A világ 2100-ra megváltozott. A legfejlettebb technika uralkodik, mindenütt robotok vannak és mindent egy mesterséges intelligencia irányít. Az emberek mellett már szokványos, hogy néhány cybernetikus organizmus azaz android van a háztartásban és mindenben besegítenek. Ezek a gépek annyira emberiek, hogy néhányan el is felejtik valódi kilétüket és kapcsolatot kezdenek velük. Ha kiderül a viszony, a robotot szétszerelik és egy másikkal helyettesítik. Vannak, akik örömmel mennek bordélyházakba, hiszen az ott lévő szexrobotok igen vonzóak és magasan képzettek, ráadásul úgy vannak programozva, hogy ne ártsanak az embereknek és a lehető legnagyobb élvezetet nyújtsák.
Vannak közöttük olyanok, akik korábban emberek voltak, de valami miatt úgy döntöttek, hogy géppé alakíttatják magukat, hogy az életükben történt tragédiát könnyebben kezelhessék. Ilyen volt Hongbin is, aki szerelme halála miatt menekült ebbe a megoldásba, de a számítógép tévedésből az összes emlékét belé táplálta. Sok szenvedés után úgy döntött, hogy megalkotja szerelmét és visszaadja neki az emlékeit, hogy az örökkévalóságig együtt lehessenek. Hónapokig tartó munka és szenvedés után végre sikerült. Alig élvezhette szerelme társaságát, amikor ügynökök törtek be hozzá és megpróbálták elragadni tőle. Lefogták és szerelmét elakarták hurcolni, de nem engedte. Lerázta magáról fogva tartóit, megragadta szerelme kezét és a laborba mentek.
Nem akarta, hogy újra el kelljen válniuk, ezért végső lépésre szánta el magát. Az egyetlen mód, hogy örökké együtt maradhassanak az az volt, ha végleg összeolvadnak. A laborban az asztal készen állt a gépekkel. Nem volt mit tenni, lefeküdtek rá és hagyták, hogy szép lassan szétszereljék őket és összeolvasszák egy vasszívvé. A szerv egy fiatal nő kezébe került, aki akkor még hitt az igaz szerelemben és boldog kapcsolata volt. A szívet beleültették szerelme mellkasába, hogy életben tartsa. Minden rendben is volt addig, ameddig a férfit meg nem gyilkolták. A labor a nő tulajdonába került. Szinte szellemként, a számítógépeken keresztül látta a nő szenvedését.
Ügynökök és orvosok érkeztek a nőhöz, hogy meggyőzzék, kell mellé egy szintetikus társ, aki mindig vele lehet, amikor csak akarja. Az egyik orvos újraindította a gépeket és kiválasztotta őt, mert szüksége volt a robotikával kapcsolatos tudásával és a gépek dolgozni kezdtek. Szép lassan létrehozták a tökéletes mását és beleültették a szintetikus szívet is, ami belőle és szerelméből lett. Nem akarta, hogy így történjen, de a nőnek tényleg szüksége volt valakire és örült neki, hogy őt választották. Nem tudta micsoda, de valami vonzotta a nőben. Fájdalma nagyon ismerős volt számára. Emberi szerveket vittek a laborba, hogy összepárosítsák a fémvázzal, amit a gépek alkottak a minta szerint.
A nő nem bírta tovább és kiment a helyiségből. A kamerákra csatlakozva nézte, ahogy sírt és szenvedett. Ha tehette volna oda ment volna hozzá, hogy a karjaiba zárja és megvigasztalhassa, de nem tudta. Még nem. A gépeket úgy állította be, hogy őt hozzák létre a DNS mintáiból, amiket eltárolt. Az elképzelése működött, mert a szervek beültetése után beléjük injekcióztatta a a DNS-ét és lassan megalkották. Az arca olyan volt, mint régen. A vére csörgedezett az ereiben, szíve a normális ütemben dobogott, de az agya még üres volt. Kíváncsi volt mi sül ki belőle, ezért csak hagyta, hogy a nő tanítsa. Úgy programozta testét, hogy mindig lesse az óhajait és ha szomorú, akkor ölelje meg és simogassa a hátát. A robotikával kapcsolatos tudását átmásolta az agyába, de csak úgy engedelmeskedett, ha a nő rábólintott. Az orvosok elégedettek voltak, mert a kísérlet sikeres volt.
- Jó reggelt! - Szólította meg az egyikük.
- Ez hihetetlen! - szólalt meg egy másik. - Hongbin-ah?
Értetlenül nézett a fickóra. - Elnézését kérem, de nem ismerem önt.
- Dehogyisnem! - Erősködött a férfi. - A neved Lee Hongbin és a robotika mestere vagy!
- Ő csak a másolata annak, akit ismert. - mondta a korábbi férfi. - Nem ember!
- Azt akarja mondani, hogy egy android? - nézett rá meglepetten. - Hogy lehetséges, hogy a gépek őt alkották meg?
- Nem tudjuk. - válaszolta. - Dr. Hatcher társa lesz.
- A hölgynek, aki zombiként ül a konyhában?
- A labor az ő tulajdona lett és ez is az övé. - mondta lenézően. - A férje nemrég hunyt el.
- Szegény asszony. - kapta a kezét a szája elé a "barátja".
- Kérem figyeljen rá. Nem szeretnénk ha a hölgy megsérülne egy rendszerhiba miatt! Amint szokatlan eltérést észlel, jelentse!
- Úgy lesz!
Nem foglalkozott tovább a dolgokkal. A számítógéphez ment és bogarászni kezdett a file-ok között. Talált egy furcsa mappát, ami senki másnak nem tűnt volna fel, de neki igen. A monitoron egy szöveg jelent. " TEDD A FEJEDRE A SISAKOT!" Az üzenetnek megfelelően cselekedett. Hirtelen képek rohanták meg az agyát és töltötték meg. Az előtte lévő kis képernyőn az átvitel kilencven százalékot mutatott, amikor üzemzavar miatt megállt a letöltés. Levette a fejéről a sisakot és akkor látta meg a nőt, ahogy könnyes szemekkel felé közeledett. Elbambulva bámulta őt és már szinte rabul ejtette.
- Ő az enyém? - szipogott a nő.
- Igen. - válaszolta a férfi, aki korábban barátjának vallotta magát. - Oh bocsánat. - folytatta. - A nevem Jung Taekwon, de hívj csak Leo-nak.
- Choi Janho, de a barátaim csak Pandának hívnak. - mutatkozott be.
- Azt hittem Jan Hatcher-nek hívnak. - értetlenkedett Leo.
- Ez az amerikai nevem. - nagyot sóhajtott.
- Mi a baj? - Kérdezte meg váratlanul. Nem gondolta volna, hogy magától elkezd beszélni, hiszen egy robotnak csak akkor lehet, ha engedélyt adnak rá vagy kérdezik.
- Tessék? - kérdezte a nő erőtlenül.
- Sajnálom. - mondta Leo. - Őszinte részvétem.
Nem értette mi történik. Honnan tudta, hogy mi a baja, ha korábban nem is beszéltek? Ekkor egy pillanatra beugrott az agyába, hogy valaki mondta, hogy nemrég halt meg a férje. Egy furcsa érzelem kerítette hatalmába. Mintha ismerte volna már ezt az érzést. Megvárta, amíg társa odasétál a közelébe és minden figyelmeztetés nélkül felállt és átölelte. A nő összeomlott és keservesen rázkódott sírás közben a karjaiban. Cirógatta és a hátát simogatta, miközben egy pillanatra sem engedte el.
--------------------------------------------------------------------------------
Hónapok teltek el, mióta Hongbin vele volt. Fájdalma lassan, de biztosan enyhült az idő múlásával. Jó időbe telt, míg megszokta, hogy a fiú minden pillanatban vele volt és meg kellett tanulnia elviselnie. Az elején még nagyon nehezére esett, hiszen folyamatosan arra emlékeztette, hogy a férje halála miatt került hozzá, ráadásul nem is ember. Legalább ebben egyeztek. Az idő múlásával igazi szörnyeteggé vált és az a kevés emberség is ami megmaradt, Hongbin-nek volt köszönhető. Egy kórházi ágyban ébredt, a karjában egy csővel, amin keresztül kapta az infúziót.
- Engedjen be! - hallotta meg Hongbin hangját. - Ő a társam! Jogom van mellette lenni!
Erőt vett magán és megszólalt. - Hongbin! - szólította. - Hongbin!
- Engedjen már! - kiabált a férfivel. - Engem hív!
Lassan kikászálódott az ágyból és elindult felé. - Hongbin! - mondta ki megkönnyebbülten a nevét és a dokit félretolva a karjaiba omlott.
A nagy ölelgetésben észre sem vette, hogy kiszakadt a kezéből a cső az infúzióval együtt. Úgy kapaszkodott a fiúba, mintha az élete múlana rajta és valójában így is volt. Míg jobb kezét nem tudták lefejteni a fiú nyakából, a derekán lévő és vérző balt ellátták. Kitisztították és egy vastag kötéssel bekötözték. Nem tudta mi ütött belé, de azt érezte, hogy ha valaki megpróbálta volna elválasztani a fiútól, akkor megölte volna. Bízott Hongbin-ben és maga mellett akarta tudni, nem számított mibe került. Szíve kihagyott néhány ütemet, amikor rájött, hogy fülig szerelmes Hongbin-be, majd hevesen dübörgött, amikor finoman végigsimított kezével a fején.
Legnagyobb meglepetésére Hongbin az ölébe húzta és úgy sétált vissza vele az ágyhoz, amikor az orvos megmozdult és megköszörülte a torkát. Amikor az ágyhoz értek, lefejtette lábait a derekáról és pontosan úgy ültette bele az ölébe, mint egy gyereket. Féloldalasan ült az ölében, fejét a vállára hajtotta és az orvost figyelte. A férfi a papírokat és a leleteket nézegette, hümmögött, írt valamit és mérlegelt. Erősen próbálkozott bejutni a gondolataiba és szinte azonnal sikerült, de amit hallott, az egyáltalán nem volt biztató. Szinte megfagyott a fiú karjaiban.
- Nos. - szólalt meg az orvos. - A lehető legtöbbet igyekeztünk megtudni önről és a testéről. - Eddig nem tűnt jónak. - Mikor kapott vért utoljára?
A kérdéstől jéggé dermedt. - Majdnem egy éve. - válaszolta.
- Ez hogy jön ahhoz, hogy beteg? - vágott közbe Hongbin türelmetlenül.
- Uram, az ön felesége meghal, ha nem kap vért! - A fiú lélegzete is elállt.
Hogy minek hívta? Mióta lett a fiú felesége? - Lemondtam róla!
A semmiből hirtelen feltűnt egy ismerős arc. - Vissza kellene szoknod! - mondta neki angolul. - Tudom, hogy fáj, de a családod téged akar! Kellesz nekünk!
- Ok. - adta meg magát.
- Elbeszélgettem a férjeddel. - intett a férfi a fejével a fiú felé. - Kedves srác. - A mondatra elmosolyodott. - Talán fontolóra kellene venned, hogy igazi társat csinálsz belőle és hozzámész.
- Tessék? - Hirtelen a tüdejében rekedt a levegő és a fiúra nézett, majd vissza rá.
- Tudom, hogy kicsoda. - Közelebb húzódott hozzá, hogy megvédhesse. - Nem engedjük, hogy bántsák. Fontold meg, hogy közénk emeled, mert így együtt lehettek!
Alaposan elgondolkodott azon, amit korábban családtagja mondott. Hogy tud egy androidot maguk közé emelni? A vére már közel sem olyan erős, hogy mindezt megvalósítsa és lehet túl sem élné az átalakulást, abba pedig ő halna bele! A laborban a számítógép előtt ült és a lehetőségeket latolgatta. Vajon mennyi az esélye annak, hogy vele is sikerül? Ha beválik, akkor képes lesz elviselni a testében bekövetkezett fájdalmat? Nem szerelteti szét magát mielőtt átalakul? Élő lesz egyáltalán vagy marad olyan amilyen volt, csak benne lesz a DNS-e és legálisan is megkapja? Akkor is tiltott lesz a kapcsolatuk?
Órák hosszat tanakodott magában, miközben elfelejtett enni, de az előírt vérmennyiséget lassan elszopogatta. Tudta, hogy Hongbin aggódik érte, vagy legalábbis csak remélte. Fáradt volt. Kimerítette a sok kérdés, amikre még nem kapott választ. Nagy nehezen rávette magát, hogy kimenjen a laborból és leüljön enni. Unottan nyammogott az ételen és fel sem tűnt neki, hogy Hongbin eltűnt, csak amikor nem jött elő a motoszkálásra, amikor elmosogatta a tányérját és a villáját. Mindenhol kereste, de sehol sem találta. Már a legrosszabbra gondolt, amikor meghallotta a fürdőszobában a zuhanyzóban a víz hangját. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt és minden szó nélkül benyitott.
A fiú meztelen látványától, ahogy végigcsorgott rajta a víz majdnem elájult. Nagyot kellett nyelnie és ki kellett fújnia a tüdejében rekedt levegőt. Mennyi mindent tudott volna vele csinálni! Aztán bevillant számára izmos mellkasa és hatalmas férfiassága is. Beharapta alsó ajkát. - Minden rendben?
Ekkor eszmélt fel arra, hogy még mindig bámulja. - Öhmm.
- Jan! - szólította meg. - Mi a baj?
- Öhm. - hebegte tovább. - I... igen. - nyögte ki végül.
- Biztos? - Kérdezte, miközben kiszállt a zuhany alól és odasétált hozzá. - Kipirultál és gyors a pulzusod.
- Jól vagyok. - mondta még mindig zavarban. - Eltakarnád magad?
A fiú lenézett a férfiasságára. - Nem tetszik?
Hirtelen hátat fordított és zihálni kezdett. - De igen, nagyon is.
- Akkor mi a baj?
- Olyan gondolok, amire nem lenne szabad.
- Mutasd meg! - mintha vágyat vélt volna felfedezni Hongbin hangjában, de lehet tévedett.
- Ne kísérts!
- Miért? - Egyre biztosabb volt benne, hogy hamarosan neki esik.
- Mert képtelen lennék leállni! - Ez volt az igazság.
- Kérlek! - a kérésre nagyot nyelt, majd megfordult.
Gondolkodás nélkül megragadta a tarkóját és megcsókolta. Végig abban reménykedett, hogy a fiú nem csókol vissza és akkor még van esélye leállni, de nem így lett, mert válaszolt az ajánlatra és pillanatok alatt el is mélyítette a csókolt. Percekig tapadtak egymás ajkaira. Testét elöntötte a forróság és belenyögött a csókba, amikor egy kemény valami a hasának préselődött. Agyát lassan teljesen elöntötte a vágy és másra sem vágyott, mint Hongbin törődését élvezni. Ajkaik néhány pillanatra elváltak és azelőtt bólintott, mielőtt a fiú megkérdezte volna, hogy akarja-e.
A falnak nyomta és várta, hogy mit lép legközelebb. Amint a háta a falat érte, a fiú vetkőztetni kezdte és addig meg sem állt, ameddig teljesen meztelenül állt előtte. A fürdőben a zuhanyzóhoz közeli székhez terelte és leültette rá. Gondolkodás nélkül az ölébe ült és elhelyezkedett benne. Hongbin a nyakához hajolt és apró, gyengéd csókokkal hintette be. Nem bírt tovább várni. Megfogta a fiú keménységét, majd lassan elkezdett ráereszkedni. Hongbin képtelen volt kivárni, míg lassan egyesülnek és egy mozdulattal tövig hatolt belé. amitől hátravetette a fejét és ha nem fogta volna meg, biztosan a földre zuhant volna. Minden előjel nélkül mozogni kezdett és a tempó lassú volt. Nyögéseik visszhangzottak a helyiségben és hogy elnyomja a sajátját, beharapta az alsó ajkát. Hongbin válaszul hüvelykujjával kihúzta a száját a fogai közül és újra az ajkaira tapadt. A mennyekben járt. Már legalább egy éve nem érezte ezt. Teste Hongbin-nak köszönhetően lassan életre kelt és többet akart. Egy újabb lökés és még egy. Mintha csak tesztelte volna. Már majdnem extázisban volt, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülüket.
- Srácok, merre vagytok? - Leo hangja úgy hasított bele vágytól ködös elméjében, akár egy éles késpenge.
A hangra szétrebbentek. Beállt a zuhany alá, míg a fiú felöltözött és lemosott magáról mindent. A haját is megmosta, majd alaposan megtörölközött, felvett egy köntöst és kiment. Leo épp Hongbin-nel beszélgetett és nem is akármikről. Felvetette neki a lehetőséget, hogy ha már van neki az a bizonyos dolog a lába között, akkor használja. Éljen meg minden pillanatot és legyen szerelmes újra. Ekkor eszébe jutott, hogy talált néhány emlékfoszlányfélét, amikben korábban Hongbin-nek gyönyörű barátnője volt, aki sajnos betegségben meghalt. Később elkeseredésében robotként visszahozta, de nem lett jó vége, mert elakarták venni tőle.
Úristen! Mit művel? Az előbb írták alá a halálos ítéletüket azzal, hogy szeretkeztek a fürdőszobában! Megszegték a szabályt, ami Hongbin életébe kerülhet! Zaklatottan sétált be a laborba és próbált rájönni arra, hogy hogyan kerülhetné el ezt az egészet. A legjobb, ha elfelejti, hogy történt köztük valami és nem is folytatják tovább. Minden erejével azon lesz, hogy ne gyengüljön el valahányszor csak hozzáér. Két gyengéd kéz simított végig a vállain, amitől lehunyta a szemeit és nagy levegőt vett.
- Még ébren vagy? - kérdezte a fiú.
- Mmhm. - válaszolta.
- Azt hittem már lefeküdtél.
- Nem tudok aludni. - sóhajtotta fáradtan.
- A hangodból mást veszek ki. - Megfeszült a hirtelen érintéstől, amikor az egyik ujjával a nyakát cirógatta. - Feszült vagy. - állapította meg. - Hagyjalak magadra?
Megrázta a fejét. - Inkább feküdjünk le. - Hoppá! Kikerekedtek a szemei. Azt mondta mi?
- Rendben. - mosolygott rá Hongbin.
Csökkentett módba tette a gépet és már indult is az ajtó felé. Végig azon járt az esze, hogy vajon Hongbin tényleg elfogadta az invitálást vagy csak udvariasságból bólintott rá és miután betakarta hagyja aludni. Valahol mélyen remélte, hogy nem így lesz. Hiába, mert amikor végre lefeküdt, a fiú leült mellé és cirógatni kezdete. Nem tehetett róla, de azon nyomban megkívánta és mielőtt gondolkodhatott volna, már cselekedett is. Éhesen tapadt ajkaira, miközben bal kezével megkereste férfiasságát és nadrágon keresztül masszírozni kezdte.
Egyetlen pillanat alatt a matracba préselve találta magát, amikor Hongbin befészkelte magát a combjai közé. Most mindennél jobban szüksége volt arra, hogy szeressék. Legnagyobb meglepetésére a fiú nem tett semmit. Úgy tűnt, mintha vívódott volna magával. Lassan lemászott róla és miután betakargatta, az ajtó felé vette az irányt. Nem értette miért. Ennyire félreértette volna a fiú szándékát? Igaz, hogy korábban azt kérte mutassa meg neki mi az a tiltott dolog amire gondolt, de nem is sejtette, hogy azért, hogy ne csinálhassák többet. Sírva fordult az oldalára. Hogy lehetett ekkora idióta? Legalább ne mondta volna neki, hogy nem szabad! Valamivel később sikerült álomba sírnia magát.
Ki tudja mennyi idő múlva sikítozva riadt fel álmából. Nem nézett senkit, egyszerűen kirohant a szobából és berohant a laborba. Percekig csak ült a sarokban és sírva ringatózott, ameddig meg nem hallotta Hongbin hangját az ajtón túlról. Nem válaszolt neki semmit, inkább csak csendben ült és az emlékeibe meredt. Ha a férjét nem ölték volna meg, most boldog lehetne és akkor bújhatna hozzá, amikor csak akar. Ez már sok volt neki! Az ablakhoz ment és miután kinyitotta, kiugrott rajta. Az ugrás simán ment és pont talpra érkezett. Ilyenkor adott hálát az égnek, hogy nem embernek született.
Gyors körülnézés után szaladni kezdett. Mindössze egy spagettipántos fehér hálóing és egy bugyi volt rajta, de nem érdekelte. Mire feleszmélt, már Derek házánál ácsorgott és várt valamire. Gondolatban Hongbin-nél járt. Vajon helyes volt elszökni tőle? Keresi egyáltalán? Úgy érezte magát, mint régen. Ki kellett jönnie a négy fal közül és egyedül kellett lennie, hogy átgondolja a dolgokat. Éreznie kellett, hogy szabad és úgy mozgott, hogy senki se vehesse észre.
A családi házhoz ment, ahol minden éjszakai lény figyelte a mozdulatait. Szüksége volt a családjára, hogy meghozhassa a döntéseit. Egyik menyasszonya azonnal lerohanta és addig ölelte, ameddig abba nem hagyta a sírást. Képtelen volt abban a lakásban élni tovább. Otthon végre megnyugodhatott és úgy érezte, hogy minden gondja megoldódott. Mindegyik, kivéve egyet. Élvezettel sétálgatott a folyosókon és végre érezte, ahogy valódi önmaga kitört rabságából és szárnyra kelt. A szobájába érve érezte, hogy mennyire hiányzott neki ez a szabadság. Végre nem volt depressziós és bármikor beszélhetett valakivel.
A lábai sárosak voltak, így jobbnak látta, ha ismét lezuhanyzik. Még a fürdő hangulata is másabb volt, mint amilyen a lakásuké volt. Törölközés és felöltözés után az erkélyre állt és csak bámulta az égen a csillagokat. A házban a megszokott zajok és hangok voltak. Ebből tudta, hogy nem volt egyedül. Nagyon hiányzott neki már ez. Hallotta, ahogy a többiek beszélgetnek és nevetgélnek, amitől neki is mosolyogni támadt kedve. Végre béke töltötte el. Lépteket hallott, amik egyre jobbak közeledtek felé, aztán megálltak és valaki kopogott.
- Gyere! - mondta és az illető belépett.
- Gondoltam, hogy itt vagy. - mondta Derek. A mondatra mosolyognia kellett. - Hongbin hívott. - Nagyot sóhajtott. - Aggódik érted. Azt mondja sikítottál és miután bemenekültél a laborba eltűntél.
- Csak el kellett jönnöm egy kicsit. - magyarázkodott. - Gondolkodni akartam.
- Azzal halálra ítéled, ha magára hagyod! - emlékeztette a férfi arra, hogy ő valójában nem is ember, hanem egy robot. - Ha egyedül találják a házban és te nem mész vissza rövid időn belül, akkor neki annyi! - Gondolatban tarkón vágta magát. - Ő a tiéd! Fogd fel úgy, mintha új szülött lenne és tanítsd!
- Mit mondott még neked? - érdeklődött óvatosan.
- Nekem semmit. - mondta a férfi. - Veled akar beszélni. - intett az ajtó felé és a fiú belépett rajta.
Szörnyű bűntudata volt, hogy abban a pillanatban, amikor eljött nem gondolt a fiúra. Nélküle halálra van ítélve. Többet nem hagyhatja magára, csak ha nagyon muszáj és akkor sem tovább egy-két óránál. Eszeveszettül kalapált a szíve a mellkasában. Először nem tudta, hogy mit mondjon, azután már mondott volna neki mindent, de rájött, hogy nem kérheti számon, hiszen nem is ember és ráadásul nincsenek együtt sem. Már szóra akarta nyitni a száját, hogy bocsánatot kérjen amiért ott hagyta egyedül a lakásban, amikor váratlanul megragadta a tarkóját és összeérintette a szájukat. Hirtelen köpni-nyelni nem tudott, de reagálni sem volt ideje, mert egyikük ordítva kiabált utána.
Néhány pillanat múlva kikerekedtek a szemei, mert megérezte az orvost, aki Hongbin-t neki szánta és azt, hogy egyiküket lelőtték. Rohanni kezdett és meg sem állt a bejárati ajtóig. Ott azonnal megtorpant. Tényleg az orvos volt az, néhány felfegyverzett katonával, akik rá vártak. Megkönnyebbült, amikor Hongbin utána indult, hisz sejtette, hogy megkérdezik hol van.
- Dr. Hatcher, ön megszegte az egyik szabályt! Világosan megmondtuk, hogy a társa nélkül nem mehet sehová! - Legszívesebben kitépte volna a férfi a torkát. - Mit keresett egyedül az utcákon?
- Maga kémkedik utánam?
- A kérdésre válaszoljon!
- Sétálni támadt kedvem az épület körül! - válaszolta.
- Utána hogy került ide? Egyáltalán mit keres itt?
- Hazajöttem! - mondta dühösen.
- Haza?
- Mit nem ért rajta? - régi énje ismét felszínre tört. - Maga szerint mit jelent az otthon?
- Hol a társa? - kérdezte mérgesen a férfi.
- Itt van. - válaszolta.
- Látni akarom! - követelte a férfi.
Gúnyosan elmosolyodott, majd bekiabált. - Hongbin, kijönnél egy percre?
A fiú alig félpercre rá meg is jelent és az orvos meglepetten állt előttük.
- Mi a baj? - kérdezte a fiú.
- Meddig volt a társa nélkül? - faggatta őt is a férfi.
- Nem sokáig. - mondta. - Körülbelül húsz perc lehetett.
- Hová ment a gazdája? - a mondatra kérdően elfordította a fejét. Gazdája?
- Sétálni. - válaszolta egyszerűen.
A férfi bajban volt, mert mindketten ugyanazt állították. Hála a fiú kíváncsiságának most nem lett nagyobb baj a dologból.
- Bemehetnénk körülnézni? - váltott hangnemet a férfi.
- Nem! - vágta rá. - A házamat nem mocskolhatja be!
- Jogom van belépni akárhová!
- Ide nem! Tudtommal a mi területeinkhez semmi köze! - lenézett a még mindig vérző családtagjára. - Legközelebb letépem a fejét, ha még egyszer valamelyikünknek bántódása esik! - Az őrzők felé fordult. - Nyírjátok ki, ha még egyszer hívatlanul idedugja a pofáját! - Az alakok csak bólintottak a félhomályban.
Ezután nem volt több mondanivalója a férfinek és a többiekkel együtt bement a házba. Megkönnyebbülten sóhajtott egyet, majd a konyha felé vette az irányt. Szüksége volt egy erős italra. Ahogy belekortyolt, teste máris reagált az ingerre és nem értette, hogy miért mondott le az élet örömeiről. Hongbin kivárta, amíg lehajtotta az italt, majd együtt elindultak a szobájába. Ahogy beértek, bezárta az ajtót és az ágyáig meg sem állt. Kifárasztotta a nap és az izgalom is, a rémálmokról nem is beszélve.
Amint a feje a párnát érte, befészkelte magát. Már majdnem elaludt, amikor érezte, hogy valaki ránehezedik. Szemei azonnal kipattantak és kikerekedtek, amikor meglátta ki volt felette. Hongbin úgy magasodott felette, mint egy kiéhezett vámpír, aki csak arra vár, hogy a magáévá tehesse minden lehetséges módon. Nagyot kellett nyelnie. Most nem ő lépett először, mert kíváncsian várta, hogy a fiú mit akart kihozni a helyzetből. Valami keményet érzett neki nyomódni a bugyiján keresztül a bejáratának és amikor kezeivel a hátába kapaszkodott, meglepődött. Kezeivel lassan végigtapogatta a vállait, hátát és a fenekét. Tenyere gyengéden siklott a puha bőrön és akkor vált bizonyossá számára, hogy anyaszült meztelen.
Amikor Hongbin lehajolt és gyengéden összeérintette a szájukat, azonnal válaszolt az ajánlatra. Egy kéz indult meg a nyakától le az egyik mellére. Ahogy végigsimított a mellbimbóján, a teste azonnal reagált. Feljebb emelte a csípőjét, hogy jelezze a fiúnak, hogy készen áll. Hongbin-nek sem kellett kétszer mondani, máris felemelkedett róla és lehúzta róla a hálóingét a bugyijával együtt. Türelmetlenül, alsó ajkát beharapva engedte vissza magát az ágyra és lehunyt szemekkel várta a következő lépést. A kezét, ami korábban a mellbimbóját simogatta felváltotta egy meleg és nedves száj, majd egy ujj simult a csiklójára és körözni kezdett rajta. Fészkelődni és halkan nyögni kezdett az érzéstől.
Ideje sem volt élvezni a kényeztetést, mert Hongbin annyira jól csinálta, hogy nemsokkal később már elkerülhetetlenül közeledett az orgazmus felé. Éppen kiakarta nyitni a száját, hogy szóljon, hogy hagyja abba, de csak egy nyögés jött ki a száján, amikor az orgazmus elérte és megfeszült a teste. Abban a pillanatban, hogy reszketni kezdett, Hongbin a feje felé nyomta a kezeit és egy hatalmas lökéssel belé hatolt. Szinte sikítva vetette hátra a fejét a párnán és zavarta, hogy nem mozdulhatott. Egy nehéz fémvázas test vette birtokba a testét, de nem volt érezhető a különbség. Mintha Hongbin ember lett volna. Gyengéd volt, mégis időnként erőseket lökött, helyenként kicsit durva volt, de nem annyira, hogy ne élvezte volna.
Miután végeztek, egyszerre volt elégedett és bűntudatos. Megszegték az Új világ törvényeit azzal, hogy már másodjára létesítettek szexuális kapcsolatot, igaz az elsőt el sem tudták normálisan kezdeni sem, nehogy befejezni! Képtelen volt elaludni. Csak feküdt az ágyban Hongbin-nel összegabalyodva és nem tudta mit tegyen. Hogyan menthetné meg a fiút a biztos haláltól? Ha kiderül, akkor apró darabokra cincálják és akkor megint sivár lesz az élete. Álljunk meg egy pillanatra! Ha ilyeneket gondol, az azt jelenti, hogy szerelmes! A régi világ nagyjai ha megtudnák, egyenesen a szemébe röhögnének, hogy beleszeretett egy androidba és meg is dugatta magát vele. A gondolatra reszketni kezdett.
- Minden rendben? - kérdezte Hongbin, de ahelyett, hogy válaszolt volna, inkább felült és a Tele holdat nézte. Közel húzódott hozzá és beült a háta mögé. - Aggódsz? - kérdezte lehangoltan. - Rosszat csináltam?
- Nem. - mosolyodott el. - Nem csináltál rosszat.
- Akkor mi a baj?
- Az, hogy nem tudom hogyan védjelek meg, ha ez kiderül. - válaszolta és Hongbin megfeszült mögötte, de a karjait cirógatta.
- Tudod az, hogy kezdem látni milyen is vagy valójában, nagyon beindít. - az egyik keze lassan elindult a hasa felé. - Sokat törődsz a családoddal és mindentől megvéded őket. Szerencsések, hogy vagy nekik.
- Mit csinálsz? - kérdezte a fiút vággyal teli hangon.
- Megszegem a szabályokat. - suttogta, mielőtt ujjaival belé nem hatolt.
- Ezt nem lenne szabad. - lehelte alig hallhatóan.
- Nem érdekel!
A mondatra azonnal megfordult és Hongbin ölébe ült. - Ne kísérts! - Nem beszéltek többet, mert a fiú lehúzta egy csókra, miközben folytatták, amit elkezdtek.
Hetek teltek el így. Az idő múlásával lassan igazi szerelmespárra kezdtek válni, akik a mézesheteiket töltötték. Amikor nem ettek vagy a családdal voltak, akkor éppen egymásnak estek. A labor hetekig le volt zárva és senki sem használta. Jan élvezte a szabadságot és a háborítatlanságot, ami a családjukkal járt és ez mindenkinek jó volt. Egyik este éppen két menet között voltak összegabalyodva. Hongbin az ágyon feküdt, míg ő az ölében ült és csak bámulták egymást. Gondterhelt volt, mert nem tudta Hongbin mit szól majd az egyetlen lehetséges módhoz, amivel megmentheti.
- Mi a baj? - kérdezte Hongbin tőle, miközben gyengéden végigsimított az arcán.
- Tudom hogyan menthetlek meg. - a fiúnak kikerekedtek a szemei.
- Hogyan?
- A véremmel. - válaszolta. - Ugyanúgy, ahogy a többieket is.
- Rendben! - vágta rá szerelme egyből, mire kérdően nézett rá.
- Biztos? - a fiú csak bólintott. - Mi lesz, ha nem sikerül?
- Sikerülni fog. - biztatta.
- Fájni fog! - figyelmeztette. - Nagyon!
Hongbin egy bólintással elintézte, hogy megértette és készen áll. Közel hajolt hozzá, hogy összeérinthesse ajkaikat, de előtte finoman felsértette alsó ajkát a fogával. A csókból hamar szenvedélyes szeretkezés lett, hogy elterelje szerelme gondolatait a fájdalomról és a szédülésről. Azt tudta, hogy a szerveire hogyan fog hatni a vére, hiszen sokan kerültek a családjába az élők vagy holtak közül, de a fém vázzal kapcsolatban lövése sem volt.
Újabb napok teltek el, de semmi nyoma nem volt annak, hogy sikerült-e egyáltalán amit szerettek volna. Egy előnye mégis csak volt, mégpedig az, hogy Hongbin sokkal emberibbé vált. Éppen vásárolni indultak, amikor valaki egy nevükre szóló borítékot nyújtott át nekik. Egymásra néztek és tudták, hogy semmi jót nem jelenthet. A korábbi orvos és a támogatói kötelezték őket arra, hogy térjenek vissza legalább napközben a lakásba és folytassák az elkezdett munkát. Hongbin-nek láthatóan ellenére volt az ötlet, de mivel nem ellenkezhetett, kénytelen volt beletörődni. A figyelmeztetés miatt csak éjszakára jártak haza, de az is megesett, hogy néhányszor ott aludtak. Hongbin kezdett egyre furcsábban viselkedni és szinte egy vadító szexistenné változott. Haja a szokásos rendezett helyett kócos volt, nézése csábító és a fekete cuccaiban bugyiszaggatóan szexi. Nagyon vissza kellett fognia magát, nehogy leteperje. Úgy csábítgatta tudat alatt, mintha egy igazi vámpír lenne, aki az éjszaka leple alatt elakarja tőle venni a szíve melegét és addig szeretkezni vele, míg el nem ájul. A tudatba is beleborzongott. Látni a gondolatait, ahogy arra gondol, hogy hányszor kapná el a lakás bármely területén, kicsit ijesztő volt. Egy pillanat! Mióta lát ő bele Hongbin fejébe?
- Szeretkezz velem! - A fiú vágytól rekedtes hangjától szinte azonnal megugrott.
- Hongbin! - szólt rá, hogy ezzel is emlékeztesse nem otthon vannak.
- Most! - követelte, de nem mozdult.
- Tudod, hogy nem lehet! - próbálta észhez téríteni.
- Teszek a szabályokra! - Hongbin hajthatatlan volt.
- Addig nem lehet, ameddig ki nem derül, hogy sikerült-e vagy sem! - a mondatra mintha a fiúnak néhány pillanatra éjfeketévé váltak volna a szemei.
- Nem érdekel! - morogta. - Akarlak! Itt és most!
Tátott szájjal figyelte a fiút. Már cseppet sem az az androidra emlékeztető visszavonulós srác volt, aki elfogadta, ha nem mondtak neki. Lehet, hogy egy szörnyeteget csinált a fiúból? Képtelen volt megszólalni, igazság szerint nem is nagyon mert, mert minden egyes szó olaj volt a tűzre. Hongbin szemeiben ülő nyers és kínzó vágy kezdte elvenni az eszét. Tudta, hogy ha igent mond, akkor olyan vad és szenvedélyes szexben lesz része, amiben eddig még soha! Nagy levegőt vett és elindult a laborba, közben pedig feszülten fújta ki. Legszívesebben hagyta volna magát.
- Miért menekülsz előlem? - kérdezte tőle a fiú, mire kikerekedtek a szemei.
- Nem menekülök. - hazudta. - Mi ütött beléd hirtelen? - fordult felé és nézett rá értetlenül. - Ez nem te vagy.
- Megőrjítesz! - hörögte Hongbin.
- Felöltözöm és otthon megoldjuk!
- Addig nem tudok várni! - mondta a fiú, majd végigsimított az állán és elindult felé.
Mindössze néhány pillanat alatt elkapta és a tervező asztal felé húzta, ahol a gépek megalkotják a robotokat vagy bármit. Kikapcsolta őket, majd lefektette az asztalra. Kezeit elnyomta a feje fölé, köntösét kibontotta és egy mindössze egyetlen mozdulattal letépte róla a bugyit. Próbált ellenkezni, de a vágy erősebbnek bizonyult. Amint befészkelte magát a fiú a combjai közé, feladta a küzdelmet és hagyta, hogy azt csináljon vele, amit csak akar. Hirtelen érte, amikor Hongbin belé hatolt, de nem állította meg. Innentől felesleges volt színlelnie, inkább átkulcsolta a lábait a fiú csípőjén és nagyot nyögött minden lökésnél.
Tempójuk gyors volt és vad, a lökések kemények. Nagyot nyögve kereste Hongbin száját, aki először elhúzódott tőle, de amint beleharapott alsó ajkába, azonnal megkapta. Egy éhes nyelv kutatta az övét és amikor megtalálta, szinte harcot vívtak egymással. Érezte, ahogy Hongbin fájón kínzó vágya a tetőfokára hágtak és átalakultak valami mássá. A nagy hevességben véletlenül akkorát harapott a fiú alsó ajkába, hogy kiserkent a vére. A kísértésnek képtelen volt ellenállni. Alig kóstolt bele, amikor teste hirtelen megfeszült és reszketve átlendült a határon. Önkívületi állapotban hallotta Hongbin megkönnyebbült nyögését, majd érezte, hogy néhány lökés közben elélvezett. Fáradtan hullott rá és a kezeit is elengedte.
Zihálva pihegték egymásra a forró levegőt. Igaza volt. Olyanban volt része, amiben eddig még sosem. Eddig nem hallotta zihálni a fiút és ahogy végigsimított a hátán, a pulóvere csurom vizes volt rajta. Kíváncsiságtól vezérelve benyúlt a pulóver alá és alaposan megtapogatta minden centiméterét. A korábbi szintetikus hús helyett valódi izmok voltak a vázán. A vázának is csont alakja volt, a bőre puha volt, meleg és nedves. Halkan nevetni kezdett, mert már tudta, amit mások nem.
- Sikerült. - sóhajtotta Hongbin.
- Remélem kiélveztétek, mert nem rá lehetőségetek többször! - hallották meg hirtelen annak a dokinak a hangját, aki kirendelte mellé a fiút.
- Már nem tehet semmit! - jelentette ki a fiú. - Többé nem parancsol nekem!
- Úgy gondolod? - kérdezte gúnyosan, majd két testőrnek kinéző robottal lehúzatta róla a fiút. - Azt hittem maga okosabb ennél, Jan! - méregette a férfi. - Szexuális viszonyt kezdeni a saját szintetikus társával! - Egy tűfélét vezettek Hongbin nyakára és ő felkiáltott a fájdalomtól.
A kütyü pittyegni kezdett. - Uram! - szólalt meg az egyik robot.
- Ne most! - szólt rá a férfi. - Éppen kiélvezem a győzelmemet!
- Nem tehet velünk semmit! - morgott a férfire! - Élőt nem ölethet meg, pláne nem egy embert!
- Nos, ami magát illeti elintézem, hogy egy robot közelébe se kerülhessen! Ezt a gyári hulladékot pedig apró darabokra szedjük és nem tehet ellene semmit!
- Uram! - szólalt meg erélyesebben a robot.
- Mi az? - csattant fel a férfi.
- Nem nyúlhat a fiúhoz! - jelentette ki az ócskavas. - Élő lett belőle!
A férfi arca teljesen eltorzult. - Ezt hogy csinálta? - valósággal dühöngött. - Azonnal mutassa meg hogy csinálta, különben megölöm a fiút!
A mondatra a szemei feketévé váltak és az arca is eltorzult kissé. - Miért tenném? - nevetett túlvilági hangon! - Hatalmamban áll!
Hongbin azonnal lerázta magáról a két robotot és odament hozzá. Megfogták egymás kezét és a háló körletbe mentek. Jan felöltözött és a maradék cuccát is összeszedte, majd elindultak a lift felé. Senki sem állította meg őket. Alig haladtak néhány métert az épülettől amikor a szint, ahol laktak felrobbant. Emberek sikítását és törmelékek becsapódását lehetett hallani. Szomorúan néztek végig a lángok által nyalt emeltre, mert el kellett búcsúzni tőle, hiszen itt kezdődött a kapcsolatuk. Hongbin nagyot sóhajtott, majd elmosolyodott, mert nem akadályozta senki, szabad volt és ami a legfontosabb, hogy élő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése