Elégetten mosolyodott el, amikor megérezte a konyhából áradó frissen elkészített ebéd illatát. Nem teketóriázott, azonnal a konyhába ment és nekifogott a számára elkészített ebédnek.
Minden egyes falatnál elégedetten hümmgött. Már nagyon hiányzott neki a házi koszt és a barátnője is. Miután befejezte, a tányért és az evőeszközöket elmosogatta és elindult a szoba felé.
Megállt az ajtó előtt és bekopogott, de senki nem válaszolt. Talán szerelme ledőlt egy kicsit pihenni. Kezét rátette a kilincsre és halkan benyitott, de mikor belépett, kikerekedtek a szemei. A lány nem volt ott.
Ok nélkül nem menne el úgy, hogy ne üzenne vagy ne szólna. Egyet biztosan tudott, meg kell őt találnia, kerül, amibe kerül. Felvette a válltáskáját és már indult is.
Először a lány családjához ment, mert ők biztos tudnak valamit és ugye előle sosem hallgatnák el szerelme éppen hová ment vagy mit csinál éppen.
Egész odaúton ideges volt és akárhogy próbált megnyugodni, nem sikerült. Túlságosan is aggódott ahhoz. Néhány perc autókázás után végre megérkezett a hatalmas kastélyhoz, amiben a lány és családja lakott.
Épphogy kiszállt a kocsiból, a kiskapu máris nyílt, hogy akadály nélkül beléphessen rajta. Ahogy az udvaron sétálgatott, egyre erősödött benne a gyanú, hogy valami nincs rendben, hisz ott ha alig is, de lehetett érezni a káoszt és a félelmet, amire eddig még nem sokszor volt példa, persze akkor szerelme hamar megoldotta a helyzetet.
Ez is bizonyítja, hogy a lány tényleg bajban lehet. Ahogy elsétált az ottani szövetségesek előtt, akiket elfogadott a Hatcher család, mind meghajoltak előtte, mivel tudták, hogy a lány vérvonalába tartozik, ráadásul szerelmesek is. A Hatcher-öket tisztelték és félték.
Végre a bejárathoz ért, de mielőtt bekopogtatott volna, egy komornyik nyitotta ki az ajtót előtte és engedte be.
- Üdvözlöm, Tatsuya úrfi. - hajolt meg előtte a férfi.
- Hello, Jarvis. Hogy van? - tett ugyanígy a fiú.
- Köszönöm jól. - válaszolta a komornyik.
Azonnal besietett, táskáját lerakta az egyik asztalra, cipőjét levette és csatlakozott a nappaliban tanácskozó családhoz. A helyzet komolyabb volt, mint gondolta. Mindenki arcáról letudta olvasni, hogy mennyire aggódnak a lány miatt, főleg Lucy, Jan legkedvesebb menyasszonya.
- Mi történt? Hol van Jan? - kérdezte aggódva Tatsuya.
- Elment vadászni. - válaszolta az egyik vadász.
- Mi? Egyedül? - ült le halálra váltan a fiú.
- Megjelent néhány vérfarkas és halomra gyilkolják a vámpírokat. Még két öreggel is végeztek. - folytatta a vadász.
- Ne aggódj, tud vigyázni magára. - csatlakozott be Carlos, Jan társa.
- Csakhogy ezek nem olyanok, mint amikkel eddig dolgunk volt! - emlékeztette Carlos-t Lucy.
- Megbirkózunk velük. - próbálta Carlos nyugtatni.
- Igen, és hogyan? Jan és Lucian is elmentek! Raze is készülődik a csapatával. - tört ki Lucy-ból a sírás.
Tatsuya csendesen szemlélődött és elgondolkodott: muszáj megtudnia hol van a szerelme, különben ő is túlzásba viszi az aggódást, aminek két kimenetele lehet, dühösen a csatába veti magát vagy hazamegy és a lakásában elbújva sétálgat fel-alá.
Inkább az előbbi lehetőséget választaná, az utóbbiba tuti beleőrülne.
- Kérlek áruljátok el hová ment. Segíteni szeretnék neki. - mondta könnyes szemmel a fiú.
- A vámpírok városába ment. - válaszolta Lucy.
- Köszönöm. - hajolt meg.
Azonnal felállt és az ajtó felé vette az irányt. A komornyik a kezébe adta a táskáját, elköszöntek és már rohant is a lány után. Salem's Lot.... hát odament. Amilyen gyorsan csak tud, utána kell mennie, de előbb össze kell szednie néhány dolgot.
Amint megtette, máris indult. Felhasználta a képességeit, amivel elég hamar odaér, ahová csak akar. Ahogy átlépte a város határát, megkérdezte az első útjába akadót merre találhatja a lányt, de senki sem árulta el neki.
Saját magának kell megtalálnia ebben a városban, még ha nem is tudja mekkora ez a város, hisz szerelme sosem mutatta meg neki teljesen. Addig sétált, míg egy ismerős környékre nem ért, onnan könnyen odatalált a család ottani házához.
A karbantartó engedte be. Letette a cuccát a szokásos szobába és máris indult a lány felkutatására. Nem tudta merre keresse, csak ment előre és nyitva tartotta a szemét.
Nemsokkal később betévedt a város régi részébe, ahol régi épületek voltak. Ez a terület lakatlan volt, itt rendezték le az egymással szemben állók az ügyeiket és ide jöttek azok, akik el akartak rejtőzni valaki vagy valami elől.
A közelből hangokat hallott és egy hangos üvöltést, ami minden bizonnyal egy farkasemberé lehetett és követte őket. Amint odaért az egyik épülethez, meglátta szerelmét felé futni.
- Futás, Tat-chan, futás! - mondta, miközben megragadta a csukóját és húzni kezdte magával.
Kéz a kézben futottak egy hatalmas raktárig, ahová bementek, biztonságos helyet kerestek és leültek a közepén. Amint Jan ránézett, ő rögtön szorosan magához ölelte és összeérintette a szájukat.
A lány egy pillanatig sem habozott, azonnal válaszolt az ajánlatra és úgy elmerült az ölelésben, hogy észre sem vette, a vérfarkas máris bejutott az épületbe.
Jan hirtelen lökte el őt magától és támadt rá a vérfarkasra. Annyira ledermedt, hogy képtelen volt segíteni neki a harcban. Minden olyan gyorsan történt. A következő pillanatban a lány a szörny mögött állt, egyik kezével szorosan megragadta, a másikat pedig átütötte a mellkasán.
A lény csak ordított, majd amikor a lány összenyomta tenyerében a szívét, halk morgással rogyott a földre. Jan leeresztette a kezeit, és hangosan zihált a küzdelem után. Kikerekedtek a szemei, még sosem látta ilyennek a lányt.
- Gyere, menjünk. - nyújtotta ki felé egyik kezét a lány.
Csak bólintani tudott, mikor elfogadta a lány kezét. Alig voltak néhány lépésre, a lány összerezzent és fájdalmában felnyögött. Kapkodva nézte át a ruháját és mikor meglátta a vért a hasán, nekinyomta az egyik épület falának, hogy jobban megnézhesse.
- Jan, te vérzel! - mondta rémülten Ueda.
- Ne aggódj, csak egy karcolás. - nyögte fájdalmában a lány.
- Mi az hogy ne aggódjak? - csattant fel a fiú.
- Tat-chan, kérlek. - nézett rá türelmetlenül.
Nem hallotta mit mondott ezután a fiú, csak a közeledő veszélyre tudott koncentrálni. Lehunyta a szemeit, lenyugtatta őrülten verő szívét és csak a körülöttük ólálkodó újabb farkasemberre koncentrált.
Ledobta a táskát a földre, ami a vállán lógott és Ueda-ra nézett. A fiú rögtön megértette, hogy van benne valami, amire szerelmének égetően szüksége van és kinyitotta a táskát.
- Mit keressek? - kérdezte Ueda.
- Vért. - válaszolta a lány.
Kevés kotorászás után három vérrel teli zacskót talált a táskában. Egyiket odanyújtotta a lánynak, aki nem teketóriázott: azonnal beleharapott és néhány pillanat alatt kiszívta a tartalmát az utolsó cseppig.
Mikor a lány kinyitotta a szemeit, ő riadtan nézett rajta végig. Szemei éjfeketék voltak, arca megváltozott, szemfogai kilátszottak a szájából és valami túlvilági hangon morgott egész halkan. A következő amit érzett, hogy a lány a kezébe ad valamit és mikor lenézett akkor látta meg, hogy egy csomag vér az.
- Igyál. - szólt hozzá a lány.
Szó nélkül a szájához emelte és belekóstolt. Ő is hamar kiitta a benne lévő édes nedűt. Olyan érzése volt, mintha eddig tompák lettek volna az érzékei, amik most élesedtek ki igazán. Megérezte ő is a körülöttük lévő veszedelmet, de a hátuk mögül is közeledett valami, ám ezektől nem érezte magát veszélyben.
Mire feleszmélt, a lány állt előtte, mellette közvetlenül a falnak préselve egy ugyanolyan farkasember, mint amilyet szerelme korábban megölt. A lány túlvilági ordítása visszhangzott a környéken, majd egyetlen mozdulattal kitépte a lény gigáját és testét néhány méterrel odébb hajította.
Végignézett a lányon. Elemi erő és vadság sugárzott belőle, aminek semmi jele nem volt, mikor a családjával vagy kettesben voltak. Eszébe jutott, mikor azok a kezek gyengéden simogatták és azok az ajkak, amik most teljesen másak, mint általában, annyira finoman csókolják őt minden alkalommal....
- Tat-chan... - suttogta aggódva Jan, miközben elindult felé.
A lány szemeiben ugyanaz a gyengédség ült, mint szokott, annak ellenére, hogy most nem volt ember. Mielőtt odaért volna, egy kéz nyúlt érte és rántotta fel a tetőre, eltávolítva őt a lánytól.
Egy újabb ocsmány szörnnyel találta szemben magát. Lenézett a lányra, aki szintén ugyanebben a helyzetben volt. Jan sokkal rosszabb helyzetben volt, mint ő. A lány pont az Alfával állt szemben, aki sokkal ocsmányabb volt bármelyik eddig feltűnt talpnyalójánál is.
Annyira dühítette a helyzet, hogy egy hatalmas vonítással ő is átváltozott egy vámpírfarkassá, ugyanúgy, mint a lány. Visszanézett ellenfelére és ugyanúgy vicsorgott, ahogy ő tette. Kivárta a pillanatot, míg a lény támadott. Egyetlen ütéssel eltávolította a tetőről.
A farkas egy hangos nyüszítéssel puffant a földre, belekeveredve a lent egymással viaskodó páros halálos csatájába. Leugrott, mire az alfa rávetette magát. Amilyen gyorsan csak tudott, kikeveredett szorításából és lefogta. Jan azonnal kapott az alkalmon és végigmart a lény testén, Eltörte a karjait majd egy mozdulattal letépte a fejét és ledobta a földre.
Ueda odasietett a másik lényhez és mikor felállította, lazán eltörte a nyakát. Vicsorgott, miközben nézte, ahogy az élettelen test a földre zuhant. Rögtön utána a lányra nézett és mikor találkozott a tekintetük elindultak egymás felé.
Amint találkoztak, azonnal egymásnak estek. Ueda felvette a lányt az ölébe és falnak támasztotta, hogy megtartsa őt. Miután elváltak, bementek egy közeli házba, bezárták az ajtót és ott folytatták, ahol nemrég abbahagyták.
Éhesen ízlelgették egymás ajkait. Úgy vetkőztették egymást, mintha nem lenne sok idejük. Nemsokkal később már a földön feküdtek teljesen meztelenül. Tatsuya befészkelte magát a lány combjai közé és egy hatalmas lökéssel belé hatolt.
Mindketten hangosan felnyögtek, majd a fiú elhallgattatta őt a szájával. Még sosem szeretkeztek így átváltozva, de ez volt eddigi legjobb együttlétük. Gyorsított a tempón és szorosabban ölelte magához a lányt, aki az élvezettől karmolászni kezdte a hátát.
Nem telt sok időbe, elélveztek ennek az egész boldogságnak a közepén. Minden erejük elszállt. Tatsuya engedett a fáradtságnak és lefeküdt a lány mellkasára, miután kihúzódott belőle. Jó időbe beletelt, míg minden visszatért a régi kerékvágásba, de nem tudta nyitva tartani a szemeit.
Még felemelte a fejét, hogy ránézzen a lányra, de ő már aludt. Elmosolyodott és visszafeküdt a mellkasára, mielőtt ő is elaludt volna. A környéken is minden elcsendesedett. Már nem hallatszott semmi nesz vagy üvöltés, csak a Hold fénye világított be a szobába, ahol ők voltak. Biztonságban voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése