2016. augusztus 1., hétfő

Forbidden Pool (+18)


Valahol Amerika szívében volt egy hatalmas kastély, ahol rengeteg medence volt. Mindegyik más stílusú. Jan néhány barátjával ment oda pihenni néhány napra egy fárasztó időszak után. Két barátnője pozitívan állt a dologhoz, ráadásul egyikük új kapcsolatra vágyott. Remélte, hogy végre megtalálja azt, akit barátnője mindig is keresett. Hosszú idő után először volt szerelmes egy fiatalabb fiúba, aki viszonozta érzelmeit és kapcsolatuk szép lassan kezdett szárba szökkenni. Juho maga volt az álompasi az ő szemében. Fiatal kora ellenére kellően komoly volt hozzá, imádta a humorát és ha úgy tartotta kedve, bugyiszaggatóan tudott rá nézni. Gyakran éjszakákat beszélgettek végig akár a semmiről is és nagyon jó hallgatóság volt
Izgatottan szálltak ki a kocsiból, de Juho még nem volt velük. Valamit el kellett intéznie és csak később csatlakozik majd hozzájuk. Gyomrában pillangók repkedtek a tudattól, hogy hamarosan együtt lehetnek. Anne és Chanyoung örültek a boldogságának és folyamatosan azt mondták, hogy hülye lett volna, ha nem fogadta volna el a fiú közeledését. A kastély kívülről lenyűgöző volt, mintha egy másik világba csöppentek volna. Ahogy beléptek, elállt a lélegzetük. Mosolyogva nézett össze a lányokkal, mert érezte, hogy olyan kalandban lesz részük, amilyenben eddig még soha. Belülről sem volt átlagos. A berendezések stílusai szárnyanként változtak. Mintha nem is egy szállodában lettek volna. 
A szobákon kívül volt néhány bár, nyilvános wc, étkező és néhány más szórakozási lehetőség, sőt még egy moziterem is helyet kapott. Szobák és medencék tömkelege sorakozott egymás után. Bármelyik medencét használhatták, amelyikhez kedvük volt, de egytől különösen óva intették őket. A pletyka szerint az az egy átkozott volt. Élt benne egy szellem, démon vagy vámpír, aki kiszemelte az ott fürdőző nőket, vérüket kiszívta és megerőszakolta őket. A harapásokon kívül furcsa karmolások díszítették az áldozatok testét. Három nő azonban mégis túlélte a támadást és ugyanazt mondták el. A medence körül furcsa színű köd kezdett hömpölyögni, a víz elsötétedett és egy férfi alakja tűnt fel, azután mintha elbájolták volna őket. Élvezettel hallgatta a rémmese összes változatát és úgy döntött éjszaka megnézi magának a medencét. Neki úgysem árthat az a valaki, hiszen nem ember és meg tudja védeni magát
Az alapos körbevezetés és sztorizgatás után elfoglalták szobáikat és lecuccoltak. Folyamatosan csak arra tudott gondolni, hogy milyen fülledt hangulatú fürdőzés lenne, ha Juho-val kettesben maradnának az egyik medencénél és senki sem zavarhatná őket. Mintha valaki folyamatosan a fülébe duruzsolt volna. Mást sem hallott, csak hogy nézze meg a Tiltott medencét. Hosszú órákon keresztül hallgatta, míg végül elege lett és összeszedte a dolgait, hogy mehessen fürdeni. Átvette a fürdőruháját, magához vette a törölközőjét és a kedvenc zenelejátszóját és indult is. Nem messze tőlük, volt egy hosszú folyosó, amin végig kellett sétálnia, majd egy csigalépcső vezetett felfelé a toronyba és nem sokkal később egy ajtó fogadta. Néhány percig hezitált, hogy bemenjen-e, aztán arra jutott, hogy igen. Kezét rátette a kilincs és miután lenyomta, az ajtó halkan nyikorogva kinyílt.
Egy gyönyörű medence látványa tárult elé. Nem értette miért pont ez lett a Tiltott medence, de lehengerelte. A törölközőjét letette nem messze a medencétől, bekapcsolta a zenét és lassan beleereszkedett a medencébe. Legnagyobb meglepetésére nem hideg volt a víz, hanem langyos. Olyan hangulata volt a helyiségnek, amilyet szeretett. Lehet azért, mert még nem érezte a rá leselkedő veszélyt. Nem értette, hogy egy ilyen szép helyiségben hogy kísérthet valami. A hatalmas ablakok kellő fényt engedtek be, de mivel már sötétedett, a lámpák is megtették a hatásukat. Az egyik kapcsolónál hangulatfényt lehetett varázsolni. Szabadnak érezte magát a víz felszínén lebegve és ez mindent megért. Karjait lassan mozgatta a vízben és mintha megállt volna az idő körülötte. Lehunyta a szemeit és csak élvezte a pillanatot. Úgy érezte, mintha a víz pezsegne és akkor kiemelkedett belőle valami. Mintha valaki a túlvilági énjét kezdte volna csábítani.

Egy kéz fogta meg a tarkóját és egy hang suttogott bele a fülébe. - Az enyém leszel!

- Nem! - suttogta erőtlenül. Az a valaki annyira közel hajolt hozzá, hogy érezte a leheletét a száján. Felszisszent, mert nem tetszett neki, hogy nem Juho akarja megcsókolni és azok az ajkak a nyakára simultak. Már arra készült, hogy megakadályozza a rémet abban, hogy megharapja, amikor az ajtó halkan kinyílt és belépett rajta egy férfi.

- Bocsánat. - szólalt meg. - Nem lenne szabad itt lennie! - kérdően oldalra billentette a fejét. - Azt mondják van itt valami, ami bántja a nőket. - mondta óvatosan a férfi.

Megkönnyebbülten sóhajtott fel és elindult a medence széléhez. Szerencséjére a férfi addig nem tágított, míg fel nem kapta a cuccait és el nem indultak onnan. Visszafelé végig azon járt az esze, hogy vajon mit akarhatott tőle az a valaki. Simán megölhette volna, de nem tette. Legközelebb is visszamegy és akkor kideríti mit akarhat és kicsoda valójában. A szobáik közelében lévő egyik medencét választotta arra, hogy tovább úszkálhasson. Ugyanúgy lebegett a víz felszínén, mint ahogy a Tiltott medencében és akkor ismét megszólalt a hang. Kérte, hogy térjen vissza és legyen az övé, cserébe olyat mutat neki, amit még életében nem látott. Gondolatainak nem tudott parancsolni. Állandóan csak Juho-ra tudott gondolni. Türelmetlenül várta, hogy vele lehessen. 


Ez a medence sokkal jobban tetszett neki, mint a Tiltott. Barlangszerű hatása volt és hangulatfények pislákoltak, lönleges hangulatot teremtve. Azonnal tudta, hogy Juho-val itt fognak időzni, ráadásul csak barátnői léphetnek be oda, mert azt csak ők használhatják. Tudta, hogy kettesben maradnak majd és csak remélte, hogy egyikük sem téved a Tiltott medencéhez. Nagyot sóhajtva nézett a barlang mennyezetére, ahol játékos táncot lejtettek a fények. A kellemes zene minden aggodalmat kiűzött a fejéből. Egészen addig lebegett, ameddig kezdett elálmosodni. Nehezen, de kikászálódott a vízből és elindult a kijárat felé. Gyorsan lezuhanyzott, megmosta a fogát, hálóingbe bújt és befészkelte magát az ágyába. Éjszaka előjöttek az este történtek emlékei. Újra a medencébe találta magát. Juho-val volt, akivel eléggé egymásba gabalyodtak, de amint eltávolodott tőle, az ismeretlen férfi volt ott helyette. Fuldokolva riadt fel álmából. Reggelinél igyekezett nyugodt maradni, de amikor Anne nem jelent meg, hűvössége eltűnt a semmiben. 

- Mi a baj, Unni? - kérdezte Chanyoung. 

- Rossz előérzetem van. - válaszolta. - Aggódom Anne miatt.

- Hogyhogy?

Közelebb húzódott hozzá és komolyabbra vette a dolgot. - A Tiltott medence legendája tényleg igaz. Tegnap engem is megkörnyékezett a "rém". 

- Mi? - Úgy tűnt Chanyoung mentem elájul. - Anne még az éjjel elment úszni! - jelentette ki.

Nem mondott semmit, egyenesen rohant a hotel igazgatójához és keresni kezdték a lányt. Órákig tartott a tortúra, de sehol sem találták. Összeszorult a gyomra. Gondolni sem akart arra, hogy talán a Tiltott medencébe ment. Eldöntötte, hogy csellel lépre csalja a lényt és mindent kiszed belőle. Ehhez alaposan fel kellett készülnie lélekben és még azelőtt kellett megtennie, hogy Juho megérkezik. A saját medencéjükben áztatta magát, amikor valami bekattant benne. Arra eszmélt fel, hogy valaki beugrott hozzá a medencébe és majdnem elájult, amikor meglátta, hogy ott van, ahová készült. A fények kellemes hangulatot árasztva pislákoltak és valami hozzáért a lábához. Már azt tervezte, hogy lenyúl érte és a képébe ordít. Egy adott pillanatban elkapta annak a valakinek a kezét és azonnal lehúzták a medence fenekére. Megkönnyebbült, amikor meglátta "támadóját".

Felúszott a felszínre és követte őt. - Megőrültél? - kapkodott levegő után. - Meg is ölhettelek volna!

- Ne haragudj! - úszott hozzá közelebb Juho. - Megakartalak lepni. - Szívdöglesztő mosolyától olvadozni kezdett.

- Mit ne mondjak sikerült. - mondta és hagyta, hogy a fiú megcsókolja. 

Az apró csók hamar elmélyült és egy nyelv nyalt végig alsó ajkán bebocsátást kérve a szájába. Belesóhajtott a csókba és Juho kihasználva a lehetőséget nyelvével keresni kezdte az övét. Elkezdte a medence széle felé terelni a fiút és amikor odaértek, neki nyomta a falának. Lábaival körülfonta a derekát és megérzett valami keményet nekinyomódni a bejáratának. Megszakította a csókot, majd egy gonosz mosollyal a szája szélén kimászott a medencéből és lefeküdt a padlóra. Juho követte és azonnal elhelyezkedett a combjai között. Egy újabb hosszú csók után Juho feltérdelt és bíbelődött valamivel, majd lehúzta róla a bikini alsóját és csípője előrelendült. Mindkettejük száját elégedett sóhaj hagyta el. Egyszerre mozogtak és élvezték minden pillanatát. A fiú a nyakához hajolt és úgy nyalt végig rajta, mintha meg akarta volna harapni. 
Megadta neki az engedélyt és amikor a fogai a bőrébe mélyedtek, felsikított az élvezettől. Minden egyes lökéssel nőtt benne az extázis, a gyomrában a nyomás egyre csak fokozódott. Amikor Juho elhajolt tőle, felsértette a száját, hogy ő is ihasson belőle és lehajolt hozzá. Csók közben szájukban keveredett a vérük és nemsokára teste apró fényes darabkákra robbant. A fiú is követte néhány lökéssel később. Beleélvezett egyenesen a reszkető testébe, majd erőtlenül ráhullott. Valamivel később öltözködni kezdtek és elindultak az ajtó felé. Miután kiléptek összetalálkoztak Chanyoung-al. A lépcső felé indultak, de valami nem engedte őket. A medencéhez vezető ajtó közelében volt egy másik, amit még nem ismertek. Egy kisebb helyiség volt. A villany kapcsolójához nyúlt és amint világosság lett, megtalálták Anne széttépett testét. Azonnal a földbe gyökerezett a lába. Valami elkapta és a levegőben magával sodorta. Néhány pillanattal később vízben landolt és a többiek befutottak utána. Ijedten kapkodta a fejét, majd úszni kezdett a medence széléhez.

- Ússz! - kiabálta Chanyoung. Hátra nézett és akkor látta, hogy a víz vöröses feketévé kezdett válni.

A lehető leggyorsabban igyekezett kifelé és amikor a szélére ért, Juho kihúzta. A víz teljesen sötétté vált és kiemelkedett belőle egy véres alak. Láthatóan férfi volt és akkor eszébe jutott, hogy majdnem megharapta. Szinte érezte ajkain forró leheletét és beleborzongott. Juho-t és Chanyoung-ot automatikusan a háta mögé húzta, hogy megvédhesse őket. A férfi ordítani kezdett, furcsa hangot kiadva magából. Sikítva rogyott le a földre és fogta a fülét. Bal csuklóját a szájához emelte és alig észrevehetően belecsorgatta vérét a medence vizébe. Támadójuk elindult feléjük és csak akkor hallgatott el, amikor majdnem a medence szélénél járt. Kapott az alkalmon és még mielőtt elérte volna, bevetette egyik képességét. A férfi érezte, hogy valami nem stimmel.

- Mit művelsz? - hörögte. - Mit tettél a vízzel? - még mindig nem válaszolt. - Válaszolj!

- Csak azt kapod, amit megérdemelsz! - morogta.  

- A halott lány miatt? - érdeklődve ingatta a fejét. - Megöltem és élveztem! - jelentette ki. - Most mit teszel? - cukkolta.

Hirtelen elpattant benne valami. - Ezt! - mondta és túlvilági hangon ordítani kezdett.

A víz először pezsegni kezdett, majd forrt és a férfi fájdalmasan ordított. A fekete szín lassan vörössé vált és megtöltötte a levegőt az oszló és égő hús szaga. A rém jó ideig rángatózott és visított a vízbe, mire teljesen elolvadt és nem maradt más helyette mint massza és vér. Zihálva támaszkodott a kezeire és ha Juho nem fogja meg, biztos elterült volna a földön. Néhány másodperc múlva az ölébe kapta és elindultak kifelé. A rendőrség hamar kiért a helyszínre és összeszedték Anne maradványait. Néhány rendőr felvette a vallomásukat, amiben bevallották, hogy megölték a gyilkost és a sósavtól elolvadt a medencében. A helyszínelés még tartott, amikor összeszedték magukat és elindultak a kijárat felé. A kocsiba beszállva igyekezett elfelejteni a helyet, ahol az egyik barátnőjét megölték. Megtörve nézett végig utoljára a kastélyon, mielőtt indultak volna. Elhatározta, hogy soha többé nem tér vissza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése