcsa légkört Eva feltűnése zavarta meg. - Ryden, bocsi hogy zavarlak, de nem ehetnénk valamit? Kopog a szemem az éhségtől.
Tekintete ellágyult, mikor a lány felé fordult és elmosolyodott. - De. Mit szeretnél?
- Mondjuk pizzát. - dörzsölgette Eva a kezét.
- Extra sajt, pepperóni?
- Remekül hangzik. - mosolygott rá a lány hálás mosollyal.
- Máris intézkedem. - kacsintott rá. - Clay, megkérdeznéd a többieket, hogy kérnek-e belőle?
- Persze. - mondta a fiú, majd elindult Zoe és Frank felé.
A válasz mindenkitől igen volt. Takuya társaságában telefonon leadták a pizza rendelést és az éppen dolgozó kollégáik kimentek az épület elé, hogy fogadhassák a pizzafutárt. Közben a hangulat egyre furcsábbá vált a pokol szökevények körül, akik minden bizonnyal terveztek valamit és ő tudni akarta mit. Takuya szemei végig rajta pihentek, miközben vért vett mindhárom alanytól, majd a kutyától és végül Eva-tól is. Mire mindennel végeztek és a tesztek eredményeire váltak, megjöttek a munkatársak a pizzákkal.
A késő esti közös vacsorázás feszült hangulatban telt az első felében. Szó nélkül molyoltak az éppen aktuális pizzaszeleten, miközben Takuya-val lefolytattak egy titkos beszélgetést gondolatban. Zoe és Clay minden idegszálukkal rájuk figyeltek, de nem foglalkoztak velük, inkább izgalmasabb mederbe terelték a beszélgetést és a csapat nyolcvan százaléka számára érthetetlen nyelven kezdtek beszélni.
- Látom rajtad.
- Micsodát? - úgy tett, mint aki nem érti.
- Frusztrált vagy és éhes.
Minden előzmény nélkül nagyot kuncogott. - Már nem. Éppen eszek, mint látod.
Takuya hatalmas mosolyra húzta a száját. - Jól tudod, hogy nem úgy értettem.
- Áh, fúj! - hördült fel Sangmin. - Nálatok folyton csak a szex a téma?
- Nyugodj le, Hyung! - Lépett közbe Youngseok. - Ha neked is lenne valakid, akkor nem fújoznál állandóan.
- Ne haragudjatok, de nekem néha sok az évődésetek. - mentegetőzött Sangmin.
- Hyung, belőled csak a féltékenység beszél! - kacsintott rá Yongseok, miközben el vett egy szeletet a pizzából. - Ne is törődj vele, Noona.
Takuya úgy tett, mintha semmi sem történt volna és folytatták a beszélgetésüket. - Tudom. - a huncut mosoly elárulta számára. - Mit szólnál egy szenvedélyes halhatatlan szexhez?
- Ne kísérts! - beharapta alsó ajkát, amivel tudta, hogy az őrületbe kergeti a fiút.
- Szívesen harapnám a szád. - ez a mondat több volt, mint egy felkérés keringőre. Rengeteg izgalmat, kéjes sóhajt, orgazmust és néhány korty édes vért ígért.
A semmiből egyik emberi kollégájuk bukkant fel és olyat mondott, ami elindította a poklot. - Na hogy vannak a pokol szökevények?
A mondatra akaratlanul is furcsán oldalra biccentette a fejét. - Minek nevezte őket? - legszívesebben elkapta volna és apró darabokra tépte volna, de nem tehette. - Ők is emberek!
- Ugye most viccel, doki? Többé nem emberek, hanem kibaszott démonok egyenesen a pokolból!
- Azt javaslom vegyen vissza, különben velem találja szemben magát!
- Hogy tudja őket védeni? Amikor lehetőségük lesz rá, mindannyiunkat megölnek!
A férfi hirtelen fuldokolni kezdett, majd mintha valami elkezdte volna tolni őt az egyik nyitott és üres szekrényig, majd belökte, rázárta az ajtót és a sikítani kezdett a félelemtől. Hiába kiabált, könyörgött, az ajtó nem nyílt ki, sőt, a szekrény eldeformálódott és úgy tűnt, mintha valaki összenyomta volna. A vasszekrény néhány centi vastagon díszelgett a helyiségben, az alján lévő nyílásból pedig frissen illatozva hömpölygött ki a vér. Az illatától kezdett megrészegülni, de tudta, hogy el kell nyomnia magában a vérszomjas fenevadat, ami ki akart törni belőle.
Könnybe lábadt a szeme, néhány csepp lassan lefolyt az arcán, egészen az álláig, majd lecseppent ki tudja hová. Hiába utálta a férfit, nem ölte volna meg mások előtt, hogy fitogtassa az erejét és a hatalmát. Nagyon meglepődött magán, hiszen legbelül nagyon is élvezte a férfi halálát és tudta, hogy ő is megtette volna, csak nem közönség előtt. Takuya és Yongseok vigasztalóan bújtak hozzá, hogy megnyugtassák és azt sugallják, az egészről nem tehet, pedig úgy érezte, hogy az egész az ő hibája.
Nem tudni mennyi idővel később az irodájában ült és a tesztek eredményeit nézegette, amik cseppet sem ígértek jót, legalábbis a három démonnál. Lepergett előtte, ahogy a munkatársuk a szekrénybe repül, majd összeszorul körülötte és a fülében visszhangzottak a halálsikolyai. Ismét a sírással küszködött, a gombóc egyre jobban szorította a torkát és nem akart eltűnni onnan, bárhogy is próbálta elűzni. Felhúzta a térdeit a székében és homlokát neki támasztva sírni kezdett.
Már kezdett lenyugodni, amikor a mellette lévő telefon fülsiketítően csörögni nem kezdett. Nagy nehezen a sokadik csörgés után felvette, de amit a vonal másik végéről hallott, arra egyáltalán nem számított. A fejesek azt kérték, hogy öljék meg a három pokolbéli démont és darabolják fel, majd jegeljék le a maradványaikat, amíg értük nem mennek. Hiába tiltakozott, akkor sem ígérte meg, hogy eleget tesznek a parancsnak, a villany hamarosan lekapcsolódott, áram sem volt és a telefon is süketté vált.
Hirtelen kikerekedtek a szemei, mert eszébe jutott, hogy Takuya pont abban a helyiségben ténykedett, ahol ők voltak. Ahogy odaért, a három szörnyeteg körülállta a földön térdelő fiút, miközben Clay démoni hangon ordítva próbálta megölni úgy, ahogy korábban Zoe tette Frank-el, de akárhogy próbálkozott, nem ment neki. Végül Zoe átvette Clay helyét és ekkor nem bírta megállni, hogy ne lépjen közbe.
- Én a helyedben nem tenném! - viselkedése hirtelen változott meg, ami a démont is meglepte. - Engedd el, különben olyannal találod szemben magad, amihez maga Lucifer is kispályásnak számít!
- Ki vagy te? - Clay éjsötét szemeiben félelmet vélt felfedezni.
- Ne akard megtudni! - Shin állt mellette szintén fekete szemekkel és támadásra készen. Egyetlen mozdulattal ott termett Frank előtt, majd a torkánál megragadva odahúzta és Zoe ekkor elengedte Takuya-t. - Mit csináljak vele?
- Egyenlőre velünk marad, de ha Takuya meghal, kinyírhatod!
- Ezer örömmel. - mosolygott elégetten Shin, majd elindultak a társalgó felé.
Remegő kezekkel fektette le a halálán lévő fiút a kanapéra és csak reménykedett benne, hogy túléli. Nedves törölközővel finoman megtisztogatta az arcát, halántékát, nyakát és a mellkasát is. Takuya mély álomba merült és képtelenség volt felkelteni. Nem tehettek mást, mint vártak. Hosszú órák teltek el, míg végül Takuya életjelet mutatott magáról, de csak fuldoklott és mielőtt bármit tehetett volna egy utolsó nyögéssel elszállt belőle az élet. Reszketve nézte meg a már nem létező pulzusát és utat engedett a sírásnak, ami mindenkit kínzott kivétel nélkül.
Dühében szabadon engedte lényének egy részét és ahol a vére eltűnt a helyiségekben felállt a védelmi vonal és mindössze csak egy kis kiakadás volt hozzá szükséges. A maradék öt fiú felsorakozott mögötte, Shin sakkban tartotta Frank-et és mindannyiuknak feketévé váltak a szemei. A démonok számára egyre kellemetlenebbé vált a közelükben lenniük és hátrálni kezdtek abba a helyiségbe, ahová az elejétől kezdve száműzve lettek, mikor felállították a határokat.
Frank megkönnyebbülten kapta fejét a másik irányba. - Eva!
- Fogalmatok sincs kivel húztatok ujjat. - mondta a lány, miközben Frank-re nézett. - A te poklod borzalmasabb bárminél. - nézett rá.
- Te egy vagy közülünk? - Frank álla azonnal leesett.
A mondatára nevetni kezdett. - Én sosem leszek egy közületek! - amikor Zoe és Clay feszülten figyeltek, Shin felemelte a levegőbe és rávigyorgott.
- Szemet szemért. - mondta a fiú és egy vigyor társaságában az erejével apró darabokra robbantotta Frank-et.
Mivel háttal álltak a két démonnak, nem láthatták az elégedett mosolyát, és miután Frank meghalt, ismét sírni kezdett. Az álcája sértetlen maradt, csupán Shin-ről derült ki, hogy nem is ember és ezt nem is titkolta. Innentől kezdve nem is volt értelme, de a határvonal intenzitását nem csökkentette, csak hagyta, hogy azt higgyék teljesen ártalmatlan. Minden furcsa dolog, amit nem Zoe-ék okoztak úgy tűnt, hogy Shin-től ered.
Takuya nem akart felébredni és semmi jele nem volt annak, hogy visszatérne. Tudta, hogy Zoe a következő alkalmat várja amikor ismét elkaphat valakit, de akkor nem lép, amikor Shin ott van velük. A nappali órákban semmi sem történt, minden a nyugodt, megszokott mederben haladt, sőt Zoe meglepően kedvesen érdeklődött iránta. Az ebédlőben éppen próbált magába tuszkolni néhány falatot, amikor a lány leült vele szemben és csak bámulta. Először nem tudta mire vélni a dolgot, majd hirtelen rájött, hogy őt szemelte ki következő áldozatnak.
- Van egy megoldás, hogy visszahozd. - szólalt meg hirtelen.
- Mi? - próbált úgy tenni, mintha nem tudná mire utalt.
- Ryden, te okos lány vagy. Még sokra viheted. - a hízelgése egyre zavaróbb volt.
- Hová akarsz kilyukadni?
- Jól tudod hová!
- Azt nem! - csattant fel hirtelen.
- Én megtenném érted ha valami történne. - igen. Ez már fenyegetés volt.
- Akaratom ellenére? - a lány bólogatott. - Shin nem hagyná.
- Nem félsz ha meghalsz, hogy te is a pokolba kerülsz?
A beszélgetésük félbemaradt, mert megérezte, hogy valami feléledt. Valami, ami egészen biztos bosszút fog állni. Aztán egy hangos férfi sikolyt hallottak, majd valaki Zoe elé dobott egy megcsonkított tetemet. Megrémült és sírni kezdett, ahogy azt egy normális ember tenné, majd a villanyok szépen lassan egyesével lekapcsolódtak és teljesen elment az áram.Tudta, hogy sokkal erősebb valami éledt fel valahonnan, de furcsa módon nem rettegett tőle, éppen ellenkezőleg, vonzódott hozzá.
Gondolkodás nélkül otthagyta Zoe-t és elindult a pihenő felé, ahol a kanapén feküdt Takuya teste és legnagyobb meglepetésére eltűnt onnan. Sorra járta végig a helyiségeket ahol lehet, de nem találta. Úrrá lett rajta a kétségbeesés és már mindenre gondolt, csak jóra nem, aztán eszébe jutott Zoe mondata. " Van egy megoldás, hogy visszahozd! Nem félsz ha meghalsz, hogy te is a pokolba kerülsz? " Iszonyatos düh kerítette hatalmába. Teljesen elborult az agya és visszaindult a lányhoz, hogy felelősségre vonja, de megérzett valamit, ami a plafonon kúszott utána és mielőtt átléphetett volna a másik helyiségbe, bevágódott előtte az ajtó.
Élesen szedte a levegőt, mintha tényleg csontig hatoló félelem uralkodna el rajta és amikor az a valami előtte állt, lenézett a földre. A rém alak ujjai közé vette az állát és felemelte a fejét, hogy a szemeibe nézhessen. Rémült tekintete átváltott nyugodtra, mikor felismerte Takuya-t. Akarata ellenére eredtek el a könnyei, amiket a fiú gyengéden letörölgetett az arcáról és az álláról. Úgy érezte, mintha az egész csak egy álom lenne. Kétségbeesetten próbált kapaszkodni abba, hogy szerelme él, és akkor megbizonyosodott róla, hogy valóban így van, amikor megérintette.
- Taku... - sóhajtotta, amikor a fiú átölelte és ajkai a nyakára simultak.
- Még mindig frusztrált vagy. - hangja rekedt volt és vággyal teli.
Elhúzódott tőle, mintha csak fenyegette volna, de ahelyett hogy otthagyta volna, inkább végigsimított az arcán és kezdett önmagaként viselkedni. - Nem vagy szomjas? - a kérdéssel azonnal a lényegre tért és tudta, hogy lépni fog.
Úgy is lett. Takuya elsimította a haját a nyakából, ajkaival finoman végigsimított rajtuk, nyelvével megnyalta a területet, mielőtt akcióba lépett volna, majd megharapta. Az érzés ismerős volt számára, annyira intenzív és bizsergető, hogy minden másról megfeledkezett, még a körülöttük ólálkodó démonokról is. Amikor legközelebb feleszmélt néhány pillanatra, Takuya az asztalra fektette, majd ismét megcsókolta. A vére íze hirtelen mindent kivert a fejéből.
Szinte automatikusan nyögött fel, amikor érezte, hogy szerelme belé hatolt és néhány másodperce rá lökni kezdett és kezdődött az izgalom. Úgy kapaszkodott bele, mintha az élete múlott volna rajta. A vér miatt közben végigélte a saját poklát, ami sokkal rosszabb volt bárminél. Bérelt helye volt a pokolban, hála a Luciferrel kötött vérszerződésnek és szövetségnek, de az, hogy rabul ejtette és sakkban tartotta magát a Sátán-t, aki felett jobban uralkodik, mint bárki felett. Ijesztő pofával mosolygott rá és akkor szembetalálta magát a valódi énjével.
Mielőtt bármit is csinálhatott volna, hirtelen forróság járta át a testét, a gyomrában nőtt az a bizonyos nyomás, és reszketve robbant szét apró fényes darabkákra. Sóvárgott a vér után, hogy az lehessen aki és ne kelljen titkolóznia senki előtt. Takuya rajta feküdt és furán kényelmes volt minden. Kis idővel később mikor sikerült elég erőt gyűjteniük, a fiú lemászott róla és felöltöztette mindkettejüket, de a nagy vérveszteségtől annyi ereje sem maradt, hogy leszálljon az asztalról. Gyenge volt és forgott vele a világ. Ahogy Takuya lefektette a kanapéra, el is ájult. A saját kegyetlen poklában járt. A szerettei mind halottak voltak körülötte, a Sátán rettegett tőle és szemben állt a Zoe-ban lévő démonnal.
Amikor felriadt, Clay volt mellette. - Nyugi, csak én vagyok. - védekezett a fiú, miközben visszanyomta a kanapéra.
- Mit keresel itt?
- Csak megakartam kérdezni valamit. - válaszolta.
- Micsodát? - zúgott a feje és őrjítően lüktetett. Mire felnézett, Clay szemei feketében izzottak.
- Milyen volt vele? Egy vérszívó démonnal, aki kis híján megölt?
- Tessék? - alig hallotta amit mondott.
- Nem a szérumtól vált ilyenné! Hogy változott át?
Ideje sem volt válaszolni, mert két karmos kéz ragadta meg a fejét és tépte le olyan erővel, ami neki abban a helyzetben nem lett volna. Szép lassan apró darabokra tépte a lény és ez ellen tehetetlen volt. Nem bírta tovább nézni. A démonvérből áradó bűztől felfordult a gyomra és tudta, hogy el kell tűnnie onnan. Lassan a privát hűtők helyiségébe evickélt, szorosan a falhoz tapadva, nehogy megadják magukat a lábai és ekkor kezdődött számára a horror. Már majdnem a szobában volt, amikor váratlanul megjelent Zoe és támadást intézett felé.
Hatalmas erővel puffant a hűtők melletti falnak és képtelen volt felállni. Hiába küzdött, képtelen volt felállni és Zoe is egyre fenyegetőbben közeledett felé, ami egyáltalán nem jelentett jót. Nem félt tőle, sőt, inkább rühellte a gondolatot, hogy a közelébe kerülhet, de még mielőtt elég közel ért volna hozzá, Eva megakadályozta.
- Nyerek neked egy kis időt, míg magadhoz nem térsz.
Ahogy kimondta a mondatot, Eva átdobta Zoe-t egy másik helyiségbe. Erőt vett magán, vicsorogva feltápászkodott, kinyitotta a hűtőt a benne lévő vérrel teli tasakokat egy más után kiszívta. Az ereje minden egyes kiszívott tasakkal együtt nőt és új képességekre tett szert. Lehunyta a szemeit az utolsó adagnál és miután végzett, kinyitotta szemeit, amik éjfeketén világítottak. Bevetette rejtőzködő képességeit és eggyé vált a labor minden szegletével.
- Zoe! - szólította a démont, de ő csak kapkodta a fejét. - Zoe! - láthatatlanul sétált a plafonon. - Zoe! - a lány démonként próbálta nyomon követni őt, de nem sikerült.
Észrevétlenül átosont a másik helyiségbe és leereszkedett, amíg Zoe odaért és csak várt. Visszaöltötte magára az ártatlan áldozat szerepét és sírást színlelt. Közben Takuya és Shin is trükköt bevetve csatlakozott hozzá, de ezt Zoe nem látta. Érezte, hogy árad belőle a harag és amikor elég közel ért, eljátszotta az áldozat szerepét.
- Zoe, mi folyik itt? - kérdezte sírva a démont.
- Nyugi, nem fog fájni... nagyon. - vicsorgott és ő hátrálni kezdett.
- Miért akarsz bántani? - a hangja remegett, mintha semmit sem tudna. - Mit ártottam neked?
- Még kérdezed? - a közelsége egyre veszélyesebb volt. Talán ha ember lett volna még meg is ijedt volna, sőt rettegésbe ment volna át. - Megöltétek a társaimat, de mivel te jó voltál hozzám és sosem bántottál, visszahozlak, miután meghaltál. - Nem bírt tovább színlelni és nevetni kezdett. - Mi olyan vicces?
- Sosem gondoltál még arra, hogy azért nem bántottál, mert nem az vagyok akinek mutatom magam?
- Ezt hogy érted?
- Szerinted Takuya hogy támadt fel a szérum nélkül és miért nem ölt meg? - Zoe elgondolkodott. - A te szánalmas poklod semmi az enyémhez képest!
A villany lekapcsolódott, a számítógépek vezérelte ajtók és liftek leálltak és látszólag csak ketten voltak a helyiségben. Ahogy pislantott egyet, máris Zoe poklában találta magát. Az ajtók alatt kezek kaparták a padlót, körülötte mindenhol tűz és a démon is közeledett felé. A folyosó végén álló kislány ártatlanul és kétségbeesetten nézett rá, de őt nem tudta megtéveszteni. Megragadta, kinyitotta az ajtót és átléptek valahová.
Hirtelen a saját poklában találták magukat és ezúttal Takuya-ék is csatlakoztak hozzájuk, a kislányból pedig démon Zoe lett. Mosolyogva lépkedett tovább az ajtók előtt a főfolyosón és nevetni kezdett, amint a lány kinyitotta az egyiket, és meglátta a Sátánt, ahogy rettegve néz rá. Az érzés leírhatatlan volt, ahogy Zoe fokozatosan ébredt rá, hogy vele nem szabad szórakoznia, különben megjárja. A pokol ura magára vágta az ajtót és nem engedte többet, hogy kinyissa.
- Üdv a poklomban. - kuncogott hangosan és Zoe hátrálni kezdett, de hiába.
Teljesen átváltozva megragadta a torkát és addig szorította, ameddig egy hangos törésféle hanggal letépte a fejét, majd az összes többi részét és a belső szerveit a földre engedte, amik lassan elpárologtak. Ahogy visszatértek a laborba, Zoe holtan rogyott össze és a démon is eltűnt belőle. A helyiségeket vér és belsőségek töltötték meg, amik egyértelműen arról árulkodtak, hogy a démonoknak nagyon is végük. Takarítók, orvosok és az FBI is csatlakozott a helyszínelőkhöz. Hogy hihetőbb legyen az áldozat szerepe, Takuya-val nem gyógyították be a sebeiket, így miután a mentősök ellátták őket, a kórházban kötöttek ki.
Néhány héttel később a szérum gyártását betiltották, a maradékot megsemmisítették és a felélesztett áldozatokat megölték. A Nemzetbiztonság a Kormánnyal és az FBI-al kijelentették, hogy a kísérlet megbukott és leállították, az anyagokat megsemmisítették, a túlélők pedig hamarosan felgyógyulnak. A vérével keveredett szérummal felélesztett Eva és a kutya visszatért korábbi életéhez és semmilyen furcsának mondható körülményeket, illetve viselkedést nem tapasztaltak, de még most is kapcsolatban állnak Dr. Connor-ral és csapatával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése