2015. szeptember 1., kedd

Error ~ Almost Human (Hongbin +18)



A világ 2100-ra megváltozott. A legfejlettebb technika uralkodik, mindenütt robotok vannak és mindent egy mesterséges intelligencia irányít. Az emberek mellett már szokványos, hogy néhány cybernetikus organizmus azaz android van a háztartásban és mindenben besegítenek. Ezek a gépek annyira emberiek, hogy néhányan el is felejtik valódi kilétüket és kapcsolatot kezdenek velük. Ha kiderül a viszony, a robotot szétszerelik és egy másikkal helyettesítik. Vannak, akik örömmel mennek bordélyházakba, hiszen az ott lévő szexrobotok igen vonzóak és magasan képzettek, ráadásul úgy vannak programozva, hogy ne ártsanak az embereknek és a lehető legnagyobb élvezetet nyújtsák. 
Vannak közöttük olyanok, akik korábban emberek voltak, de valami miatt úgy döntöttek, hogy géppé alakíttatják magukat, hogy az életükben történt tragédiát könnyebben kezelhessék. Ilyen volt Hongbin is, aki szerelme halála miatt menekült ebbe a megoldásba, de a számítógép tévedésből az összes emlékét belé táplálta. Sok szenvedés után úgy döntött, hogy megalkotja szerelmét és visszaadja neki az emlékeit, hogy az örökkévalóságig együtt lehessenek. Hónapokig tartó munka és szenvedés után végre sikerült. Alig élvezhette szerelme társaságát, amikor ügynökök törtek be hozzá és megpróbálták elragadni tőle. Lefogták és szerelmét elakarták hurcolni, de nem engedte. Lerázta magáról fogva tartóit, megragadta szerelme kezét és a laborba mentek.
Nem akarta, hogy újra el kelljen válniuk, ezért végső lépésre szánta el magát. Az egyetlen mód, hogy örökké együtt maradhassanak az az volt, ha végleg összeolvadnak. A laborban az asztal készen állt a gépekkel. Nem volt mit tenni, lefeküdtek rá és hagyták, hogy szép lassan szétszereljék őket és összeolvasszák egy vasszívvé. A szerv egy fiatal nő kezébe került, aki akkor még hitt az igaz szerelemben és boldog kapcsolata volt. A szívet beleültették szerelme mellkasába, hogy életben tartsa. Minden rendben is volt addig, ameddig a férfit meg nem gyilkolták. A labor a nő tulajdonába került. Szinte szellemként, a számítógépeken keresztül látta a nő szenvedését.
Ügynökök és orvosok érkeztek a nőhöz, hogy meggyőzzék, kell mellé egy szintetikus társ, aki mindig vele lehet, amikor csak akarja. Az egyik orvos újraindította a gépeket és kiválasztotta őt, mert szüksége volt a robotikával kapcsolatos tudásával és a gépek dolgozni kezdtek. Szép lassan létrehozták a tökéletes mását és beleültették a szintetikus szívet is, ami belőle és szerelméből lett. Nem akarta, hogy így történjen, de a nőnek tényleg szüksége volt valakire és örült neki, hogy őt választották. Nem tudta micsoda, de valami vonzotta a nőben. Fájdalma nagyon ismerős volt számára. Emberi szerveket vittek a laborba, hogy összepárosítsák a fémvázzal, amit a gépek alkottak a minta szerint. 
A nő nem bírta tovább és kiment a helyiségből. A kamerákra csatlakozva nézte, ahogy sírt és szenvedett. Ha tehette volna oda ment volna hozzá, hogy a karjaiba zárja és megvigasztalhassa, de nem tudta. Még nem. A gépeket úgy állította be, hogy őt hozzák létre a DNS mintáiból, amiket eltárolt. Az elképzelése működött, mert a szervek beültetése után beléjük injekcióztatta a a DNS-ét és lassan megalkották. Az arca olyan volt, mint régen. A vére csörgedezett az ereiben, szíve a normális ütemben dobogott, de az agya még üres volt. Kíváncsi volt mi sül ki belőle, ezért csak hagyta, hogy a nő tanítsa. Úgy programozta testét, hogy mindig lesse az óhajait és ha szomorú, akkor ölelje meg és simogassa a hátát. A robotikával kapcsolatos tudását átmásolta az agyába, de csak úgy engedelmeskedett, ha a nő rábólintott. Az orvosok elégedettek voltak, mert a kísérlet sikeres volt.

- Jó reggelt! - Szólította meg az egyikük.

- Ez hihetetlen! - szólalt meg egy másik. - Hongbin-ah?

Értetlenül nézett a fickóra. - Elnézését kérem, de nem ismerem önt.

- Dehogyisnem! - Erősködött a férfi. - A neved Lee Hongbin és a robotika mestere vagy!

- Ő csak a másolata annak, akit ismert. - mondta a korábbi férfi. - Nem ember!

- Azt akarja mondani, hogy egy android? - nézett rá meglepetten. - Hogy lehetséges, hogy a gépek őt alkották meg?

- Nem tudjuk. - válaszolta. - Dr. Hatcher társa lesz.

- A hölgynek, aki zombiként ül a konyhában?

- A labor az ő tulajdona lett és ez is az övé. - mondta lenézően. - A férje nemrég hunyt el.

- Szegény asszony. - kapta a kezét a szája elé a "barátja".

- Kérem figyeljen rá. Nem szeretnénk ha a hölgy megsérülne egy rendszerhiba miatt! Amint szokatlan eltérést észlel, jelentse!

- Úgy lesz!

Nem foglalkozott tovább a dolgokkal. A számítógéphez ment és bogarászni kezdett a file-ok között. Talált egy furcsa mappát, ami senki másnak nem tűnt volna fel, de neki igen. A monitoron egy szöveg jelent. " TEDD A FEJEDRE A SISAKOT!" Az üzenetnek megfelelően cselekedett. Hirtelen képek rohanták meg az agyát és töltötték meg. Az előtte lévő kis képernyőn az átvitel kilencven százalékot mutatott, amikor üzemzavar miatt megállt a letöltés. Levette a fejéről a sisakot és akkor látta meg a nőt, ahogy könnyes szemekkel felé közeledett. Elbambulva bámulta őt és már szinte rabul ejtette. 

- Ő az enyém? - szipogott a nő.

- Igen. - válaszolta a férfi, aki korábban barátjának vallotta magát. - Oh bocsánat. - folytatta. - A nevem Jung Taekwon, de hívj csak Leo-nak.

- Choi Janho, de a barátaim csak Pandának hívnak. - mutatkozott be.

- Azt hittem Jan Hatcher-nek hívnak. - értetlenkedett Leo.

- Ez az amerikai nevem. - nagyot sóhajtott.

- Mi a baj? - Kérdezte meg váratlanul. Nem gondolta volna, hogy magától elkezd beszélni, hiszen egy robotnak csak akkor lehet, ha engedélyt adnak rá vagy kérdezik.

- Tessék? - kérdezte a nő erőtlenül.

- Sajnálom. - mondta Leo. - Őszinte részvétem.

Nem értette mi történik. Honnan tudta, hogy mi a baja, ha korábban nem is beszéltek? Ekkor egy pillanatra beugrott az agyába, hogy valaki mondta, hogy nemrég halt meg a férje. Egy furcsa érzelem kerítette hatalmába. Mintha ismerte volna már ezt az érzést. Megvárta, amíg társa odasétál a közelébe és minden figyelmeztetés nélkül felállt és átölelte. A nő összeomlott és keservesen rázkódott sírás közben a karjaiban. Cirógatta és a hátát simogatta, miközben egy pillanatra sem engedte el. 

--------------------------------------------------------------------------------

Hónapok teltek el, mióta Hongbin vele volt. Fájdalma lassan, de biztosan enyhült az idő múlásával. Jó időbe telt, míg megszokta, hogy a fiú minden pillanatban vele volt és meg kellett tanulnia elviselnie. Az elején még nagyon nehezére esett, hiszen folyamatosan arra emlékeztette, hogy a férje halála miatt került hozzá, ráadásul nem is ember. Legalább ebben egyeztek. Az idő múlásával igazi szörnyeteggé vált és az a kevés emberség is ami megmaradt, Hongbin-nek volt köszönhető. Egy kórházi ágyban ébredt, a karjában egy csővel, amin keresztül kapta az infúziót.

- Engedjen be! - hallotta meg Hongbin hangját. - Ő a társam! Jogom van mellette lenni!

Erőt vett magán és megszólalt. - Hongbin! - szólította. - Hongbin!

- Engedjen már! - kiabált a férfivel. - Engem hív!

Lassan kikászálódott az ágyból és elindult felé. - Hongbin! - mondta ki megkönnyebbülten a nevét és a dokit félretolva a karjaiba omlott.

A nagy ölelgetésben észre sem vette, hogy kiszakadt a kezéből a cső az infúzióval együtt. Úgy kapaszkodott a fiúba, mintha az élete múlana rajta és valójában így is volt. Míg jobb kezét nem tudták lefejteni a fiú nyakából, a derekán lévő és vérző balt ellátták. Kitisztították és egy vastag kötéssel bekötözték. Nem tudta mi ütött belé, de azt érezte, hogy ha valaki megpróbálta volna elválasztani a fiútól, akkor megölte volna. Bízott Hongbin-ben és maga mellett akarta tudni, nem számított mibe került. Szíve kihagyott néhány ütemet, amikor rájött, hogy fülig szerelmes Hongbin-be, majd hevesen dübörgött, amikor finoman végigsimított kezével a fején.
Legnagyobb meglepetésére Hongbin az ölébe húzta és úgy sétált vissza vele az ágyhoz, amikor az orvos megmozdult és megköszörülte a torkát. Amikor az ágyhoz értek, lefejtette lábait a derekáról és pontosan úgy ültette bele az ölébe, mint egy gyereket. Féloldalasan ült az ölében, fejét a vállára hajtotta és az orvost figyelte. A férfi a papírokat és a leleteket nézegette, hümmögött, írt valamit és mérlegelt. Erősen próbálkozott bejutni a gondolataiba és szinte azonnal sikerült, de amit hallott, az egyáltalán nem volt biztató. Szinte megfagyott a fiú karjaiban.

- Nos. - szólalt meg az orvos. - A lehető legtöbbet igyekeztünk megtudni önről és a testéről. - Eddig nem tűnt jónak. - Mikor kapott vért utoljára?

A kérdéstől jéggé dermedt. - Majdnem egy éve. - válaszolta.

- Ez hogy jön ahhoz, hogy beteg? - vágott közbe Hongbin türelmetlenül.

- Uram, az ön felesége meghal, ha nem kap vért! - A fiú lélegzete is elállt.

Hogy minek hívta? Mióta lett a fiú felesége? - Lemondtam róla! 

A semmiből hirtelen feltűnt egy ismerős arc. - Vissza kellene szoknod! - mondta neki angolul. - Tudom, hogy fáj, de a családod téged akar! Kellesz nekünk!

- Ok. - adta meg magát. 

- Elbeszélgettem a férjeddel. - intett a férfi a fejével a fiú felé. - Kedves srác. - A mondatra elmosolyodott. - Talán fontolóra kellene venned, hogy igazi társat csinálsz belőle és hozzámész.

- Tessék? - Hirtelen a tüdejében rekedt a levegő és a fiúra nézett, majd vissza rá.

- Tudom, hogy kicsoda. - Közelebb húzódott hozzá, hogy megvédhesse. - Nem engedjük, hogy bántsák. Fontold meg, hogy közénk emeled, mert így együtt lehettek!

Alaposan elgondolkodott azon, amit korábban családtagja mondott. Hogy tud egy androidot maguk közé emelni? A vére már közel sem olyan erős, hogy mindezt megvalósítsa és lehet túl sem élné az átalakulást, abba pedig ő halna bele! A laborban a számítógép előtt ült és a lehetőségeket latolgatta. Vajon mennyi az esélye annak, hogy vele is sikerül? Ha beválik, akkor képes lesz elviselni a testében bekövetkezett fájdalmat? Nem szerelteti szét magát mielőtt átalakul? Élő lesz egyáltalán vagy marad olyan amilyen volt, csak benne lesz a DNS-e és legálisan is megkapja? Akkor is tiltott lesz a kapcsolatuk?
Órák hosszat tanakodott magában, miközben elfelejtett enni, de az előírt vérmennyiséget lassan elszopogatta. Tudta, hogy Hongbin aggódik érte, vagy legalábbis csak remélte. Fáradt volt. Kimerítette a sok kérdés, amikre még nem kapott választ. Nagy nehezen rávette magát, hogy kimenjen a laborból és leüljön enni. Unottan nyammogott az ételen és fel sem tűnt neki, hogy Hongbin eltűnt, csak amikor nem jött elő a motoszkálásra, amikor elmosogatta a tányérját és a villáját. Mindenhol kereste, de sehol sem találta. Már a legrosszabbra gondolt, amikor meghallotta a fürdőszobában a zuhanyzóban a víz hangját. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt és minden szó nélkül benyitott.


A fiú meztelen látványától, ahogy végigcsorgott rajta a víz majdnem elájult. Nagyot kellett nyelnie és ki kellett fújnia a tüdejében rekedt levegőt. Mennyi mindent tudott volna vele csinálni! Aztán bevillant számára izmos mellkasa és hatalmas férfiassága is. Beharapta alsó ajkát. - Minden rendben?

Ekkor eszmélt fel arra, hogy még mindig bámulja. - Öhmm.

- Jan! - szólította meg. - Mi a baj?

- Öhm. - hebegte tovább. - I... igen. - nyögte ki végül.

- Biztos? - Kérdezte, miközben kiszállt a zuhany alól és odasétált hozzá. - Kipirultál és gyors a pulzusod.

- Jól vagyok. - mondta még mindig zavarban. - Eltakarnád magad?

A fiú lenézett a férfiasságára. - Nem tetszik?

Hirtelen hátat fordított és zihálni kezdett. - De igen, nagyon is.

- Akkor mi a baj?

- Olyan gondolok, amire nem lenne szabad.

- Mutasd meg! - mintha vágyat vélt volna felfedezni Hongbin hangjában, de lehet tévedett.

- Ne kísérts!

- Miért? - Egyre biztosabb volt benne, hogy hamarosan neki esik.

- Mert képtelen lennék leállni! - Ez volt az igazság.

- Kérlek! - a kérésre nagyot nyelt, majd megfordult.

Gondolkodás nélkül megragadta a tarkóját és megcsókolta. Végig abban reménykedett, hogy a fiú nem csókol vissza és akkor még van esélye leállni, de nem így lett, mert válaszolt az ajánlatra és pillanatok alatt el is mélyítette a csókolt. Percekig tapadtak egymás ajkaira. Testét elöntötte a forróság és belenyögött a csókba, amikor egy kemény valami a hasának préselődött. Agyát lassan teljesen elöntötte a vágy és másra sem vágyott, mint Hongbin törődését élvezni. Ajkaik néhány pillanatra elváltak és azelőtt bólintott, mielőtt a fiú megkérdezte volna, hogy akarja-e. 
A falnak nyomta és várta, hogy mit lép legközelebb. Amint a háta a falat érte, a fiú vetkőztetni kezdte és addig meg sem állt, ameddig teljesen meztelenül állt előtte. A fürdőben a zuhanyzóhoz közeli székhez terelte és leültette rá. Gondolkodás nélkül az ölébe ült és elhelyezkedett benne. Hongbin a nyakához hajolt és apró, gyengéd csókokkal hintette be. Nem bírt tovább várni. Megfogta a fiú keménységét, majd lassan elkezdett ráereszkedni. Hongbin képtelen volt kivárni, míg lassan egyesülnek és egy mozdulattal tövig hatolt belé. amitől hátravetette a fejét és ha nem fogta volna meg, biztosan a földre zuhant volna. Minden előjel nélkül mozogni kezdett és a tempó lassú volt. Nyögéseik visszhangzottak a helyiségben és hogy elnyomja a sajátját, beharapta az alsó ajkát. Hongbin válaszul hüvelykujjával kihúzta a száját a fogai közül és újra az ajkaira tapadt. A mennyekben járt. Már legalább egy éve nem érezte ezt. Teste Hongbin-nak köszönhetően lassan életre kelt és többet akart. Egy újabb lökés és még egy. Mintha csak tesztelte volna. Már majdnem extázisban volt, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülüket.

- Srácok, merre vagytok? - Leo hangja úgy hasított bele vágytól ködös elméjében, akár egy éles késpenge.

A hangra szétrebbentek. Beállt a zuhany alá, míg a fiú felöltözött és lemosott magáról mindent. A haját is megmosta, majd alaposan megtörölközött, felvett egy köntöst és kiment. Leo épp Hongbin-nel beszélgetett és nem is akármikről. Felvetette neki a lehetőséget, hogy ha már van neki az a bizonyos dolog a lába között, akkor használja. Éljen meg minden pillanatot és legyen szerelmes újra. Ekkor eszébe jutott, hogy talált néhány emlékfoszlányfélét, amikben korábban Hongbin-nek gyönyörű barátnője volt, aki sajnos betegségben meghalt. Később elkeseredésében robotként visszahozta, de nem lett jó vége, mert elakarták venni tőle.
Úristen! Mit művel? Az előbb írták alá a halálos ítéletüket azzal, hogy szeretkeztek a fürdőszobában! Megszegték a szabályt, ami Hongbin életébe kerülhet! Zaklatottan sétált be a laborba és próbált rájönni arra, hogy hogyan kerülhetné el ezt az egészet. A legjobb, ha elfelejti, hogy történt köztük valami és nem is folytatják tovább. Minden erejével azon lesz, hogy ne gyengüljön el valahányszor csak hozzáér. Két gyengéd kéz simított végig a vállain, amitől lehunyta a szemeit és nagy levegőt vett.

- Még ébren vagy? - kérdezte a fiú.

- Mmhm. - válaszolta.

- Azt hittem már lefeküdtél. 

- Nem tudok aludni. - sóhajtotta fáradtan.

- A hangodból mást veszek ki. - Megfeszült a hirtelen érintéstől, amikor az egyik ujjával a nyakát cirógatta. - Feszült vagy. - állapította meg. - Hagyjalak magadra?

Megrázta a fejét. - Inkább feküdjünk le. - Hoppá! Kikerekedtek a szemei. Azt mondta mi?

- Rendben. - mosolygott rá Hongbin.

Csökkentett módba tette a gépet és már indult is az ajtó felé. Végig azon járt az esze, hogy vajon Hongbin tényleg elfogadta az invitálást vagy csak udvariasságból bólintott rá és miután betakarta hagyja aludni. Valahol mélyen remélte, hogy nem így lesz. Hiába, mert amikor végre lefeküdt, a fiú leült mellé és cirógatni kezdete. Nem tehetett róla, de azon nyomban megkívánta és mielőtt gondolkodhatott volna, már cselekedett is. Éhesen tapadt ajkaira, miközben bal kezével megkereste férfiasságát és nadrágon keresztül masszírozni kezdte. 
Egyetlen pillanat alatt a matracba préselve találta magát, amikor Hongbin befészkelte magát a combjai közé. Most mindennél jobban szüksége volt arra, hogy szeressék. Legnagyobb meglepetésére a fiú nem tett semmit. Úgy tűnt, mintha vívódott volna magával. Lassan lemászott róla és miután betakargatta, az ajtó felé vette az irányt. Nem értette miért. Ennyire félreértette volna a fiú szándékát? Igaz, hogy korábban azt kérte mutassa meg neki mi az a tiltott dolog amire gondolt, de nem is sejtette, hogy azért, hogy ne csinálhassák többet. Sírva fordult az oldalára. Hogy lehetett ekkora idióta? Legalább ne mondta volna neki, hogy nem szabad! Valamivel később sikerült álomba sírnia magát.

Ki tudja mennyi idő múlva sikítozva riadt fel álmából. Nem nézett senkit, egyszerűen kirohant a szobából és berohant a laborba. Percekig csak ült a sarokban és sírva ringatózott, ameddig meg nem hallotta Hongbin hangját az ajtón túlról. Nem válaszolt neki semmit, inkább csak csendben ült és az emlékeibe meredt. Ha a férjét nem ölték volna meg, most boldog lehetne és akkor bújhatna hozzá, amikor csak akar. Ez már sok volt neki! Az ablakhoz ment és miután kinyitotta, kiugrott rajta. Az ugrás simán ment és pont talpra érkezett. Ilyenkor adott hálát az égnek, hogy nem embernek született.
Gyors körülnézés után szaladni kezdett. Mindössze egy spagettipántos fehér hálóing és egy bugyi volt rajta, de nem érdekelte. Mire feleszmélt, már Derek házánál ácsorgott és várt valamire. Gondolatban Hongbin-nél járt. Vajon helyes volt elszökni tőle? Keresi egyáltalán? Úgy érezte magát, mint régen. Ki kellett jönnie a négy fal közül és egyedül kellett lennie, hogy átgondolja a dolgokat. Éreznie kellett, hogy szabad és úgy mozgott, hogy senki se vehesse észre. 
A családi házhoz ment, ahol minden éjszakai lény figyelte a mozdulatait. Szüksége volt a családjára, hogy meghozhassa a döntéseit. Egyik menyasszonya azonnal lerohanta és addig ölelte, ameddig abba nem hagyta a sírást. Képtelen volt abban a lakásban élni tovább. Otthon végre megnyugodhatott és úgy érezte, hogy minden gondja megoldódott. Mindegyik, kivéve egyet. Élvezettel sétálgatott a folyosókon és végre érezte, ahogy valódi önmaga kitört rabságából és szárnyra kelt. A szobájába érve érezte, hogy mennyire hiányzott neki ez a szabadság. Végre nem volt depressziós és bármikor beszélhetett valakivel.
A lábai sárosak voltak, így jobbnak látta, ha ismét lezuhanyzik. Még a fürdő hangulata is másabb volt, mint amilyen a lakásuké volt. Törölközés és felöltözés után az erkélyre állt és csak bámulta az égen a csillagokat. A házban a megszokott zajok és hangok voltak. Ebből tudta, hogy nem volt egyedül. Nagyon hiányzott neki már ez. Hallotta, ahogy a többiek beszélgetnek és nevetgélnek, amitől neki is mosolyogni támadt kedve. Végre béke töltötte el. Lépteket hallott, amik egyre jobbak közeledtek felé, aztán megálltak és valaki kopogott.

- Gyere! - mondta és az illető belépett.

- Gondoltam, hogy itt vagy. - mondta Derek. A mondatra mosolyognia kellett. - Hongbin hívott. - Nagyot sóhajtott. - Aggódik érted. Azt mondja sikítottál és miután bemenekültél a laborba eltűntél.

- Csak el kellett jönnöm egy kicsit. - magyarázkodott. - Gondolkodni akartam.

- Azzal halálra ítéled, ha magára hagyod! - emlékeztette a férfi arra, hogy ő valójában nem is ember, hanem egy robot. - Ha egyedül találják a házban és te nem mész vissza rövid időn belül, akkor neki annyi! - Gondolatban tarkón vágta magát. - Ő a tiéd! Fogd fel úgy, mintha új szülött lenne és tanítsd!

- Mit mondott még neked? - érdeklődött óvatosan.

- Nekem semmit. - mondta a férfi. - Veled akar beszélni. - intett az ajtó felé és a fiú belépett rajta. 

Szörnyű bűntudata volt, hogy abban a pillanatban, amikor eljött nem gondolt a fiúra. Nélküle halálra van ítélve. Többet nem hagyhatja magára, csak ha nagyon muszáj és akkor sem tovább egy-két óránál. Eszeveszettül kalapált a szíve a mellkasában. Először nem tudta, hogy mit mondjon, azután már mondott volna neki mindent, de rájött, hogy nem kérheti számon, hiszen nem is ember és ráadásul nincsenek együtt sem. Már szóra akarta nyitni a száját, hogy bocsánatot kérjen amiért ott hagyta egyedül a lakásban, amikor váratlanul megragadta a tarkóját és összeérintette a szájukat. Hirtelen köpni-nyelni nem tudott, de reagálni sem volt ideje, mert egyikük ordítva kiabált utána.
Néhány pillanat múlva kikerekedtek a szemei, mert megérezte az orvost, aki Hongbin-t neki szánta és azt, hogy egyiküket lelőtték. Rohanni kezdett és meg sem állt a bejárati ajtóig. Ott azonnal megtorpant. Tényleg az orvos volt az, néhány felfegyverzett katonával, akik rá vártak. Megkönnyebbült, amikor Hongbin utána indult, hisz sejtette, hogy megkérdezik hol van.

- Dr. Hatcher, ön megszegte az egyik szabályt! Világosan megmondtuk, hogy a társa nélkül nem mehet sehová! - Legszívesebben kitépte volna a férfi a torkát. - Mit keresett egyedül az utcákon?

- Maga kémkedik utánam?

- A kérdésre válaszoljon!

- Sétálni támadt kedvem az épület körül! - válaszolta.

- Utána hogy került ide? Egyáltalán mit keres itt?

- Hazajöttem! - mondta dühösen.

- Haza?

- Mit nem ért rajta? - régi énje ismét felszínre tört. - Maga szerint mit jelent az otthon? 

- Hol a társa? - kérdezte mérgesen a férfi.

- Itt van. - válaszolta.

- Látni akarom! - követelte a férfi.

Gúnyosan elmosolyodott, majd bekiabált. - Hongbin, kijönnél egy percre?
 

A fiú alig félpercre rá meg is jelent és az orvos meglepetten állt előttük.

- Mi a baj? - kérdezte a fiú.

- Meddig volt a társa nélkül? - faggatta őt is a férfi.

- Nem sokáig. - mondta. - Körülbelül húsz perc lehetett.

- Hová ment a gazdája? - a mondatra kérdően elfordította a fejét. Gazdája?

- Sétálni. - válaszolta egyszerűen.

A férfi bajban volt, mert mindketten ugyanazt állították. Hála a fiú kíváncsiságának most nem lett nagyobb baj a dologból. 

- Bemehetnénk körülnézni? - váltott hangnemet a férfi.

- Nem! - vágta rá. - A házamat nem mocskolhatja be!

- Jogom van belépni akárhová!

- Ide nem! Tudtommal a mi területeinkhez semmi köze! - lenézett a még mindig vérző családtagjára. - Legközelebb letépem a fejét, ha még egyszer valamelyikünknek bántódása esik! - Az őrzők felé fordult. - Nyírjátok ki, ha még egyszer hívatlanul idedugja a pofáját! - Az alakok csak bólintottak a félhomályban.

Ezután nem volt több mondanivalója a férfinek és a többiekkel együtt bement a házba. Megkönnyebbülten sóhajtott egyet, majd a konyha felé vette az irányt. Szüksége volt egy erős italra. Ahogy belekortyolt, teste máris reagált az ingerre és nem értette, hogy miért mondott le az élet örömeiről. Hongbin kivárta, amíg lehajtotta az italt, majd együtt elindultak a szobájába. Ahogy beértek, bezárta az ajtót és az ágyáig meg sem állt. Kifárasztotta a nap és az izgalom is, a rémálmokról nem is beszélve.
Amint a feje a párnát érte, befészkelte magát. Már majdnem elaludt, amikor érezte, hogy valaki ránehezedik. Szemei azonnal kipattantak és kikerekedtek, amikor meglátta ki volt felette. Hongbin úgy magasodott felette, mint egy kiéhezett vámpír, aki csak arra vár, hogy a magáévá tehesse minden lehetséges módon. Nagyot kellett nyelnie. Most nem ő lépett először, mert kíváncsian várta, hogy a fiú mit akart kihozni a helyzetből. Valami keményet érzett neki nyomódni a bugyiján keresztül a bejáratának és amikor kezeivel a hátába kapaszkodott, meglepődött. Kezeivel lassan végigtapogatta a vállait, hátát és a fenekét. Tenyere gyengéden siklott a puha bőrön és akkor vált bizonyossá számára, hogy anyaszült meztelen. 
Amikor Hongbin lehajolt és gyengéden összeérintette a szájukat, azonnal válaszolt az ajánlatra. Egy kéz indult meg a nyakától le az egyik mellére. Ahogy végigsimított a mellbimbóján, a teste azonnal reagált. Feljebb emelte a csípőjét, hogy jelezze a fiúnak, hogy készen áll. Hongbin-nek sem kellett kétszer mondani, máris felemelkedett róla és lehúzta róla a hálóingét a bugyijával együtt. Türelmetlenül, alsó ajkát beharapva engedte vissza magát az ágyra és lehunyt szemekkel várta a következő lépést. A kezét, ami korábban a mellbimbóját simogatta felváltotta egy meleg és nedves száj, majd egy ujj simult a csiklójára és körözni kezdett rajta. Fészkelődni és halkan nyögni kezdett az érzéstől. 
Ideje sem volt élvezni a kényeztetést, mert Hongbin annyira jól csinálta, hogy nemsokkal később már elkerülhetetlenül közeledett az orgazmus felé. Éppen kiakarta nyitni a száját, hogy szóljon, hogy hagyja abba, de csak egy nyögés jött ki a száján, amikor az orgazmus elérte és megfeszült a teste. Abban a pillanatban, hogy reszketni kezdett, Hongbin a feje felé nyomta a kezeit és egy hatalmas lökéssel belé hatolt. Szinte sikítva vetette hátra a fejét a párnán és zavarta, hogy nem mozdulhatott. Egy nehéz fémvázas test vette birtokba a testét, de nem volt érezhető a különbség. Mintha Hongbin ember lett volna. Gyengéd volt, mégis időnként erőseket lökött, helyenként kicsit durva volt, de nem annyira, hogy ne élvezte volna.

Miután végeztek, egyszerre volt elégedett és bűntudatos. Megszegték az Új világ törvényeit azzal, hogy már másodjára létesítettek szexuális kapcsolatot, igaz az elsőt el sem tudták normálisan kezdeni sem, nehogy befejezni! Képtelen volt elaludni. Csak feküdt az ágyban Hongbin-nel összegabalyodva és nem tudta mit tegyen. Hogyan menthetné meg a fiút a biztos haláltól? Ha kiderül, akkor apró darabokra cincálják és akkor megint sivár lesz az élete. Álljunk meg egy pillanatra! Ha ilyeneket gondol, az azt jelenti, hogy szerelmes! A régi világ nagyjai ha megtudnák, egyenesen a szemébe röhögnének, hogy beleszeretett egy androidba és meg is dugatta magát vele. A gondolatra reszketni kezdett.

- Minden rendben? - kérdezte Hongbin, de ahelyett, hogy válaszolt volna, inkább felült és a Tele holdat nézte. Közel húzódott hozzá és beült a háta mögé. - Aggódsz? - kérdezte lehangoltan. - Rosszat csináltam?

- Nem. - mosolyodott el. - Nem csináltál rosszat.

- Akkor mi a baj?

- Az, hogy nem tudom hogyan védjelek meg, ha ez kiderül. - válaszolta és Hongbin megfeszült mögötte, de a karjait cirógatta.

- Tudod az, hogy kezdem látni milyen is vagy valójában, nagyon beindít. - az egyik keze lassan elindult a hasa felé. - Sokat törődsz a családoddal és mindentől megvéded őket. Szerencsések, hogy vagy nekik.

- Mit csinálsz? - kérdezte a fiút vággyal teli hangon.

- Megszegem a szabályokat. - suttogta, mielőtt ujjaival belé nem hatolt.

- Ezt nem lenne szabad. - lehelte alig hallhatóan. 

- Nem érdekel!

A mondatra azonnal megfordult és Hongbin ölébe ült. - Ne kísérts! - Nem beszéltek többet, mert a fiú lehúzta egy csókra, miközben folytatták, amit elkezdtek.

Hetek teltek el így. Az idő múlásával lassan igazi szerelmespárra kezdtek válni, akik a mézesheteiket töltötték. Amikor nem ettek vagy a családdal voltak, akkor éppen egymásnak estek. A labor hetekig le volt zárva és senki sem használta. Jan élvezte a szabadságot és a háborítatlanságot, ami a családjukkal járt és ez mindenkinek jó volt. Egyik este éppen két menet között voltak összegabalyodva. Hongbin az ágyon feküdt, míg ő az ölében ült és csak bámulták egymást. Gondterhelt volt, mert nem tudta Hongbin mit szól majd az egyetlen lehetséges módhoz, amivel megmentheti.

- Mi a baj? - kérdezte Hongbin tőle, miközben gyengéden végigsimított az arcán.

- Tudom hogyan menthetlek meg. - a fiúnak kikerekedtek a szemei.

- Hogyan?

- A véremmel. - válaszolta. - Ugyanúgy, ahogy a többieket is.

- Rendben! - vágta rá szerelme egyből, mire kérdően nézett rá.

- Biztos? - a fiú csak bólintott. - Mi lesz, ha nem sikerül?

- Sikerülni fog. - biztatta. 

- Fájni fog! - figyelmeztette. - Nagyon!

Hongbin egy bólintással elintézte, hogy megértette és készen áll. Közel hajolt hozzá, hogy összeérinthesse ajkaikat, de előtte finoman felsértette alsó ajkát a fogával. A csókból hamar szenvedélyes szeretkezés lett, hogy elterelje szerelme gondolatait a fájdalomról és a szédülésről. Azt tudta, hogy a szerveire hogyan fog hatni a vére, hiszen sokan kerültek a családjába az élők vagy holtak közül, de a fém vázzal kapcsolatban lövése sem volt. 
Újabb napok teltek el, de semmi nyoma nem volt annak, hogy sikerült-e egyáltalán amit szerettek volna. Egy előnye mégis csak volt, mégpedig az, hogy Hongbin sokkal emberibbé vált. Éppen vásárolni indultak, amikor valaki egy nevükre szóló borítékot nyújtott át nekik. Egymásra néztek és tudták, hogy semmi jót nem jelenthet. A korábbi orvos és a támogatói kötelezték őket arra, hogy térjenek vissza legalább napközben a lakásba és folytassák az elkezdett munkát. Hongbin-nek láthatóan ellenére volt az ötlet, de mivel nem ellenkezhetett, kénytelen volt beletörődni.
A figyelmeztetés miatt csak éjszakára jártak haza, de az is megesett, hogy néhányszor ott aludtak. Hongbin kezdett egyre furcsábban viselkedni és szinte egy vadító szexistenné változott. Haja a szokásos rendezett helyett kócos volt, nézése csábító és a fekete cuccaiban bugyiszaggatóan szexi. Nagyon vissza kellett fognia magát, nehogy leteperje. Úgy csábítgatta tudat alatt, mintha egy igazi vámpír lenne, aki az éjszaka leple alatt elakarja tőle venni a szíve melegét és addig szeretkezni vele, míg el nem ájul. A tudatba is beleborzongott. Látni a gondolatait, ahogy arra gondol, hogy hányszor kapná el a lakás bármely területén, kicsit ijesztő volt. Egy pillanat! Mióta lát ő bele Hongbin fejébe?

 
- Szeretkezz velem! - A fiú vágytól rekedtes hangjától szinte azonnal megugrott.

- Hongbin! - szólt rá, hogy ezzel is emlékeztesse nem otthon vannak.

- Most! - követelte, de nem mozdult.

- Tudod, hogy nem lehet! - próbálta észhez téríteni.

- Teszek a szabályokra! - Hongbin hajthatatlan volt.

- Addig nem lehet, ameddig ki nem derül, hogy sikerült-e vagy sem! - a mondatra mintha a fiúnak néhány pillanatra éjfeketévé váltak volna a szemei.

-  Nem érdekel! - morogta. - Akarlak! Itt és most!

Tátott szájjal figyelte a fiút. Már cseppet sem az az androidra emlékeztető visszavonulós srác volt, aki elfogadta, ha nem mondtak neki. Lehet, hogy egy szörnyeteget csinált a fiúból? Képtelen volt megszólalni, igazság szerint nem is nagyon mert, mert minden egyes szó olaj volt a tűzre. Hongbin szemeiben ülő nyers és kínzó vágy kezdte elvenni az eszét. Tudta, hogy ha igent mond, akkor olyan vad és szenvedélyes szexben lesz része, amiben eddig még soha! Nagy levegőt vett és elindult a laborba, közben pedig feszülten fújta ki. Legszívesebben hagyta volna magát.

- Miért menekülsz előlem? - kérdezte tőle a fiú, mire kikerekedtek a szemei.

- Nem menekülök. - hazudta. - Mi ütött beléd hirtelen? - fordult felé és nézett rá értetlenül. - Ez nem te vagy.

- Megőrjítesz! - hörögte Hongbin. 

- Felöltözöm és otthon megoldjuk!

- Addig nem tudok várni! - mondta a fiú, majd végigsimított az állán és elindult felé.


Mindössze néhány pillanat alatt elkapta és a tervező asztal felé húzta, ahol a gépek megalkotják a robotokat vagy bármit. Kikapcsolta őket, majd lefektette az asztalra. Kezeit elnyomta a feje fölé, köntösét kibontotta és egy mindössze egyetlen mozdulattal letépte róla a bugyit. Próbált ellenkezni, de a vágy erősebbnek bizonyult. Amint befészkelte magát a fiú a combjai közé, feladta a küzdelmet és hagyta, hogy azt csináljon vele, amit csak akar. Hirtelen érte, amikor Hongbin belé hatolt, de nem állította meg. Innentől felesleges volt színlelnie, inkább átkulcsolta a lábait a fiú csípőjén és nagyot nyögött minden lökésnél.
Tempójuk gyors volt és vad, a lökések kemények. Nagyot nyögve kereste Hongbin száját, aki először elhúzódott tőle, de amint beleharapott alsó ajkába, azonnal megkapta. Egy éhes nyelv kutatta az övét és amikor megtalálta, szinte harcot vívtak egymással. Érezte, ahogy Hongbin fájón kínzó vágya a tetőfokára hágtak és átalakultak valami mássá. A nagy hevességben véletlenül akkorát harapott a fiú alsó ajkába, hogy kiserkent a vére. A kísértésnek képtelen volt ellenállni. Alig kóstolt bele, amikor teste hirtelen megfeszült és reszketve átlendült a határon. Önkívületi állapotban hallotta Hongbin megkönnyebbült nyögését, majd érezte, hogy néhány lökés közben elélvezett. Fáradtan hullott rá és a kezeit is elengedte.
Zihálva pihegték egymásra a forró levegőt. Igaza volt. Olyanban volt része, amiben eddig még sosem. Eddig nem hallotta zihálni a fiút és ahogy végigsimított a hátán, a pulóvere csurom vizes volt rajta. Kíváncsiságtól vezérelve benyúlt a pulóver alá és alaposan megtapogatta minden centiméterét. A korábbi szintetikus hús helyett valódi izmok voltak a vázán. A vázának is csont alakja volt, a bőre puha volt, meleg és nedves. Halkan nevetni kezdett, mert már tudta, amit mások nem.

- Sikerült. - sóhajtotta Hongbin.

- Remélem kiélveztétek, mert nem rá lehetőségetek többször! - hallották meg hirtelen annak a dokinak a hangját, aki kirendelte mellé a fiút. 

- Már nem tehet semmit! - jelentette ki a fiú. - Többé nem parancsol nekem!

- Úgy gondolod? - kérdezte gúnyosan, majd két testőrnek kinéző robottal lehúzatta róla a fiút. - Azt hittem maga okosabb ennél, Jan! - méregette a férfi. - Szexuális viszonyt kezdeni a saját szintetikus társával! - Egy tűfélét vezettek Hongbin nyakára és ő felkiáltott a fájdalomtól.

A kütyü pittyegni kezdett. - Uram! - szólalt meg az egyik robot.

- Ne most! - szólt rá a férfi. - Éppen kiélvezem a győzelmemet!

- Nem tehet velünk semmit! - morgott a férfire! - Élőt nem ölethet meg, pláne nem egy embert!

- Nos, ami magát illeti elintézem, hogy egy robot közelébe se kerülhessen! Ezt a gyári hulladékot pedig apró darabokra szedjük és nem tehet ellene semmit!

- Uram! - szólalt meg erélyesebben a robot.

- Mi az? - csattant fel a férfi.

- Nem nyúlhat a fiúhoz! - jelentette ki az ócskavas. - Élő lett belőle!

A férfi arca teljesen eltorzult. - Ezt hogy csinálta? - valósággal dühöngött. - Azonnal mutassa meg hogy csinálta, különben megölöm a fiút!

A mondatra a szemei feketévé váltak és az arca is eltorzult kissé. - Miért tenném? - nevetett túlvilági hangon! - Hatalmamban áll!

Hongbin azonnal lerázta magáról a két robotot és odament hozzá. Megfogták egymás kezét és a háló körletbe mentek. Jan felöltözött és a maradék cuccát is összeszedte, majd elindultak a lift felé. Senki sem állította meg őket. Alig haladtak néhány métert az épülettől amikor a szint, ahol laktak felrobbant. Emberek sikítását és törmelékek becsapódását lehetett hallani. Szomorúan néztek végig a lángok által nyalt emeltre, mert el kellett búcsúzni tőle, hiszen itt kezdődött a kapcsolatuk. Hongbin nagyot sóhajtott, majd elmosolyodott, mert nem akadályozta senki, szabad volt és ami a legfontosabb, hogy élő.

2015. augusztus 29., szombat

I just wanna be close to you (+18)



Jan ismét fáradtan ért haza a munkából. Az egyik Los Angeles-i főiskolán Misztikus lényekről tart előadást heti kétszer és mellette helyettes tanárként is beugrik ha szükséges. Élete teljesen átlagos volt, igazi jó kislányként élt, legalábbis ami azt illeti az ismerősei és kollégái szerint. Valójában egy titkot őrzött, amit csak nagyon kevesen tudtak, mégpedig azt, hogy egy hónapja viszonya van egy japán vendégdiákkal, aki három barátjával utazott Amerikába, hogy megízlelhesse az ottani életet és tanulhassanak.
Az utcán futottak szó szerint egymásba, mert annyira fáradt volt, hogy szinte alig volt magánál. A fiú nagyon kedves, melegszívű, figyelmes és még szenvedélyes is. Utóbbit szinte minden éjjel megtapasztalja, hiszen képtelenek egymás nélkül tölteni az éjszakát. Az összefutásnál kiderült, hogy ugyanabban az épületben laknak, csak egy szinttel lejjebb. Sokat találkoztak és a fiú minden bátorságát összeszedve hívta el randizni. Hetekig lógtak együtt, míg végül el nem csattant az első csók és persze utána jött az a bizonyos nagy éjszaka közöttük. Villámcsapásként érte, amikor kiderült, hogy a fiú a diákja lett. Próbálta távol tartani magát tőle, de ő nem akarta feladni a kapcsolatukat.
Nem is érti, hogy párja mit eszik rajta, hiszen öt évvel idősebb és ahogy korábban hallotta, teljesen más típusú lányokkal járt eddig. Rengeteg fiatal lány zsongta körül a három társával együtt, de szerelme egyikükkel sem foglalkozott komolyabban. Amikor senki sem figyelt rá, neki küldött különböző üzenetet, amit a többiek hála Istennek nem értettek, mert japánul kommunikáltak. Egész jól elszórakoztak, míg a többi diák közbe nem szólt. 
Nem gondolkodott tovább, egyszerűen elengedte a fiúval kapcsolatos gondolatait és beállt a zuhany alá, hogy lemossa a nap porát. A víz kellemesen masszírozta a bőrét, de bárhogy is koncentrált, úgy érezte, mintha a fiú kezei simogatták volna. Ujjak simítottak lágyan végig alsó ajkán, amik lejjebb csúsztak a nyakára, majd lassan a mellei felé vették az irányt. Egy kéz megállapodott a jobb mellén, míg a másik lejjebb csúszott, gyengéden simogatva a hasát. Elakadt a lélegzete, amikor a lefelé tartó kéz nem állt meg és becsusszant a combjai közé. Játékos ujj simult a csiklójára és kezdett el körözni rajta, amitől azt hitte eszét veszti és legnagyobb meglepetésre itt nem ért véget a dolog, mert két másik a bejáratát ostromolta. 
Visszanyelt egy feltörni készülő nyögést, amikor belé hatoltak és az a bizonyos harmadik is úgy simogatta, hogy kezdte elveszíteni az eszét tőle. Muszáj volt megkapaszkodnia valamiben, de nem akarta kinyitni a szemeit, hogy eltűnjön a képzelgés, inkább csak hagyta, hogy eluralkodjon a vágy rajta és beledőlt a képzeletbeli fiú karjaiba. Akaratlanul is utat törtek szájából a nyögések, amiket csak remélni tudta, hogy szerelme nem hallott. Utólag belegondolva remélte, hogy annyira vágyakozik iránta, ahogy ő. Egy újabb mélyebb lökés és őrjítő simítás. Tiltakozását feladva nyögött a kényeztetéstől, amit általa elképzelt szerelmétől kapott.
Testét lassan elöntötte a forróság, a gyomrában erősödött a nyomás és zuhanni kezdett a semmibe, amikor nedves ajkak tapadtak a nyakára és akkor magához tért. Óvatosan lenézett a testét rabul ejtő karokra és rájött, hogy nem képzelte az egészet. Valaki bent áll vele a zuhanyfülkében és a legnagyobb örömöt adja meg számára. A combjai között munkálkodóra azonnal rátette a kezét, hisz nem akarta folytatni, ha nem a fiú, mert nem akarta megcsalni. Neki csak ő kell és senki más! Mielőtt megszólalhatott volna, a szemben lévő falhoz vezették, majd megfordították. 
Szemei azonnal kikerekedtek, amikor meglátta, hogy a fiú volt vele végig. Néhány másodpercig csak nézték egymást és a másik reakciójára vártak. Szerelme szemei vágytól égtek és tekintete szinte perzselte. Kétségbeesett sóhaj tört utat magának, ami elég volt ahhoz, hogy a fiú letámadja. Innentől nem volt megállás. Kívánták egymást. Ajkaik minden másodpercben szenvedélyesen forrtak össze, nyelveik egymást keresték, miközben szorosan összesimultak. Teljesen elvette az eszét a vágy és csak halványan érezte, hogy a fiú valamivel matat közöttük. Nemsokkal utána két kéz csúszott a feneke alá, de megszakította a csókot, hogy megállítsa.

- Várj. - zihálta.

A fiú a tarkójára tette a kezét és lehajtotta a fejét, hogy láthassa, amit mutatni akart neki. Legnagyobb meglepetésére egy óvszer volt a férfiasságán, amire nagyot kellett nyelnie. Miután visszanézett rá, közel húzta magához és összeérintette ajkaikat. Belenyögtek a csókba, amikor a fiú felemelte, majd a falnak támasztotta és belé hatolt. Az érzés leírhatatlanul jó volt. Még senkivel sem élvezte ennyire. Minden pillanatban egyre többet akart a fiúból és képtelen volt betelni vele. 
Meglepetésszerűen érte, amikor a fiú feljebb tolta, egyik karjával teljesen átfonta a derekát, majd egy ujj csúszott a csiklójára és kezdett körözni rajta. Zihálva vált el szerelmétől és csak nyögött ahogy a torkán kifért. Minden előjel nélkül teste hirtelen megfeszült és elöntötte a forróság. Reszketve és erőtlenül lendült át a határon, de a fiú nem állt meg. Tempója gyorsabb és erősebb volt, aminek köszönhetően ismét zuhanni kezdett a semmibe és nem sokra rá szerelme is nagyot nyögve követte őt. Erőtlenül zihált a fiú karjaiban még mindig a falnak támaszkodva, miközben a víz gyengéden csorgott rájuk. Ereje sem volt megmozdulni, inkább hagyta, hogy szerelme bevigye a szobába és befektesse az ágyba.

Reggel boldogan ébredt. Szerelme felé fordulva, csukott szemekkel szuszogott egyenletesen, amiből arra következtetett, hogy még aludt. Mosolyogva gyönyörködött a srácban, akitől nem akart elválni és mindennél jobban szeret. Barátnői korábban említették, hogy le sem tagadhatnák, hogy szeretik egymást, hiszen állandóan le sem veszik a szemüket a másikról és amikor tehetik összenéznek. Lehetséges, hogy végre megtalálta azt, akire annyira várt? Korábbi szerelme megcsalta az egyik volt barátnőjével, akivel a szakításuk után rögtön szétmentek. A lány azóta próbált közel férkőzni hozzá, de nem engedte és a fiút is megpróbálta elcsábítani, hiába.
Az ébresztőóra elviselhetetlen csörgése jelezte, hogy ideje felébrednie az álmodozásból és készülnie, mert elkésik a munkahelyéről. Kelletlenül csúszott ki szerelme karjaiból, de muszáj volt reggelit készítenie és előkészítenie az aznapi szerelését. A szekrényből elővett egy szexibb ruhát, amivel tudta, hogy az őrületbe fogja kergetni a fiút.

- Mmmm... - morogta a fiú. 

- Jó reggelt. - kacsintott rá.

- Nem akarsz még visszabújni egy kicsit? - kérdezte tőle csábítóan és el is gondolkodott rajta, de az idő sürgette.

- Jó lenne, de mennem kell reggelit csinálni. - utasította el finoman az ajánlatot.

- Útközben is bekaphatunk valamit. - nézett rá álmosan a fiú.

- Csábító ajánlat, de nem lehet. - mondta és kiment a szobából.

Magára kapta a köntösét és egy bugyit, majd átment a konyhába, hogy reggelit készítsen. A hűtőből elővette a tojást, mazsolát szedett ki a szekrényből és bekeverte a palacsintához a tésztát. Lassan öntötte bele a forró serpenyőbe és apró darabokra cincálta szét a palacsintát, így császármorzsát rittyentett belőle. Zenét kapcsolt be, miközben kitálalta az édességet és egy kis lekvárt is kanalazott mellé. Az édes illat teljesen betöltötte a konyhát. A hátba mögül csoszogást hallott meg és egy hatalmas ásítást, ami azt jelentette, hogy szerelme felkelt.
Éppen a poharakért nyúlt a felső szekrénybe, amikor a fiú átölelte, majd maga felé fordította és megcsókolta. Kezei a feneke alá vándoroltak és mire feleszmélt, már a tűzhely melletti pulton ült. Azok az ajkak éhesen falták az övéit és két kéz simított fel a combján és állapodott meg a derekán, majd ujjaival finoman megfogta a bugyiját és lehúzta róla. A gondolatra, hogy a fiú mit akar beharapta alsó ajkát, mire válaszul hüvelyk ujjával kihúzta a fogai közül és megcsókolta. Azok az ajkak levándoroltak a nyakára és gyengéden csókolták, szívogatták, nyalogatták puha bőrét. Egy halk sóhaj tört utat magának, amire szerelme felbátorodott és elvált a nyakától. 
Vágytól ködös elmével nézett le kettejük közé és látta, ahogy a fiú lassan, precízen görgette le hatalmas férfiasságán az óvszert. Ismét beharapta alsó ajkát, mikor ránézett és rögtön kihúzta a fogai közül. Közel hajolt hozzá, miközben befészkelte magát a combjai közé, de nem csókolta meg. Ajkaik hajszálra voltak egymástól. Mindennél jobban szerette volna megcsókolni, miközben belé hatolt, de nem ő irányított. Szerelme hüvelykujja alsó ajkán volt, nehogy beharapja ismét, de nem is volt szükség rá, mert nagyot nyögve vetette hátra a fejét, amikor belé hatolt. Szorosan ölelték egymást, miközben egymás ajkait tépték. Az igazat megvallva nem tervezte be a reggeli szexet abba a két és fél órába, ami indulásig maradt, de a futás helyett sokkal élvezetesebb volt. A tempó, amit szerelme diktált vad volt, a lökések pedig kemények. Szinte ideje sem volt feleszmélni, teste máris megfeszült és reszketve, apró darabokra robbanva lendült át a határon. Jó időbe telt, míg minden visszatért a régi iramba és akkor elváltak egymástól.
A fiú nagyon fiatal korának és a benne tomboló hormonoknak köszönhetően eléggé kielégíthetetlennek tűnt minden alkalommal, mintha attól félt volna, hogy elhagyja valami miatt. Lenyűgözőnek találta, hogy ennyire a hatalmába tudta keríteni és mindent megengedett neki, amit csak akart, már amit szexben nem talált visszataszítónak. Lassan visszavették a ruháikat és leültek enni. Legnagyobb szerencséjükre még nem hűlt ki a reggeli. Kajázás után elmosogatta a tányérokat, majd elindult a fürdő felé és ezúttal bezárta az ajtót, hogy ne zavarhassa meg a fiú. A kellemesen meleg víz megváltásként masszírozta fáradt testét és legszívesebben kivette volna a napot, hogy pihenhessen, de akkor nem bírták volna ki egymás nélkül. Ahogy befejezte, visszament a szobába és felöltözött. 
Mindössze fél óra múlva mindketten indulásra készen álltak. Szerelme is hazaugrott zuhanyozni és átöltözni. Úgy ültek be a kocsiba, mint egy szerelmespár, de amint a főiskolához értek, mintha csak "barátok" lennének. Együtt szálltak ki a kocsiból és mentek az előadó felé. Az órája után harminc perc ebédszünet következett. Mosolyogva vált el a fiútól és ment ebédelni, de ami ezután következett, arra álmaiban sem számított. Éppen a spagettijét tekerte fel a villájára, amikor füstszag ütötte meg az orrát és a diákok sikítva szaladtak az udvarra. Azonnal otthagyta a tálcáját és az előadó felé rohant, ahol meglátott néhány lányt és persze szerelmét az egyik barátjával. A vér is megfagyott benne. 
Minden jel arra utalt, hogy egy szeánszot próbáltak meg összehozni, hogy beszélhessenek valakivel odaátról. Egyikük nagyon megijedt, felrúgta a gyertyákat és tűz ütött ki. Ijedten nézett szerelmére, akiről ordított a bűntudat és ebből levette, hogy benne volt. Amint észrevette magát, odament hozzá és a fejét a vállára fektette. Az igazgató rábízta a büntetések kiszabását és végrehajtását, ami miatt akaratlanul is összefűzte ujjaikat, amikor közelebb bújt hozzá. Nem tudta mit gondoljon. Egy másik terembe mentek, ahol a két fiút beállította a tábla elé, de láthatóan jó kedvük volt.



 - Mi olyan vicces? - kérdezte tőlük fapofával japánul.

- Szerettem volna, ha ez is megtörténik. - felelte szerelme.

- Ha már ennyire beszédes vagy, akkor megmondhatnád, hogy ki gyújtotta fel az előadótermet. - a fiú csendben volt. - Taka, ez nem vicc! Súlyos büntetésre számíthatsz, ha azt mondják benne voltál! - nagy levegőt vett, majd folytatta. - Ti voltatok?

- Igen. - mondta a fiú ijedten.

- Taka! - szólt rá, mire társa megbökte.

- Mondjuk el az igazat! - ajánlotta a másik fiú.

- Szóval?

- Mi csak belecsöppentünk ebbe az egészbe. - kezdte a másik srác. - Téged kerestünk és akkor futottunk beléjük. 

- A négy lány volt? - csak bólogatni tudtak.

- Cica fiú, te miért hazudtál? - nézett Taka-ra. - Ryo-chan elmehet, a többiek maradnak!

Odasétált a fiúhoz és vetkőztetni kezdte. Szerelme egyszerre élvezte és pirult bele, miközben szemeiben látta, hogy nem értette miért csinálta. Taka minden egyes alkalmat megragadott, hogy hozzáérhessen. Talán ha csak ketten lettek volna, akkor élt volna a lehetőséggel és addig kínozta volna, ameddig eszét veszti. Láncokat tett a csuklójára és megfordította, hogy háttal legyen neki. Gyengéden végigsimított a hátán, amitől a fiú zihálni kezdett

- A többiek is vetkőzzenek le fehérneműre!

- Mit akarsz csinálni? - kérdezte a fiú. Beharapta alsó ajkát. - Ezzel bevadítasz! - sziszegte alig hallhatóan, mire közelebb ment hozzá és a fiú lehajolt, de nem ért össze a szájuk.

- Majd kárpótollak. - suttogta szerelmének és a háta mögé sétált.

A többiek is lassan ki lettek láncolva és kezdődhetett a móka. Válogatott eszközökkel ütötte a hátukat. A négy lánynak szíjjal ás ostorral, míg szerelmének csalánnal. Ügyelt rá, hogy ne üssön nagyobbat a kelleténél, míg a négy Gráciát nem kímélte. Szinte véresre ütötte a hátukat, míg Taka-ét csak vörös foltok borították. Ahogy a többiek sírva mentek a nővérhez, a fiú megragadta és megcsókolta. Gondolkodás nélkül felnyomta a legközelebbi asztalra, miközben egyik keze a nadrágjába, majd a bugyijába csusszant. Karjai felcsúsztak a hátára és Taka nagyot szisszent. Szó nélkül eltolta magától és ott hagyta. Le kellett nyugodnia.
A nap további részében kerülte a fiút. Nem akarta a szomorúságot látni a szemében. Belevetette magát a könyvtár archívumába és a könyveket rendezgette. Amikor meghallotta, hogy a fiú róla kérdezősködik, azonnal keresni kezdte az utat, ahol észrevétlenül eltűnhet. Mivel nem volt több órája, a kocsija felé vette az irányt és egyenesen hazament. A közeli kisboltba ment, ahol bevásárolt és főzött egy finom vacsit. Míg az étel főtt, addig összeállított egy egyszerű, de isteni csokitortát. Közben míg az is sült, egy kicsit rendet rakott és takarított. Mire megállt, már minden készen volt. Vacsora után bemászott a zuhany alá és alaposan megfürdött. 
A tv-ben a kedvenc filmje ment. Próbálta elterelni gondolatait a fiúról, de mégsem sikerült. Lassan lefekvéshez készült, de nem tudott nyugodni. Tudnia kellett, hogy szerelme jól van és nem neheztel rá. Kipattant az ágyból és a telefonját kezdte keresgélni. Hosszú és bosszantó percekkel később megtalálta a telefonját, mert folyton csipogott. Úgy állította be, amikor a fiú hívta és ez most is így volt. Mire a kezébe kapta, már letette. Mérgesen sziszegett a fogai között. Ugyan, mit áltatja magát, hogy nekik külön, mikor megőrül érte és alig várja, hogy láthassa és vele legyen? Kit akar becsapni? Már az első szakítási kísérlete megbukott! Akárhányszor megpróbálta, a fiú mindig elcsábította és a közelében volt. Minden magányos éjszaka csak rá tud gondolni és azt sem tudja már mikor aludt egyedül. Az ágya túl nagy volt neki és hiába terült szét rajta, mert pillanatokkal később már úgy helyezkedett, hogy Taka is elférjen rajta és mindig felé fordult, hogy hozzábújhasson. Ennyire megharagudott rá vagy már nem akarja, hogy nem akar vele lenni? Már majdnem sírt, amikor pittyegett a telefonja. Üzenete érkezett.

~ " Jól vagy, Neechan? Egész nap alig láttalak. Hiányzol!" ~

Azonnal előkapta a telefonját és pötyögni kezdett. ~ " Minden rendben. Te is hiányzol." ~

~ "Nem tudok aludni. Csak rád gondolok." ~ A mondathoz egy kép volt csatolva, amitől azt hitte elájul.

Alaposan elmélázott rajta. Elképzelte, hogy milyen jó lenne, ha berontana az ajtón és leteperné az ágyra, majd a szuszt is kikefélné belőle. Ácsi! Ezek szerint a fiú nem haragszik rá? Nem vette komolyan a büntetést? Hirtelen kopogást hallott a bejárati ajtón. Mobilját letette az éjjeli szekrényére, majd elindult az ajtó felé. Összeszorult gyomorral nyitotta ki és amikor meglátta a fiút, a tüdejében rekedt a levegő.

- Taka! - préselte ki magából nagy nehezen.

- Ilyet ne csinálj többé! - mondta a fiú, majd elkapta és bevágta maguk mögött az ajtót.

Éhesen tapadt ajkaira és egy pillanatra sem akarta elengedni. A falnál kötöttek ki, a fiú pedig nekipréselte magát. Érezte hatalmas férfiasságát a hasának nyomódni, amitől azonnal megrészegült. Magában akarta tudni. Másra sem vágyott, csak hogy meztelen testük összeolvadjon és együtt ringatózzanak a vágy tengerén. Nagyot nyögött, amikor szerelme ajkai a nyakára tapadtak és erősebben megszívta a bőrét. Most nem adta meg neki a teljes birtoklás jogát, mert ellökte magukat a faltól és egy székhez irányította, ahová leültette, de nem kellett félteni, mert belehúzta az ölébe. 
Képtelen volt visszafogni magát, kezei a pólója alját keresték és amikor megtalálták, egyetlen mozdulattal lehúzta róla. A fiú is a hálóinge aljával játszott. A nadrágján keresztül masszírozta már amúgy is kőkemény barátját, válaszul pedig lehúzta a válláról hálóinge spagettipántját és a melleire tapadt. Odaadóan túrt a hajába közben és hátravetette a fejét, amikor ujjak kúsztak a bugyijába. Teste automatikusan reagált az érintésre és úgy helyezkedett, hogy két ujj azonnal belé hatoljon és azonnal mozogni kezdett rajtuk. Önkívületben vonaglott az ölében, miközben minden mozdulattal közelebb került a megkönnyebbüléshez. 
Már majdnem átlendült a határon, amikor Taka kihúzta belőle az ujjait. Ez már felért egy emberkínzással! Elégedetlenül kezdett nyöszörögni, de ezzel nem hatotta meg a fiút, inkább csak jobban feltüzelte. Legnagyobb meglepetésére felállt vele a székről és elindultak az ágy felé. Amint lefektette, lehúzta róla a hálóinget és a bugyit is. Még sosem látta ilyennek a fiút. Vad volt, tele vágyakkal és nem tűrte az ellentmondást. Amint letolta magáról a nadrágot az alsójával együtt, fordított a helyzeten és ő került felülre. Azonnal betámadta a nyakát és keménysége felé helyezkedett, hogy bejáratával érinthesse érzékeny makkját. Taka mélyen felnyögött és érezte, hogy küzd vele, mert legszívesebben belehúzta volna az ölébe. 
Ajkait nyakára tapasztotta és finoman megszívta érzékeny bőrét. Taka száját egyre mélyebb nyögések hagyták el, ami édes volt a fülének. Kis idővel később a kulcscsontját támadta be, amire válaszul csípőjével lökött egyet a levegőbe és önkívületben zihált alatta. Még egyszer sem látta, hogy szerelme így kapkodta volna a levegőt. A mellkasát vette célba és egyenesen haladt lefelé egészen a keménységéig. Mielőtt elérte volna, a fiú egy gyors mozdulattal maga alá fordította és ugyanezt tette vele. Míg a melleivel volt elfoglalva, lehunyta a szemeit és élvezte a kényeztetést. Nemsokkal később egy ismerős hang ütötte meg a fülét. A kis csomagocska szakadásának hangja zene volt füleinek. Felemelte csípőjét, hogy jelezze készen áll, de Taka visszapréselte a matracra és összefogta feje felett a kezeit. 
Fejét hátravetette a hirtelen jött érzéstől, amikor szerelme egy kemény döféssel belé hatolt. Megállt, hogy kiélvezhessék az első lökést. Zihált a fiú alatt. Ismét felakarta emelni a csípőjét, de Taka ismét visszanyomta a matracra és egy újabb kemény lökéssel benne akasztotta a levegőt. Szinte sikított, ahogy végre elkezdett mozogni, de annak ellenére, hogy a tempó lassú volt, a lökések a korábbinál is keményebbek voltak. Taka csípője kíméletlenül lendült előre, ezzel is megőrjítve és egyre közelebb sodorva a határhoz. Minden egyes csókban ott visszahangzottak a nyögéseik. Örült, hogy a fiú nem haragszik rá és még mindig akarja őt. Legközelebb majd gondosan ügyel rá, hogy ne kerüljön ekkora bajba. Ez volt az utolsó gondolat, mielőtt teste megfeszült és reszketve át nem lendült a határon. Néhány lökés múlva Taka is követte, majd erőtlenül ráhullott és úgy pihegtek. Annyira elfáradt, hogy ereje sem volt megmozdulni. Halványan érezte, hogy a fiú lemászott róla és befészkelte magát mellé, majd minden elcsendesedett körülöttük.

2015. május 24., vasárnap

The Lazarus Effect - Demons from Hell

A történetet a Lazarus Hatás (The Lazarus Effect) cím film ihlette. A szereplők egy részét magam találtam ki, a sztori a saját fantáziám szüleménye, amolyan fanfiction, ami képzeletbeli folytatása a filmnek. ;) Napok óta érlelődik bennem, főszereplők a Cross Gene tagjai, néhány kitalált karakter és persze az eredetiek közül is szerepet kapnak néhányan. Aki látta a filmet, tudja mire fogok utalni egy-egy részletnél és minek mi a folytatása ^^ Természetesen a filmet összefoglalom néhány mondatban és a szereplőket is jellemzem majd, igaz nem lesz benne sok kép, de a fontosabb szereplőkről legalább egy kép biztos ;) Remélem tetszeni fog nektek és ezúttal véleményt is kapok, nem úgy, mint a többinél :D
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

 Egy újabb kutatócsoport ment le az alaksori laboratóriumba, ahol három embert találtak. Az adatokat és a felszereléseket összegyűjtötték, a túlélőket egy távoli laborba vitték elzárva mindentől és mindenkitől. Az alanyok kezdetben zavartak voltak, furcsán viselkedtek, de nem történt semmi meglepő. Seregnyi tesztet és vizsgálatot végeztek el az alanyokon. Az MRI-ből kiderült, hogy mindhármójuknak meglepően nagy agyi tevékenységeik vannak, a sejtjeik pezsegnek és újabbakat hoznak létre.
A titkos laborban a csapathoz csatlakozott néhány ember, akik járatosak az okkultizmusban és a démonológiában egyaránt. Amint a nő belépett, hirtelen megcsapta a rothadás szaga, ami arra engedte következtetni, hogy démonok vannak közöttük és ahogy az alanyokra nézett, áradt belőlük a démoni erő. Igyekezett úgy tenni, mintha semmi sem történt volna és inkább a magában szintén a démonával vívódó sráccal foglalkozott. A fiú azonnal odakapta a fejét, amikor a női alany rámeredt a szomszéd helyiségből és megfagyott körülöttük a levegő.
Úgy sóhajtott, hogy a fiú észhez térjen és onnantól kezdve csak rá figyelt. Próbálta megnyugtatni és folyamatosan duruzsolt neki, nehogy a nő elcsábítsa és kitépje a való világból, átvezetve őt a pokolba. Az összeszokás és ragaszkodás időszakában hívták őket a laborba, pont a legrosszabb és legsebezhetőbb időszakban, ráadásul nem is parancsolhatott a fiúra a mestereként a három démon előtt, ha úgy hozta volna a sors, mert akkor azonnal rájöttek volna.
Minden gondolatát elrejtette és elnyomta magában a szörnyeteget, ami akkor éppen békésen aludt. Nehéz volt megállnia, hogy ne tudassa velük, hogy a hat fiú hozzátartozik és ha bármi bajuk esik, akkor hatalmas mészárlást csinál. A fiú hirtelen eltolt mindenki elől, majd mintha fuldokolna, teljes erejéből magához húzta és szorosan átölelte. Egyik kezével a nyakát simogatta, időnként beletúrva a hajába, a másikkal a hátát és alig néhány perc alatt meg is nyugodott. Az ott dolgozó orvosok ezután kinyitották az ajtót, hogy megismerkedhessenek az alanyokkal.

Már éppen indultak, amikor a srác megragadta a karját és mikor ránézett, reszketett. - Noona, nekem ez nem megy. - nyögte.

- Semmi baj. - mondta megértően. - Várj meg itt. - a fiú csak bólogatott.

- Majd én veled megyek. - mondta egy másik srác.

A hangulat egyre nyomasztóbbá vált, ahogy egyre közelebb értek a démonokhoz és erősen kellett koncentrálnia, hogy ne reagáljon a fenyegetésekre, amikkel máris bombázni kezdték. Úgy tett, mintha egészből semmit sem érzékelt volna és folyamatosan mosolygott.

- Dr. Connor, bemutatom önnek a teszt alanyokat: Dr. Zoe McCanel, Dr. Frank Walton és a hosszú hajú fiatalember Clay.

- Hello. - kacsintott rá a Clay nevezetű srác.

- Ők pedig: Dr. Ryden O'Connor, Dr. Takuya Terrada és a csapatuk. - folytatta a bemutatást az egyik orvos.

- A csapat többi tagja: Yongseok, Seyong, Casper, Sangmin és a srác a túloldalon Shin. - mutatta be Ryden a csapatát, miközben érezte, hogy a Zoe-ként bemutatott nő szugerálni próbálja Shin-t. Zoe-ra koncentrált és tisztán hallotta, hogy olvas az orvosok gondolataiban, majd egy meleg kéz fogta meg a csuklóját és közel húzta magához. Shin zavart volt. - Minden rendben? - kérdezte, miközben egyik kezével végigsimított az arcán.

A fiú zavartan bólintott, majd megszólalt. - Nagyobb biztonságban érzem magam melletted.

- Ok. - suttogta, majd elindultak, hogy megismerhessék a labor minden centiméterét.

A hat fiú úgy helyezkedett el, hogy minden oldalról védték őket arra az esetre, ha elszabadulna a pokol. Zoe végig azon az oldalon volt, amerről Shin állt és Clay pedig ott, ahol ő. Takuya azonnal vette a lapot és jó szeretőként megfogta a kezét, miközben sétáltak. Érezte, hogy Clay és Zoe összenéznek, de nem foglalkozott velük. Shin egy pillanatra sem engedte el és ha mégis, akkor is szorosan mellette maradt. Éppen abban a fázisban volt, amikor a legragaszkodóbb és már-már úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlt volna rajta és valóban így is volt.
Tudta, hogy Zoe furcsán néz rá és méregeti vajon miért is ragaszkodik hozzá a fiú ennyire, de nem izgatta a dolog. Úgy térképezte fel a helyiségeket, hogy ne legyen feltűnő, miközben láthatatlanul megjelölte a saját területeit és ebben a többiek is segítségére voltak. Ahogy megismerték a labort és minden egyes szegletét, neki is láttak a munkának. A Laz szérum már készen állt és elő volt készítve minden egy következő kísérlethez, de valami nem stimmelt. A berendezés mintha életre kelt volna, a befecskendezésért felelős tű a vénájába vágódott és kiszívott egy kevés vért belőle, ami majdnem előcsalta belőle a mélyen lapuló szörnyet, de Shin még időben húzta ki belőle.
A friss vér illata kezdte elvenni az eszét, de mire észbe kapott már egy koktélfélét szopogatott, amiben rengeteg vér volt. Az orvosok úgy kötötték a tűhöz a szérumot és észre sem vették, hogy belekeveredett a vére. Az alany egy Eva nevű lány volt, akit Zoe ölt meg nem sokkal korábban a saját laborukban. Az első alkalommal semmi sem történt, a lány még mindig halott volt. A másodikban sem, egészen addig, ameddig el nem kezdte hívni a lányt és a harmadik alkalommal végre magához tért.

- Úristen! - sikította a lány. - Vigyétek innen! - nézett Zoe-ra.

- Eva. - mondta furcsa hangon Zoe.

- Megtennétek, hogy kimentek? - intett a három démonnak, akik elindultak egy másik helyiségbe, de végig figyelték őket.

- Kérlek, ne engedd a közelembe! - sírt Eva és ő rábólintott.

Az órák lassan teltek és Eva is egyre zavarodottabbá vált, de nem viselkedett annyira furcsán, mint a másik három. Tudta, hogy fél tőlük, a levegőben érezhető volt a bénító hatása, de különösebben nem is foglalkozott vele, egyszerűen csak elkülönítette a többitől és kapott egy saját szobát, ahová nyugodtan elbújhat előlük. A tasak szérum fehér színe átváltott szép lassan feketévé, ami a belekerült vére miatt lehetett és akkor először előtört belőle az aggódás. Mi van, ha Eva azért másabb, mint Zoe-ék, mert a vére belevegyült a szérumba? Mi van, ha a lány csak az alkalmas pillanatra vár, hogy megtámadhassa őket és akkor Zoe oldalára áll? Előbb-utóbb úgyis meg kell mutatnia ki is valójában, már csak azért is, mert Zoe feni a fogát Shin-re és Clay folyamatosan őt figyeli.
Lassan szopogatta a koktélját, amikor belépett hozzá Takuya és leült vele szembe. Nem beszélgettek, csak hagyta, hogy elmerüljön a gondolataiba és felkészülhessen minden eshetőségre, ami csak jöhet, hogy magukat megvédhesse. Bár nem beszélgettek, Takuya tartotta vele a lépést, mert őt engedte, hogy bekapcsolódjon és hallja mire gondol. Szépen mindent elterveztek, számtalan tervet fabrikáltak vészhelyzet esetére. Már majdnem megnyugodtak, amikor labor azon része, ahol kísérletek folynak működésbe lépett. Ijedten szaladtak át abba a helyiségbe és akkor látták, hogy a munkatársaik egy kutyát próbálnak feléleszteni. Zoe-ék is azonnal ott teremtek, hogy nézzék a kísérletet.
A vérével a szérumban elég volt egyetlen alkalom, hogy a kutya életre keljen és az első pár perc kivételével nyugodt volt. Valósággal megőrjítette Zoe és támadni készült, de akkor elkezdett közeledni felé, és amikor tekintetük találkozott, a kutya csóválni kezdte a farkát és játékosan nézett rá. Érezte, hogy a kutya hozzátartozik és ezért sem akarja sem őt, sem a fiúkat bántani, de a három démonra és a munkatársaikra eszeveszetten morgott. 
A napok lassan teltek, de semmi rendkívüli nem történt, sőt a kutya is meglepően nyugodt volt a dolgozók területén. A labor többi részén a hangulat egyre nyomasztóbb és őrültebb volt. Egyik éjjel képtelen volt aludni és arra gondolt, hogy dolgozik egy kicsit, de a gondolatai teljesen máshol jártak. Végig arra gondolt, hogy megkeresi Takuya-t és szeretkeznek egy hatalmasat, úgy vámpír módjára, de akkor eszébe jutott, hogy azt Zoe és társai minden bizonnyal megéreznék és letett róla. Az összes lehetséges módon feszült volt és nem tudott más módot, ahogy levezethetné, így maradt a vágyakozás és az önmegtartóztatás. 

- Túl sokat dolgozol. - hallotta meg Clay hangját a mellette lévő ajtó felől.

- Nem tudok aludni és ez az egy, ami leköt. - válaszolta kedvesen.

- Én tudok valami sokkal jobbat. - Clay szinte felajánlotta magát neki.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet. - próbálta finoman elutasítani.

- Ugyan már! - a fiú finoman végigsimított a hátán. - A pasidnak nem kell megtudnia.

- Sajnálom. - mondta mosolyogva, de nem adta el.

- Ha meggondolod magad tudod hol találsz. - csak bólogatott.

Takuya érdekesen nézett rá a másik helyiségből és tudta, hogy mire vágyik. Válaszul beharapta alsó ajkát, ezzel is jelezve, hogy benne lenne, de a társaság miatt nem kellene. Szíve kihagyott néhány ütemet és a légzése is szaporábbá vált. Szinte kizárták a világot maguk körül és úgy kommunikáltak, ahogy szoktak egymással. Tudta, hogy a három pokol szökevény őket bámulja de ez már nem volt érdekes. Az már kitudódott, hogy mennyire vágynak egymásra, de az talán nem, hogy együtt is vannak.

A furcsa légkört Eva feltűnése zavarta meg. - Ryden, bocsi hogy zavarlak, de nem ehetnénk valamit? Kopog a szemem az éhségtől.

Tekintete ellágyult, mikor a lány felé fordult és elmosolyodott. - De. Mit szeretnél?

- Mondjuk pizzát. - dörzsölgette Eva a kezét.

- Extra sajt, pepperóni?

- Remekül hangzik. - mosolygott rá a lány hálás mosollyal.

- Máris intézkedem. - kacsintott rá. - Clay, megkérdeznéd a többieket, hogy kérnek-e belőle?

- Persze. - mondta a fiú, majd elindult Zoe és Frank felé.

A válasz mindenkitől igen volt. Takuya társaságában telefonon leadták a pizza rendelést és az éppen dolgozó kollégáik kimentek az épület elé, hogy fogadhassák a pizzafutárt. Közben a hangulat egyre furcsábbá vált a pokol szökevények körül, akik minden bizonnyal terveztek valamit és ő tudni akarta mit. Takuya szemei végig rajta pihentek, miközben vért vett mindhárom alanytól, majd a kutyától és végül Eva-tól is. Mire mindennel végeztek és a tesztek eredményeire váltak, megjöttek a munkatársak a pizzákkal.
A késő esti közös vacsorázás feszült hangulatban telt az első felében. Szó nélkül molyoltak az éppen aktuális pizzaszeleten, miközben Takuya-val lefolytattak egy titkos beszélgetést gondolatban. Zoe és Clay minden idegszálukkal rájuk figyeltek, de nem foglalkoztak velük, inkább izgalmasabb mederbe terelték a beszélgetést és a csapat nyolcvan százaléka számára érthetetlen nyelven kezdtek beszélni.

- Látom rajtad.

- Micsodát? - úgy tett, mint aki nem érti.

- Frusztrált vagy és éhes.

Minden előzmény nélkül nagyot kuncogott. - Már nem. Éppen eszek, mint látod.

Takuya hatalmas mosolyra húzta a száját. - Jól tudod, hogy nem úgy értettem.

- Áh, fúj! - hördült fel Sangmin. - Nálatok folyton csak a szex a téma?

- Nyugodj le, Hyung! - Lépett közbe Youngseok. - Ha neked is lenne valakid, akkor nem fújoznál állandóan.

- Ne haragudjatok, de nekem néha sok az évődésetek. - mentegetőzött Sangmin.

- Hyung, belőled csak a féltékenység beszél! - kacsintott rá Yongseok, miközben el vett egy szeletet a pizzából. - Ne is törődj vele, Noona.

Takuya úgy tett, mintha semmi sem történt volna és folytatták a beszélgetésüket. - Tudom. - a huncut mosoly elárulta számára. - Mit szólnál egy szenvedélyes halhatatlan szexhez?

- Ne kísérts! - beharapta alsó ajkát, amivel tudta, hogy az őrületbe kergeti a fiút.

- Szívesen harapnám a szád. - ez a mondat több volt, mint egy felkérés keringőre. Rengeteg izgalmat, kéjes sóhajt, orgazmust és néhány korty édes vért ígért.

A semmiből egyik emberi kollégájuk bukkant fel és olyat mondott, ami elindította a poklot. - Na hogy vannak a pokol szökevények?

A mondatra akaratlanul is furcsán oldalra biccentette a fejét. - Minek nevezte őket? - legszívesebben elkapta volna és apró darabokra tépte volna, de nem tehette. - Ők is emberek!

- Ugye most viccel, doki? Többé nem emberek, hanem kibaszott démonok egyenesen a pokolból!

- Azt javaslom vegyen vissza, különben velem találja szemben magát!

- Hogy tudja őket védeni? Amikor lehetőségük lesz rá, mindannyiunkat megölnek!

A férfi hirtelen fuldokolni kezdett, majd mintha valami elkezdte volna tolni őt az egyik nyitott és üres szekrényig, majd belökte, rázárta az ajtót és a sikítani kezdett a félelemtől. Hiába kiabált, könyörgött, az ajtó nem nyílt ki, sőt, a szekrény eldeformálódott és úgy tűnt, mintha valaki összenyomta volna. A vasszekrény néhány centi vastagon díszelgett a helyiségben, az alján lévő nyílásból pedig frissen illatozva hömpölygött ki a vér. Az illatától kezdett megrészegülni, de tudta, hogy el kell nyomnia magában a vérszomjas fenevadat, ami ki akart törni belőle.
Könnybe lábadt a szeme, néhány csepp lassan lefolyt az arcán, egészen az álláig, majd lecseppent ki tudja hová. Hiába utálta a férfit, nem ölte volna meg mások előtt, hogy fitogtassa az erejét és a hatalmát. Nagyon meglepődött magán, hiszen legbelül nagyon is élvezte a férfi halálát és tudta, hogy ő is megtette volna, csak nem közönség előtt. Takuya és Yongseok vigasztalóan bújtak hozzá, hogy megnyugtassák és azt sugallják, az egészről nem tehet, pedig úgy érezte, hogy az egész az ő hibája.
Nem tudni mennyi idővel később az irodájában ült és a tesztek eredményeit nézegette, amik cseppet sem ígértek jót, legalábbis a három démonnál. Lepergett előtte, ahogy a munkatársuk a szekrénybe repül, majd összeszorul körülötte és a fülében visszhangzottak a halálsikolyai. Ismét a sírással küszködött, a gombóc egyre jobban szorította a torkát és nem akart eltűnni onnan, bárhogy is próbálta elűzni. Felhúzta a térdeit a székében és homlokát neki támasztva sírni kezdett.
Már kezdett lenyugodni, amikor a mellette lévő telefon fülsiketítően csörögni nem kezdett. Nagy nehezen a sokadik csörgés után felvette, de amit a vonal másik végéről hallott, arra egyáltalán nem számított. A fejesek azt kérték, hogy öljék meg a három pokolbéli démont és darabolják fel, majd jegeljék le a maradványaikat, amíg értük nem mennek. Hiába tiltakozott, akkor sem ígérte meg, hogy eleget tesznek a parancsnak, a villany hamarosan lekapcsolódott, áram sem volt és a telefon is süketté vált.
Hirtelen kikerekedtek a szemei, mert eszébe jutott, hogy Takuya pont abban a helyiségben ténykedett, ahol ők voltak. Ahogy odaért, a három szörnyeteg körülállta a földön térdelő fiút, miközben Clay démoni hangon ordítva próbálta megölni úgy, ahogy korábban Zoe tette Frank-el, de akárhogy próbálkozott, nem ment neki. Végül Zoe átvette Clay helyét és ekkor nem bírta megállni, hogy ne lépjen közbe.

- Én a helyedben nem tenném! - viselkedése hirtelen változott meg, ami a démont is meglepte. - Engedd el, különben olyannal találod szemben magad, amihez maga Lucifer is kispályásnak számít!

- Ki vagy te? - Clay éjsötét szemeiben félelmet vélt felfedezni.

- Ne akard megtudni! - Shin állt mellette szintén fekete szemekkel és támadásra készen. Egyetlen mozdulattal ott termett Frank előtt, majd a torkánál megragadva odahúzta és Zoe ekkor elengedte Takuya-t. - Mit csináljak vele?

- Egyenlőre velünk marad, de ha Takuya meghal, kinyírhatod!

- Ezer örömmel. - mosolygott elégetten Shin, majd elindultak a társalgó felé.

Remegő kezekkel fektette le a halálán lévő fiút a kanapéra és csak reménykedett benne, hogy túléli. Nedves törölközővel finoman megtisztogatta az arcát, halántékát, nyakát és a mellkasát is. Takuya mély álomba merült és képtelenség volt felkelteni. Nem tehettek mást, mint vártak. Hosszú órák teltek el, míg végül Takuya életjelet mutatott magáról, de csak fuldoklott és mielőtt bármit tehetett volna egy utolsó nyögéssel elszállt belőle az élet. Reszketve nézte meg a már nem létező pulzusát és utat engedett a sírásnak, ami mindenkit kínzott kivétel nélkül.
Dühében szabadon engedte lényének egy részét és ahol a vére eltűnt a helyiségekben felállt a védelmi vonal és mindössze csak egy kis kiakadás volt hozzá szükséges. A maradék öt fiú felsorakozott mögötte, Shin sakkban tartotta Frank-et és mindannyiuknak feketévé váltak a szemei. A démonok számára egyre kellemetlenebbé vált a közelükben lenniük és hátrálni kezdtek abba a helyiségbe, ahová az elejétől kezdve száműzve lettek, mikor felállították a határokat.

  Frank megkönnyebbülten kapta fejét a másik irányba. - Eva!

- Fogalmatok sincs kivel húztatok ujjat. - mondta a lány, miközben Frank-re nézett. - A te poklod borzalmasabb bárminél. - nézett rá.

- Te egy vagy közülünk? - Frank álla azonnal leesett.

A mondatára nevetni kezdett. - Én sosem leszek egy közületek! - amikor Zoe és Clay feszülten figyeltek, Shin felemelte a levegőbe és rávigyorgott.

- Szemet szemért. - mondta a fiú és egy vigyor társaságában az erejével apró darabokra robbantotta Frank-et.

Mivel háttal álltak a két démonnak, nem láthatták az elégedett mosolyát, és miután Frank meghalt, ismét sírni kezdett. Az álcája sértetlen maradt, csupán Shin-ről derült ki, hogy nem is ember és ezt nem is titkolta. Innentől kezdve nem is volt értelme, de a határvonal intenzitását nem csökkentette, csak hagyta, hogy azt higgyék teljesen ártalmatlan. Minden furcsa dolog, amit nem Zoe-ék okoztak úgy tűnt, hogy Shin-től ered.
Takuya nem akart felébredni és semmi jele nem volt annak, hogy visszatérne. Tudta, hogy Zoe a következő alkalmat várja amikor ismét elkaphat valakit, de akkor nem lép, amikor Shin ott van velük. A nappali órákban semmi sem történt, minden a nyugodt, megszokott mederben haladt, sőt Zoe meglepően kedvesen érdeklődött iránta. Az ebédlőben éppen próbált magába tuszkolni néhány falatot, amikor a lány leült vele szemben és csak bámulta. Először nem tudta mire vélni a dolgot, majd hirtelen rájött, hogy őt szemelte ki következő áldozatnak.


- Van egy megoldás, hogy visszahozd. - szólalt meg hirtelen.

- Mi? - próbált úgy tenni, mintha nem tudná mire utalt.

- Ryden, te okos lány vagy. Még sokra viheted. - a hízelgése egyre zavaróbb volt.

- Hová akarsz kilyukadni?

- Jól tudod hová!

- Azt nem! - csattant fel hirtelen. 

- Én megtenném érted ha valami történne. - igen. Ez már fenyegetés volt.

- Akaratom ellenére? - a lány bólogatott. - Shin nem hagyná.

- Nem félsz ha meghalsz, hogy te is a pokolba kerülsz?

A beszélgetésük félbemaradt, mert megérezte, hogy valami feléledt. Valami, ami egészen biztos bosszút fog állni. Aztán egy hangos férfi sikolyt hallottak, majd valaki Zoe elé dobott egy megcsonkított tetemet. Megrémült és sírni kezdett, ahogy azt egy normális ember tenné, majd a villanyok szépen lassan egyesével lekapcsolódtak és teljesen elment az áram.Tudta, hogy sokkal erősebb valami éledt fel valahonnan, de furcsa módon nem rettegett tőle, éppen ellenkezőleg, vonzódott hozzá.
Gondolkodás nélkül otthagyta Zoe-t és elindult a pihenő felé, ahol a kanapén feküdt Takuya teste és legnagyobb meglepetésére eltűnt onnan. Sorra járta végig a helyiségeket ahol lehet, de nem találta. Úrrá lett rajta a kétségbeesés és már mindenre gondolt, csak jóra nem, aztán eszébe jutott Zoe mondata. " Van egy megoldás, hogy visszahozd! Nem félsz ha meghalsz, hogy te is a pokolba kerülsz? " Iszonyatos düh kerítette hatalmába. Teljesen elborult az agya és visszaindult a lányhoz, hogy felelősségre vonja, de megérzett valamit, ami a plafonon kúszott utána és mielőtt átléphetett volna a másik helyiségbe, bevágódott előtte az ajtó.
Élesen szedte a levegőt, mintha tényleg csontig hatoló félelem uralkodna el rajta és amikor az a valami előtte állt, lenézett a földre. A rém alak ujjai közé vette az állát és felemelte a fejét, hogy a szemeibe nézhessen. Rémült tekintete átváltott nyugodtra, mikor felismerte Takuya-t. Akarata ellenére eredtek el a könnyei, amiket a fiú gyengéden letörölgetett az arcáról és az álláról. Úgy érezte, mintha az egész csak egy álom lenne. Kétségbeesetten próbált kapaszkodni abba, hogy szerelme él, és akkor megbizonyosodott róla, hogy valóban így van, amikor megérintette.

- Taku... - sóhajtotta, amikor a fiú átölelte és ajkai a nyakára simultak.

- Még mindig frusztrált vagy. - hangja rekedt volt és vággyal teli.

Elhúzódott tőle, mintha csak fenyegette volna, de ahelyett hogy otthagyta volna, inkább végigsimított az arcán és kezdett önmagaként viselkedni. - Nem vagy szomjas? - a kérdéssel azonnal a lényegre tért és tudta, hogy lépni fog.

Úgy is lett. Takuya elsimította a haját a nyakából, ajkaival finoman végigsimított rajtuk, nyelvével megnyalta a területet, mielőtt akcióba lépett volna, majd megharapta. Az érzés ismerős volt számára, annyira intenzív és bizsergető, hogy minden másról megfeledkezett, még a körülöttük ólálkodó démonokról is. Amikor legközelebb feleszmélt néhány pillanatra, Takuya az asztalra fektette, majd ismét megcsókolta. A vére íze hirtelen mindent kivert a fejéből.
Szinte automatikusan nyögött fel, amikor érezte, hogy szerelme belé hatolt és néhány másodperce rá lökni kezdett és kezdődött az izgalom. Úgy kapaszkodott bele, mintha az élete múlott volna rajta. A vér miatt közben végigélte a saját poklát, ami sokkal rosszabb volt bárminél. Bérelt helye volt a pokolban, hála a Luciferrel kötött vérszerződésnek és szövetségnek, de az, hogy rabul ejtette és sakkban tartotta magát a Sátán-t, aki felett jobban uralkodik, mint bárki felett. Ijesztő pofával mosolygott rá és akkor szembetalálta magát a valódi énjével.
Mielőtt bármit is csinálhatott volna, hirtelen forróság járta át a testét, a gyomrában nőtt az a bizonyos nyomás, és reszketve robbant szét apró fényes darabkákra. Sóvárgott a vér után, hogy az lehessen aki és ne kelljen titkolóznia senki előtt. Takuya rajta feküdt és furán kényelmes volt minden. Kis idővel később mikor sikerült elég erőt gyűjteniük, a fiú lemászott róla és felöltöztette mindkettejüket, de a nagy vérveszteségtől annyi ereje sem maradt, hogy leszálljon az asztalról. Gyenge volt és forgott vele a világ. Ahogy Takuya lefektette a kanapéra, el is ájult. A saját kegyetlen poklában járt. A szerettei mind halottak voltak körülötte, a Sátán rettegett tőle és szemben állt a Zoe-ban lévő démonnal.

Amikor felriadt, Clay volt mellette. - Nyugi, csak én vagyok. - védekezett a fiú, miközben visszanyomta a kanapéra.

- Mit keresel itt?

- Csak megakartam kérdezni valamit. - válaszolta.

- Micsodát? - zúgott a feje és őrjítően lüktetett. Mire felnézett, Clay szemei feketében izzottak.

- Milyen volt vele? Egy vérszívó démonnal, aki kis híján megölt?

- Tessék? - alig hallotta amit mondott.

- Nem a szérumtól vált ilyenné! Hogy változott át?

Ideje sem volt válaszolni, mert két karmos kéz ragadta meg a fejét és tépte le olyan erővel, ami neki abban a helyzetben nem lett volna. Szép lassan apró darabokra tépte a lény és ez ellen tehetetlen volt. Nem bírta tovább nézni. A démonvérből áradó bűztől felfordult a gyomra és tudta, hogy el kell tűnnie onnan. Lassan a privát hűtők helyiségébe evickélt, szorosan a falhoz tapadva, nehogy megadják magukat a lábai és ekkor kezdődött számára a horror. Már majdnem a szobában volt, amikor váratlanul megjelent Zoe és támadást intézett felé.
Hatalmas erővel puffant a hűtők melletti falnak és képtelen volt felállni. Hiába küzdött, képtelen volt felállni és Zoe is egyre fenyegetőbben közeledett felé, ami egyáltalán nem jelentett jót. Nem félt tőle, sőt, inkább rühellte a gondolatot, hogy a közelébe kerülhet, de még mielőtt elég közel ért volna hozzá, Eva megakadályozta.

- Nyerek neked egy kis időt, míg magadhoz nem térsz.

Ahogy kimondta a mondatot, Eva átdobta Zoe-t egy másik helyiségbe. Erőt vett magán, vicsorogva feltápászkodott, kinyitotta a hűtőt a benne lévő vérrel teli tasakokat egy más után kiszívta. Az ereje minden egyes kiszívott tasakkal együtt nőt és új képességekre tett szert. Lehunyta a szemeit az utolsó adagnál és miután végzett, kinyitotta szemeit, amik éjfeketén világítottak. Bevetette rejtőzködő képességeit és eggyé vált a labor minden szegletével.

- Zoe! - szólította a démont, de ő csak kapkodta a fejét. - Zoe! - láthatatlanul sétált a plafonon. - Zoe! - a lány démonként próbálta nyomon követni őt, de nem sikerült.

Észrevétlenül átosont a másik helyiségbe és leereszkedett, amíg Zoe odaért és csak várt. Visszaöltötte magára az ártatlan áldozat szerepét és sírást színlelt. Közben Takuya és Shin is trükköt bevetve csatlakozott hozzá, de ezt Zoe nem látta. Érezte, hogy árad belőle a harag és amikor elég közel ért, eljátszotta az áldozat szerepét.

- Zoe, mi folyik itt? - kérdezte sírva a démont.

- Nyugi, nem fog fájni... nagyon. - vicsorgott és ő hátrálni kezdett.

- Miért akarsz bántani? - a hangja remegett, mintha semmit sem tudna. - Mit ártottam neked?

- Még kérdezed? - a közelsége egyre veszélyesebb volt. Talán ha ember lett volna még meg is ijedt volna, sőt rettegésbe ment volna át. - Megöltétek a társaimat, de mivel te jó voltál hozzám és sosem bántottál, visszahozlak, miután meghaltál. - Nem bírt tovább színlelni és nevetni kezdett. - Mi olyan vicces?

- Sosem gondoltál még arra, hogy azért nem bántottál, mert nem az vagyok akinek mutatom magam?

- Ezt hogy érted?

- Szerinted Takuya hogy támadt fel a szérum nélkül és miért nem ölt meg? - Zoe elgondolkodott. - A te szánalmas poklod semmi az enyémhez képest!

A villany lekapcsolódott, a számítógépek vezérelte ajtók és liftek leálltak és látszólag csak ketten voltak a helyiségben. Ahogy pislantott egyet, máris Zoe poklában találta magát. Az ajtók alatt kezek kaparták a padlót, körülötte mindenhol tűz és a démon is közeledett felé. A folyosó végén álló kislány ártatlanul és kétségbeesetten nézett rá, de őt nem tudta megtéveszteni. Megragadta, kinyitotta az ajtót és átléptek valahová. 
Hirtelen a saját poklában találták magukat és ezúttal Takuya-ék is csatlakoztak hozzájuk, a kislányból pedig démon Zoe lett. Mosolyogva lépkedett tovább az ajtók előtt a főfolyosón és nevetni kezdett, amint a lány kinyitotta az egyiket, és meglátta a Sátánt, ahogy rettegve néz rá. Az érzés leírhatatlan volt, ahogy Zoe fokozatosan ébredt rá, hogy vele nem szabad szórakoznia, különben megjárja. A pokol ura magára vágta az ajtót és nem engedte többet, hogy kinyissa. 

- Üdv a poklomban. - kuncogott hangosan és Zoe hátrálni kezdett, de hiába.

Teljesen átváltozva megragadta a torkát és addig szorította, ameddig egy hangos törésféle hanggal letépte a fejét, majd az összes többi részét és a belső szerveit a földre engedte, amik lassan elpárologtak. Ahogy visszatértek a laborba, Zoe holtan rogyott össze és a démon is eltűnt belőle. A helyiségeket vér és belsőségek töltötték meg, amik egyértelműen arról árulkodtak, hogy a démonoknak nagyon is végük. Takarítók, orvosok és az FBI is csatlakozott a helyszínelőkhöz. Hogy hihetőbb legyen az áldozat szerepe, Takuya-val nem gyógyították be a sebeiket, így miután a mentősök ellátták őket, a kórházban kötöttek ki.
Néhány héttel később a szérum gyártását betiltották, a maradékot megsemmisítették és a felélesztett áldozatokat megölték. A Nemzetbiztonság a Kormánnyal és az FBI-al kijelentették, hogy a kísérlet megbukott és leállították, az anyagokat megsemmisítették, a túlélők pedig hamarosan felgyógyulnak. A vérével keveredett szérummal felélesztett Eva és a kutya visszatért korábbi életéhez és semmilyen furcsának mondható körülményeket, illetve viselkedést nem tapasztaltak, de még most is kapcsolatban állnak Dr. Connor-ral és csapatával.