Jan gyakran bejárt barátnőjéhez az egyetemre, ahol korábban ő is végzett. Az iskolát még annak idején Lucian alapította, hogy az olyan lényeknek is teljes élete lehessen, akik nem egyeznének az emberekkel. Choa-val évekkel ezelőtt találkoztak és már akkor érezték, hogy van valami közöttük. Segített a lánynak amiben csak tudott és cserébe egy hűséges társ volt a jutalma. Azért, hogy együtt lehessenek felvett néhány külön órát, így legalább mindent megtudhatott, ami újdonság volt. A családi ügyek mellett nem nagyon volt ideje követni a változásokat és az, hogy ismét a padba ült, részben levette a terhet a válláról. A többiek segítettek neki mindenben, amiben csak kellett. Szándékosan nem fedte fel a diákok előtt a kilétét, pláne az újak előtt nem.
Éppen alapítói hét volt, amire mindenki izgatottan készült. Abban az egy hétben nem volt oktatás, csak változatos programon az egyetem területén és az utcájában. A csajok, akik menőnek hitték magukat a bandájukkal rajtuk tartották a szemüket. A vezérüket Amber-nek hívják és cseppet sem tetszett neki, hogy az egyetem két legnépszerűbb sráca is az ő kegyeit keresi. Hiába voltak egy csapat, Taeyong és Juho ellenségek voltak, akik érte küzdöttek, de ha valami neki fontos volt, képesek voltak félretenni az ellenségeskedést és összefogni. Legyezgette a hiúságát, hogy megőrültek érte, de csak egyikük iránt érzett komolyabban valamit.
Amikor a legnagyobb szüksége volt rá, megjelent Lucy és legnagyobb meglepetésére Choa-val volt, akivel most először nem marakodtak. Sokáig nem csípték egymást, mert volt amit még nekik sem mondott el. A nagyon lelki dolgokat Choa-val osztotta meg, az intimeket pedig Lucy-vel. Gondterhelten simított végig a fején, mert eszébe jutott, hogy a két fiú sokkal keményebben fog nyomulni rá és egymás ellen. A két legnépszerűbb táncos banda egymásnak feszül. Úgy nézett ki neki is lesz egy kis harca Amber-rel, mert a csapatával elindult felé. Már felkészült arra, hogy egyedül kell megvédenie magát, esetleg néhány pofont ki kell osztania, de Choa és Lucy még időben odaértek. Már nagyon viszketett a tenyere Amber miatt és tudta, ha nem fogja vissza magát, akkor annak rossz vége lesz. Choa egy karamellás forrócsokit nyújtott át neki, de nem tudott belekortyolni.
- Nocsak nocsak! - kezdte a kötekedést Amber. - Már nemcsak ketten vagytok?
Nagyot sóhajtott, majd ránézett. - Mit akarsz?
- Hagyd békén a két fiút! - ha ember lett volna, akkor jelentőséget tulajdonított volna a hangsúlynak, de így nem hatotta meg a dolog.
Gúnyosan kifújta a tüdejében rekedt levegőt. Elege lett az állandó fenyegetőzésből és abból, hogy minden alkalommal nevetség tárgyává akarta tenni. Mintha valami elpattant volna benne, olyan arckifejezéssel állt fel és nézett rá. Süthetett róla, hogy unja a banánt és ezúttal nem fogja hagyni, hogy szóban kiélje magát. - Különben mi lesz? - Hangja hideg és kötekedő volt, pont ahogy Lucy megszokhatta ilyen helyzetben. - Lepattogzik a körömlakkod vagy kócos lesz a hajad? - Hangosan kuncogni kezdett. - Vigyázz kivel beszélsz így!
Amber ideges lett. - Neked kellene vigyáznod hogy beszélsz velem! - vicsorogta. - Csak egy szavamba kerül és kivágnak innen, ribanc!
Nem bírta tovább visszafogni a nevetését. Choa és Lucy is becsatlakoztak, ami tovább fokozta Amber dühét. - Azt hiszed mert gazdag vagy mindent elintézhetsz a pénzzel? - Megrázta a fejét. - Hiába próbálkozol! Az alapító család örökösét és tagjait nem fogják kihajítani innen!
- Mi? - hangja a meglepettségtől elvékonyodott.
Diadalittas mosollyal előkereste a személyijét és egészen a szeme elé nyújtotta. - A vezetéknevem Hatcher, te idióta barom! - Amber csak hebegni tudott.
- Te szemét ringyó! - morogta a lány. - Szándékosan rossz vezetéknevet adtál meg!
Amber ütni készült, de ő gyorsabb volt és úgy képen találta, hogy pillanatok alatt a földre került. - Azért, hogy az olyan álszent tetvek, mint te ne akarjanak benyalni! - Megpróbált felkelni, de rászólt. - Maradj lent ha nem akarsz többet kapni! - vicsorgott rá.
- Tudhattam volna, hogy te vagy az, ha már ribanc bűz terjeng mindenhol! - Yuna hangját bármikor felismerte volna.
- Ti? - csodálkozott rá Amber.
- Azt hitted nem védjük meg a Leader-ünket? - kérdezte lekezelő hangon Hyejeong. - Choa csak kacsintott.
Minden bizonnyal vehették az üzenetet, amikor felfedte magát előtte és hivatalosan is elárulták nekik, hogy egy csapatba tartoznak. Gyakorlatilag Amber-ön és a csapatán kívül mindenki tudta mi a helyzet. Ezért nem kötöttek belé, mert hallották hogyan intézi el az ellenségeit és a suli legnépszerűbb csaj bandájává vált az AOA. Sokat bizonyított nekik és elfogadták, mielőtt elmondta volna nekik ki is valójában. Csak szánni tudta, hogy nem vette észre, hogy nemcsak Choa miatt ült köztük ebédnél és szinte minden alkalommal. A többiek hangosan kinevették Amber-t. Mérgesen tápászkodott fel és ismét ütni készült, de megakadályozták és Amber összegörnyedve próbált levegő után kapkodni.
Jimin sziszegve rázogatta a kezét, mert Amber számára cikis volt a helyzet. - Ez régóta ért már! - A kijelentésére ismét nevetni kezdtek.
Ott hagyták Amber-t a bandájával és rohantak az egyik kávézóig, ami előtt Juho-ék fellépni készültek. Beálltak a tömegbe és csak bámulta a fiút. Fekete cuccban volt, ami nagyon dögössé tette és szőke tincsei kócosan és tépetten keretezték arcát. Tüdejében rekedt a levegő, amikor kihívóan tekergette a csípőjét és akaratán kívül átváltott fan girl stílusba. A srácok mosolyogtak a rengeteg ujjongástól, amit a lányoktól kaptak, de Juho felfigyelt az övére és miközben körbe ugrálta a szőnyeget, egy apró csókot lopott tőle, mire mindenki sikítani kezdett.
Juho-ék élvezték a fellépést és szinte megőrültek tánc közben. Tomboltak és jól érezték magukat. Akarata ellenére kezdte ő is táncolni a koreográfiát, aminek az lett az eredménye, hogy a fiúk ellen ment a párbaj. Egyszerre mozdultak és folyamatosan incselkedett Juho-val. A dalnak volt egy freestyle része, ahol mindenki azt táncolt amit akart. Juho meglepte azzal, hogy gyengéd csókba vonta a tömeg szeme láttára, de rögtön el is engedte, amikor együtt kellett táncolnia a többiekkel. Élvezte a helyzetet és a fiúk figyelmét. Amikor vége lett a fellépésnek, a fiú megragadta és húzni kezdte magával, de ő is megfogta Choa-t, így a többiek is csatlakoztak és néhány asztal összetologatása után a két csapat enni kezdett.
- Ez nagyon jó volt! - Jelentette ki Rowoon és mindenki egyetértett vele. - Máskor is csinálhatnánk ilyet!
Épp bekapott egy falatot, amikor észrevette, hogy mindenki őt bámulja. - Hmmm?
- Legközelebb velünk kellene táncolnod! - Mondta Jaeyoon.
- Mi? - próbált reagálni. - Ez csak egyszeri alkalom volt.
- Ne már! - csattant fel Juho. - Eszméletlen voltál, Noona!
Mielőtt válaszolhatott volna, a hangulat kissé fagyossá vált, mert megjelent Taeyong és bandája. A fiúk nagyon nem kedvelték egymást és nem tetszett nekik, hogy egy csaj után eszi őket a fene. Tudta, hogy a többiek nem szívesen folynának bele egy párbajba, de a rivalizálásnak mindig ez volt a vége. Juho már fel akart állni, amikor Taeyong megállt előtte, de rámarkolt a combjára és vette a lapot. Szeretett volna nyugisan megebédelni velük és nem akarta, hogy a két fiú összeverekedjen.
- Úgy hallottuk párbajt vívtatok. - A fiúk bólogattak, ő pedig elmosolyodott. - Jó voltál, Noona. - Dicsérte meg a fiú. - Remélem velünk is fellépsz egyszer. - A kacsintásától Juho mordult egyet, de feljebb csúsztatta a kezét és szinte elakadt a szava.
- Hallom elintézted Amber-t. - csatlakozott be Yuta. - Ideje volt már!
- Lenyomtad Amber-t? - kérdezte Juho meglepetten.
- Úgy dőlt el, mint egy krumplis zsák! - mondta nevetve Choa. - Kár, hogy nem voltatok ott. - Nevetőgörcse lett és percekig képtelen volt abbahagyni. Zavarában a tarkóját simogatta. Taeyong nem akart tágítani tőlük és csak imádkozni tudott magában, nehogy le akarjanak ülni közéjük.
- Később összefutunk. - kacsintott rá Taeyong, mire egy mosollyal válaszolt.
Egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. Megfagyott, amikor Juho feljebb tolta kezét a combján és megállította az ölében. Nagyot nyelt, mert egy hatalmas és kemény valamit érzett meg a nadrágjában. Megfogta, már amennyire lehetséges volt nadrágon keresztül, ezzel pedig jelezte, hogy elfogadta a felhívást keringőre. A desszertet már eléggé nyugtalanul eszegették. Folyamatosan az volt a fejében, hogy ha nem lehetnek kettesben, akkor meg fog őrülni. Pattanásig feszült idegekkel megvárták, míg mindenki végez és miután elindultak kifelé, Juho húzni kezdte magával a Campus irányába. Úgy rohantak, mintha az életük múlott volna rajta. A saját szárnyukba mentek és az előszobában kötöttek ki.
Juho éhesen tapadt ajkaira és nem akarta elengedni. Becsukták maguk mögött az ajtót és a kulcsot is ráfordították. A kanapéig nem jutottak el, mert a fiú nekinyomta a falnak és vetkőztetni kezdte. Finoman karmolászta a fiú hátát, miközben neki nyomta keménységét a szeméremdombjának. Nem akarta tovább húzni, hiszen már így is kellően fel volt izgulva ahhoz, hogy akár azonnal belecsapjanak a lecsóba. Juho a nadrágja zsebéből előkapott egy kis csomagocskát, amit már jól ismert. Ujjait gyengéden a fiú keménysége köré font és finoman mozgatni kezdte rajta bőrt. Válaszul egy elégedett nyögést kapott, ami csak fokozta a vágyát. Juho extázisban levegőért kapkodott, de kicsit kitisztult a feje és az ölébe véve elindult vele a kanapé felé. Amint odaértek, lefektette és befészkelte magát a combjai közé. Hirtelen feltérdelt és meghallotta, hogy feltépte a kis csomagocskát. Amikor odanézett, Juho lassú és precíz mozdulatokkal görgette le az óvszert keménysége tövéig és amikor vágytól izzó szemekkel rá figyelt, szíve kihagyott néhány ütemet.
Éhes vadállatként vetette rá magát. Férfiassága folyamatosan neki nyomódott a bejáratának, amitől kezdett megőrülni. Ha nem hatol belé, akkor még azelőtt cselekszik és fordít a helyzeten, mielőtt a gumi kiszáradna. Feljebb emelte a csípőjét és közelebb tolta Juho keménységéhez, hogy vegye a lapot. Türelmetlen volt. Már majdnem feladta, amikor a fiú mélyebbre fúrta magát a combjai között és csípője kegyetlenül előre lendült. Egy mélyről feltörő nyögés kísértében vetette hátra a fejét és ragadta meg Juho hátát. Élvezettel hallgatta minden egyes nyögését, még akkor is, amikor csók közben a szájában a nyelvét kereste. Hamarosan elmerült az extázisban és Juho minden lökésnél eltalálta benne azt a pontot, amitől mindig csillagokat látott. Az élvezet egyre fokozódott, egészen addig, ameddig teste apró darabokra nem robbant és reszketni kezdett. A fiú néhány erőtlen lökés múlva követte és fáradtan hullott rá.
Ki tudja mennyi idő elteltével öltözködni kezdtek. Élvezte a kellemes sajgást a combjai között. Ideje volt visszamenniük a többiekhez, ráadásul Juho-ék még felléptek egyszer, hogy lenyomják Taeyong-ékat. Mikor odaértek, a többiek mind ujjongtak és fütyültek. Ordíthatott róluk, hogy ők ketten nemrég végre egymásnak estek. Gyümölcslevet iszogattak, amikor feltűnt neki, hogy Taeyong-ot sehol sem látja. Valami nem stimmelt, mert máskor mindig a közelében volt, már csak azért, hogy Juho-t idegesítse. A távolban mégis megpillantotta a fiút és alibiként használva a kiürült poharát, bement az épületbe és követte. Az egyik folyosón eltűnt. Úgy döntött nem követi tovább, inkább az ital automatához ment és feltöltötte a poharát. Éppen a szívószálat tette bele a lezárt pohárba, amikor hátulról valaki szorosan átölelte.
- Jó volt vele? - A hangjából egyből felismerte Taeyong-ot.
A fiú keze megindult a bugyija felé, de még időben megállította. - Ne csináld!
A másik keze a melltartóját babrálta, majd felhúzta a mellkasához, hogy a melleit simogathassa. - Ő hogy csinálta? - Haragot és féltékenységet vélt felfedezni a hangjában. Mindkét keze önálló életre kelt. Felnyögött, amikor a bugyijában lévő kéz a csiklóján kezdett körözni és a mellén lévő is morzsolta finoman a bimbóját. - Így?
Szemei kikerekedtek, amikor két ujj belé csúszott. - Tae, hagyd abba! - nyögte erőlenül.
- Biztos? - Hirtelen a fenekének nyomódott valami kemény. - Nedves vagy. - suttogta a fülébe.
Hallotta, hogy lehúzta a cipzárját és az öve nagyot koppant a földön. Néhány pillanatig azt hitte megmenekült, de amikor megérezte azt a keménységet a bejáratánál, meglepetten felsóhajtott. - Ne! - Kérése nem jutott el a fiúhoz, mert egy hatalmas lökéssel belé hatolt és meg sem várta, hogy megszokja a méretét. Juho teljesen kifárasztotta és ha Taeyong nem nyomta volna le az asztalra, biztosan összeesett volna. - Hagyd abba! - mondta, amikor elég ereje volt hozzá.
- Eszemben sincs! - nyögte a fülébe. - Ne ellenkezz tovább, csak élvezd!
- Szeretem Juho-t! - A mondatra Taeyong keményebben lökte magát belé és a tempón is gyorsított.
Erősen megszívta a nyaka bal oldalát is, amire fájdalmasan nyögött fel. Az a keze, amelyik korábban a combjai között volt visszatért és a csiklóján körözött. Érezte, hogy a nyakán lefolyik valami és akkor jött rá, hogy a fiú megharapta. Ha nem lett volna szerelmes Juho-ba és nem feküdtek volna le nemrég, akkor talán élvezte volna. Hallotta, hogy a fiú mélyet nyögve elélvez felette, és megalázottan vette tudomásul, hogy teste cserben hagyta és hiába próbálkozott, mégis elélvezett. Nem volt meg az érzelmi alap hozzá, mégis sikerült. Amint Taeyong leszállt róla, sírva ereszkedett le a földre és húzta fel a bugyiját. Gyűjtött egy kevés erőt és utána a gyengélkedőre ment, ahol kapott vért és a sebeit is ellátták. A vállát egy szép és mély harapás díszített. Taeyong egy olyan vámpír démon volt, akinek kis mértékben mérgező a harapása és emiatt idő kell, hogy begyógyuljanak a sebei. Éppen a vállát kötözték, amikor felbukkant Juho és aggódva leült mellé. Nem sokkal később Taeyong is megjelent és az elégedett mosolyából azonnal tudni lehetett, hogy ő művelte vele. Juho hatalmasat mordulva pattant fel a székről és vetette rá magát az idősebbre.
- Mit tettél vele, te gyáva szar? - Juho-nak szinte habzott a szája.
- Csak amit te is. - cukkolta a fiatalabbat. - Sírva élvezett el alattam! - Juho megragadta a torkánál fogva. - Megdugtam és élveztem!
- Te szemét köcsög! - ordította a fiatalabb és neki esett Taeyong-nak.
Brutális harc kezdődött a vámpír-démon és a hibrid között. A közelben lévők gyülekezni kezdtek és figyelték a harc alakulását. Taeyong mindenképpen rosszul állt. Egyrészt nemrég fárasztotta ki magát azzal, hogy félig megerőszakolta, másrészt Juho jóval képzettebb harcos volt. Nem kímélte Taeyong-ot. Fajtájához méltóan harcolt. Bevetett mindent és az idősebb végül alul maradt. A két legnépszerűbb banda legszexibb tagjai bunyóztak egymás ellen és végül a Neoz nyert az NCT U ellen. Taeyong a földön feküdt, Juho pedig jobb lábával a mellkasán állt és morogva zihált. Odament hozzájuk, de nem ért egyikükhöz sem.
- Sajnálom! - nyögte alig hallhatóan az idősebb. - Nem kellett volna ennyire aljas eszközökhöz nyúlnom.
- Miről makogsz? - mordult rá Juho.
- Miután láttam, hogy megdugtad, csapdába csaltam. - A fiatalabb jobban ránehézkedett a mellkasára, amitől Taeyong vért köhögött fel. - Szerelmes vagyok belé és nem akartam, hogy melletted kössön ki. - folytatta. - Legalább is anélkül, hogy ne feküdt volna le velem!
- Te szerelmes? - csattant fel. - Ha úgy vesszük megerőszakoltál, Taeyong! - Belerúgott az előtte heverő fűcsomóba. - Ha ez neked szerelem, akkor inkább tartsd távol magad tőlem!
- Ne haragudj! - kérlelte, de nem hatotta meg. - Le kellett volna állnom, amikor mondtad, hogy szereted Juho-t! - A fiú kikerekedett szemekkel nézett rá és nem hitte el, amit hallott.
Otthagyta Taeyong-ot és miután bezárta közöttük a távolságot, megcsókolta. Mindenki láthatta, hogy összejöttek, mert amikor elváltak, nagyobb volt a tömeg körülöttük, mint korábban. Amber fancsali képpel nézett végig rajtuk, majd amikor meglátta Taeyong-ot a földön, sikítva rohant oda hozzá. A mentősök kórházba szállították a fiút, ahol kellően ellátták. Hetek múlva Taeyong visszatért az egyetemre és folytathatta tanulmányait. Összejött Amber-rel, de a bandája lecsúszott a legjobb helyezésről. Choa és Inseong is egymásra találtak. Juho-val túljutottak a megrázkódtatáson és azóta is boldog párkapcsolatban élnek.
Az amerikai kormány évek óta kísérletezik valamivel. Több alkalommal létrehoztak egy szuper intelligens kutyát, Einstein-t és egy mindenkinél vérszomjasabb szörnyet. A lény mindenkit megöl, akivel a kutya kapcsolatba kerül. Az első 1988-ban szabadult el és hatalmas vérengzést rendezett. Egy tini srác lőtte agyon a szörnyet. A második két évvel később az állatvédők tevékenységeinek hála szabadult ki a laborból és rengeteg áldozatot szegedett. Legutóbb 1994-ben volt egy, ami során a lény kiszabadult börtönéből és a Dél-amerikai dzsungelben megölte az ott tanyázó terroristákat. Egy különleges csapatot küldtek, hogy megállítsák a lényt, akit a projectben részvevők csak Outsider-nek hívtak. Fergusson csapatát kegyetlenül lemészárolták. Egy fiú és Einstein segítségével végül mégis sikerült semlegesíteni az Outsider-t és minden rendben is ment, egészen egy bizonyos éjszakáig....
Újabb utasításra továbbra is folytatódtak a kísérletek. A genetikusok további szörnyeket hoztak létre, amik teremtőik ellen fordultak és még a kiszabadulásuk előtt semlegesítették őket. Egy különleges képességekkel rendelkező tudós mindenkitől elkülönülve a saját csapatával klónozta az utolsó lényt és vizsgálatoknak vetette alá. Az ellenőrzések során kiderült, hogy az Outsider és a tudós között olyan kötelék alakult ki, amit semmivel sem tudtak megmagyarázni. Egyedül őt engedte magához közel és ha úgy érezte, hogy fenyegetik, támadni kezdett. A lény sokkal okosabb az elődjénél, akiből klónozták. Erőben is felülmúlja, de külsőleg hasonlítanak. Éppen egy újabb tesztre készülődtek, amikor a korábbi lényeket tervezők megjelentek és rá akarták tenni a kezüket az Outsider-re. A lény azonnal tombolni kezdett a mindent kibíró helyiségben, de akármivel próbálták lecsillapítani, nem ment nekik. Ki akart törni.
Egy fiatal, vörös hajú nő rohant a lényt óvó helyiség felé és vele egy időben egy ázsiai fiú is. - Maguk mit keresnek itt? - üvöltötte egy katona ruhába öltözött férfi.
- Csak az Outsider-t szeretnénk megtekinteni! - jelentette ki az egyik ismeretlen tudós.
- Megbeszélték Dr. Connor-ral? - A két orvoson látszott, hogy nem tudnak mit kitalálni válaszképp.
- Nem tudok róla! - ért oda a nő és jelzett a vezérlőteremben ülő katonáknak, akik kinyitották az egyik ajtót, de a dokikkal beszélgető nem engedte, hogy utána menjenek.
Elámultak, amikor a nő bement a lényhez és az ahelyett, hogy megtámadta volna, inkább magához húzta és simogatta a hátát. Mintha az Outsider dorombolt volna, mert lehunyta szemeit és élvezte, hogy a nő is gyengéden bánt vele. Amint minden lecsillapodott, leültek egy székre és a lény azzal foglalkozott, amit mutatott neki. Ez a szörny sokkal okosabb volt, mint elődei és bármilyen szót mondtak neki, rámutatott a képre. Az ázsiai fiú is csatlakozott hozzájuk és őt sem bántotta, de azt sem engedte, hogy hozzáérjen. Néhány perc múlva az ajtó kinyílt és beléptek a nem kívánt látogatók.
- Dr. Connor? - Válaszképp csak egy lenéző pillantást és bólintást kapott. - Én Dr. Stephens vagyok, ő a társam Dr. Crawford. - Kezet nyújtott üdvözlés gyanánt.
- Ő a társam, Dr. Kim. - mutatott Jin felé, akivel szintén lejátszották az udvariaskodás procedúráját. - Mit akarnak? - tért a lényegre.
- Őt! - intettek az Outsider felé.
- Soha! - jelentette ki és kezdett dühössé válni. - Nincs joguk hozzá, hogy idejöjjenek és követelőzzenek!
Az egyikük felállt és kuncogni kezdett. - A szörny a miénk! Ha tetszik magának, ha nem!
Egyre jobban közeledett feléjük, ami egyiküknek sem tetszett. - Menjenek vissza a bunkóságukkal együtt oda ahonnan jöttek! - morogta a férfire. - Semmi közük hozzá!
- Őt a mi Outsider-üknből hozták létre, aminek megtalálta a dzsungelben a DNS-ét!
Jin elállt az útból és a falnak dőlve szemlélte tovább az eseményeket. Tudta, hogy az Outsider ugyanazt érzi, amit ő és bármelyik pillanatban készen áll arra, hogy egy pillanat alatt lemészárolja az orvost. Ha feláll az öléből, akkor menekülnie kell. - Én a maga helyében leülnék! - figyelmeztette Stephens-t, de nem hallgatott rá. Connor felállt a lény öléből, ezzel zöld utat adva a vérengzésének és megállt mellette. Rákacsintott és a szörnyeteg úgy pattant fel, hogy még ő is megijedt és ha lehetett volna, beleolvadt volna a falba.
Az Outsider megragadta a férfit a torkánál fogva és felemelte a levegőbe. Connor odasétált hozzájuk és győztes mosollyal nézett a fuldokló orvosra. A szörnyeteg olyat tett, amit eddig senki sem tapasztalt, de társát nem lepte meg a dolog. - Öl-jem meg? - kérdezte Connor-tól szótagolva. Azt hitte menten elájul! Hogy válhatott ennyire okossá, hogy még beszélni is tud?
Jan úgy méregette a dokit, mintha a prédája lenne. Neki is volt már benne része, de az Outsider akkor nem keveredett bele és bántódása sem esett. - Ide figyeljen, maga szarházi! - morogta Jan. - Ő nem maguknak köszönhetően született meg! Se pénzük sem energiájuk nincs benne! Én tanítottam és neveltem fel! A maguk szörnyetegének vége, akit Fergusson kinyírt a dzsungelben! - Az Outsider kicsit szorított a Stephens nyakán. - Remélem érthető voltam!
Stephens nyögött egy alig hallható igent és a lény elengedte. Közben megérkezett Dr. Grace Hudson is, aki a korábbi intelligens Outsider-rel foglalkozott. A hatalmas vérengzés közben kiderült, hogy a lény nem a kutyát akarta, hanem őt. Az a szörny tudott beszélni és olvasni is. A négy példány közül ő volt az egyetlen, aki az emberhez hasonló gondolkodásra volt képes. A nő kezdetben félt tőle, de a lény megmutatta neki, hogy nem bántja ha gyengéden viselkedik vele. Ennek köszönhetően ragaszkodott hozzá és nem esett baja, de a project vezetője mindenáron megakarta ölni. Az Outsider közéjük ugrott és élete feláldozásával megvédte őt. - Minden készen áll a gyakorlatra! - jelentette ki a nő és Jan az Outsider felé fordult.
Szó nélkül elindultak a hátsó kijárat felé, ami a kinti világba vezetett. Egy hatalmas terület volt elkerítve, ahol volt egy kis falu felhúzva és mintha a dzsungelben lettek volna. Az Outsider türelmetlenül lépkedett Connor mellett és láthatóan nem foglalkozott a velük tartó két szarházi orvossal, de mindenki tudta, hogy résen volt. Amint az ajtó kinyílt, Connor finoman megpaskolta a lény vállát és az berohant a fák közé. Utánuk mentek és a faluban letáboroztak. A lény sötétedésig elbújt az egyik barlangban, de szinte mellbe vágta őket, hogy mennyire élvezi azt a kis szabadságot. Néhány óra múlva besötétedett és az Outsider ordítással jelezte, hogy készen áll és elindult feléjük. A két doki kivételével mindenki abbahagyta amit csinált és egyenként vagy párosával szép lassan elindultak valamelyik irányba.
- Most mi történik? - kérdezte Crawford.
- Bújócskázunk! - válaszolta Connor. - Jobban járnak ha eltűnnek, még mielőtt ideér, mert a maguk testi épségéért nem vállal felelősséget senki! - Azzal megragadta őt a magasabban lévő házak felé mentek.
Nem álltak meg ott, hanem a fákon lévők felé mentek tovább, ahol sosem találta meg őket vagy lehetséges, hogy tudta, hogy egymással voltak elfoglalva és nem akarta zavarni őket. Ahogy beléptek a szokásos búvóhelyükre, azonnal egymásnak estek. Úgy falták egymást, mintha hónapok óta nem lettek volna együtt. Ez az egész bújócska dolog és az enyhe veszély mindig megnövelte az adrenalin szintjüket, ami csak fokozta az élvezetet. Pillanatok alatt megszabadították egymást a ruháiktól és Jan halkan felnyögött, amikor belé hatolt. Szinte teljesen extázisba estek. A beteljesülés villámcsapásként érte, mint ilyenkor mindig és mintha fehérséget látott volna, ami néhány pillanat múlva sötétséggé vált.
Ki tudja mennyi idő elteltével Jan felkapta a fejét és öltözködni kezdett. Végig a levegőben szaglászott és tudta, hogy ez semmi jót nem jelenthet. Egyetlen pillanatra sem hagyta magára és folyamatosan a közelében maradt. Valami nem stimmelt és ezt ő is tudta. Elindultak visszafelé és nagyon ugrott, amikor egy széttépett holttestet találtak, aminek az egyik karja le volt tépve és a szemeit is kiszedték a koponyából. Jan furcsán méregette a testet és ebből arra következtetett, hogy más is lehet rajtuk kívül. Talán valaki elakarja mindenkivel hitetni, hogy az Outsider megőrült és mindenkire lecsap. A közelből egy férfi ordítását hallották, majd az Outsider felordított a fegyverropogástól. Azonnal elindultak a hang felé és akkor látták, hogy a lény egy idegen katonát marcangol éppen szét, de a szemeit a helyén hagyta.
Jan teljesen begőzölt. Szemei eltűntek a feketeségben és karmait az Outsider által felmart egy sebbe mélyesztette, majd a szájához emelte a kezét és lenyalta a vért. Még sosem látta ilyennek. Jan csak morgott egyet és a lény azonnal elindult valamerre, aztán teljesen eltűnt a szemük elől. Volt egy olyan nyelv, amit csak ők ketten osztottak meg egymással és más nem érette. Bele sem mert gondolni mit mondhatott a szörnynek. Visszaindultak az ajtó felé és akkor meglátták a létesítményt őrző katonák széttépett holttesteit, amiknek nem volt szemük. Közönséges emberként rettegett attól, aki ezt csinálta. Szinte teljesen biztos volt benne, hogy az Outsider-ük tette, hiszen neki nem ez volt a stílusa. Sosem tépte ki áldozatai szemét, de kegyetlensége nem ismert határokat. Ebben hasonlított Jan-re. Tőlük nem messze egy ismeretlen ordítás hallatszott, miközben emberek halálsikolya visszhangzott a levegőben. Bekanyarodtak az egyik folyosóra és egy Golden Retriever próbálta megállítani őket. Jan félig szörnyetegként lehajolt a kuytához és simogatni kezdte, amitől kissé megnyugodott. Elindult tovább és ijedtében megragadta a karját. Nagyot nyelt, amikor felé fordult. Egy sérült katona jött velük szemben, aki a hasát fogta és mintha az ujjai közül kilátszódtak volna a belei.
- Fussanak! - nyögte fájdalmasan.
- Mi történt? - kérdezte ijedten tőle.
Jan hideg tekintettel nézett rá. - Van egy másik Outsider! - A kijelentéstől hátrálni kellett. Az életük tényleg veszélyben volt és csak magukra számíthattak.
Jan mögött lépkedve és a kutya társaságában elindultak a legközelebbi gyengélkedő felé. Gyorsan feltették a katonát a vizsgálóasztalra és elkezdték ellátni a sebeit. Szikére csak neki volt szüksége, hogy védekezhessen vagy elvághasson éppen valamit, amit kell. Jan a karmaival finoman kitágította a férfi hasán lévő sebet és elkezdte visszarakni a beleit. Ennyi vért néhány év alatt sem látott, mint az elmúlt pár órában. A rosszullét kerülgette, de igyekezett állni a sarat és Jan segítségére sietni. Mire kezdett volna elfordulni, a sebet összevarrták, pillanat ragasztóval bevonták, hogy ne szakadhasson fel és alaposan bekötözték. Mikor kezdett magához térni a kábaságból, cipelni kezdte a férfit, hogy kimenekítsék és a legközelebbi kórházba vitessék. Az egyik nagyobb hallban, nem messze a kijárattól meg kellett állniuk. A két kéretlen doki állt velük szemben néhány fegyveres katonával.
- Hol az Outsider? - kérdezte Stephens.
Jan nem engedett neki. - A magáé vagy az enyém? - Mosolya mindent elárult, mert ezzel leleplezte a kis titkukat, amiben ki akarták deríteni, hogy melyik lény éli jobban túl vagy rendez nagyobb mészárlást.
- Tudja maga hihetetlen! - folytatta tovább Stephens. - Nemcsak klónozta a mi szörnyünket, de még ki is hordta és meg is szülte! - Diadalittasan kuncogni kezdett. - A maga fia egy különleges példány! Még a miénknél is különlegesebb!
Jan mordult egyet. - Ezért akarja elvenni tőlem, mintha a magáé lenne? - Pontosan a lényegre tapintott és mindkét doki egyetértően bólogatni kezdett. - Ha tudja, hogy miért lett különleges, akkor azt is, hogy neki nincs kutyája, akit követhet! - Ezúttal sokkal pokolbélibb morgás hagyta el a száját, amitől összerezzent. - Azt hitték nem ismerem meg Einstein-t, barmok? - Jelzett neki, hogy induljanak vissza a dzsungelbe és a kutya is elkezdte hátrafelé rángatni őket. Jan is megragadta a katonát a másik oldalon és elindultak oda, ahonnan jöttek.
Az egyik kanyarnál hirtelen megálltak, majd egy vérfarkashoz hasonló szörnyeteg támadt rájuk. Őt és a katonát a lány ellökte, nehogy bajuk essen, de Jan nem volt ennyire szerencsés, mert szántották fel a hasa bal oldalát. A vér hamar átütött a ruháján, de semmi jele nem volt annak, hogy a belei ki akarnának esni a hasüregéből. Ha nem látja, biztos nem hiszi el, ami történt. Jan keze a sebre simult, majd amikor tudomásul vette, hogy vérzik, arca még jobban eltorzult és egy hatalmas üvöltés keretén belül felemelte a másik kezét és lecsapott vele. Akkor erővel érte az ismeretlen Outsider-t az "ütés", hogy több métert repült és a fájdalomtól nyöszörögve feküdt a földön. Felkapott egy újabb első segély dobozt és indultak tovább. Amint beértek a fák közé, az Outsider ordítva rohant oda hozzájuk. A katonát leültették az egyik fa tövébe és mellé telepedett ő is Jan-nel.
Szerelme két vastagra összegöngyölt kötést szedett elő. Egyiket a hasára nyomta, amit körültekintően körbetekertek és rögzítettek, a másikat pedig a belső combjára. Nem volt idejük pihenni, mert valahol a fák között a másik szörnyeteg már lesett rájuk és csak az alkalomra várt. Az Outsider-ük elindult felderíteni a terepet, így hármasban maradtak. Gondolta, hogy a fákon elrejtett házak egyikében biztonságban lesznek. Míg oda tartottak, végig azon gondolkodott, hogy vajon hogy nem vette észre, amikor a combján megsérült. Hirtelen bevillant neki, hogy marás túl hosszúra sikerült és vagy a szörny marta meg, vagy véletlenül ő magát. Útközben széttépett holttesteket találtak, amiknek megvolt mindkét szemük. Megálltak és Jan nagyot sóhajtott.

- Úgy látom a miénk alapos munkát végzett! - jelentette ki és egy kicsivel jobban érezte magát, hogy legalább az ellenséges fegyveresektől nem kell tartaniuk. Jan hirtelen oldalra kapta a fejét és meglátta az ellenséges szörnyet tőlük alig négy méterre a fák között. Einstein ugatni kezdett, mire az ránézett. - Menjetek! - utasította és már indultak is, de képtelen volt otthagyni. Kétségek gyötörték, mert attól félt, hogy a sérülések miatt nem lesz képes kiállni a szörnyeteg ellen, de akkor meglátta a sajátjukat alig néhány méterre tőlük, Jan felé igyekezni. Úgy döntött a kutyával hagyja a katonát és visszamegy hátha segíthet nekik valahogy, de maradnia kellett. Csak reménykedhetett, hogy mindenki megússza épp bőrrel.
Jan közben felkészült a támadásra. Biztosra vette, hogy ez a lény is okos és nem csaphatja be egy egyszerű trükkel. Valamit sürgősen ki kellett találnia! Folyamatosan járt az agya és amikor rájött mire készül, már késő volt. Az orvosok és néhány fegyveres utol érték őket és csak az alkalomra vártak, mikor uszíthatták rá a dögöt. Csodával határos módon a fegyveresek csendben, egyenként mind eltűntek az orvosok mögül. Elmosolyodott, mert tudta, hogy az Outsider alkalmazta a lopakodós technikát, amit tanított neki és még egy morgás sem hagyta el a száját. A semmiből feltűnt Dr. Hudson és próbálta rábeszélni az AE-74-et, hogy ne támadjon meg senkit. Látszólag hatott a dolog, de amikor közel ment hozzá és simogatni kezdte, elborult az agya és elkezdte megcsonkítani. Beleit és szerveit kitépte, majd a szemei következtek. Amint végzett vele, felordított és elindult felé. Mielőtt elérte volna, a saját Outside-e tűnt fel a semmiből és felemelte a karját. Akkorát mart bele, hogy a másik nagyot puffanva ütközött neki egy nem messze lévő fának.

A két gyilkos szörnyeteg egymásnak esett és nem kímélték egymást. A sajátja miatt aggódott és amikor lehetősége volt rá, segített neki legyőzni. Elborult aggyal rontott neki az AE-74-nek és amikor a két karjánál megfogta, Outsider-e átütötte mellkasán a kezét és addig roncsolta a testét, amíg az elgyengült. Elengedte és vele együtt a földre zuhant. A vastag kötéseit fogta és csak zihált. Az Outsider megragadta a másikat és hogy biztosra menjen, ordítva letépte a fejét, majd messzire elütötte. Amint elmúlt a veszély, furcsán nyöszörögve odament hozzá és a sebeit nézegette. A keze véres volt és a lény pánikolni kezdett.
- Semmi baj! - próbálta megnyugtatni. - Meggyógyulok! - A lény ölbe vette és visszaindultak a létesítménybe, ahol már várták őket.
Sebeit szakszerűen ellátták és az is kiderült, hogy a két orvos találta ki a kísérletet, aminek sok áldozata lett. Az Outsider szép lassan megszokta az új embereket is és parancs nélkül nem gyilkolt. Jin nagyon örült, hogy vége a rémálomnak, ami egy laza napnak vagyis estének indult. A sérült katonát kórházba szállították és rendbe hozták. A két orvost kétszeres életfogytig tartó letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Az Esopus programot lezárták és a benne dolgozókat elbocsájtották.