2015. május 24., vasárnap

The Lazarus Effect - Demons from Hell

A történetet a Lazarus Hatás (The Lazarus Effect) cím film ihlette. A szereplők egy részét magam találtam ki, a sztori a saját fantáziám szüleménye, amolyan fanfiction, ami képzeletbeli folytatása a filmnek. ;) Napok óta érlelődik bennem, főszereplők a Cross Gene tagjai, néhány kitalált karakter és persze az eredetiek közül is szerepet kapnak néhányan. Aki látta a filmet, tudja mire fogok utalni egy-egy részletnél és minek mi a folytatása ^^ Természetesen a filmet összefoglalom néhány mondatban és a szereplőket is jellemzem majd, igaz nem lesz benne sok kép, de a fontosabb szereplőkről legalább egy kép biztos ;) Remélem tetszeni fog nektek és ezúttal véleményt is kapok, nem úgy, mint a többinél :D
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

 Egy újabb kutatócsoport ment le az alaksori laboratóriumba, ahol három embert találtak. Az adatokat és a felszereléseket összegyűjtötték, a túlélőket egy távoli laborba vitték elzárva mindentől és mindenkitől. Az alanyok kezdetben zavartak voltak, furcsán viselkedtek, de nem történt semmi meglepő. Seregnyi tesztet és vizsgálatot végeztek el az alanyokon. Az MRI-ből kiderült, hogy mindhármójuknak meglepően nagy agyi tevékenységeik vannak, a sejtjeik pezsegnek és újabbakat hoznak létre.
A titkos laborban a csapathoz csatlakozott néhány ember, akik járatosak az okkultizmusban és a démonológiában egyaránt. Amint a nő belépett, hirtelen megcsapta a rothadás szaga, ami arra engedte következtetni, hogy démonok vannak közöttük és ahogy az alanyokra nézett, áradt belőlük a démoni erő. Igyekezett úgy tenni, mintha semmi sem történt volna és inkább a magában szintén a démonával vívódó sráccal foglalkozott. A fiú azonnal odakapta a fejét, amikor a női alany rámeredt a szomszéd helyiségből és megfagyott körülöttük a levegő.
Úgy sóhajtott, hogy a fiú észhez térjen és onnantól kezdve csak rá figyelt. Próbálta megnyugtatni és folyamatosan duruzsolt neki, nehogy a nő elcsábítsa és kitépje a való világból, átvezetve őt a pokolba. Az összeszokás és ragaszkodás időszakában hívták őket a laborba, pont a legrosszabb és legsebezhetőbb időszakban, ráadásul nem is parancsolhatott a fiúra a mestereként a három démon előtt, ha úgy hozta volna a sors, mert akkor azonnal rájöttek volna.
Minden gondolatát elrejtette és elnyomta magában a szörnyeteget, ami akkor éppen békésen aludt. Nehéz volt megállnia, hogy ne tudassa velük, hogy a hat fiú hozzátartozik és ha bármi bajuk esik, akkor hatalmas mészárlást csinál. A fiú hirtelen eltolt mindenki elől, majd mintha fuldokolna, teljes erejéből magához húzta és szorosan átölelte. Egyik kezével a nyakát simogatta, időnként beletúrva a hajába, a másikkal a hátát és alig néhány perc alatt meg is nyugodott. Az ott dolgozó orvosok ezután kinyitották az ajtót, hogy megismerkedhessenek az alanyokkal.

Már éppen indultak, amikor a srác megragadta a karját és mikor ránézett, reszketett. - Noona, nekem ez nem megy. - nyögte.

- Semmi baj. - mondta megértően. - Várj meg itt. - a fiú csak bólogatott.

- Majd én veled megyek. - mondta egy másik srác.

A hangulat egyre nyomasztóbbá vált, ahogy egyre közelebb értek a démonokhoz és erősen kellett koncentrálnia, hogy ne reagáljon a fenyegetésekre, amikkel máris bombázni kezdték. Úgy tett, mintha egészből semmit sem érzékelt volna és folyamatosan mosolygott.

- Dr. Connor, bemutatom önnek a teszt alanyokat: Dr. Zoe McCanel, Dr. Frank Walton és a hosszú hajú fiatalember Clay.

- Hello. - kacsintott rá a Clay nevezetű srác.

- Ők pedig: Dr. Ryden O'Connor, Dr. Takuya Terrada és a csapatuk. - folytatta a bemutatást az egyik orvos.

- A csapat többi tagja: Yongseok, Seyong, Casper, Sangmin és a srác a túloldalon Shin. - mutatta be Ryden a csapatát, miközben érezte, hogy a Zoe-ként bemutatott nő szugerálni próbálja Shin-t. Zoe-ra koncentrált és tisztán hallotta, hogy olvas az orvosok gondolataiban, majd egy meleg kéz fogta meg a csuklóját és közel húzta magához. Shin zavart volt. - Minden rendben? - kérdezte, miközben egyik kezével végigsimított az arcán.

A fiú zavartan bólintott, majd megszólalt. - Nagyobb biztonságban érzem magam melletted.

- Ok. - suttogta, majd elindultak, hogy megismerhessék a labor minden centiméterét.

A hat fiú úgy helyezkedett el, hogy minden oldalról védték őket arra az esetre, ha elszabadulna a pokol. Zoe végig azon az oldalon volt, amerről Shin állt és Clay pedig ott, ahol ő. Takuya azonnal vette a lapot és jó szeretőként megfogta a kezét, miközben sétáltak. Érezte, hogy Clay és Zoe összenéznek, de nem foglalkozott velük. Shin egy pillanatra sem engedte el és ha mégis, akkor is szorosan mellette maradt. Éppen abban a fázisban volt, amikor a legragaszkodóbb és már-már úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlt volna rajta és valóban így is volt.
Tudta, hogy Zoe furcsán néz rá és méregeti vajon miért is ragaszkodik hozzá a fiú ennyire, de nem izgatta a dolog. Úgy térképezte fel a helyiségeket, hogy ne legyen feltűnő, miközben láthatatlanul megjelölte a saját területeit és ebben a többiek is segítségére voltak. Ahogy megismerték a labort és minden egyes szegletét, neki is láttak a munkának. A Laz szérum már készen állt és elő volt készítve minden egy következő kísérlethez, de valami nem stimmelt. A berendezés mintha életre kelt volna, a befecskendezésért felelős tű a vénájába vágódott és kiszívott egy kevés vért belőle, ami majdnem előcsalta belőle a mélyen lapuló szörnyet, de Shin még időben húzta ki belőle.
A friss vér illata kezdte elvenni az eszét, de mire észbe kapott már egy koktélfélét szopogatott, amiben rengeteg vér volt. Az orvosok úgy kötötték a tűhöz a szérumot és észre sem vették, hogy belekeveredett a vére. Az alany egy Eva nevű lány volt, akit Zoe ölt meg nem sokkal korábban a saját laborukban. Az első alkalommal semmi sem történt, a lány még mindig halott volt. A másodikban sem, egészen addig, ameddig el nem kezdte hívni a lányt és a harmadik alkalommal végre magához tért.

- Úristen! - sikította a lány. - Vigyétek innen! - nézett Zoe-ra.

- Eva. - mondta furcsa hangon Zoe.

- Megtennétek, hogy kimentek? - intett a három démonnak, akik elindultak egy másik helyiségbe, de végig figyelték őket.

- Kérlek, ne engedd a közelembe! - sírt Eva és ő rábólintott.

Az órák lassan teltek és Eva is egyre zavarodottabbá vált, de nem viselkedett annyira furcsán, mint a másik három. Tudta, hogy fél tőlük, a levegőben érezhető volt a bénító hatása, de különösebben nem is foglalkozott vele, egyszerűen csak elkülönítette a többitől és kapott egy saját szobát, ahová nyugodtan elbújhat előlük. A tasak szérum fehér színe átváltott szép lassan feketévé, ami a belekerült vére miatt lehetett és akkor először előtört belőle az aggódás. Mi van, ha Eva azért másabb, mint Zoe-ék, mert a vére belevegyült a szérumba? Mi van, ha a lány csak az alkalmas pillanatra vár, hogy megtámadhassa őket és akkor Zoe oldalára áll? Előbb-utóbb úgyis meg kell mutatnia ki is valójában, már csak azért is, mert Zoe feni a fogát Shin-re és Clay folyamatosan őt figyeli.
Lassan szopogatta a koktélját, amikor belépett hozzá Takuya és leült vele szembe. Nem beszélgettek, csak hagyta, hogy elmerüljön a gondolataiba és felkészülhessen minden eshetőségre, ami csak jöhet, hogy magukat megvédhesse. Bár nem beszélgettek, Takuya tartotta vele a lépést, mert őt engedte, hogy bekapcsolódjon és hallja mire gondol. Szépen mindent elterveztek, számtalan tervet fabrikáltak vészhelyzet esetére. Már majdnem megnyugodtak, amikor labor azon része, ahol kísérletek folynak működésbe lépett. Ijedten szaladtak át abba a helyiségbe és akkor látták, hogy a munkatársaik egy kutyát próbálnak feléleszteni. Zoe-ék is azonnal ott teremtek, hogy nézzék a kísérletet.
A vérével a szérumban elég volt egyetlen alkalom, hogy a kutya életre keljen és az első pár perc kivételével nyugodt volt. Valósággal megőrjítette Zoe és támadni készült, de akkor elkezdett közeledni felé, és amikor tekintetük találkozott, a kutya csóválni kezdte a farkát és játékosan nézett rá. Érezte, hogy a kutya hozzátartozik és ezért sem akarja sem őt, sem a fiúkat bántani, de a három démonra és a munkatársaikra eszeveszetten morgott. 
A napok lassan teltek, de semmi rendkívüli nem történt, sőt a kutya is meglepően nyugodt volt a dolgozók területén. A labor többi részén a hangulat egyre nyomasztóbb és őrültebb volt. Egyik éjjel képtelen volt aludni és arra gondolt, hogy dolgozik egy kicsit, de a gondolatai teljesen máshol jártak. Végig arra gondolt, hogy megkeresi Takuya-t és szeretkeznek egy hatalmasat, úgy vámpír módjára, de akkor eszébe jutott, hogy azt Zoe és társai minden bizonnyal megéreznék és letett róla. Az összes lehetséges módon feszült volt és nem tudott más módot, ahogy levezethetné, így maradt a vágyakozás és az önmegtartóztatás. 

- Túl sokat dolgozol. - hallotta meg Clay hangját a mellette lévő ajtó felől.

- Nem tudok aludni és ez az egy, ami leköt. - válaszolta kedvesen.

- Én tudok valami sokkal jobbat. - Clay szinte felajánlotta magát neki.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet. - próbálta finoman elutasítani.

- Ugyan már! - a fiú finoman végigsimított a hátán. - A pasidnak nem kell megtudnia.

- Sajnálom. - mondta mosolyogva, de nem adta el.

- Ha meggondolod magad tudod hol találsz. - csak bólogatott.

Takuya érdekesen nézett rá a másik helyiségből és tudta, hogy mire vágyik. Válaszul beharapta alsó ajkát, ezzel is jelezve, hogy benne lenne, de a társaság miatt nem kellene. Szíve kihagyott néhány ütemet és a légzése is szaporábbá vált. Szinte kizárták a világot maguk körül és úgy kommunikáltak, ahogy szoktak egymással. Tudta, hogy a három pokol szökevény őket bámulja de ez már nem volt érdekes. Az már kitudódott, hogy mennyire vágynak egymásra, de az talán nem, hogy együtt is vannak.

A furcsa légkört Eva feltűnése zavarta meg. - Ryden, bocsi hogy zavarlak, de nem ehetnénk valamit? Kopog a szemem az éhségtől.

Tekintete ellágyult, mikor a lány felé fordult és elmosolyodott. - De. Mit szeretnél?

- Mondjuk pizzát. - dörzsölgette Eva a kezét.

- Extra sajt, pepperóni?

- Remekül hangzik. - mosolygott rá a lány hálás mosollyal.

- Máris intézkedem. - kacsintott rá. - Clay, megkérdeznéd a többieket, hogy kérnek-e belőle?

- Persze. - mondta a fiú, majd elindult Zoe és Frank felé.

A válasz mindenkitől igen volt. Takuya társaságában telefonon leadták a pizza rendelést és az éppen dolgozó kollégáik kimentek az épület elé, hogy fogadhassák a pizzafutárt. Közben a hangulat egyre furcsábbá vált a pokol szökevények körül, akik minden bizonnyal terveztek valamit és ő tudni akarta mit. Takuya szemei végig rajta pihentek, miközben vért vett mindhárom alanytól, majd a kutyától és végül Eva-tól is. Mire mindennel végeztek és a tesztek eredményeire váltak, megjöttek a munkatársak a pizzákkal.
A késő esti közös vacsorázás feszült hangulatban telt az első felében. Szó nélkül molyoltak az éppen aktuális pizzaszeleten, miközben Takuya-val lefolytattak egy titkos beszélgetést gondolatban. Zoe és Clay minden idegszálukkal rájuk figyeltek, de nem foglalkoztak velük, inkább izgalmasabb mederbe terelték a beszélgetést és a csapat nyolcvan százaléka számára érthetetlen nyelven kezdtek beszélni.

- Látom rajtad.

- Micsodát? - úgy tett, mint aki nem érti.

- Frusztrált vagy és éhes.

Minden előzmény nélkül nagyot kuncogott. - Már nem. Éppen eszek, mint látod.

Takuya hatalmas mosolyra húzta a száját. - Jól tudod, hogy nem úgy értettem.

- Áh, fúj! - hördült fel Sangmin. - Nálatok folyton csak a szex a téma?

- Nyugodj le, Hyung! - Lépett közbe Youngseok. - Ha neked is lenne valakid, akkor nem fújoznál állandóan.

- Ne haragudjatok, de nekem néha sok az évődésetek. - mentegetőzött Sangmin.

- Hyung, belőled csak a féltékenység beszél! - kacsintott rá Yongseok, miközben el vett egy szeletet a pizzából. - Ne is törődj vele, Noona.

Takuya úgy tett, mintha semmi sem történt volna és folytatták a beszélgetésüket. - Tudom. - a huncut mosoly elárulta számára. - Mit szólnál egy szenvedélyes halhatatlan szexhez?

- Ne kísérts! - beharapta alsó ajkát, amivel tudta, hogy az őrületbe kergeti a fiút.

- Szívesen harapnám a szád. - ez a mondat több volt, mint egy felkérés keringőre. Rengeteg izgalmat, kéjes sóhajt, orgazmust és néhány korty édes vért ígért.

A semmiből egyik emberi kollégájuk bukkant fel és olyat mondott, ami elindította a poklot. - Na hogy vannak a pokol szökevények?

A mondatra akaratlanul is furcsán oldalra biccentette a fejét. - Minek nevezte őket? - legszívesebben elkapta volna és apró darabokra tépte volna, de nem tehette. - Ők is emberek!

- Ugye most viccel, doki? Többé nem emberek, hanem kibaszott démonok egyenesen a pokolból!

- Azt javaslom vegyen vissza, különben velem találja szemben magát!

- Hogy tudja őket védeni? Amikor lehetőségük lesz rá, mindannyiunkat megölnek!

A férfi hirtelen fuldokolni kezdett, majd mintha valami elkezdte volna tolni őt az egyik nyitott és üres szekrényig, majd belökte, rázárta az ajtót és a sikítani kezdett a félelemtől. Hiába kiabált, könyörgött, az ajtó nem nyílt ki, sőt, a szekrény eldeformálódott és úgy tűnt, mintha valaki összenyomta volna. A vasszekrény néhány centi vastagon díszelgett a helyiségben, az alján lévő nyílásból pedig frissen illatozva hömpölygött ki a vér. Az illatától kezdett megrészegülni, de tudta, hogy el kell nyomnia magában a vérszomjas fenevadat, ami ki akart törni belőle.
Könnybe lábadt a szeme, néhány csepp lassan lefolyt az arcán, egészen az álláig, majd lecseppent ki tudja hová. Hiába utálta a férfit, nem ölte volna meg mások előtt, hogy fitogtassa az erejét és a hatalmát. Nagyon meglepődött magán, hiszen legbelül nagyon is élvezte a férfi halálát és tudta, hogy ő is megtette volna, csak nem közönség előtt. Takuya és Yongseok vigasztalóan bújtak hozzá, hogy megnyugtassák és azt sugallják, az egészről nem tehet, pedig úgy érezte, hogy az egész az ő hibája.
Nem tudni mennyi idővel később az irodájában ült és a tesztek eredményeit nézegette, amik cseppet sem ígértek jót, legalábbis a három démonnál. Lepergett előtte, ahogy a munkatársuk a szekrénybe repül, majd összeszorul körülötte és a fülében visszhangzottak a halálsikolyai. Ismét a sírással küszködött, a gombóc egyre jobban szorította a torkát és nem akart eltűnni onnan, bárhogy is próbálta elűzni. Felhúzta a térdeit a székében és homlokát neki támasztva sírni kezdett.
Már kezdett lenyugodni, amikor a mellette lévő telefon fülsiketítően csörögni nem kezdett. Nagy nehezen a sokadik csörgés után felvette, de amit a vonal másik végéről hallott, arra egyáltalán nem számított. A fejesek azt kérték, hogy öljék meg a három pokolbéli démont és darabolják fel, majd jegeljék le a maradványaikat, amíg értük nem mennek. Hiába tiltakozott, akkor sem ígérte meg, hogy eleget tesznek a parancsnak, a villany hamarosan lekapcsolódott, áram sem volt és a telefon is süketté vált.
Hirtelen kikerekedtek a szemei, mert eszébe jutott, hogy Takuya pont abban a helyiségben ténykedett, ahol ők voltak. Ahogy odaért, a három szörnyeteg körülállta a földön térdelő fiút, miközben Clay démoni hangon ordítva próbálta megölni úgy, ahogy korábban Zoe tette Frank-el, de akárhogy próbálkozott, nem ment neki. Végül Zoe átvette Clay helyét és ekkor nem bírta megállni, hogy ne lépjen közbe.

- Én a helyedben nem tenném! - viselkedése hirtelen változott meg, ami a démont is meglepte. - Engedd el, különben olyannal találod szemben magad, amihez maga Lucifer is kispályásnak számít!

- Ki vagy te? - Clay éjsötét szemeiben félelmet vélt felfedezni.

- Ne akard megtudni! - Shin állt mellette szintén fekete szemekkel és támadásra készen. Egyetlen mozdulattal ott termett Frank előtt, majd a torkánál megragadva odahúzta és Zoe ekkor elengedte Takuya-t. - Mit csináljak vele?

- Egyenlőre velünk marad, de ha Takuya meghal, kinyírhatod!

- Ezer örömmel. - mosolygott elégetten Shin, majd elindultak a társalgó felé.

Remegő kezekkel fektette le a halálán lévő fiút a kanapéra és csak reménykedett benne, hogy túléli. Nedves törölközővel finoman megtisztogatta az arcát, halántékát, nyakát és a mellkasát is. Takuya mély álomba merült és képtelenség volt felkelteni. Nem tehettek mást, mint vártak. Hosszú órák teltek el, míg végül Takuya életjelet mutatott magáról, de csak fuldoklott és mielőtt bármit tehetett volna egy utolsó nyögéssel elszállt belőle az élet. Reszketve nézte meg a már nem létező pulzusát és utat engedett a sírásnak, ami mindenkit kínzott kivétel nélkül.
Dühében szabadon engedte lényének egy részét és ahol a vére eltűnt a helyiségekben felállt a védelmi vonal és mindössze csak egy kis kiakadás volt hozzá szükséges. A maradék öt fiú felsorakozott mögötte, Shin sakkban tartotta Frank-et és mindannyiuknak feketévé váltak a szemei. A démonok számára egyre kellemetlenebbé vált a közelükben lenniük és hátrálni kezdtek abba a helyiségbe, ahová az elejétől kezdve száműzve lettek, mikor felállították a határokat.

  Frank megkönnyebbülten kapta fejét a másik irányba. - Eva!

- Fogalmatok sincs kivel húztatok ujjat. - mondta a lány, miközben Frank-re nézett. - A te poklod borzalmasabb bárminél. - nézett rá.

- Te egy vagy közülünk? - Frank álla azonnal leesett.

A mondatára nevetni kezdett. - Én sosem leszek egy közületek! - amikor Zoe és Clay feszülten figyeltek, Shin felemelte a levegőbe és rávigyorgott.

- Szemet szemért. - mondta a fiú és egy vigyor társaságában az erejével apró darabokra robbantotta Frank-et.

Mivel háttal álltak a két démonnak, nem láthatták az elégedett mosolyát, és miután Frank meghalt, ismét sírni kezdett. Az álcája sértetlen maradt, csupán Shin-ről derült ki, hogy nem is ember és ezt nem is titkolta. Innentől kezdve nem is volt értelme, de a határvonal intenzitását nem csökkentette, csak hagyta, hogy azt higgyék teljesen ártalmatlan. Minden furcsa dolog, amit nem Zoe-ék okoztak úgy tűnt, hogy Shin-től ered.
Takuya nem akart felébredni és semmi jele nem volt annak, hogy visszatérne. Tudta, hogy Zoe a következő alkalmat várja amikor ismét elkaphat valakit, de akkor nem lép, amikor Shin ott van velük. A nappali órákban semmi sem történt, minden a nyugodt, megszokott mederben haladt, sőt Zoe meglepően kedvesen érdeklődött iránta. Az ebédlőben éppen próbált magába tuszkolni néhány falatot, amikor a lány leült vele szemben és csak bámulta. Először nem tudta mire vélni a dolgot, majd hirtelen rájött, hogy őt szemelte ki következő áldozatnak.


- Van egy megoldás, hogy visszahozd. - szólalt meg hirtelen.

- Mi? - próbált úgy tenni, mintha nem tudná mire utalt.

- Ryden, te okos lány vagy. Még sokra viheted. - a hízelgése egyre zavaróbb volt.

- Hová akarsz kilyukadni?

- Jól tudod hová!

- Azt nem! - csattant fel hirtelen. 

- Én megtenném érted ha valami történne. - igen. Ez már fenyegetés volt.

- Akaratom ellenére? - a lány bólogatott. - Shin nem hagyná.

- Nem félsz ha meghalsz, hogy te is a pokolba kerülsz?

A beszélgetésük félbemaradt, mert megérezte, hogy valami feléledt. Valami, ami egészen biztos bosszút fog állni. Aztán egy hangos férfi sikolyt hallottak, majd valaki Zoe elé dobott egy megcsonkított tetemet. Megrémült és sírni kezdett, ahogy azt egy normális ember tenné, majd a villanyok szépen lassan egyesével lekapcsolódtak és teljesen elment az áram.Tudta, hogy sokkal erősebb valami éledt fel valahonnan, de furcsa módon nem rettegett tőle, éppen ellenkezőleg, vonzódott hozzá.
Gondolkodás nélkül otthagyta Zoe-t és elindult a pihenő felé, ahol a kanapén feküdt Takuya teste és legnagyobb meglepetésére eltűnt onnan. Sorra járta végig a helyiségeket ahol lehet, de nem találta. Úrrá lett rajta a kétségbeesés és már mindenre gondolt, csak jóra nem, aztán eszébe jutott Zoe mondata. " Van egy megoldás, hogy visszahozd! Nem félsz ha meghalsz, hogy te is a pokolba kerülsz? " Iszonyatos düh kerítette hatalmába. Teljesen elborult az agya és visszaindult a lányhoz, hogy felelősségre vonja, de megérzett valamit, ami a plafonon kúszott utána és mielőtt átléphetett volna a másik helyiségbe, bevágódott előtte az ajtó.
Élesen szedte a levegőt, mintha tényleg csontig hatoló félelem uralkodna el rajta és amikor az a valami előtte állt, lenézett a földre. A rém alak ujjai közé vette az állát és felemelte a fejét, hogy a szemeibe nézhessen. Rémült tekintete átváltott nyugodtra, mikor felismerte Takuya-t. Akarata ellenére eredtek el a könnyei, amiket a fiú gyengéden letörölgetett az arcáról és az álláról. Úgy érezte, mintha az egész csak egy álom lenne. Kétségbeesetten próbált kapaszkodni abba, hogy szerelme él, és akkor megbizonyosodott róla, hogy valóban így van, amikor megérintette.

- Taku... - sóhajtotta, amikor a fiú átölelte és ajkai a nyakára simultak.

- Még mindig frusztrált vagy. - hangja rekedt volt és vággyal teli.

Elhúzódott tőle, mintha csak fenyegette volna, de ahelyett hogy otthagyta volna, inkább végigsimított az arcán és kezdett önmagaként viselkedni. - Nem vagy szomjas? - a kérdéssel azonnal a lényegre tért és tudta, hogy lépni fog.

Úgy is lett. Takuya elsimította a haját a nyakából, ajkaival finoman végigsimított rajtuk, nyelvével megnyalta a területet, mielőtt akcióba lépett volna, majd megharapta. Az érzés ismerős volt számára, annyira intenzív és bizsergető, hogy minden másról megfeledkezett, még a körülöttük ólálkodó démonokról is. Amikor legközelebb feleszmélt néhány pillanatra, Takuya az asztalra fektette, majd ismét megcsókolta. A vére íze hirtelen mindent kivert a fejéből.
Szinte automatikusan nyögött fel, amikor érezte, hogy szerelme belé hatolt és néhány másodperce rá lökni kezdett és kezdődött az izgalom. Úgy kapaszkodott bele, mintha az élete múlott volna rajta. A vér miatt közben végigélte a saját poklát, ami sokkal rosszabb volt bárminél. Bérelt helye volt a pokolban, hála a Luciferrel kötött vérszerződésnek és szövetségnek, de az, hogy rabul ejtette és sakkban tartotta magát a Sátán-t, aki felett jobban uralkodik, mint bárki felett. Ijesztő pofával mosolygott rá és akkor szembetalálta magát a valódi énjével.
Mielőtt bármit is csinálhatott volna, hirtelen forróság járta át a testét, a gyomrában nőtt az a bizonyos nyomás, és reszketve robbant szét apró fényes darabkákra. Sóvárgott a vér után, hogy az lehessen aki és ne kelljen titkolóznia senki előtt. Takuya rajta feküdt és furán kényelmes volt minden. Kis idővel később mikor sikerült elég erőt gyűjteniük, a fiú lemászott róla és felöltöztette mindkettejüket, de a nagy vérveszteségtől annyi ereje sem maradt, hogy leszálljon az asztalról. Gyenge volt és forgott vele a világ. Ahogy Takuya lefektette a kanapéra, el is ájult. A saját kegyetlen poklában járt. A szerettei mind halottak voltak körülötte, a Sátán rettegett tőle és szemben állt a Zoe-ban lévő démonnal.

Amikor felriadt, Clay volt mellette. - Nyugi, csak én vagyok. - védekezett a fiú, miközben visszanyomta a kanapéra.

- Mit keresel itt?

- Csak megakartam kérdezni valamit. - válaszolta.

- Micsodát? - zúgott a feje és őrjítően lüktetett. Mire felnézett, Clay szemei feketében izzottak.

- Milyen volt vele? Egy vérszívó démonnal, aki kis híján megölt?

- Tessék? - alig hallotta amit mondott.

- Nem a szérumtól vált ilyenné! Hogy változott át?

Ideje sem volt válaszolni, mert két karmos kéz ragadta meg a fejét és tépte le olyan erővel, ami neki abban a helyzetben nem lett volna. Szép lassan apró darabokra tépte a lény és ez ellen tehetetlen volt. Nem bírta tovább nézni. A démonvérből áradó bűztől felfordult a gyomra és tudta, hogy el kell tűnnie onnan. Lassan a privát hűtők helyiségébe evickélt, szorosan a falhoz tapadva, nehogy megadják magukat a lábai és ekkor kezdődött számára a horror. Már majdnem a szobában volt, amikor váratlanul megjelent Zoe és támadást intézett felé.
Hatalmas erővel puffant a hűtők melletti falnak és képtelen volt felállni. Hiába küzdött, képtelen volt felállni és Zoe is egyre fenyegetőbben közeledett felé, ami egyáltalán nem jelentett jót. Nem félt tőle, sőt, inkább rühellte a gondolatot, hogy a közelébe kerülhet, de még mielőtt elég közel ért volna hozzá, Eva megakadályozta.

- Nyerek neked egy kis időt, míg magadhoz nem térsz.

Ahogy kimondta a mondatot, Eva átdobta Zoe-t egy másik helyiségbe. Erőt vett magán, vicsorogva feltápászkodott, kinyitotta a hűtőt a benne lévő vérrel teli tasakokat egy más után kiszívta. Az ereje minden egyes kiszívott tasakkal együtt nőt és új képességekre tett szert. Lehunyta a szemeit az utolsó adagnál és miután végzett, kinyitotta szemeit, amik éjfeketén világítottak. Bevetette rejtőzködő képességeit és eggyé vált a labor minden szegletével.

- Zoe! - szólította a démont, de ő csak kapkodta a fejét. - Zoe! - láthatatlanul sétált a plafonon. - Zoe! - a lány démonként próbálta nyomon követni őt, de nem sikerült.

Észrevétlenül átosont a másik helyiségbe és leereszkedett, amíg Zoe odaért és csak várt. Visszaöltötte magára az ártatlan áldozat szerepét és sírást színlelt. Közben Takuya és Shin is trükköt bevetve csatlakozott hozzá, de ezt Zoe nem látta. Érezte, hogy árad belőle a harag és amikor elég közel ért, eljátszotta az áldozat szerepét.

- Zoe, mi folyik itt? - kérdezte sírva a démont.

- Nyugi, nem fog fájni... nagyon. - vicsorgott és ő hátrálni kezdett.

- Miért akarsz bántani? - a hangja remegett, mintha semmit sem tudna. - Mit ártottam neked?

- Még kérdezed? - a közelsége egyre veszélyesebb volt. Talán ha ember lett volna még meg is ijedt volna, sőt rettegésbe ment volna át. - Megöltétek a társaimat, de mivel te jó voltál hozzám és sosem bántottál, visszahozlak, miután meghaltál. - Nem bírt tovább színlelni és nevetni kezdett. - Mi olyan vicces?

- Sosem gondoltál még arra, hogy azért nem bántottál, mert nem az vagyok akinek mutatom magam?

- Ezt hogy érted?

- Szerinted Takuya hogy támadt fel a szérum nélkül és miért nem ölt meg? - Zoe elgondolkodott. - A te szánalmas poklod semmi az enyémhez képest!

A villany lekapcsolódott, a számítógépek vezérelte ajtók és liftek leálltak és látszólag csak ketten voltak a helyiségben. Ahogy pislantott egyet, máris Zoe poklában találta magát. Az ajtók alatt kezek kaparták a padlót, körülötte mindenhol tűz és a démon is közeledett felé. A folyosó végén álló kislány ártatlanul és kétségbeesetten nézett rá, de őt nem tudta megtéveszteni. Megragadta, kinyitotta az ajtót és átléptek valahová. 
Hirtelen a saját poklában találták magukat és ezúttal Takuya-ék is csatlakoztak hozzájuk, a kislányból pedig démon Zoe lett. Mosolyogva lépkedett tovább az ajtók előtt a főfolyosón és nevetni kezdett, amint a lány kinyitotta az egyiket, és meglátta a Sátánt, ahogy rettegve néz rá. Az érzés leírhatatlan volt, ahogy Zoe fokozatosan ébredt rá, hogy vele nem szabad szórakoznia, különben megjárja. A pokol ura magára vágta az ajtót és nem engedte többet, hogy kinyissa. 

- Üdv a poklomban. - kuncogott hangosan és Zoe hátrálni kezdett, de hiába.

Teljesen átváltozva megragadta a torkát és addig szorította, ameddig egy hangos törésféle hanggal letépte a fejét, majd az összes többi részét és a belső szerveit a földre engedte, amik lassan elpárologtak. Ahogy visszatértek a laborba, Zoe holtan rogyott össze és a démon is eltűnt belőle. A helyiségeket vér és belsőségek töltötték meg, amik egyértelműen arról árulkodtak, hogy a démonoknak nagyon is végük. Takarítók, orvosok és az FBI is csatlakozott a helyszínelőkhöz. Hogy hihetőbb legyen az áldozat szerepe, Takuya-val nem gyógyították be a sebeiket, így miután a mentősök ellátták őket, a kórházban kötöttek ki.
Néhány héttel később a szérum gyártását betiltották, a maradékot megsemmisítették és a felélesztett áldozatokat megölték. A Nemzetbiztonság a Kormánnyal és az FBI-al kijelentették, hogy a kísérlet megbukott és leállították, az anyagokat megsemmisítették, a túlélők pedig hamarosan felgyógyulnak. A vérével keveredett szérummal felélesztett Eva és a kutya visszatért korábbi életéhez és semmilyen furcsának mondható körülményeket, illetve viselkedést nem tapasztaltak, de még most is kapcsolatban állnak Dr. Connor-ral és csapatával.

2015. április 5., vasárnap

Terrible Nightmares ~ Part 1 (Exo, SHINee +18)

Jan egy ismeretlen és számára ijesztő világban találta magát. Egy különlegesen védett házban találta magát, ahol mindenféle szerzet megfordult. Kilépett a biztonsági bejáraton és elképedt a látványon. Az utcákon mindenütt zombik és csontvázszerű lények voltak, akik ha nem találtak élő áldozatot felfalták a legelőször eléjük kerülő holtakat és ellenséges társaikat megölték. Tüdejében rekedt a levegő, könnyei patakként folytak le az arcán, egészen az álláig, lábai pedig a földbe gyökereztek.
Először gondolatban próbálta magát észhez téríteni, hogy mindez csakis egy rossz álom lehet, és ha végre felébred a saját ágyában találja magát egy normális világban, ahol nincsenek ilyen szörnyűségek. A torkában egyre csak gyűlt az a bizonyos gombóc, amitől addig fuldoklott, míg ki nem tört belőle a sírás. Automatikusan a földre rogyott, majd a bejárat falához kúszott, felhúzta térdeit és zokogott.
Ki tudja mennyi idő múlva hallotta, hogy valaki megáll mellette és felé mered, de nem merte megnézni, csak várt, de amikor egy kéz fogta meg a karját azonnal támadott és kis híján eltörte valakinek a kezét.

- Noona, csak én vagyok! - nyögte fájdalmasan a mély hangú fiú és mikor felnézett, ismerős arcot látott.

- Channie? - képtelen volt elhinni, hogy ő volt vele.

- Ne sírj. - Chanyeol lekuporodott mellé és a hátát simogatta. - Már túléltük a tragédia nagy részét.

- Tragédia?

- Egy pacák létrehozott egy ilyen undorító csontváz valamit és az fertőzte le a lakosság egy részét. - mondta a fiú. - Talán Amerikába kellene mennünk, ott nincs ez.

- Talán. - mondta és ismét a sírás környékezte. - Talán az a sorsunk, hogy itt haljunk meg.

- Ne merj ilyet mondani, Noona! - Chanyeol túl komolynak hangzott. - Legalább nekünk össze kell tartanunk! - a mondat után odahúzta magához, de úgy, hogy a combjai között ült. - Nem hagynám, hogy bajod essen. - suttogta a fülébe, miközben hátulról átölelte.

A zombik és a csontik zúgolódása vetett véget kettejük eddig ki nem teljesedett szerelmének. A mesterlövészek azt kiabálták, hogy ember közeledik és nem is sokra rá meg is látta a szintén ismerős alakot, aki nem más volt, mint az ő vőlegénye, akiről azt hitte, hogy hónapokkal ezelőtt felfalták. A srác teljes erejéből futott, míg a biztonsági kapu ki nem nyílt és össze nem találkoztak. Sírva vetette magát szerelme karjaiba és képtelen volt elhinni, hogy épp bőrrel megúszta a vadászatot.
A csontik és a zombik is be szerettek volna jutni, de az áram és a védőburok lehetetlenné tette számukra. Érezte, hogy Chanyeol őket nézi és tudta, hogy szomorú, hogy a vőlegényével csókolózik és nem vele. Miután mind bementek, Zeke egy alapos kivizsgáláson ment keresztül és ő addig a vizsgálónál ült Chanyeol társaságában.

- Örülök, hogy visszatért hozzád. - mondta Chanyeol mosolyogva, de a hangjából érződött a szomorúság.

- Nagy kő esett le a szívemről. - igazat mondott a fiúnak, de jobbnak látta, ha nem áradozik mennyire boldog.

- Noona, közöttünk nem változik semmi és szeretném ha tudnád, hogy bármikor szükséged van rám, én itt leszek.

A mondattól a gyomrában lévő pillangók is lecsillapodtak. Hogy lehet egyszerre ugyanúgy érezni két fiú iránt? Vajon Chanyeol-nak elég lesz az, hogy csak barátok lesznek és nem szerethetnek egymásba? Nem tudta a választ, de annyi bizonyos volt, ha bármelyiküket elveszíteni vagy ne adj Isten mindkettejüket, abba biztosan belehal! Nem beszéltek tovább, csak várták, hogy Zeke vizsgáltai befejeződjenek és végre kilépjen az ajtón.
Hosszú percek teltek el, míg nyílt az ajtó és kilépett rajta a fiú. A doki szerint fertőzésnek és sérülésnek semmi nyoma nem volt rajta, így nyugodtan élhetett közöttük ha akart. A két fiú társaságában indult el a hálószobák felé, majd a sajátjukban kettesben maradtak Zeke-el.

- Nem sokáig maradhatok. - mondta a fiú.

- Mi? Miért? - kérdezte, de csak nagy nehezen válaszolt.

- Tudod, hogy anyámnak szüksége van rám. - emlékeztette a keserű igazságra. - Azt mondták csomagolnak valami kaját és mehetek ha akarok.

Nem hitt a fülének. Csak így itt akarja hagyni? - Miért csinálod ezt? - a könnyei maguktól kezdtek eleredni. - Csak így itt akarsz hagyni? Hónapokig azt sem tudtam, hogy élsz-e vagy meghaltál, erre felbukkansz és közlöd, hogy mész vissza! Ennyit jelentek neked? Ilyen sokat jelentene az a majdnem hét év? - ökölbe szorultak a kezei a tehetetlenségtől.

Zeke nem mondott semmit, csak átöltözött, lezuhanyzott és már ment is az ellátmányért, amit ígértek neki, ha mégsem maradna.

- Majd írok ha hazaértem. - mondta Zeke könnyes szemekkel, majd a kapuhoz ment és miután kilépett, rohanni kezdett. Egy idő után nem látta.

Chanyeol reszketve ölelte át, mert nem tudta, hogy mérgében ellöki vagy felpofozza, de egyiket sem tette meg, inkább csak szorosan megragadta a hátát és utat engedett a sírásnak. Hirtelen riadt fel, mintha egy rossz álom lett volna, de ahogy körülnézett rájött, hogy mégsem az. Szinte azonnal Chanyeol-ra gondolt, és olyan gyorsan pattant ki az ágyból, hogy egyből rohanni kezdett. Sehol sem találta, megnézte mindenhol, majd az udvaron találta meg, ahogy napozott a bejáratnál, miközben a többiek egy kocsit pakoltak le.
Chanyeol legalább száz wattos vigyora mosolyra késztette és legalább miatta megnyugodhatott. Visszament a szobájába, de Zeke nem hagyta nyugodni. Ránézett a telefonjára és kiderült, hogy legalább négy órát volt kiütve. Döbbenten ült le az ágyra és akkor jött rá, hogy ideje lenne lezuhanyoznia és eltennie magát holnapra, mivel nemsokára sötétedik. Csigalassúsággal állt be a zuhany alá és mosta meg mindenét, majd amikor végzett megtörölközött és megpittyent a telefonja.
Egy üzenet várta Zeke-től " Hazaértem" szóval. Miatta is megkönnyebbülhetett végre. Mire felocsúdott, Chanyeol állt előtte és csillogó szemekkel méregette. Legszívesebben letámadta volna, de a szíve még mindig Zeke felé húzta jobban, így csak azt hagyta, hogy átölelje és miután felöltözött, összebújva aludtak el az ágyban, mint ahogy szoktak.
Már világos volt, amikor a vészjelzés elérte a háló körletet is. Azonnal összepakoltak mindent amit lehetett, felfegyverkeztek és kimentek a bejárathoz, hogy szét lőjjenek mindent ami nem az emberi fajhoz tartozik. Fegyverek puffogtak és időnként emberek sikolyai töltötték meg a levegőt. Kíváncsiságból teljesen a kapuhoz merészkedett és akkor látta, hogy egy olyan csonti amilyet még eddig nem láttak feszíti szét a kaput és próbálja beengedni a társait, hogy kiirtsák őket.
A másodperc tört része alatt emelte fel a fegyverét és lőtte szét a dög fejét, amitől az elengedte a kaput és az visszazáródott, majd lezárt. Mindenütt Chanyeol-t kereste, de nem találta, mert elváltak egymástól. Az első gondolata az volt hátha a dokinál van, de csalódnia kellett. Amint belépett a laborba, földbe gyökerezett a lába. Mindenütt furcsa csontikra hasonlító valamik voltak, amik könyörögtek neki, hogy ne bántsa tovább őket vagy akadályozza meg, hogy tovább folytassa a terrorizálásukat.

- Itt a pasid! - lökött hozzá egy olyan lényt. A szemei megvoltak, a tetem félig már rohadt és furcsa nyálka vette körül.

- Jan! - mondta a lény. - Ne engedd, hogy ezt művelje velünk!

A szívszaggató nyöszörgéstől sírni támadt volna kedve, mégis erős maradt. - Hogy művelheti ezt szegény emberekkel, maga tetűláda?

A doki kuncogni kezdett. - Ha nem tévedek maga sem emberi lény!

- Miről beszél?

- A véredbe fecskendeztem a vírust, de semmi bajod!

- Tessék?

- Még gyerek voltál, nemsokkal születésed után. - Mondta Dr. Wrestler hidegvérrel, egy csepp megbánással a hangjában. - Benned is megvan az, ami a kinti csontikban és ha sikerült volna, olyasmi lett volna belőled, mint amelyiket nemrég kinyírtad!

A doki hozzáhajította Zeke telefonját is. - Te mocskos szemétláda! Egyetlen mozdulatomba kerül, hogy a drága kis kedvenceidet beengedjem hozzád! - Meghallotta, hogy az említetthez hasonló követte és a léptei visszhangzottak a folyosón. - Máris elkezdheted a barátkozást! - falhoz ment és megnyomta a gombot, majd az ajtó kinyílt és belépett rajta a lény.

Nem volt más hátra, mint Zeke még élő maradványait a hátára csúsztassa, lábait a dereka köré rögzítette, majd mindkét kezében puskákkal elindult kifelé. Ami csak az útjába került könyörtelenül lelőtte, miközben Zeke-re is figyelt a hátán. Nehezen ment, de utat tört magának egy kihalt épületig, ami hasonlóan volt felszerelve, mint az övék volt. A létező lehető legtöbb lőszert és fegyvert magával vitte, majd miután kilépett az ajtón, bezárta maga mögött.
Az épület bejáratánál összetalálkozott a sebesült Chanyeol-lal, akit minden bizonnyal egy csonti haraphatott meg és már nem volt önmaga. Ráakart támadni, de valaki szétlőtte a fejét mielőtt megtehette volna és a bejárati ajtó kinyílt. Két srác rángatta be, majd szó nélkül ledobták róla a még élő csontifélét és alaposan átvizsgálták.

- Azt a szart nem hozhatod be a házba! - mondta egy ismeretlen srác, akihez nagyon vonzódott.

- Ő a vőlegényem, legalábbis ami maradt belőle hála Wrestler-nek.

- Veszélyes lehet!

- Engem nem harapott meg, még csak meg sem próbálta!

- Lehetséges ez? - kérdezte egy másik.

- Kérdezzük meg Suho-t, majd ő megmondja. - mondta az a srác, aki először hozzászólt.

A semmiből megjelent az említett srác egy stukkerrel a kezében. - Felőlem maradhat, de ha csak megpróbál téged vagy bármelyikőnket megharapni, fejbe lövöm! - A következő pillanatban egy társához fordult. - Mi van Chanyeol-lal?

- Neki vége. - mondta ugyanaz a srác.

- A nevem Suho. A többiek Kyungsoo, Baekhyun, Sehun, Tao, Lay, Chen, Xiumin és a beképzelt, keménykedős szexi gyerek Jongin.

- A Kai-t jobban szeretem. - mosolygott rá a srác.

- Biztos te vagy Jan, akit Chanyeol annyira védett. - folytatta Suho. - Üdv közöttünk.

- Köszi. - mondta, de nagy erő kellett hozzá, hogy el ne sírja magát.

- A hálószobád közel lesz a laborhoz, hogy együtt lehess a pasiddal. - mondta ismét Suho és ő ezért hálás volt neki.

Bement a szobájába, ahová vezették, addig leültette szerelmét a fotelba és lepakolt. Már majdnem sírni kezdett, amikor a maradvány lecsúszott a fotelből és odakúszott hozzá, majd átölelte és csak annyit hörgött. - Sírj. - és ő megtette, de nem érdekelte, hogy belé akar-e harapni.
A következő pillanatban megjelent Kai és leráncigálta róla Zeke maradványait és arrébb rugdosta.

- Ne!

- Ne? - csattant fel Kai. - Majdnem megharapott!

- Csak megakart ölelni!

Kai megragadta csontiszerűt, majd az ő egyik karját és bevonszolta a laborba őket. Zeke-et ledobta az egyik ágyszerű valamire, majd leszíjazta és kivonszolta onnan, vissza a szobájába és bezárta mögöttük az ajtót. Nem akarta, hogy hozzáérjen, a fiú mégis megtette.

- ne tolj el magadtól. - Kai tekintete ellágyult.

- Hagyj!

- Mikor öleltek vagy érintettek meg utoljára?

- Néhány órája. - válaszolta. - Chanyeol. - pontosította.

- Mikor szeretkeztél utoljára? - Már csak a mondattól is majdnem elélvezett, az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy Jongin csábította.

- Eressz!

- A tested nem ezt mondja!

- Nem hallottad mit mondott? Engedd el, Jongin-ah! - Suho hangja nem tűrt ellentmondást. 

Jongin nagy nehezen, de elengedte, hisz nem volt más választása, mert mind a nyolc társa ott állt Leader-ük mögött, készen állva arra, hogy lerángassák róla ha szükséges. Meg sem várta, hogy valaki ölelést ajánljon neki, egyszerűen csak fogta magát és átment a laborba szerelméért. Anélkül kapta fel a hátára, hogy bármit is mondott volna, majd elindultak és nem érdekelte ki látja őket. Egyenesen úton voltak vissza a saját házukba, de amikor visszaértek, de nem találtak semmit. 
Kíváncsiságból a labor felé vették az irányt, remélve, hogy onnan eltudnak jutni a raktárig, amihez kintről nem tudott hozzáférni. Ahogy leértek a lépcsőn, nagy nehezen megtalálta a kapcsolót és kiabálni kezdett.

- Hahó! - idiótán érezte magát, mint egy hülye nő, aki egy silány filmben van.

- Ki van ott? - a hang ismerős volt és a cellák irányából jött.

Nem hitt a szemének, mikor meglátta kié a hang. - Chanyeol? Azt hittem Kai fejbe lőtt.

- Viccelsz? - kérdezte a fiú. - Reggel óta itt vagyok, mert nem tudtunk hová menekülni!

- A többiek?

- Meghaltak! Egy csonti végzett velük. - Chanyeol azonnal hátrálni kezdett, mikor meglátta a rajta csüngő emberi maradványt. - Úristen, ne mozdulj!

- Mi van? - hirtelen lefagyott.

- Tisztában vagy vele, hogy a legelső csontit cipeled a hátadon?

- Nem, ő Zeke maradványa. - mondta, miközben leültette a földre, hogy kinyithassa a cella zárát.

- Ő nem a pasid! Túlélte a rohamot és elbújt nem messze.

Ideje sem volt reagálni, mert egy csonti ragadta meg és próbált belé harapni, de nem sikerült, mert az a maradvány, ami rajta lógott elkapta és néhány pillanat alatt ártalmatlanította, majd felfalta és a megrázkódtatástól elsötétült előtte minden.

--------------------------------------------------------------------------

A csonti támadása után nagy nehezen kinyitotta a szemét. Nem esett baja, sőt Chanyeol és a lény is eltűntek és a tetejében még egy ismeretlen helyen is találta magát. Ekkora szerencséje is csak neki lehet! Tele Hold volt, az erdő vészjóslóan magasodott mögötte, a szellő megborzolta az ágaikat és orrfacsaró bűzt vitt magával. A szagtól valósággal felfordult a gyomra, de ideje sem volt rosszul lenni, mert egy srác rohant ki a fák közül és erősen megragadta a karját, hogy húzhassa magával.

- Fuss Noona! - lihegte a fiú. Kapkodta a fejét, majd felismerte őt.

- Minho? Hogy kerültem ide?

- Most nincs időnk beszélgetni! - lihegte a fiú. - Oda kell érnünk a tóhoz, különben meghalunk!

- Mi? Ki ölne... - a mondat félbeszakadt, mert meglátta az érdekes lényeket, akikről eddig csak olvasott. - Oh basszus!

Hogy biztosítsa társát arról, hogy együtt működhetnek, úgy alakította a dolgokat, hogy egymás csuklóját fogják és úgy könnyebb haladniuk. Furcsa volt számára, de ismerte a helyet és tudta merre kell menniük. A döggel a nyomukban hirtelen éles bal kanyart vettek és befutottak a fák közé, majd alig két kilóméter után a tónál találták magukat.
A stégen egy titokzatos alak állt és elégedett mosolyát semmivel sem lehetett lemosni az arcáról. Hiába értek oda, Minho-val nem engedték el egymást, még akkor sem, mikor végre a férfi mellett álltak. Fogalma sem volt mi történik és miért, de elhatározta, hogy kerüljön bármibe, de kideríti. A farkaslény megállt mellettük és változatlanul morgott rájuk, majd egy kósza ötlettől vezérelve rámordult és az meghajolt előtte nyüszítve.

- Tudtam, hogy jól választottam! - szólalt meg a férfi.

- Ki vagy te és miért vagyunk itt? - kérdezte Minho, ami nagyon meglepte, hisz ez azt jelentette, hogy ő sem tudja.

- Egy versenyen vagytok, ahol az életetek a tét és csak egymástól függhettek! Ha valamelyikőtök meghal, ez esetben Jan, akkor neked véged!

- Miért pont mi? - csatlakozott be a beszélgetésbe.

- Mert ti tökéletes páros vagytok és még szerelmesek is! Csak szerelmes párokat választok vagy olyanokat, akik egymásba vannak esve.

- Miért?

- Mert élvezem!

A férfi láthatóan nem viccelt és egyáltalán nem azon volt, hogy felvilágosítsa őket mit és miért tesz, pláne azt nem, hogy mi okból választotta ki a szerencsétlen párokat, akik ezzel az egész tortúrával szórakoztatják minden egyes pillanatban. Átfutott az agyán, hogy elárulva kicsoda rátámad és kikényszeríti belőle a válaszokat, de meggondolta magát, mert azzal Minho-t bajba sodorta volna, inkább türelmesen várta a pillanatot.
A párok közül kettő éppen akkor tűnt fel a tó másik végében és szintén szaladtak egy hasonló farkaslény üldözte őket is. A párok lány tagjai sírva és sikítva szaladtak, pontosabban a fiúk húzták őket magukkal, különben feladták volna és azt egyikük sem akarta. Dühöngve fújtatott a lányok idióta viselkedésén, hisz mindig azon az elven volt, hogy aki nem elég erős az élethez, az hamarosan úgyis meghal, de a mivel a nyávogás, hisztizés és a sikítás bántotta a fülét, azt kívánta, a lények bárcsak elragadták volna őket.
Imái úgy látszik meghallgattattak, mert a lények pontosan azelőtt ragadták el a fiúktól a lányokat, hogy odaértek volna hozzájuk. A lények megették őket, miközben ott álltak a férfi mellett és beálltak mögéjük, de mikor végeztek és őket szemelték ki áldozatnak, az ő farkaslényük ráordított a másik kettőre és azok behódoltak. Legnagyobb meglepetésére a lény odaállt mellé, és furcsán nyüszített, miközben fejével a jobb kezét bökdöste. 
Szinte el is felejtette, hogy mi van mellette, a keze automatikusan felemelkedett és simogatni kezdte a hatalmas fejet. A tó túl végén újabb két pár jelent meg, valamivel erősebbnek és strapabíróbb csajokkal, akikkel olyan gyorsan futottak a farkaslények elől, mint a golyó. Ők megúszták a csapatleépítést szerencsére, de a lányok szinte lenézték őt. Volt egy olyan sejtése, hogy azért, mert Minho-val került össze, hisz kinézetre egy adonisz és emellett még kedves és hatalmas szíve is van.
Szemeit óvatosan a fiúra emelte és csak bámulni tudta. Vajon Minho jól tette, amikor őt választotta a sok nála sokkal szebb és csinosabb lány helyett? Tényleg ezt akarta? Lenézett összefonódó ujjaikra és egy gyűrűt látott meg az ujján. Esküvőjük volt? Miért nem emlékszik semmire se belőle? Teljes össze volt zavarodva és görcsösen próbált visszaemlékezni, de nem ment neki.

- Nos, mivel mindannyian ideértetek... - kezdte el a férfi. - ... legalábbis részben, a következő a feladatotok. Bementek a tóba és átúsztok a túlpartra, ott megkeresitek azt a fákat, ami eltér a többitől és visszahozzátok nekem ami benne van! A párok csak akkor mehetnek a fákhoz, ha mindkét tag kiúszott. Amelyik csapat nem szerzi meg azt a bizonyos dolgot, súlyos következményekkel számolhat.

- Várj egy kicsit! - szólalt meg az egyik srác, akinek elragadták a párját. - Velünk mi lesz? Egyedül maradtunk!

- Ti csatlakoztok a Choi házaspárhoz a védelmezőitekkel együtt. - mutatott a lényekre.

Alaposan végignézett a két hozzájuk csapódott srácon, de cseppet sem volt nyugodt. Kétségbeesetten nézett szerelmére és csak azon gondolkodott, hogy hogyan lehetne minél hamarabb kikötni a másik oldalon. Igazán hálás volt a bácsikáinak, hogy annyira erőltették az úszást, hisz abban a kezdetektől nagyon jó volt, még versenyekre is járt. Hirtelen elmosolyodott, mert végre bevillant számára egy emlék, de mosolya hamar le is lohadt, mert a tóból egy vészjósló érzése támadt.
Mire észbe kapott, a csapattal együtt máris sebesen úsztak a vízben egymástól alig egyetlen kartávolságra. Amint kiértek nem álltak meg pihenni, hanem az erdőbe vetették magukat és a fákat keresték.  Alaposan végignézett minden egyes fán és csak az ösztönei után ment, a többiek pedig követték. Hamarosan olyan kép tárult eléjük, amire nem is számítottak. A hatalmas fák közül ötnek úgy tűnt mintha arca lenne és a szellőben mintha éneket véltek volna felfedezni. 
Ösztönből simított végig a fák arcán és azok feltárták neki azokat, amikre a titokzatos férfi annyira vágyakozott. Mindegyikük egy-egy apró darabkát rejtett magában valamiből, amit majd a vízben egy oszlopnál kell összerakniuk és megtudják miért kockáztatták az életüket. Rögtön tudta melyik hova illik, amikor a kezébe vette őket. Nem volt vesztegetni való idejük, ezért rohantak, ahogy csak tudtak, ameddig be nem értek a vízbe és az oszlophoz nem úsztak. Ott a darabkákat szépen egyesével összerakták és akkor hirtelen beugrott neki, hogy mire hajtott a fickó.

- Úristen! - kapta a szája elé a kezét.

- Mi ez? - kérdezte Minho, de nem válaszolt. - Ha tudod mi ez, akkor áruld el kérlek!

- Ezek azok a lények, amiket most szabadítottunk magunkra! - a kijelentésétől a többiek összerezzentek. A szobor darabkáin szerepelt egy óriás krokodil, néhány démon, vámpír, zombi és csonti is. Hirtelen valami végigsúrolta a talpát. - Kifelé a vízből, most!

- Valami hozzáért a lábamhoz!

- Kifelé, gyorsan!

A lehető legrövidebb úton kezdtek kifelé úszni a vízből a part felé. Az óriási krokodil végig követte őket, de nem támadott, csak követte őket egy darabig és morgott rájuk. Az erdőben a két lány sikolyait lehetett hallani, majd azok elhaltak és megcsapta orrát a friss vér szaga. A közelben találtak egy nagyon jó állapotban lévő erődfélét, ahová bementek és vártak. Zombik és csontik tűntek fel nem is olyan messze tőlük, kezeikben a két lány maradványainak darabjai és üvöltöttek. Kellett egy kis idő, míg kiszagolták őket és rájuk támadtak. 

2015. március 30., hétfő

Embrace of the Incubus ~ Part 4 - Finale (ADDICTION +18)

Midnight Margaritas

Zihálva riadt fel a rémálomból. Fejét automatikusan az ágy másik oldala felé kapta és legnagyobb meglepetésére Myuji nem volt mellette. Végigfutott a gerincén a hideg félelem, ami teljesen megbénította. Az ajtón Lucy nyitott be hatalmas mosollyal a szája szélén és valósággal táncolt. Hátravetette fejét a párnán és kezével a hajába túrt. Nem értette miért ilyen boldog, mikor Myuji eltűnt. Ki tudja kik rabolták el és milyen szándékkal, de annyit tudott, hogy egyenlőre még jól van.

A szívroham közelében járt, mikor menyasszonya végre megszólalt. - Jason-ékkel van.

- Hála Istennek. - sóhajtotta megkönnyebbülten. Lent a konyhában valami készült.

- Hallod ezt a hangot? - ígéretesen hangzott.

Alapos fülelés után rájött, hogy a turmixgépnek a hangját hallják és beugrott mire készülnek odalent. - Éjféli Margarita! - visította izgatottan.

Nem gondolkodott tovább, gyorsan kimászott az ágyból, megragadta menyasszonyát és máris húzta magával egészen a lépcsőig. A kuncogásokhoz tartozó hangokat azonnal felismerte és boldog volt, hogy két boszorkány nagynénje is megérkezett New Orleans-ba. Már rá fért egy kis szórakozás és tudta, hogy velük biztosra vehető. Izgatottan ment le a lépcsőn, de nem rohant, nehogy túl szeleburdinak titulálják nénikéi, így csak lassan lépkedett lépcsőfokról lépcsőfokra. 
Bevett szokás volt ez náluk, hogy az első és az utolsó estén éjfélkor valamilyen ízletes koktélt kevertek, amivel megalapozták a hangulatot aztán ha úgy alakult, erősebbre váltottak. A lejátszóban a szokásos és megunhatatlan daluk csendült fel. Nénikéi a kezükbe nyomtak egy jó nagy pohár frissen elkészített Margaritát és indulhatott a buli. Torkuk szakadtából énekelték a dalt, miközben időnként ujjongtak hozzá.



Eközben Myuji egy beavatási szertartáson vett részt a srácokkal, ami meglepően hasonlított a lányokéhoz. A többiek meglepően beszédesek voltak a szexuális életüket is tekintve, de ő képtelen volt bármit is elmondani abból, amit Jan-nel éltek át az elmúlt pár napban. Mámorító érzés volt számára tartozni valakihez úgy, hogy cserébe semmit nem vár el és a többiek sem, egyszerűen csak éreztetik vele, hogy számíthat rájuk és közéjük tartozik.
Képtelen volt elhinni, hogy szerelme egy ősi vérvonal örököse, aminek tagjai megóvják az embereket az ellenséges lényektől és fenntartják a békét. Ha ő ennyire fontos és a többiek az ő gyermekei, akkor tényleg nagy tekintélye lehet a túlvilági lények között. Voltak olyan mende-mondák, hogy az örökös annyira kegyetlen, hogy napokig hagyja szenvedni áldozatát, miközben újabb és újabb végtagjától szabadítja meg, majd ezek után a szervei jönnek.

- Rá gondolsz? - szólalt meg váratlanul Jason mellette. - Ne aggódj, ők is buliznak.

- Feltehetek egy kérdést? - félve mondta csak ki.

- Akár többet is. - Jason hangja megnyugtató volt.

- Tényleg igaz? - összeszorult a torka. - Valóban olyan kegyetlen, mint azt suttogják? - Tessék, kimondta.

- Igen, de csak azokkal akik ártanak nekünk. - válaszolta a fiú.

Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt és ekkor valami szöget ütött a fejébe. - Velünk is?

Jason kuncogni kezdett. - Minket sosem bántana. - kortyolt egyet az italába. - Alapból nem bánthatjuk egymást és a vérünkben van, hogy támogassuk mindenben amiben csak kell.

Hát tényleg igaz lenne? Aki ebbe a vérvonalba tartozik tényleg családra lel? Nem is volt ideje tovább gondolkodni ezen, mert a srácok témát váltottak és valahányszor olyanról beszéltek amihez hozzá tudott szólni elmosolyodott. Szép lassan megismerte a szabályokat, hogy nem lehet, a legendákat, amikről kiderültek, hogy igazak, a messze híres alakok, akiktől a rémtörténetek származnak nagy részük közéjük közéjük tartozik és egyéb dolgokat.
----------------------------------------------------------------------------------

Mire mindenki ágyba került, már majdnem hajnali négy volt. Jan jókedvűen, kicsit becsípve és a dalukat dúdolva sétált vissza a szobájába, ahol Myuji már várta. Beharapta alsó ajkát, miután bezárta maga mögött az ajtót és neki dőlt. Szemei azonnal Myuji-t kutatták és mikor megtalálták, elmosolyodott. A fiú kitakarózott, és átkozottul szexisen várta az ágyban. Nem gondolkodott sokat, elindult felé majd amikor az ágyhoz ért beleült az ölébe és összeérintette ajkaikat.
Itt már nem volt helye a szavaknak. Ujjaival a fiú hajába túrt, ajkaik szüntelenül egybeforrtak, testük ritmikus mozgása gyógyír volt egymás hiányára és a gondokra egyaránt. Egyetlen pillanatra sem engedték el egymást, minden lehetséges módon érintkeztek egymással. Ha épp nem egymás ajkaira voltak tapadva, akkor hallgatták a legédesebb hangot, amit abban a helyzetben kiadtak magukból, ami azt jelezte, hogy kimondhatatlanul élvezik. 
Myuji éppen egy erősebb lökéssel hatolt mélyebbre, mikor mondani akart valamit, de azzal az egyetlen mozdulattal belé fojtotta a szót, fejét hátravetette és ajkak kezdték finoman a nyakát támadni, miközben egy kéz a tarkójára simult. Rég nem érezte így magát. Minden érintés, csók és lökés egyre közelebb sodorta a határhoz és ideje sem volt feleszmélni, mikor forróság öntötte el a testét, a gyomrában gyűlő feszültség kitört és teste apró fényes darabkákra robbant a fiú körül.
Izzadtan, zihálva és elégedetten kapaszkodtak egymásba, majd ledőltek az ágyba és úgy maradtak egy ideig. Már majdnem elaludt, amikor akarata ellenére Myuji felültette az ölében, kicsit hátrébb csúsztatta, hogy levegye magáról a használt gumit, betegye a csomagolásba és miután megtakarította magát néhány zsebkendővel a lezárt kis csomagocskát az éjjeliszekrényhez tette a lámpa mellé. Kelletlenül morogva próbált lemászni a fiúról, de ő nem engedte.

- Gyere vissza. - suttogta a fiú alig hallhatóan.

- Mmm. - csak ennyi tellett tőle, mert nem látott a fáradtságtól.

- Én szeretném. - A mondatra kezdett kicsit kitisztulni a feje.

- Nem nyomlak? - végre kipréselt magából egy értelmes mondatot.

Myuji kuncogni kezdett. - Nem. Szeretem ha érezlek magamon.

Nem válaszolt semmit, csak hagyta, hogy a fiú visszahúzza magára és szinte azonnal el is nyomta az álom. Amint lehunyta a szemeit, egy ismerős helyen találta magát. Az utca kísértetiesen hasonlított arra, amelyikben ők laktak. Az egyik ház tárva-nyitva volt, sikítások, hörgések, könyörgések és túlvilági ordítás hallatszott ki. Kíváncsiságtól vezérelve elindult a bejárat felé, a kerítésen csupa vér volt és csíkokban haladt befelé a házba.
A gyomra hirtelen összerándult és minden érzéke azt súgta neki, hogy tűnjön el onnan, de segíteni akart a bajban lévő nőnek vagy nőknek, akiket egy állat kínoz éppen ki tudja miféle módon. A friss vér illata egyenesen az emeletre csalta, de még mielőtt elindult volna fel a lépcsőn, megállt néhány pillanatra, hogy átgondolja valójában mit is csinál. 
~ Elment az eszed! - szólalt meg a fejében egy hang. - Most fordulj meg és menj haza, különben téged is elkap! - Nem hallgatott rá és szépen lassan elindult felfelé. - Még visszafordulhatsz! Mi van, ha az a kibaszott szörnyeteg az? Mi van ha megöl? Megerőszakol és megöl! Ezt akarod? - Nem hallgatott rá. Mikor végre felért, egy másik női hang rimánkodott az életéért.




- Ne, kérem! - zokogta a nő. - Kérem ne bántson!

Akaratlanul is benézett a szobába és mikor meglátta, hogy az a bizonyos szörnyeteg erőszakolja szegény nőt, teljesen lefagyott. A szíve kihagyott néhány ütemet és a tüdejében is bennrekedt a levegőt. Ez nem lehet igaz! Miért pont neki kell látnia ezeket a szörnyűségeket és miért pont őt akarja megtalálni? Talán mert aki látta az arcát azt megkeresi és megöli vagy rosszabb esetben ha nő még meg is erőszakolja? Eszébe jutott amikor Sheppard és a bácsikája beszélgettek egymással.

- Gondolod, hogy Jan veszélyben van?

- Attól tartok igen! Minél előbb el kell mennie, mielőtt elkapja!

Aztán amit a másik nagybátyjával beszéltek a korbonctanon az irodájában.

- Mindenütt at beszélik, hogy van egy áldozat, aki túlélte a mészárlást, de a kiléte titok. Hát te vagy az! Úristen , Jan te vagy az! Tudod mi támadott meg?

- Nem!

- Egy incubus volt! Vannak közöttük békések, akik csak boldoggá akarják tenni a nőket és olyanok, akiket csak az erőszak és a gyilkolás éltet! 

Mikor végre magához tért az emlékeiből, a lény akkor kezdett hörögve mocorogni a nőn és hangosan élvezte, amint a férfiassága pillanatról pillanatra egyre beljebb furakszik, ezzel is fájdalmat okozva neki. A tempója felgyorsult és láthatóan keménnyé vált, hiszen a nő szívszaggatóan sikítozott alatta. Sziszegett, nyögött, zihált és morgott áldozata felett, míg ki nem tört belőle egy érdekes hang, ami egyszerre lehetett a megkönnyebbült nyögése és a győzelmi ordítása. Áldozata zokogni kezdett alatta, a vére szivárgott a hüvelyéből és a félelemtől képtelen volt mozogni.
Legszívesebben ráugrott volna, hogy a pillanat hevében elharapja a torkát, kiüsse a szívét a mellkasából és letépje a férfiasságát, hogy többé ne árthasson senkinek sem. A következő pillanatban a lényből egy kidolgozott testű és oldalról nézve nagyon is szívdöglesztő férfi vált, aki elégedetten nézett az alatta megtört nőre, majd egy mozdulattal két kezével kitörte a nyakát. A legváratlanabb pillanatban a fejét felé kapta, de szerencsére annyi lélekjelenléte volt,hogy kirohanjon a házból a lehető legnagyobb csendben, de amint kiért, szembekerült vele, méghozzá elég közelről.

- Most már az enyém vagy! - hörögte a lény.

Nem teketóriázott sokat, azonnal felkapta és bevitte a házba. A bejárati ajtót becsapta maguk mögött és egyesen felvitte egy szobába, de nem abba, amiben korábban megerőszakolta és megölte a nőket. Próbált küzdeni vele, de a csábereje még így is jócskán hatott rá, holott Myuji volt az, aki elcsábította és így nem is kellene vonzódnia a szörnyeteghez. 

- Ne érj hozzám! - üvöltötte, majd egy mozdulattal lerúgta magáról, de mikor menekülni akart, a lény elkapta és visszadobta az ágyra, majd kezeit a feje fölé nyomta és az ágyékára ült.

- Ne küzdj tovább, úgy kevésbé fáj! - lény közelebb hajolt hozzá, hogy mélyen beszívja az illatát, majd egy ordítással eltávolodott a nyakától, hogy újra a szemeibe nézhessen. - Te már egy másiké vagy! - a lény ismét ordítani kezdett.

Mielőtt megtudhatta volna mi történt volna, Myuji és Lucy hangjára ébredt, ahogy rázogatják és a nevét mondják. 
- Mi történt? - kérdezte tőlük.

- Mindjárt kezdődnek a hírek. Néhány embert kegyetlenül megöltek. - válaszolta menyasszonya.

- Jézusom! - mondta, majd olyan gyorsan kászálódott ki az ágyból, ahogy eddig senki sem látta.

Gyorsan szedte a lépcsőfokokat és meg sem állt a hallban lévő tv-ig, amiben pont akkor kezdődtek a hírek. Az elsőben családi erőszak volt, egy apa feldarabolta a feleségét és két rendőrt is megsebesített, a másodikban egy terrorista ölt meg néhány embert New York-ban, a harmadikban egy nő szült nyolcas ikereket, akik közül az egyiknek a jobb lábán hat lábujj volt, de az utolsó nagyon szíven ütötte.

- Brutális gyilkosságok történtek az éjjel New Orleans egyik legcsendesebb utcájában. - mondta a bemondónő. - Egy házban több különös kegyetlenséggel megölt nő holttestét találták, akiket meg is erőszakoltak. A rendőrség tehetetlenül áll az eset előtt.

- Úristen! - kis híján majdnem elájult, de Myuji-nak köszönhetően talpon maradt.

- Ez a mi utcánk! - Lucy befogta a száját a rémülettől. - Jackson-ék háza!

- Ő volt. - nézett a fiúra.

- Micsoda? - simított végig az arcán. - Honnan tudod?

- Onnan, hogy megálmodtam és tudja, hogy másé vagyok!

- A mai Mardi Gras-t természetesen megtartják, de a rendőrök és nyomozók teljes készenlétben állnak majd, hogy ne ismétlődjön meg az eset! - folytatta tovább a bemondónő.

- A karnevál! Ott fog lecsapni vagy annak a közelében!

- Nem hagyom, hogy elkapjon! - próbálta nyugtatni Myuji.
Abban a pillanatban ahogy a fiú kimondta a mondatot, váratlanul Taecyeon jelent meg. Először fogalma sem volt hogyan bukkanhatott fel, majd eszébe jutott, hogy Lucy nemrég kiborulva telefonált neki, hogy mi történt az utcájukban néhány házzal arrébb és hogy az ott lakó családot mennyire szerették, de a többi nőről fogalma sem volt, hogy kicsodák. Taecyeon amint közelebb ért hozzájuk, a gyomra ugyanúgy összeugrott, mint álmában és az összes vészcsengője megszólalt.
Szinte fuldokolni kezdett az aurájától, mert eddig még sosem érezte ezt vele, csak most. Tudta, hogy a válasz az orra előtt volt, de az álma és az, hogy bebizonyosodtak, hogy a rettenetes és erőszakos gyilkosságok, amit látott igazak eltompították. Csak annyit érzett, hogy menekülnie kell Taecyeon közeléből, mert ha nem akkor valamelyikük csúnyán megsérülhet. Jason lépett elő a semmiből, kapta ölbe és húzta magukkal Myuji-t is, hogy a konyha melletti hangszigetelt dolgozószobába mehessenek.
Ott elő volt készítve néhányuknak a reggeli és miután beléptek, kulcsra magukra zárták az ajtót. Nagyot nyelve ült le a vámpírok, vérfarkasok, démonok és más lények közé Myuji-val, de megnyugtatta a tudat, hogy nincsenek egyedül. Szép csendben megették a pirítóst, szalonnát, tükörtojást és palacsintát már akinek bírta a gyomra az emberi ételt, majd lassan áttértek a közös éltetőjükre, a vérre. Úgy érezte magát, mint amire vadásznak és mindössze egy gyenge emberi lény, aki nem tudja megvédeni magát, így egyezséget köt azokkal, akik az emberi világ számára szörnyetegek.

- Nem tetszik nekem ez a Taecyeon gyerek. - kezdte el Jason. - Túlságosan is hamar bukkant fel és körülöttetek legyeskedik.

- Különösen te érdekled, kedvesem. - szólalt meg váratlanul Valek.

- Észrevettem. - hirtelen reszketni kezdett, ahogy visszagondolt az eddig történtekre.

- Jól vagy? - Myuji azonnal kapcsolt és nyugtatni próbálta. Közel fészkelte magát hozzá, egyik kezét átvetette a vállain, míg a másikkal a vállára tette a fejét és cirógatni kezdte.

- Igen. - válaszolta, de ismét elmerült az emlékeiben.

Egy fiatal nő jelent meg, aki kinyitotta a dolgozószoba ajtaját és ki csábította onnan. Először nem értette mit akart, de a kíváncsisága most is erősebb volt a vészcsengőinél és követte, egészen addig a házig, ahol a gyilkosságok történtek. Megállt a kis kapunál és csak nézte, ahogy a rendőrök biztosították a környéket és a helyszínelők is ott voltak még. A halottkém éppen az utolsó áldozatot vizsgálta. A hüvelye véres volt, a belei kiontva a szíve kivágva és a torka elvágva. Jobb napjain tetszett volna neki a látvány, de most undorodott tőle.
A szoba falaira is sok vér fröccsent és egy fura fehéres anyagot is találtak, ami a halottkém vizsgálata szerint ismeretlen eredetű sperma, ami ugyanattól származott, aki végzett a nőkkel, hisz a vérrel együtt az is kifolyt belőlük. A túl sok vér kezdte beindítani a benne lévő szörnyeteg érzékeit, de szerencséjére az utolsó pillanatban visszatudta fogni őt. Lassan és mélyeket sóhajtott, hogy ezzel is megnyugtassa magát, majd az őt vezető nő mellette termett, megragadta a jobb csuklóját és húzni kezdte magával, de nem akart menni.

A következő pillanatban azt látta maga előtt újra, ahogy a szerencsétlen nővel erőszakoskodott a lény, majd vonzó férfivá változott és ekkor felismerte. - Uram Isten!

- A gyanúd beigazolódott. - szólalt meg váratlanul. - Hallgatnod kellett volna az ösztöneidre, mert azok sosem csalnak!

- Ki vagy te? - mindennél jobban megakarta tudni.

- A nevem Adelaide. - válaszolta. - Az egyik áldozata.

- Mit akarsz tőlem?

- Tartsd távol a családodtól, legfőképp Lucy-tól és magadtól!

- Hogy érted ezt? Mit akar?

- Téged! - Mondta ki egyszerűen.

- Mit akar Lucy-től? - a kérdés már nagyon égette.

- Azt, hogy előcsaljon! Rajta keresztül akar elérni téged. - a nő alakja halványodni kezdett. - Óvakodj tőle és védd meg Lucy-t!

Hirtelen riadt fel, mintha lázálma lett volna. Zihált, könyörögve nézett Jason-re, aki azonnal levágta mi a helyzet és kikerekedett szemekkel nézett vissza rá. Számára a gondolatai valósággal üvöltöttek és mikor Myuji-t is elérték, teljesen megmeredt mellette. Csak Jason-t tudta bámulni, miközben megmutatta mindkettejüknek mit mutatott és mondott Adelaide. A vére valósággal száguldozott az ereiben, védelmi ösztöne lassan bekapcsolt és a benne jó ideje csak szunnyadó szörnyeteg kezdett magához térni.

- Ő az! - jelentette ki Jason.

- Mégis kicsoda? - kérdezte az egyik nagybátyja.

- A fiú! - mondta Valek.

- Képtelenség, hiszen szeretik egymás! - kelt Myuji védelmére James.

- Nem ő, hanem aki Lucy-val van! - Valek mondatára a többiek, akik addig nem tudták kis híján elájultak a hírtől.

Szinte azonnal kirohant a dolgozószobából, Myuji-val, Jason-nel és néhány démonnal. Mikor a hallba értek, Lucy Taecyeon-nal küzdött éppen emberi alakban. A srác érezte, hogy emberként nincs esélye, azért feltárta előtte valódi énjét, és megütötte Lucy-t, de nem kellett félteni, mert megtudta védeni magát. Mielőtt még bármi baj történhetett volna ránézett és mikor intett neki átváltozott, majd karmait mélyen belé döfte és a lény ordítva ugrott le róla.

- Te szemét kurva! - ordította démoni hangon. - Meghalsz, mint a többi!

- Azt kétlem! - vágott vissza Lucy, miközben lenyalta karmairól a Taecyeon vérét.

- Vámpír vagy vagy sem, akkor is kinyírlak, miután megkúrtalak és utána megkeresem a fincsi kis barátnődet! - már mozdulni készült, de hirtelen megállt és a levegőbe szaglászott. - Érzem őt! - tovább szaglászott, majd feléjük fordult. - Tudom, hogy ott vagy! - hiába nézett rájuk, az előttük álló démonok szaga elfedte az illatát. 

Ismerős morgás ütötte meg a fülét. - Takarodj! - morogta a hang, majd akkorát rávágott Taecyeon-ra, hogy szinte visítva repült ki a ház üvegajtaján és jó néhány métert megtehetett. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert felismerte azt a vérfarkast, aki barátja és testőre is volt egyben. - Jól vagytok? - kérdezte, miközben felállította Lucy-t.

- Igen. - felelte a lány, de ő nem, mert el volt foglalva mással.

Mélyen Myuji szemeibe nézett és már akkor tudta, hogy ő is őt. Néhány pillanattal később már az ölében találta magát a szobájában, a falnak préselve és egymást tépték egymás ajkait, mintha Isten tudja mióta nem lettek volna együtt. Minden érintés és csók perzselte a bőrét, ahogy testük összeért, arra nem volt szó, de a többiek megakadályozták, hisz még nem derülhetett ki, hogy kicsoda is valójában és arra a szeretkezésre még várniuk kellett mikor végre megtudhatta a világ, hogy a fiú az övé és közéjük tartozik.
Az órák hosszan teltek és számukra csak az volt a fontos, hogy a fiúval valahogy közel kerülhessenek és elhálják a halhatatlanok nászát. A Mardi Gras előtt alig egy órával csillapodott benne a vágy, legalábbis uralkodott magán, amikor Jason-nel lementek a konyhába, ahol Myuji éppen kávézott, hogy éber tudjon maradni. Végig egymást figyelték és természetesen folyton azon gondolkodtak, hogyan vonulhatnának úgy külön, hogy ne zavarhassa vagy akadályozza őket senki és semmi, de megálltál.
Myuji szemei kikerekedtek, amikor egy kis jégdarabért nyúlt, amit lassan húzott végig a nyakán, miközben végig őt figyelte és beharapta alsó ajkát. Szent tehén! Mennyire szerette volna, ha a fiú ezt a nyelvével csinálta volna! Nagyott kellett nyelnie, mikor Myuji letette a bögréjét és levetette magáról a fehér pulóvert, amit viselt. Legszívesebben letámadta volna, de úgy nem is próbálkozott, hogy a többiek közül valaki mindig közbelépett, így lemondóan sóhajtott egyet, majd megvárta míg mindenki leül és megvacsoráztak. 
Vacsora után azonnal indultak, nehogy lekéssék a nagy pillanatot. A Mardi Gras már legalább két órája tartott és alig néhány perc volt naplementéig és tudták, hogy Taecyeon akkor lendül majd támadásba. Nem kerülték meg a tömeget, sőt, inkább a közepébe vágtak, hogy Taecyeon számára jól láthatóvá váljon és így hamar eltudják kapni. Szándékosan úgy táncolt, hogy észrevegye és mikor ez megtörtént, leöntötte magát egy palack vízzel, majd alaposan meghúzta és kiitta belőle a maradékot. Kidolgozott felsőteste és a kockáin lecsordogáló vízcseppek arra késztették, hogy nagyot nyeljen.



A démonjai közül Josh-al bújt össze és ringatózott a zenére, ami Taecyeon-nak szemmel láthatóan nem tetszett, ezért minden mozdulatát figyelte. Myuji távolról figyelte, ahogy lassan összegabalyodnak a férfivel, de csak azért, hogy Taecyeon-t elcsalják és végre elintézhessék. Miután lement a nap és csak a kinti fények világítottak a tele Holddal, akkor hátráltak lassan be egy kis utcába, ami egy parkhoz vezetett. A srác persze végig a nyomukban volt és addig nem bújt elő rejtekéből, míg Josh el nem tűnt.
Hirtelen Myuji jelent meg és vette birtokba ajkait, amiről szinte azonnal tudta, hogy végre szabad a pálya. Úgy tépték egymás ajkait, hogy felszakadtak a vágy hevében és vérük keveredett a szájukban, de ez nem volt elég. Néhány pillanat alatt történt minden, amit az elmúlt néhány órában szerettek volna egymással tenni. Kéjesen nyögött fel, amint megérezte, hogy Myuji teljes hosszában és szélében kitölti, az első pillanattól érintve azt a pontot, amitől csillagokat látott. 
A zene dübörgött az utcákon, annyira hangos volt, hogy még ők is tisztán hallották. Ereiben lüktetett a vér, Myuji férfias nyögései felrepítették az égbe és hagyták lebegni. Az élmény leírhatatlan volt, a vére mintha izzó láva lett volna, a teste minden érintésre érzékennyé vált, majd robbant a fiú körül és elveszítette az önkontrollt és csak süllyedt a feneketlen mélységbe, ahová Myuji ezúttal vele tartott. Érezte, hogy szerelme ránehezedik, majd ki tudja mennyi idő múlva eltűnt róla a súlya és csak feküdt az asztalon.
Alig telt el pár perc, mikor megérezte, hogy valami közeleg felé és mikor rájött, hogy mi az, azonnal felpattant, de későn, mert visszakerült az asztalra. Kezeit a feje fölé nyomták és egy karmos kéz a combjai közé vándorolt, hogy belé hatoljon ujjaival. Ficánkolni kezdett, rugdosódni és összezárta a combjait, de támadója nem akarta elengedni.

- Jó volt vele? - a szörnyű mély hang ismerős volt számára. - Egy kibaszott korccsal kefélteted magad helyettem, de ezen változtatunk!

- Ne álmodozz, szép fiú! - küzdött Taecyeon-nal és idegesíteni próbálta, ezzel is elakarta terelni a figyelmét.

- Az én szájba baszott kurvám leszel és nem övé, világos?!? - hiába mondta ki, tudta, hogy nem így szólnak a törvények.

Taecyeon a lényképében végignyalt a nyakán. - Már régen az övé vagyok!

- Nem! - olyan erővel tárta szét a lábait, hogy ember lett volna, biztos eltörtek volna a combcsontjai. - Mondd ki még egyszer, ha mered!

- Az övé vagyok és ő az enyém! - mondat Taecyeon-t valósággal dühítette és olyan erősen szorította a kezeit a feje fölött, hogy azok teljesen elkékültek.

Akárhányszor próbálta megcsókolni, minden egyes alkalommal elfordította a fejét, ami nagyon dühítette a srácot. Mindössze néhány pillanat volt, de neki hosszú perceknek tűntek, majd a legalkalmasabb pillanatban váltott és hagyta, hogy megcsókolja, sőt, úgy tett, mintha élvezné, hogy hozzáér.

- Oh, mi ez a hirtelen változás, szépségem?

- Engedj el. - kérte lágy hanggal.

- Ugyan miért tenném? - kérdezte tőle izgatottan a srác.

- Szeretném, ha mindkettőnknek jó lenne. - válaszolta. - Tudod hány alkalommal gondoltam már rá milyen lenne veled?

Hirtelen engedett neki. - Rendben, de semmi trükk, különben visszatérünk az erőszakhoz. - Bólogatni kezdett a fejével, így jelezte, hogy megértette. - Jó kislány.

Ahogy elengedte a kezeit, felült és jobb kezével a nadrágjában dudorodó férfiasságát kezdte keresni. Először nadrágon keresztül simogatta egy darabig, majd lehúzta a cipzárját, benyúlt és kényeztette. Ujjaival finoman lehúzta a tövéig a bőrt, majd ismét végigsimított rajta egészen fel, amitől Taecyeon mást sem tudott tenni, mint nagyokat és hangosakat nyögni.

- Ahhhh.... - nyögte Tae. - Istenien csinálod!

A következő pillanatban közel húzódott a vállához, majd egy alkalmas pillanatban bele mélyesztette a fogait és erősen megmarkolta Tae férfiasságát, mire ő csak hosszú másodperceken keresztül csak ordítani tudott, míg el nem engedte. A srác azonnal visszaváltozott démoni alakjába és felváltva kapkodott hol a vállához, hol a nemi szervéhez, majd dühösen ránézett.

- Te kibaszott élőhalott kurva! - tajtékzott Taecyeon a dühtől. - Letépted a farkamat! Hol vagy?

- Így legalább nem erőszakolhatsz meg többé senkit! - a hangja torz volt és már majdnem teljesen átalakult azzá a szörnyeteggé, akit addig visszafogott.

Nem küzdöttek sokat, mindössze néhány pillanat alatt kivégezte Taecyeon-t. Egyetlen mozdulattal kitépte a szívét, majd letépte a fejét. Amíg a feje élt, kiszívta az utolsó csepp vért is a szívéből és a szeme láttára morzsolta össze, hogy bebiztosítsa nem tér vissza többet. A többiek lassan csatlakoztak hozzájuk. Myuji reszketett az aggodalomtól, de miután ismét átölelhette, ez fokozatosan elmúlott. A démonok felgyújtották Taecyeon maradványait, majd a belőle maradt hamuval eltűntek a szemük elől. Ők pedig végre önfeledten szórakozhattak a Mardi Gras-n. Az élet annyira egyszerűnek és békésnek tűnt.